Érdekes "népség" a motorosoké - ami egyébként elmondható más szemszögből pl. a néptáncosokról, a képzőművészekről, a sportolókról, és még sorolhatnám - de talán még az újságírókról is persze.
Szóval, minden ilyen versenyen elnézem a motorosokat: a futamok szüneteiben milyen szeretettel, szinte már gyöngédséggel tisztogatják, állítgatják, piszkálgatják a járgányaikat. Egyik-másik versenyző egyenesen családjával utazik a versenyekre, most is volt olyan, aki lakókocsival érkezett, amiben külön hely volt kialakítva a motoroknak, és lakó-részben meg rendesen laktak, ahogyan kell, a kocsi előtt meg kis terasz volt, asztallal, kemping székekkel.
Mindig csodálom a legkisebb versenyzőket, a gyerekeket. Azt hinné az ember, hogy meg sem tudják tartani a kis csodamasináikat, közben meg úgy hasítanak vele, hogy csak ámul a bámész népség.
Most is volt egy kis krapek - nem tudom ki, nem tudom honnan. Láttam, amint - feltételezem - a faterja a szünetben a térdén ültetve magyarázta neki, hogy mikor hol mit csináljon, hogy kanyarodjon, hol húzza meg a gázt, stb., stb.
Aztán még mindig volt idő a rajtig, a srác meg elment közben játszani - hiszen olyan kicsike még!
Na, de mit játszott?
Hát persze, hogy motorosat!
Félrevonultan, az egyik homokbucka tövében, tenyerével megrajzolta a jobbra-balra kanyargó pályát, amin arasznyi kis motorjával robogott, brungatva hozzá.
Aztán mikor kiáltottak utána, akkor ment a rajthoz, felült az igazi motorra, és már igaziban szólt az igazi motor.
A kis játék kétkerekű meg türelmesen megvárta, míg gazdája újra visszatért hozzá.
Készül a játék versenypálya, jobb oldalon várakozik a kis játékmotor
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése