2017. szeptember 28., csütörtök

Mint a nyitott könyv...

Mármint, hogy olyanok vagyunk. Annak ellenére, hogy naponta halljuk a figyelmeztetést: ne adjuk ki személyes adatainkat idegeneknek (de nem idegeneknek sem - teszem hozzá én).
Még híre-hamva sem volt a blog-korszaknak (na, jó, mondjuk híre lehet, hogy volt), mikor még nyomtatásban, de már elmélkedtem azon, hogy miként is lehet megelőzni például azt, hogy személyi számunk avatatlan kezekbe kerüljön, amikor a legegyszerűbb bármilyen kérvényre is rá kell írnunk. A helyzet mit sem változott, jutott eszembe a minap, amikor valami számla fizetésekor azt láttam, hogy a pénzt elvevő tisztviselő személyi száma is rajta van az elismervényen... Érdekel engem annak a valakinek a személyi száma? 
Pontosítanom kell magamat: a helyzet változott. Rosszabb lett, és ebben magunk is ludasak vagyunk. Ha kényszer hatására kellene tenni, gondolom sokan berzenkednének ellene, de a közösségi oldalak csábításának engedve milliók önként teszik közszemlére magukat, családtagjaikat (beleértve kisgyerekeiket, unokáikat), azt, hogy mikor hol vannak, mit csinálnak, kivel, mikor, hogyan. Ha nem vesszük is tudomásul, minden lépésünket figyeli a "nagy testvér", látja, mit írunk le akár "privátban" is, mit szeretünk és mit nem, kiről mit gondolunk, de azt is, hogy kit/mit nem lájkolunk, ami legalább annyira beszédes. Mi lehet kényelmesebb az "adatgyűjtőknek", mint mikor készen kapják az információkat?! 
Olvasom, egy francia újságírónő kikérte személyes adatait egy általa használt társkereső-ismerkedő internetes oldal működtetőitől (amihez minden EU-állampolgárnak joga van az EU-s adatvédelmi törvény alapján). Nyolcszáz, mondom 800 oldalnyi infót kapott, visszalátta benne a több más közösségi oldalon is (!) közzétett bejegyzéseit, fotóit, megosztásait, lájkjait, hozzászólásait, hogy kikkel beszélt (bőrszínre és földrajzi elosztásra lebontva!), mikor szokott leggyakrabban internetezni, kielemezve, hogy mennyi időt tölt ott és mivel (olvasás, képek nézegetése, beszélgetés), stb., stb. A szolgáltató szerint mindez azért kell, hogy ő (mármint a szolgáltató), minél inkább ki tudja szolgálni felhasználóját - értsd: olyan tartalmakat toljon az arcába, ami az elemzések szerint érdekli. Ide értve a lehetséges állásajánlatokat vagy bankkölcsön-lehetőségeket is. 
Hol vagyunk már attól, hogy személyi szám?!
Hallottam egy (megbízható) rádiós beszélgetésben: egy illető úgy szerezte vissza okostelefonját, hogy egy hozzáértő ismerőse segítségével "belépett" a kütyü rendszerébe (állítólag nem is nehéz), a kameráján keresztül pedig mintegy szétnézett a tolvaj lakásában, azonosítva azt, egyszerűen felszólítva, hogy tudja ki ő, hogy nála van a telefon és adja vissza, szavait azzal erősítette meg, bizonyításként, hogy felsorolta a szoba berendezési tárgyait.
Szűkebb (vagy tágabb, attól függ, a világ melyik részén olvasod ezt) környezetünkben újra adatgyűjtés kezdődik a napokban, vagy már meg is kezdődött. Adatainkat kérik, és olyan infókat, melyekből igen egyszerűen lehet következtetni bizonyos politikai irányultságunkra. Hogy ez hova vezethet? Erre sem nehéz következtetni.
Ha nem adom meg, akkor mi van? Semmi. Vagyis az, hogy abból is következtetnek valamire, mert egyébként az adataimat úgyis tudják már vagy megtudják, ha akarják. Hiszen benéznek az adatlapomra. A telefonomba. A fejembe. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése