A közel húsz év alatt volt már elég sok minden, ami megtörténhet, sőt, illik is, hogy megtörténjen egy újságíróval.
Fenyegettek perrel, többször is, hogy nem váltották valóra egyszer sem, gondolom azt jelenti, mégsem hibáztam.
Voltak véleményanyagaim, sok, melyek mondanivalóját sokan nem
értették, vagy nem értettek egyet vele, de jól van ez így, a vélemények
legyenek csak sokszínűek. Az volt elgondolkodtató, amikor a saját
véleményem miatt dorongoltak le, számon kérve, hogy amit gondolok, azt
miért nem másként gondolom.
Utóbbiak már előrevetítették, ami következett.
Először csak hitetlenkedve figyeltem, ami és ahogy a határon túl
kialakult, ahogyan a másik tisztelete egyre kevesebbet jelentett,
eladdig, hogy már a másik megsemmisítésére, ellehetetlenítésére semmi
sem drága. A manipuláció annyira a mindennapok része, mint a
szappanoperák (jaj).
Velünk ez nem történhet meg.
Áltattuk magunkat.
Ránk került a sor.
Talán még örültünk is neki. Van, aki még ebben az örömben él.
Talán még örültünk is neki. Van, aki még ebben az örömben él.
A rendszer bekúszott a mindennapjainkba.
De az érzés, amikor hozzád ér...!
Amikor nem tévében magyarázzák, amikor nem a neten olvasod mások
eseteit. Amikor nem az összefüggéseket próbálod kibogozni, hanem amikor
te magad leszel a légy a pók hálójában.
Amikor tudod, hogy részigazságok, csúsztatások és hazugságok jól
kigondolt szövevényébe próbálnak berántani, mert a célt el kell érni. A
célt, ami, úgy tűnik, minden eszközt szentesít.
Az érzés, amikor megtapasztalod: mit sem számít, amiről azt
gondoltad, fontos. Nem számít az igazság, a szavahihetőség. A szó. És
ezt nem akarod elhinni.
Az érzés, amikor látod, hogy a manipuláció magával rántja a tudatlanokat, a hiszékenyeket. Az elvakultakat. Nekik szánták.
Helyesbítést? Ugyan. Hiszen nincs tévedés. Tudatos félre- és mellébeszélés, összemosás, hatásvadászat van.
Az érzés, amikor megérint, foglyul akar ejteni a "csáp".
Az érzés, amikor egyet biztosan tudsz: nem akarsz olyan lenni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése