2016. október 31., hétfő

"Hogy vagytok, öreg?"

Rémisztő, hogy már megint...
Két hete voltam kint az Alfer (Albert Ferenc) sírjánál, így halottak napjára közeledve és most is - mint mindig, ha néha kimegyek - csak csóváltam a fejem... Már lassan nyolc éve. Sosem felejtem el azt a nyomasztó csendet, ami akkor reggel a szerkesztőségben fogadott, amikor az Alfer asztalán már csak egy gyertya égett.
Aztán Oszi bácsi (Tuduka Oszkár) jellegzetes ballonkabátos alakja szállt fel a szerkesztőség előtt az utolsó villamosára tavaly,  miután megírt még egy alapos koncert- tudósítást,  a legjobb részeket pedig el is dúdolta nekünk.
És most megint.
Budapesten ért a hír, egy nagy örömet okozó előadás után. "Remélem, az üzenetet csak az előadás után nézed meg", írta a rossz hír hozója és mennyire igaza volt, hiszen a világ megint kicsit más lett. 
Szántó Sanyi sem volt kivétel, ő is azonnal úgy kezelt a szerkesztőségbe kerülésemkor, mintha mindig is kollégák lettünk volna. "Azért kerültél ide, mert itt a helyed" - most is hallom a hangját. Aztán, mikor a Kanonok sorról a mostani székhelyre költöztünk, vagy öt-hat évig nem csak egymás mellett volt az íróasztalunk, de szemben is ültünk egymással. Ez a mindig egymás szeme előtti idő már eleve önmagában rejt egyfajta bizalmas, baráti viszonyt, de ahogy az egy igazi "Faterhez" (a minden kolléga Faterjéhez) illik, mindig érdeklődött a családról, mindig érdekelte a lányom, a fiam sorsa. Aztán ritkultak a találkozások, de az érdeklődő nem változott. "És kézcsókom a kedves feleségednek" - ezt sosem felejtette el...
Ha szolgálatos volt és valami anyagot várt tőlem, felhívott: jó lesz az, Csabikám, csak nyugodtan, ráérünk és fotót is küldj, ha van."
Már megint ez a nyomasztó csend.
Már megint kevesebben egy barát-kollégával. 
Aznap fogtunk kezet utoljára, amikor a fentebb említett látogatást megejtettem a biharpüspöki temetőben, közös barátunknál.
Ha tehette volna, meggyőződésem, hogy tőlem az úriember Szántó Sándor, a Fater így köszönt volna el az elmúlt pénteken: "Hogy vagytok, öreg? Jól? Na, az a fontos. És ne felejtsd el átadni kézcsókom a feleségednek!" 
                                            Szántó Sándor (1941 - 2016)
 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése