...és csak száll a cementpor

Nyugdíjas lévén már volt ideje naponta tenni egy sétát, olyan egészségügyi célzattal, nem kellett reggelente munkába sietnie. Olykor kolléga is akadt a nézelődéshez, meg a világ dolgainak megvitatásához. Most éppen megszokott útvonaláról eltérve volt kénytelen bandukolni, ugyanis az utca túloldalán járdát öntetett a "községháza". 
Az előző napok eredményét vizsgálgatva, a sokat tapasztaltak biztonságával állapította meg, maga elé mormolva:  "Nem fog ez sokáig tartani, a munkások biztos kilopták belőle a cementet. Felporlik, nem adok neki egy évet. Én a körmükre néznék, az már biztos." 
Közeledve a pár száz méterrel odébb dolgozó munkásokhoz, eltűnődött, itt lenne az ideje a kertkapu elkorhadt gerendáinak helyére bebetonozni a régen "megszerzett" vascsöveket. Oda is ment a munkavezetőhöz, még kacsintott is a kérdéshez: 
- Mester, nincs egy kis "eladó" cementjük? 
- De van, 20 lej zsákja, mennyit kér? - jött a válasz, amit hirtelen nem tudott mire vélni. 
- De hisz annyi a lerakatban is, mondta értetlenkedve. 
- Miért, mit gondolt, mi mennyiért vesszük? - kacsintott vissza a munkavezető. 
Dühösen legyintett: micsoda élhetetlen emberek vannak?! 

                                                                                    (Illusztráció)