Még harminchét másodperc a zöldig. Mögöttünk tanknyi terepjáró. A sofőr telefonál, a mellette ülő nő a napellenző tükrében sminkel. A járdán feltűnik egy hajléktalan. Lassan baktat, csónaknyi kitaposott sportcipője liftezik a bokájánál. Három koszos reklámszatyrot is lobogtat kezében a szél.
Még harminc másodperc. Ahogy egykedvűen elhalad a visszapillantó mellett, látszik, hogy a hideg szél bőven válogathat: rossz cipzárú, meghatározhatatlan színű dzsekijének melyik szakadásán férkőzzön a rosszul gombolt ing irányába.
Még huszonöt másodperc. Úgy 55-60 évet takarhat a borosta, a kiszolgált katonai kucsma. Vagy ki tudja... Vajon hol teltek gyerekévei?
Még húsz másodperc. Vajon mire szánták szülei? Milyen iskolába járt? Az ilyen hideg időben utána szólt-e anyja: sál, sapka!
Még tizenöt másodperc. Volt-e, van-e családja? Tudják hol van, mit csinál, hogyan él? Érdekel-e valakit?
Még tíz másodperc. Mi volt tegnap ezekben a szatyrokban? Mi kerül bele ma? Érdemel-e bárki is ilyen sorsot?
Még öt másodperc, de a terepjáró már megmozdul.
Már dudál is.
Hallja a lámpa is, zöldre vált.
Menni kell tovább.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése