2015. január 21., szerda

Vaddisznósirató

Január második fele és valami nem stimmel. 
Hiányérzetem van. 
Aztán megvilágosodok: nekem a napokban Bályokon lett volna a helyem
Bizony, bizony, 2005 óta tartja meg Ion Țiriac elhíresült év eleji vadászatát a községhez tartozó Nagyalmás  melletti birtokán, vaddisznók százainak bánatára, a média örömére a januári viszonylagos uborkaszezonban. És ki ne felejtsem az állatvédőket, akikre mindkét megállapítás vonatkozik: bánatukra, mer' mégis csak állatvédők, illetve örömükre (már elnézést), mert ritkán látható médianyilvánossághoz jutnak általa. 
Most meg alig-alig. 
Mint köztudott, idén vagyis ezen a télen rendhagyó módon december 20-21-én volt a lövöldözés. Neten keresgélve is alig találtam információt, pedig még valami vadász-szakoldalt is megnyitottam. Ismét itt voltak a bankember híres barátai, ezúttal valami 100 állatot terítettek le (ezzel messze nem lőttek túl a célon, más évekhez képest), a Négy Mancs állatvédői megint "lemészárszékezték" a bulit, a húst pedig újfent eladakozták. 
Mondhatnánk, minden a megszokott rendjén zajlott. 
Kivéve a kisebb csinnadrattát. 
Egy jó vadász ismérvei: figyelemelterelés, álcázás, pontos célzás. 
Karácsony előtt, december 21-én iktatták be az új államelnököt
Ez most bejött a volt teniszbajnoknak.
                                         Az idei "termés" egy része (fotó: evz.ro)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése