Telefonüzenet, leírva

"Álmomban két macska voltam, és játszottam egymással" - írta Karinthy Frigyes. Manapság én már (kis túlzással) megtehetem, hogy a számítógép előtt ülve barangolok a Google-térképen, bóklászom mondjuk a saját utcámon, benézek az ablakomon, és meglesem magamat, amint barangolok a Google-térképen, bóklászom a saját utcámon, és látom magam, ahogyan benézek az ablakomon. Szóval, ilyen bárki számára adott technikai lehetőségek mellett már nem az a kérdés, hogy megfigyel-e a "nagy testvér", hanem, hogy megéri-e neki? Kimondottan bosszant, amikor mobiltelefonálás közben háttérzajokból hallom, hogy nem ketten vagyunk vonalban. Volt már eset, mikor vonalas telefonon egy harmadik fél óvatlanul közbeszólt, beszélgetőpartneremmel meg egymást kérdezgettük, hogy akkor most mi van? Az is érdekes, amikor a mobiltelefon kijelzője szerint azt csörgettem meg, akit valóban akartam, de egy ismeretlen vette fel, téves hívást emlegetve. Friss élményem - ami most írásra késztetett -, hogy éjjel a vonalas készülék hangjára ébredtem. Nem, nem csengett, hanem erőteljesen kattogott, mintha valaki "odabent" fészkelődne, vagy a gombokat rendezgetné. Ekkor gondoltam arra, hogy rendhagyó módon nem telefonon, hanem ebben a formában hagyok "telefonüzenetet": ha véletlenül eddig pazarolta rám valaki az adófizetők pénzét, ezután ne tegye, én mondom, nem éri meg. Ha mégis kíváncsi valamire, egyszerűen kérdezze meg. Becs'szóra megmondom. De tessenek hagyni aludni. 

                                                                     (Illusztráció: aprotuti.hu)