Megbillent ötkarika

A forradalmak gyakori jellemzője, hogy többen vannak a hős túlélők, mint a korábban harcba álltak. Nincs ez másképp az "emberarcú szocializmus" leváltása után sem, rengeteg acélos hangú egykori ellenálló járkál közöttünk. Ám bizonyára az olvasók között is vannak, értelemszerűen az idősebb korosztály soraiban, akik nem "ellenálltak", hanem tették, amit tehettek az adott körülmények között, ami nélkül manapság nem lennénk azok, amik vagyunk, amik lehetünk. Utóbbiak általában csendesek, és ők azok akikre manapság egykettőre rásütik a "behódolt" pecsétet. Annak kapcsán járta meg mindez az eszemet, hogy hallottam: 87 éves korában hosszú betegség után elhunyt Buda István, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) 1981 és 1986 közötti elnöke. Nem ismerem az elhunyt élettörténetét, de nyilvánvaló, hogy tagja volt az akkori egyetlen pártnak. Az ilyesmit ma egyesek megbocsáthatatlan bűnként értékelik, pedig ennél sokkalta kisebb funkciókat sem lehetett betölteni másként. Ismétlem, nem ismerem Buda életét, mégis túlzásnak tartottam, amikor a halálhírt bejelentő sporthírekben a bemondó a tény mellett csak azt közölte (csak azt tették elé), hogy ő jelentette be 1984-ben a magyar sportolók távolmaradását a Los Angeles-i olimpiáról, ami vitathatatlanul politikai döntés volt. (Mint emlékezetes, az egykori szocialista országok - kivéve Románia és Jugoszlávia - válasza volt ez a nyugati országok 1980-as, a moszkvai olimpiát bojkottáló lépésére). Mit tehetett volna mást MOB-elnökként? Hihetetlen, hogy csupán ennyit hagyott volna sportvezetőként maga után. Megnéztem, a magyarországi hírcsatornák többsége szóról szóra ugyanezt a nyúlfarknyi közleményt hozta, néhány merészebb még hozzátette, hogy 1985-ben megkapta a Nemzetközi Olimpiai Bizottság Olimpiai Érdemrendjének ezüst fokozatát. Ki tudhatja előre, kiről mit tart fontosnak feljegyezni majd a történelem, amit - mint tudjuk - a győztesek írnak?!

                         A moszkvai és a Los Angeles-i olimpiák kabalafigurái