Nemrég egy ilyen politikai színezetű írás látott napvilágot lapunkban (Bihari Napló, Nagyvárad), magát nemzeti érzelműnek mondó szerző aláírásával. Olvastakor - mint mindig, ha hasonló hangvételű szöveg kerül elém - már-már kétségeim támadtak, hogy én, mivel nem pont úgy látom a világot, mint az aláíró, lehet, nem is vagyok úgynevezett nemzeti érzelmű?! Lehet, nem is vagyok "jó magyar"?! Pedig szerintem megfelelek legalább annyi ismérvnek, mint..., de ezt hagyjuk most, hiszen az említett írásban több, nem nevesített, de egyértelműen felismerhető személyt ért nyilvános verbális támadás, ami válasz után kiáltott. Szerintem. Pár napja volt alkalmam beszélgetni az egyik, általam nagyra becsült (lehet, már ezért sem vagyok nemzeti érzelmű?) pellengérre állítottal, aki feketén-fehéren bebizonyította, hogy az ominózus levélben leírtak nem felelnek meg a valóságnak. Miért nem tárja bizonyítékait ugyanúgy a nyilvánosság elé?- kérdeztem. Most tessenek megkapaszkodni: az illető (akinek nevét azért nem írom le, mert ő maga sem tartotta fontosnak reflektorfénybe állni) úgy gondolja, sokkal fontosabb ennél, hogy - idézem - ne alacsonyodjon le az őt támadók szintjére, és szóba állva velük ne legitimálja őket. Először értetlenkedtem magamban, hogy de becsület, meg hogy tiszta vizet a pohárba, meg ilyenek. Aztán arra jutottam, hogy mindennapjainkban annyira elharapódzott a vagdalkozás, a könyöklés, a sárdobálás, sőt, akár a tudatos hazudozás is, hogy az ezeken méltósággal felülemelkedni tudás, talán nem túlzás azt mondani, hogy alázat, már értetlenséget vált ki.
Te meg tudnád tenni?
És, hogy ki a nemzeti érzelmű? Erről talán értelmetlen is vitát nyitni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése