Édes-könnyes nőnap

Szép táskád van! - penderedett mellém egy kerek-kópés arcú, talán 4 - 5 éves kislegény, szakértően mustrálva a válltáskámat, miközben én éppen jegyzetelgettem. Az, mondtam, de mire bővebben szóba elegyedhettünk volna, már egy alig nagyobb társa furakodott közénk, egyenesen parolára nyújtva jobbját: Szia, hogy vagy? Hát, én jól voltam, és láthatóan újdonsült, gyerekotthonban lakó barátaim is, akikkel éppen egy nőnapi ünnepségen futottunk így össze, és lettünk azonmód haverek. A srácok aztán már léptek is arrébb, figyelve, ahogyan nagyobb társaik éppen egy jelenetet, majd egy verses-zenés összeállítást adtak elő, és ők maguk is dúdoltak közben, bizonyítva, hogy jelen voltak a korábbi próbákon, a sorok és dallamok az ő fejükben is megragadtak. És valóban érdemes volt figyelmi, hiszen néhányan közülük kiemelkedő érzékkel szavaltak, énekeltek, bizonyítva: a tehetség bárhol kisarjadzik. Az ünnepség egy idősek lakta szociális otthon lakóit örvendeztette meg, nem csak a nők szemébe csalva könnyeket, felidézve hajdani örömtelibb nőnapokat, egykori gyerekek csengő-botladozó verselését. És azért abban is van valami megható és szívfacsaró, amikor egy gyerekotthonban gondoskodásra találó gyerek szaval édesanyához szóló sorokat...

                                      Pillanatkép az említett  ünnepségről