Elmaradt adomány

A tinédzserkorúnak látszó lány egy széket hozott, hogy az anyjának tűnő nő felállhasson rá. A földön állva ugyanis nem érte fel a szekrény ajtaját, amit mód felett szeretett volna kinyitni. A szék elég magasnak nézett ki az akcióhoz, ezért az anya akkurátusan lehúzta cipőjét, zokniban lépett a székre, mely inogott kicsit, de a célnak megfelelt. Óvatosan kiegyenesedett, megkapaszkodott a szekrény ajtajának fülében, egyszersmind már nyitotta is lefelé. Mögé nézett, de csalódott: semmit nem talált. A nehéz vasajtó hangos csattanással vágódott a helyére. Ugyanis úgy van kitalálva, hogy ne maradjon nyitva. Sőt, olyan öblösre van kiképezve, hogy amikor valaki beleteszi a számára már hasznavehetetlen ruhaneműt, visszazáráskor a holmi a szekrény gyomrába hulljon. Csak akkor maradt elérhető karnyújtásnyira valami, ha a tároló rész már megtelt. Ám a gyűjtőkonténert viszonylag sűrűn ürítik a mások megsegítésével foglalkozó szervezet emberei, akik az ilyen fehér vasszekrényeket elhelyezik az utcákon. A két nőnek most nem volt szerencséje, pedig látszott rajtuk, maguk is rászorultak lennének, ám ők az önkiszolgálás módszerét alkalmazzák. Az anya, lánya karjába fogódzva, lelépett a székről, s míg visszahúzta nyűttes lábbelijét, a lány visszatette a széket a közeli bár teraszára, ahonnan kölcsönvette. Belekapaszkodtak ki tudja mivel degeszre tömött, kopott reklámszatyraikba, és csendesen elballagtak. Talán majd legközelebb.

                                                 Az  érdeklődés  tárgya...