Magyarnóta, népdal, műdal diszkóritmusban. Vagy miben. Kell a népnek, nem tudják megunni.
Nagy biznisz: kevés befektetés (legalábbis a koncertezés), nagy kaszálás.
Siker. Pénz. Csillogás. (Apropó, KFT)
A művésznő egyet jobbra - egyet balra, egy órán keresztül. Frizurája leginkább egy jó adag vattacukorra hasonlít (ezt nem én állapítottam meg).
A művész úr jópofa. Hallhatóan tudna ő virtuózabb is lenni, de ebben van a lé.
Koncert vége.
Rajongás.
Fotózkodás.
Bolti mosoly.
Sorállás.
Villognak az okostelefonok. Kicsi, nagy, idős, fiatal pózol.
Az utolsókra kerül a sor. Ölelkezés, mosolygás. Vaku, pislogás. Namégegyszer.
Megvan.
Gyorsan tömörülés a telefon körül: lássuk, hogyan sikerült?!
A sztárokról hirtelen megfeledkezik mindenki, a fotók a fontosak: jók-e, mehetnek-e a fészbukra?
Vattacukros meg Jópofa még állnak egy darabig tanácstalanul. Rájuk sem hederít már senki. Összenéznek, vállat vonnak, megfordulnak. Indulnak be, a színpad mögötti sötétbe. Ott a kocsi. A számla már rendezve.
Lehet indulni a következő rajongókhoz.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése