Ezt a megfogalmazást axiómaként hangoztatják a politikusok évek, évtizedek óta. Hogy ezt mennyi sikerrel tették meg, arról bizonyára mindenkinek van véleménye, illetve arról is, hogy miben sikerült már ez a "nemzetegyesítés", miben nem és még talán arról is beszélhetnénk, hogy amiben sikerült, annak maradéktalanul kell-e örülni.
A minap olvastam egy interjút Friderikusz Sándorral a Magyar Narancsban. Lehet szeretni vagy nem szeretni a nevezett "médiafelületet" vagy sem, mint ahogyan a médiaszemélyiséget is. Az azonban biztos, hogy Friderikusznak olyan véleménye van, amire érdemes odafigyelni annak is, aki nem ért vele egyet. (Elvakultak kíméljenek.)
A teljes interjú ide kattintva érhető el.
Én néhány gondolatot kimásolok ide, azért, mert úgy gondolom, hogy olyasmiről beszél ezekben a mondatokban, melyek a határ innenső oldalára, ránk is vonatkozhatnának (legyünk akár feketék vagy fehérek, jobbkezesek vagy balkezesek).
Például a médiával kapcsolatban.
Például a médiában dolgozókkal kapcsolatban.
Például a médiát működtetőkkel kapcsolatban.
Például csak úgy, emberségünkre vonatkozóan.
Ha valamiben, hát ebben már sikerrel járt a határok légiesítése. És nálam ez a "nem örülök neki"-kategória.
Szóval:
"- Milyen dolog az, hogy ha valaki mást gondol, mint ők, azt aljas érvekkel lehúzzák a sárga földig és jól megtiporják? A permanens háború logikája ez, nem másé. (...) Aki még tudja, milyen becsületesnek lenni, ma rosszul érzi magát itt.
- (Az ország) egyik része elfáradt, másik része nem képes két egyszerű halmaz között sem összefüggést felfedezni. Megértőbb vagyok azokkal, akiknek napi küzdelme a létfenntartás körül forog. Kevésbé vagyok megértő azokkal, főképp értelmiségiekkel, akiknek szellemi muníciójából kitelne az összefüggések feltárása és az ellentmondások felmutatása minden ügyben, ehelyett inkább otthon ülnek és fejükre húzzák a takarót, közben rátarti kívülállást színlelnek és emelkedettségre hivatkoznak, ha valaki megkérdezi őket, miért nem bújnak ki az egérlyukból. Ki segítsen a tarthatatlan valóság feltárásában, ha nem az értelmezni képes értelmiség?"
- Csodálkozom is, hogy nem egy szaktársam mennyire ragaszkodik sok évtizedes beidegződéseihez, amikor újra és újra leülteti ezeket a beszélő gépeket, és a kiegyensúlyozottság látszatát keltve vitatkoztatja a politikai aréna semmitmondó szereplőit. Mit érnek el vele? Ugyanazt reprodukálják, amit egész nap, egész héten, sőt már hosszú évek óta.
- Ez ma már meghaladott állapot. Ha egyszer háborús helyzet van – és 8-10 éve a tömegtájékoztatásban biztosan az van –, akkor az isten szerelmére, minek békét színlelni?! Normális körülmények között az újságírás természetesen legyen objektív, távolságtartó, és álljon középen. De mivel itt minden emberi értéket kiforgattak, a nyelvet aljas, öncélú eszközzé silányították, a szavak konszenzusos jelentését épp az ellenkezőjére fordították, semmi értelme annak, hogy az ember – akármi legyen is a foglalkozása – ne azt az értékrendet képviselje, amelyben hisz, és amely szerint él. Itt már jó ideje nincsenek meg az angolszász hagyományú újságírás alapfeltételei sem. Tudathasadásos viselkedés, ha valaki úgy tesz, mintha meglennének. Mondja azt az ember pacekba*, amit gondol, akkor legalább tudjuk egymásról, ki hol áll, ki hová tartozik."
(*vagányan, bevállalósan - cigányul)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése