Közös dolgaink

A XXI. Nyíló Akác Napok sok találkozásra is alkalmat adott.
Például a határ túlsó oldaláról, nem is olyan messziről érkezett egy vendég őszintén rácsodálkozott a "határon túli" életre. 2013 májusában. Nem lekicsinylően, nem lekezelően, nem álszent módon, egyszerűen, majdhogynem tátott szájjal hallgatta, hogy mit is jelentett az 1989 előtti romániai magyar lét, és mit jelent azóta. Érdeklődve figyelte, mert egyszerűen alig tud róla. Rólunk. Mert ott, ahol ő lakik, erről beszélni senki nem tartja sem feladatának, sem kötelességének, talán értelmét sem látja. Ott ez csak akkor téma, ha a politika pillanatnyi érdeke megkívánja, mert éppen vagy szeretni kell bennünket, vagy riogatni velünk.
Egy másik találkozás, ami talán még megdöbbentőbb.
Erdélyből Magyarországra költözött "hazánkfia" felháborítónak tartja, hogy jelenleg akár egy peták költség nélkül lehet bárki magyar állampolgár, miközben ugyanez évekkel ezelőtt neki több százezer forintjába került. Igazságtalanságot emleget, és úgy érzem - bár nem mondja ki - legszívesebben "lerománozna", ahogyan talán vele is tették, amikor még ő is csak turista volt.
Élünk egymás mellett, magyarok és magyarok, sokszor rácsodálkozva, máskor acsarkodva egymásra. Pedig  - József Attilát megidézve - rendezni végre saját közös dolgainkat, ez lenne a mi munkák.
Ami nem is kevés.
És egyre sürgősebb.