Mit nekünk a teknősmemória...

Galápagosi és aldabrai óriásteknősökről derítették ki tudósok (azt nem tudom, angolok-e, mármint a tudósok), hogy meglepően tanulékonyak és fejlett a memóriájuk.

Arra tanították meg a páncélosokat, hogy pálcára erősített kék labdákat harapdáljanak, s ha megtették, kaptak sárgarépa-jutalomfalatot. Újabb feladatként már más színű labdákat kellett harapdálni, ugyanolyan jutalomért. A teknősök meg csak haraptak, haraptak...

A próbát három hét múlva megismételték, kifogástalanul. De ez még semmi, a tudósok szántak időt az emberiség szempontjából ilyen jelentős kísérletre: kilenc év (!) múltán megint elővették a labdákat, a sárgarépákat, meg persze (ugyanazokat) a teknősöket is, és ismét sikerrel jártak. Okosak ezek a teknősök, na. Micsoda megkönnyebbülés! Képzeld el: állnak ott azok a nagy behemót állatok és csak bámulnak a labdákra, meg a répákra, nem beszélve a kétségbeesett tudósokról - belegondolni is borzalmas...

De nem csak a teknősök között van ilyen tanulékony alfaj, hanem az emberek között is, sőt, túl is teszünk rajtuk, nem véletlenül nevezzük magunkat szerényen az evolúció csúcsának. Nem hiszed? OK, érvelek: tudsz-e olyanokról, akik mindig elmennek például szavazáskor a körzetükbe és nem kilenc év, de több évtized után is mindig ugyanarra ütik a pecsétet, vigyázva, hogy távol tartsák a változás lehetőségének rémét? A tudósok elplántáltak a memóriájukba egy logót, összekapcsolva a pecséttel, mint a kísérlet kiegészítő elemével, és azóta mindig kifogástalanul teljesítik az így már összetett feladatot. Csak a hívószóra van szükség, és lehet készíteni a jutalomfalatot. 

Hogy olyat is ismersz, aki a pecsétet megharapta? Na, ezt nem hiszem. Nem vagyunk mi buta teknősök!

                       Amikor harap az óriásteknős (fotó: erdekesvilag.hu)

Pávatánc a pályán és mellette

"Egy könyvnek mindig a végét olvasom el először, hogy ha esetleg meghalnék közben, legalább tudjam, mi lett a vége." 

Az Oscar-díjra  háromszor jelölt amerikai Nora Ephron mondta ezt, s író (is) lévén, biztosan tudta mit beszél. Nos, a vasárnap volt romániai elnökválasztás első fordulójával is valami hasonló módon vagyunk. Részben. Ugyanis mi nem kell semmit elolvassunk, ellenben mégis tudjuk mi lesz a vége. Mindig ugyanaz a vége. Már most tudjuk, mi lesz a második forduló vége. 

Visszatérve az első fordulóhoz: pontosan lehetett tudni, kik azok, akik szinte semmi támogatottságot nem élveznek, egyszerű biznisz volt nekik és "üzlettársaiknak" az egész felhajtás. Ki nem tudta, hogy kik azok, akiknek van ugyan némi támogatottságuk, de a végső eredménybe nem szólhatnak bele, csupán a hangjukat akarják hallatni? Ki nem tudta, ki az, aki úgy tesz, hogy ő lehet a változás embere, de persze nem lett az, s most nagy a csalódás... Ki nem tudta, hogy kik jutnak a második fordulóba, és ki nem tudja, hogy mi lesz abban a második fordulóban?!

És kit ér meglepetésként, hogy akiknek valójában semmi súlyuk, szüntelen járják pávatáncukat a partvonal külső oldalán, hátha valaki végre figyelembe venné már őket, hogy bekerüljenek a buliba?!

Már 30 éve ilyen unalmas "regény" ez a romániai szavazás, ami annyiban nevezhető választásnak, hogy mindig és újra a kisebbik rosszat próbáljuk kiválasztani. De ez a mondat is annyira unalmas már, mint egy regény, amelyiknek előre elolvastuk a végét. 

               (fotó: youtube)

Keep calm, Funar nem hagy cserben

Nincs abban semmi meglepő, hogy ahogyan közeledik a november 10-i államelnök-választás időpontja, egyre többen jelentik be indulási szándékukat. Talán elsőként örvendeztette meg a jó hírrel híveit az éppen hivatalban lévő elnök Klaus Johannis, még január elején - erről ITT írtam.

Az sem jelent újdonságot, hogy a lehetőség mindenféle őrülteknek is egy nagy alkalom újra, hogy hülyét csináljanak magukból. Már úgy értem, szerintem, hiszen ők bizonyára zsenialitásuk tudatában állnak be a sorba. Vannak aztán még a megélhetési jelöltek, de őket most hagyjuk, hiszen az előbbi kasztból újra színre lépett  - tehát mindenki nyugodjon le - Gheorghe Funar! 

Van-e ember e vidéken, kinek be kellene mutatni ezt a... csodát?! Elemezhetnénk újra, mennyi mindent művelt ő, míg Kolozsvár polgármestere volt, s mely tisztségbe a kincses város hálás lakosai ezért többször is megválasztották (sic!).

Legyen elég annyi, hogy 1996-ban és 2014-ben megpróbálkozott már elnyerni e méltóságot, most újra ahhoz tartja magát (legalább következetes), hogy neki küldetése az igazságot kimondani a román nép történelméről. Ezt akkor, tehát 5 évvel ezelőtt, abban látta, hogy a geto-dákok valamikor az egész földet benépesítettek, ők építették az egyiptomi piramisokat, tudtak repülni, és valójában Németország neve (Deutschland) Dákföldet jelent.

A Mi Romániánk Párt elnöke (hiszen azért ma sem akárki ő) a fentieket überelte azzal most, a választási harcba szállása bejelentésekor, hogy tutira tudja: Verespatakon és az Erdélyi-szigethegységben olyan fémek is találhatóak, amelyek nem is szerepelnek a kémiai elemek periódusos rendszerét összesítő Mengyelejev-táblázatban, illetve Románia gyémánt tartalékokkal is rendelkezik, amelyekről sok román nem is tud. Hogy miért kellene őt megválasztani? Mert alkotmányba foglalná, hogy az ország természeti kincsei "a nép tulajdonába kerüljenek" (ez a megfogalmazás honnan is ismerős?!), a kitermelés nyeresége a költségvetésbe vándorolna, ám nem maradna mind ott, mert annak 50%-t minden évben kiosztanák - na, kinek? A népnek! Ettől ez a nép gazdagabb és boldogabb lenne, mondja a Funar, s szavai számunkra kisebbségben élőkre is nagy hatással lehetnek, nekünk is csurranna-cseppenne, hiszen "a nép"-be mindazok beletartoznak, akik "Románia területén születtek és ott is élnek". A nyakunkba szakadó Kánaán azt is magával hozná, hogy a most külföldön élő és dolgozó román állampolgárok csőstül-csapatostól özönlenének haza a jussért.

Hát így.

Kíváncsian várjuk, mivel állnak elő a többi jelöltek, hiszen lassan ők is el kell kezdjenek... ígérgetni.

                       Mindenki nyugodjon le: Funar bejelentkezett az államelnök-választásra

Há' nem? Há' de!

Szavazókörzet előtt ácsorgok, munkámból adódóan kell valamire várakoznom. Mellém lép egy, a körzettől pár lépésre lakó, olyan mindent és mindent jobban tudó férfi. Köszönésre nem fecsérli a drága idejét, már magyarázza is: "Én még sose voltam szavazni, de most se megyek. Jogom van hozzá nem?" A hangsúlyból akár arra is következtethettem, dicsekszik.

Mielőtt válaszolhatnék, vagy egyáltalán gondolhatnék rá, mit is kellene mondanom, kiderül, nem tart rá igényt. Folytatja szinte levegővétel nélkül, hogy szerinte mit és hogyan kellene csinálni  a helységben, az országban, meg egyáltalán, a világban. 

"Na, de kit érdekel az én véleményem?" A kérdés olyan sértődött-mártír-megbántott zseni stílusban hangzott, majd, már hallhatóan (önmaga által) felsrófolt idegállapotban, szinte kiabálva tette hozzá: "Mer' a véleményem azt azért elmondhatom, nem? Mer' demokrácia van, nem?' 

Ezzel sarkon fordult, s mielőtt bármit is mondhattam volna, már be is csapta maga mögött a kaput.

Jól kielemeztük a demokrácia mibenlétét és beszélgetésnek sem volt utolsó.

                                            (Illusztráció: retromesek.hu)

Bűbájos előkészület

Már több mint hét éve írtam arról (ITT), hogy micsoda kihasználatlan potenciál van a varázslókban, kuruzslókban, ilyen-olyan látnokokban, akik - ha a politikusok kihasználnák adottságaikat - országokat dönthetnének a jólétbe. De valahogy nem találkoznak az igények meg a lehetőségek... Most, hogy nyakunkon a 2019-es EP-választás, és unos-untalan azt halljuk, hogy ez egy utolsó, vissza nem térő, elszalaszthatatlan, a mi, a gyerekeink, az unokáink, a gyerekeink unokái, az unokáink unokái stb., stb., számára sorsdöntő választás (csakúgy, mint a legutóbbi volt), újra jó lenne átgondolni ezt a vajákos-dolgot. Annál is inkább, mert olvasom: "egy magukat csak »boszorkányként« meghatározó, nőkből álló csoport azon dolgozik, hogy a »megfelelő« jelöltek nyerjenek." (euronews.com) Bizonyos Mihaela Minca nevű boszorkány, aki valami szóvivője lehet a seprűs csapatnak, azt nyilatkozta a hírügynökségnek, hogy olyan rituálékat folytatnak már egy ideje, amelyek segítik a politikusokat, hogy elméjük megnyíljon és a lehető legjobb döntéseket hozzák az ország érdekében. 

A politikusokon fehér és fekete mágiát alkalmaznak, ahogyan a színekből is logikus: a feketével sújtják a korrupt, börtönbe való, hazudós politikusokat, a fehérrel pedig segítik, akik a nép érdekében dolgoznak (már aki még marad a fekete mágia hatása után).

Május 9. óta különösen bűvölnek, minden éjfélkor, majd hajnalban és napnyugtakor elvégzik varázslataikat afölött a bizonyos ital felett, melyben állati eredetű összetevők mellett gyertya- és virágmaradványok is vannak. Ezt a löttyöt, izé, varázsitalt, fogják a román törvényhozás épületénél szétlocsolni, ez a megbűvölt víz pedig "megvilágosítja és megtisztítja a jelölteket".

A gondot én abban látom, hogy a boszorkányvezér szerint a szavazás Romániában 25-én lesz, holott 26-án, aztán az egy nap eltolódás miatt nehogy a bájital megposhadjon, az senkinek sem lenne jó. Aztán a jelöltek szerintem a szavazáskor nem lesznek a törvényhozás épületében, hanem választóikat fogják éppen bűvölni valahol. Legvégül pedig, varázsláshoz kevésbé értő véleményem szerint nem is a politikusokat kellene már megvilágosítani, hanem a választókat. Belátom, ez technikailag nehezebben kivitelezhető, hiszen töméntelen bájitalra lenne szükség. De erre is van megoldás, hiszen Minca és társai nem ragadtak le a varangyok szintjén, az internetet is használják, szolgáltatásaik a világon bárhonnan elérhetőek: elég a Facebook-on egy fotót küldeni nekik a név mellé, és máris kezdődhet a hagyományos varázslás. Így pedig már alakíthatnának mondjuk egy romániai választói csoportot a közösségi oldalon, nem jelenthetne gondot, hogy oda becsábítsák a szavazásra jogosultakat. A többi pedig már mehetne, mint a karikacsapás, csinálják ezt mások is.

Ez a humor nem vicc

Humorista volt, most meg államelnök lesz: a 41 éves Volodimir Zelenszkij nyerte az ukrán elnökválasztást. 

Politikai előélete annyi van, hogy egy népszerű filmsorozatban eljátszotta már az elnököt, e mellett még korrupció ellenes jelszavakkal kampányolt, s ez úgy látszik, elég volt a korábbi elnökökkel megcsömörlött szavazóknak.

Nagy dolog, mondhatnánk, nálunk - és ezt a nálunkat most értsd bárhogyan - már évtizedek óta nem hogy humoristákból lett politikusok a vezetők, de inkább azóta lettek humoristák, hogy pozícióba kerültek. Nem is tudom, mi a rosszabb meg veszélyesebb. Mulatságosnak csak azért nem mondom, mert a mi bőrünkre gyártják a poénjaikat, melyeken ellenben egy világ szórakozik. 

Ha a mi "humoristáinkat" vesszük alapul, akkor Volodimir Zelenszkij is szép jövő elé néz, hiszen a támogatóinak címzett köszönetében elnökként végrehajtandó terveiről, akárcsak a kampányban, most sem beszélt. Minek is strapálná magát, hiszen, ha vannak is egyáltalán ilyen tervei, azok a választókat láthatóan nem érdeklik, így is megválasztották. És ez máshol is éppen így bejön. Újra, meg újra.

                         A humorista talán maga sem hiszi, hogy ez bejött...

                              (fotó: karpathir.com)

Ő majd megint akarna bennünket...

Klaus Johannis államfő ismét jelölteti magát az államelnök-választáson. Mikor ezt írom, még pár perce, hogy megjelent a hír, tehát első felindulásból rovom a sorokat. 

Ami elsőként felötlik, hogy annak idején, amikor az idei év végén lejáró mandátumára készülve sokan neki kampányoltak, az volt az egyik érv, hogy a romániai magyarság számára elképzelni se lehetne jobb jelöltet, két okból. Az egyik, hogy magyar jelöltet soha, de legalábbis még jó ideig nem tűrne el a román társadalom. Ebből fakad pedig a másik ok, miszerint, ha magyar nem lehet, akkor milyen jó, hogy lehet a már csak nyomokban létező romániai német kisebbség egy tagja, hiszen ki értené meg a kisebbségben élők gondjait, ha nem egy hasonló. 

Az érdekeinket védők és javunkat akarók váltakozó vehemenciával hangoztatták ezt. Kétséget az ébreszthetett egyebek mellett, hogy régebben volt, aki Traian Băsescu támogatására is sarkallta már a romániai magyarságot, aztán tudjuk, mi lett belőle... Érdekes, hogy aki ezt mondta, annak szavahihetősége követői körében mit sem kopott. Akik meg addig sem nagyon hittek már neki, azoknak éppen mindegy volt - de ez már másik történet. 

Visszatérve Johannisra: "Román állampolgár vagyok, vagyis román" - nyilatkozta már 2014 végén a nem sokkal korábban megválasztott államelnök a Welt am Sonntag című német újságnak. Erről már írtam annak idején ITT, akkor remélve, hogy azért jelentős változások jönnek. Döntsd el te, hogy jöttek-e vagy sem... Az azonban biztos: aki idén rá akar bírni, hogy egyáltalán szavazzak az államelnök választáson, ráadásul a magát újra jelöltetőre, az valami baromira jó érvvel jöjjön elő és főként nagyon mással, mint hogy ő is kisebbségi.

                         (fotó: ziuanews.ro)

A jószándékú szavazó

Nagy dolog, hogy a romániai magyarság a december 11-i parlamenti választásokon egységes listára szavazhatott.
Egy ismerősöm ismerőse, aki falusi, egyszerű bácsi / néni, szóval ő is nagyon meg volt elégedve, hogy végre összefogtak (úgy nagyjából) azok, akik hosszú évekig egymást gyepálva az ő, az egyszerű szavazópolgár kegyeit keresték. Aki meg nem fogott össze, az is békén hagyta, ami legalább olyan jó.
Így most nem kellett keresgélnie, hogy akkor kire, mire pecsételjen, hanem, ahogy annak idején megszokta, egy jelet kellett csak felkutatni, aztán pecsét neki... Nem is volt az jó, ahogy volt, hiszen volt tulipán, aztán lett fenyőfa, aztán lett csillag, csak megzavarták az embert, aki szegény feje mit tehetett!? Szavazott az egyikre, mert úgy volt szokva, aztán csak tett egy pecsétet a másikra is, mert azok meg annyira kérték, de a harmadik sem maradhatott ki, hiszen az meg a szomszédék pártja, azt sem szabad megharagítani. Aztán, mint aki jól végezte dolgát, megelégedve jött ki a fülkéből. 
Persze, most is elégedett volt. Előbb gondolta, örömében több pecsétet is tesz erre az egyre, lássák, megbecsüli őket meg az összefogást (jusson minden összefogott félnek), de aztán elállt ettől. Nem kell túlzásba esni. 

Szavazás után homályról, megköszönőkről, megmagyarázókról, élenjárókról

Ezen is túl vagyunk. Úgy értem, egy újabb szavazáson (hogy ki mennyire választott, az egy másik kérdés).
Ahogyan az napjainkban elvárható, a közösségi oldal megtelt szavazásra buzdító vagy éppen elriasztó bejegyzésekkel. Miközben voltak, akik saját példájukat tették közzé, személyi igazolványukon mutatva meg, hogy azon bizony ott a kis matrica (egyébként vajon nem hittük volna el?), mások vitatták, hogy mi értelme van ennek az egésznek. Magam részéről különösen elkeserítőnek tartom, amikor fiatalok arról kezdenek nyilvános vitába, hogy ki a magyar, miért magyar, mi értelme magyarnak lenni - hangsúlyozom: nem arról volt szó, hogy RMDSZ vagy nem RMDSZ. Olyan érveket hoztak fel, hogy csak néztem ki a fejemből - te jó ég, ezek a "mi" gyerekeink, azokban az iskolában nevelkedtek, melyekért küzdeni kell?! És most nem nagy szavakat, frázisokat akarok pufogtatni, te tényleg.
Hogy most mi lesz? Úgy értem a választás után. Hát, mindenki magához tér, pont mint máskor és megy minden tovább. Ami minket közelebbről érinthet: az RMDSZ (+MPP) megköszöni mindenkinek az elért eredményt (mert eredmény van); a Fidesz gratulál az RMDSZ-nek (+MPP), egyrészt az eredmény miatt (mert eredmény van), másrészt naná, hiszen beállt mögé; aki kimaradt a buliból, az meg fogja magyarázni, hogy tulajdonképpen az RMDSZ (+MPP) megbukott, a szavazók valójában elfordultak tőle; aki alapjáraton is forradalmár, az a kommunistázás újabb fejezetét fogja fellapozni, kicsit megspékelve azzal, hogy az RMDSZ (+MPP) félrevezette a Fideszt (azt mégsem ismerheti el csak úgy direktben, hogy eltérítették a szelet a vitorlájából).
Hogy egy kis örömhírt is mondjak: vannak, akik szuperül teljesítenek! A déli megyék egyébként is mindig élen járnak a szavazáskor, most különösen kiemelkedett az Olt megyei Colonesti-i 156-os körzet, ahol 102,35%-os volt a részvételi arány, már vasárnap 17 órakor! Ezt hallva még maga a híres Sztahanov is megnyalhatta volna mind a tíz ujját. Nem elég, hogy a 109 jogosult kivétel nélkül élt is jogával, de hogy - hogy nem, még további 65 pótlistás (a jogosultak számához képest 60%) is ott találta a legmegfelelőbbnek a szavazása lébonyolítását - legalábbis ezt adta közre az Agerpres hírügynökség. Mondják, ott és a környéken mindig kiugróan magas a szavazói kedv. Azt hiszem, ez a kulcsszó: a kedv. Bizonyára jók a kedvcsinálásért felelősök is arra.
Fentebb mondtam, hogy "pont mint máskor". Ez arra is értendő, hogy megint a PSD nyert. Mint 1990 óta mindig, hiszen pártként még soha, egyetlen választáson sem tudta egy másik párt legyőzni, csupán ha koalícióba léptek ellene (más kérdés, hogy mi lett később ezzel a koalícióval, ami szintén jellemző a romániai politikára). Tehát, aki változást vár, annak úgy tűnik, még jó ideig várnia kell. És itt érnek a fenti témák egybe: a fiatalok (ebbe beletartoznak a mi fiataljaink is) fejében is olyan zavar van, hogy 1989 után 27 évvel sem lehet leváltani a rossz emlékű párt utódjának tartottat, amiben mondanom sem kell, milyen sok a fiatal, akikről annak idején azt gondoltuk, hogy ők majd... Hát nem. 
Legyünk optimisták: egyelőre nem.

                                           Egyelőre nem. De mikor?

Miért jobb a foci EB a választásnál?

Tudjátok, mi a különbség a foci EB és a választások között? 
Hát az, hogy előbbiben mindig mutatja az eredményjelző a szurkolóknak, melyik válogatott gárda nyert vagy vesztett az adott meccsen. Nincs mellébeszélés, valakiknek folyamatosan ki kell esni és a végén egy győztes van. A többiek néha panaszkodnak a vakegér játékvezetőkre, a rossz időjárásra, de a kupát csak egy csapatkapitány emelheti a magasba. A meccsek jellemzően sportszerűek, a játékosok vigyáznak egymásra, hiszen holnap újra pályára kell lépniük. 
A választások után ellenben csupa győztes csapat vonul le a pályáról. Mert amelyik vesztes, az is nyertesként ünnepel (általában magát ünnepli), a zsonglőrködés a számokkal mindig kimutatja, hogy a több a kevesebb, a kevesebb a több, a balra az valójában jobbra volt, csak a szavazópolgár fordítva állt. A "meccsek" jellemzően nem sportszerűek, a "játékosok" nem vigyáznak egymásra, pedig rájuk is vár a másnapi szembenézés.
A választásnak (egyelőre) vége, ellenben a foci EB rövidesen kezdődik. 
Tessenek nyugodtan a focira szavazni.

Büszkeség kampány idején

Jöttömben-mentemben sok furcsaságot láttam már a választási kampányok során az elmúlt évtizedekben. Ha mérleget vonnék és eltekintenék a munkámból adódó elkerülhetetlen helyzetektől, pusztán a szemlélődésből fakadó pillanatokra koncentrálva, azt hiszem, a számomra kellemetlen, sőt, néha kínos momentumok túlsúlyban lennének a kellemes emlékekhez képest, még akkor is, ha hozzáadnánk utóbbihoz a nevetséges, időnként szórakoztató pillanatokat is. 
A minap, valahol az aktuális kampányprérin, egy apa parolázás közben újságolta: milyen büszke a fiára, mert azt az egyik párt tanácsosnak jelölte a helyi képviselő-testületbe. 
Válaszként már a nyelvemen volt, hogy: 
1. - az illető listán olyan helyen van a "politikusjelölt", amit joggal neveznek tölteléknek; 
2. - az illető párt listáján lenni az adott környezetben nem nagy dicsőség; 
3. - a jelöltre és a majdani testületre is egyformán nagy csapás lenne, ha előbbi utóbbi tagjává válna. 
Hogy mégsem mondtam semmit, azt is meg tudom indokolni:  
1. - semmi közöm hozzá; 
2. - a kampány egy nem normális időszak, ami szerencsére elmúlik, nem érdemes tengelyt akasztani arra a kis időre; 
3. - miért ne lehetne ő büszke a gyerekére?! 
Azt hiszem, a legutóbbi a legfontosabb érv, hiszen nagyszerű érzés, amikor egy szülő büszke lehet a gyerekére. Bizonyára még akkor is, ha ehhez egy választási kampány kell. 
Bár ez, mint mondtam volt, elmúlik.

 

(Illusztráció: csepel.info)

Töltött káposzta fehér lovon

A 24 éves Luka Maksimovic valójában semmi különöset nem csinált akkor, amikor elindult egy Belgrádhoz közeli kisváros, Mladenovac helyhatósági választásán. Nem ő találta ki ugyanis, hogy karikírozza a politikusokat (lásd. a magyarországi Kétfarkú Kutya Párt, izlandi Legjobb Párt) és az általa bemutatott produkciókat is könnyen másolhatta az "igazi" politikacsinálóktól.
De mit is csinált a "politikusi álnevén" Preletacevicnek nevezett művészember (aki civilben zenével és videókészítéssel foglalkozik)?
Már a választott neve is sokatmondó, hiszen pártváltót jelent, és nem is titkolta: érdekeinek megfelelően váltogatja a pártokat, fittyet hányva ideológiáknak, ígéreteknek. Apropó ígéretek: azt is nyíltan hangsúlyozta, hogy mindent megszeg, amit kampányban ígér(t). Fehér öltönyben, fehér lovon járt kampányútjain, arrogáns kijelentéseket tett, kitalált veszélyhelyzetekből mentett ki gyerekeket, fontoskodó semmittevőkkel vette körül magát. Ellenben hangsúlyozta, hogy megvesztegethető és diplomáját pénzért vette. Hogy minél nagyobb népréteget megszólítson, egy szerb mulatós nótából választott magának mélyenszántó üzenetet hordozó mottót: "Nem kóstoltad meg a töltött káposztát".
Mindezek után 20%-os eredményt ért el április végén a "Csak erősen" nevű választási listája, mely országos pártokat megelőzve alakíthat frakciót a helyi képviselő-testületben.
Elemzők szerint az embereknek elegük van a politikusokból, ezért voltak fogékonyak az iróniára. Én azt sem zárnám ki, hogy voltak szavazók, akik talán nem is látták a különbséget.
Nálunk éppen holnap, május 6-án indul a helyhatósági választás kampánya, melyet, ugye, igen megszigorítottak: csak megjelölt helyekre lehet plakátolni, nem lehet kampányrendezvényeket tartani, nem lehet, ajándékokat (golyóstoll, sapka, toronyóra, stb.) osztogatni, nem járhatja az utcát hangszórós kocsi (ez megmarad a toll- és ócskavasgyűjtőknek, illetve az igazi cirkuszosoknak). Megfordult a fejemben, hogy versenyt kellene hirdetni: melyik párt hogyan cselezi ki a szigorítást, illetve melyik párt jeleskedik leginkább a konkurensek lefülelésében/feljelentésében. Mindent összevetve úgy tűnik, a szavazók nyugodtabb kampányidőszakra készülhetnek, de ne legyenek kétségeink: nekünk is fel fogják róni így vagy úgy, ha nem kóstoljuk meg mindezek ellenére azt a bizonyos, nekünk készített töltött káposztát.

 A szerb pártvezér fehérben és fehéren, testőrei körében - a fotó kampányfilmjéből való

Rémisztő párhuzam

"Román állampolgár vagyok, vagyis román" - nyilatkozta sajtóhírek szerint Klaus Iohannis, Románia megválasztott államelnöke a Welt am Sonntag című német újságnak.
Érdekes álláspont, ám nem meglepő azoknak a fényében, amiket az éppen a megválasztását követő napokban bemutatott könyvében írt. Iohannisnak a nemzetiségekről, illetve az autonómiáról vallott nézetei valahogy elkerülték azok figyelmét a választási kampányban, akik feltétel nélküli támogatása mellett érveltek - persze, értem én, nagy volt a váltás iránti - szerintem is jogos - igény. És mindennek nem is lesz jelentősége, ha bekövetkeznek a remélt változások, hiszen akkor aztán lehet mindenki, ami akar.
Minden esetre a kijelentésről nekem rögtön az ugrott be, amit "odaát" az azóta EP-képviselővé avanzsált, MSZP-s Szanyi Tibor mondott még tavaly év elején: "Az állampolgárság egy nemzethez való tartozást fejez ki." (Értsd: aki román állampolgár = román.)
Nagyon remélem, a továbbiakban nem lesz alkalom a két politikus között további hasonlóságot felfedezni...

                              Klaus Iohannis könyvének borítója (fotó: transindex.ro)
 

Szavazat az esélyre

Államelnök-választás, második forduló, vasárnap este. Gyűjtöm az adatokat. Mennek a magyarok szavazni. Többen mennek, mint két hete, amikor még két magyar jelölt is volt a szavazólapon, ráadásul az egyik szerint ő volt a jó választás. Most formailag a magyarokra volt bízva nagyjából, hogy menjenek-e vagy sem, és ha igen, kire pecsételjenek. Most nem voltak csak nekik szóló gyűlések, avatószalag-átvágások, nemzetféltő ellenfél-pocskondiázások. És mégis mentek. Mert választani akartak. Valahogy jobban sikerült ez a "semleges" mozgósítás, mint a csinnadrattás. Többen mentek, mert érezték, hogy valami mást akarnak. Az első fordulóban voltak kötelességek, beidegződések. Teljesíteni kellett. Most itt volt a felszabadult késztetés: elég volt. Más kell. Elég volt már ebből. Pont úgy érzeték ők is, mint az ország nagyobbik része, az ország, mely a '90-es évek óta nem mozdult meg ilyen arányban. Akkor is, ha a "másik" nem ígért, nem tárgyalt, sőt, néha kifejezetten rémisztően nyilatkozott a nemzetállamiságról, kisebbségről. Ha nem is lesz jobb, de lehet más. MÁS. Mert EBBŐL elég volt. Megszavazták az esélyt, ők is. Hogy újra lehessen reménykedni.

A külföldön élő román állampolgárok is megmozdultak - a fotón a párizsi román nagykövetség előtt
                                                   (fotó: portfolio.hu)

És mi lesz a számlán?

A vasárnapi államelnök-választásban az a legjobb, hogy vége lesz.
Vége lesz ennek a hetek, hónapok óta tartó őrületnek - igaz, majd jön másik. Mindig jön másik. Még akkor is, ha előre láthatóan 2015-ben nem lesz Romániában semmilyen választás.
Távol álljon tőlem, hogy az alábbiakban bárkit is a két jelölt közül bármelyik támogatására biztassak. Egyáltalán, hogy bármire biztassak. Gondolkodjon, döntsön mindenki saját hatáskörében.
Én is gondolkodom.
Az esélyesebbnek titulált jelöltre nem is fecsérelnék szót - ezzel részemről mindent el is mondtam róla és bandájáról.
Nem értem azonban azokat, akik az esélytelenebbnek vélt jelölt mellett úgy kardoskodnak, mintha biztosra lehetne venni azt, hogy hétfőn reggeltől, de legalábbis kézzel fogható időn belül gyökeres változások lesznek. Félreértés ne essék, azt gondolnak, azt mondanak, írnak, amit jónak látnak, de nem értem a kizárólagosnak, vitathatatlannak, kétségtelennek beállított "érveket". Mintha nem tudnánk, kik állnak ő mögötte is - azok is sokszorosan kipróbált "hétpróbások", és most úgy ágálnak a "demokratikus értékek" mellett, mintha nem lopták volna már az életünket évek, évtizedek óta, harácsoltak volna gátlástalanul, hazudtak éjjel és nappal. Minden "kiemelkedő" politikai szereplő állt már jobbról és balról, aztán balról és jobbról - már, ha van választóvonal ebben az országban.
Vajon kik nyomták ezt a jelöltet idáig? Vajon kik fogják neki - győzelme esetén - benyújtani a számlát ha nem is hétfőn, de kedden reggel? És mi lesz azon a számlán?
Pár éve bizonyos Crin Antonescuban látták sokan a demokrácia letéteményesét. Tessenek már utánanézni, mi lett belőle...
Az elmúlt hetekben újra, már megint sikerült a népet olyannyira felhergelni, hogy szinte egymás nyakának esnek akár korábbi barátok is. Mintha vasárnap az dőlne el, hogy hétfőn reggeltől kommunizmus lesz vagy demokrácia. Sajnos, ez nem ilyen egyszerű...
Ma reggelre két szórólap is volt a postaládámban, mindkét tábor igyekezett meggyőzni. Mit mondjak, mindkét kitűnő minőségű nyomdatechnikával készült szórólapon (mennyi pénzt elpocsékoltak megint) voltak olyan személyek fotói, hogy inkább hagyjuk mán'...
Gondolkodom. Ideje már, hogy vége legyen. Megint behülyítették az embereket. Olyanokat is, akikről nem is gondoltam volna.
Hétfőn reggeltől majd megkezdődik az erővonalak elemzése, minden párt elkezd helyezkedni, és nem lennék meglepve, ha a politikusok meg a romániai haladó hagyományt követve nekilátnának az "átigazolásoknak" - akár innen oda, akár onnan ide, attól függően, hogy ki nyer, és attól függetlenül, hogy ki mit mondott, ígért korábban. Ezzel együtt a szavazótól szinte szó szerint vérrel és verítékkel megszerzett voks is "vándorol", és lehet éppen azt erősíti, akit a szavazó éppen nem akart erősíteni.
Ha pedig így lesz, akkor majd megkérdezhetjük: miért is volt mindez?

 Sok helyen tüntettek ismét demokratikus változást követelve. Vajon újra becsapják-e a népet?

(fotó: szekelyfold.ma)

Játszunk államelnök-jelöltesdit

Leaszfaltoztuk a falvaink minden utcáját, így még csak nem is sárban kellene jöjjenek a magyarok szavazni, de nem nagyon jönnek, magyarázta az államfőválasztás első fordulójának estéjén egy észak-bihari polgármester. Eddig mindig az utak állapotát kifogásolták leginkább, de most meg azt hangoztatják - és vannak, akik erősítik is őket ebben - hogy ez nekik jár, mert adófizető polgárok. Ez igaz is egy normálisan működő országban, de mintha nem tudnánk mindannyian, hogyan van ez ebben az országban, sopánkodott az elöljáró még az urnák zárása előtt, amikor azonban már lehetett látni a részeredményekből a részvételi arányokat. Utóbbiakból az is kiderült, hogy a 14 jelöltből az utolsó öt-hat valószínűleg annyi szavazatot sem kap, amennyi támogatói aláírást kellett prezentáljon ahhoz, hogy a rajtvonalhoz álljon. Hova tűnhettek a támogatóik? Hogyan lehet őket komolyan venni? Vagy hogyan lehetett? Már-már azt kell mondjam, igaza lehetett a Radio France International adónak, amikor Gheorghe Funar független jelöltet is interjúra kérte, hiszen ő legalább azt adta, ami valója. A volt kolozsvári polgármester szerint az ő küldetése (legújabban) kimondani az igazságot a román nép történelméről, ami egyebek mellett az, hogy a geto-dákok valamikor az egész földet benépesítettek, ők építették az egyiptomi piramisokat, tudtak repülni, és valójában Németország neve (Deutschland) Dákföldet jelent. Ilyen elméletekkel (is) államelnök-jelöltnek lehet lenni a ma Romániájában!

                              A 14 jelölt. Ki fog néhányukra emlékezni pár év múlva?!

Öröm a családban

Részt vesz-e valaki a politikában, vagy sem, vagy csak érdeklik-e annak hírei, vagy sem, bárki megelégedéssel könyvelhette el, hogy egy újabb sikeres (EP-képviselő) választás után vagyunk. Például Magyarországon az egy MSZP kivételével mindenki ünnepelt, a kormánypárt a fölényes sikert, a kisebbek, hogy egyrészt a második politikai erővé léptek elő, vagy azt, hogy az ellenzékiek között lettek másodikak itt-ott. Romániában is sok helyen ünnepelhettek, nem csak a pártok berkeiben, de akár családi körben is. Hiszen megfigyelhető, hogy ahol legalább egy "tehetséges" politikus van, ott ez a pereputty több tagjára is átragad. Olvasom, hogy egyik-másik csúcs-politikus felesége is ingázni fog Brüsszelbe, nem hiába mondják, hogy minden sikeres férfi mögött ott egy erős nő (aki szintén nem jár rosszul). Aztán ott vannak a politikusi majdnem-családtag tanácsadók, akik ugyancsak jó tanácsokat adhatnak, hiszen közülük is jópár bérletet váltott a brüsszeli járatra, és az EP-pénztárhoz. Az ünneplésre csak egy apró árnyék vetül(het), hogy a szavazásra jogosultak alig harmadát - negyedét érdekelte, hogy ki megy Brüsszelbe. De ez már a nép baja, magára vessen. Örüljön, hogy nem váltják le. 

Kezek a kötélen

Amikor megírtam a Jövőnk alakítása cím alatti soraimat, nem is számítottam más fogadtatásra, minthogy "kapok a fejemre".
Kaptam. De jót is, meg kevésbé jót is.
Már a blog-változat közzétételekor is (miszerint írásom valójában a regisztráció, illetve a magyarországi választáson való részvételről lebeszélő nagyobb szabású kampány nyitó momentuma lenne - ez a a vélemény azt hiszem túlbecsült engem...), de a Bihari Naplóban volt megjelenés váltott ki erőteljesebb indulatokat.
Mindkét részről.
Már a megjelenés napjának délelőttjén több telefonhívásom is volt, valamennyi gratuláló, azonos véleményt megfogalmazó, ugyanakkor figyelmeztető is: sokan nem fogják (vagy nem akarják) majd érteni a mondanivaló lényegét, de azokkal ne törődjek.
A nap folyamán, majd a következő napokban is jöttek e-mailek, pro és kontra egyaránt.
Volt, amelyik egyetértett, és kitartást kívánt a "más véleményűek mocskolódásával" szemben, míg volt olyan is, aki érezhetően olyan szavakat próbált összeválogatni, hogy megsértsen.
"Aki céltáblának áll, az ne csodálkozzon, ha lőnek rá" - ezt egyszer régen hallottam Horváth János újságírótól, azóta is ehhez tartom magam, most sem volt másképp, tehát ennek megfelelően nem bocsátkoztam vitába se senkivel. Tiszteletben tartva - némelyik hozzászólótól eltérőn - hogy a vélemények lehetnek eltérőek, ettől még lehetünk akár egyforma mértékben is "jó magyarok".
Alább közreadok két levelet (nem belejavítva), csak mintaképpen, mindkét "oldalról", természetesen az aláírókat nem felfedve:
     1. 
Tisztelt Rencz Csaba!

Teljes egészében azonos véleményen vagyok Önnel a magyarországi választásokon való részvétellel  kapcsolatban. Az is nyilvánvaló, hogy az egész ügy , a sok tizezer levél postázása politikai indittatásu, ami bebiztositja a Fidesz választási győzelmét, ha nem is kétharmados többséggel, de abszolút többséggel, az szinte biztosra vehető. 

Ugyanakkor együttérzésemről biztositom Önt és kivánom Önnek, hogy erős idegzettel, nem szivre véve, vészelje át az elkövetkező pár napot, amikor a sok mocskolódó levelet fogja kapni a melldöngető nagymagyaroktól a cikkében leirtak miatt és amiért nem akar részese lenni a "történelmi" szavazásnak.

                   Tisztelettel: I. T.

     2.

Tisztelt Rencz Ur!

Elszomorodva olvastam Jovonk alakitasa c. cikket a Bihari Naploban.

En pedig "azon a velemenyen vagyok", hogy jobb lett volna ha meg sem irja a cikket, megtartja velemenyet sajat maganak. Ha mar ez a velemenye.

Senki sem keri ontol, hogy kotelezo modon eljen a magyarorszagi szavazas lehetosegevel. Csak mint lehetoseget ajanljak fel.

Szerintem, e lehetoseggel pedig elnunk kell, es egyertelmu, hogy kire kell szavaznunk. Ha csak nem akarjuk, hogy ismet olyan politikai erok kerekedjenek felul Magyarorszagon melyek ujabb december 5.-et generalhatnak. Az en velemenyem szerint inkabb errol kellene irni.

Ezen gondolkozzon el tisztelt uram!

              Üdvözlettel  H. Á.

Mielőtt valaki esetleg szóvá tenné, nem szándékosan időzítettem augusztus 20-ra ezt a bejegyzést, egyszerűen most lett időm rá. Ami végül nem is rossz, ugyanis ma már elolvashattam, hogy tegnap, augusztus 19-én a Kolozsvári Magyar Napok megnyitó gálájának egyik szimbolikus gesztusaként Kelemen Hunor RMDSZ-elnök és Tőkés László EMNT-elnök és EMNP-védnök együtt kongatta meg Bálint Tibor kolozsvári író emlékharangját. Íme:

                                                                                          (fotó: MTI)

Igaz, ez még nem kézfogás, de együtt fogják a kötelet. (Most aztán gondoljon mindenki arra, amire akar...)

Ezt most azért hoztam szóba, hogy lám-lám, a nagypolitika bugyraiban újra kezd, kezdeget főni valami varázslé...
Ugye emlékeztek még az alábbi, 2009-ből való fotóra is, amit ugyancsak nagy egymásra mutogatás előzött meg, majd utána megint lett, ami lett:

 
Hát így van ez, ha az érdek úgy kívánja (hát persze, hogy a közösségé, naná, majd nem...), akkor mindent lehet.

Hát érdemes vitáznunk?!

Jövőnk alakítása

Azon a véleményen vagyok, hogy egy közösség dolgairól annak tagjai döntsenek. Ennek megfelelően vonatkozik ez a romániai, illetve bárhol élő magyarságra is, ha egy-egy közösségnek tekintjük őket, magunkat - és miért ne tennénk? Választhassuk meg vezetőinket, határozhassuk meg, mi a fontos számunkra. Ellenben jogosnak érzem azt az elvárást, hogy az anyaország mindenkori, bármilyen színű vezetése támogassa ezeket a törekvéseket. A kölcsönösség elvén mindez visszafelé is érvényes kell legyen. Annak kapcsán mondom ezt, hogy levelet kaptam, feladó a budapesti Nemzeti Választási Iroda. (Csak mellékesen jegyzem meg, hogy annak idején az állampolgárság felvételét titkos információnak határozták meg, azóta már postán kaptam magyar címeres levelet Orbán Viktor miniszterelnöktől, most meg ezt - ennyit a titkosságról, amit egyébként sem gondolhattak komolyan...) Mint további több százezer honosított kollégámat, a hivatal elnöknője tájékoztat, mit kell tennem, hogy a 2014-es szavazáson "a magyar történelemben egyedülálló módon első alkalommal részt vehessek Magyarország jövőjének alakításában".  Le kell szögeznem: az állampolgárság felvételének lehetőségével gondolkodás nélkül, büszkén éltem, annak gyanúja mellett is, hogy annak inkább a nemzeti érzület mögé búvó politikai indíttatása van. És íme, közeledik az idő. Nem "hálátlanságból", de úgy tervezem, a fentebbiek miatt nem leszek részese a "történelmi" szavazásnak: nem Magyarországon élőként nem érzem jogosultnak magam beleszólni mások dolgába. Válasszanak ők maguknak, a választott azonban érezzen magáénak, mint határon túlit.

                                                                                                             (Illusztráció: csepel.info)

Rendhagyó székfoglaló

Egy rövid időutazással szálljon velem vissza az olvasó 2009. novemberébe, amikor az államelnök választás első fordulójában egy füst alatt arról is kikérték a szavazók véleményét, hogy mit szólnának az addig kétkamarás törvényhozás egykamarássá alakításához, és a képviselők számának jóval négyszázon felüliből 300 alattivá apasztásához. A voksolók 80%-a bólogatott az indokolt takarékoskodási ötlethez, és az újraválasztott Traian Băsescu meg is veregette ezért a köz vállát... aztán maradt minden a régiben. Egészen a minapi parlamenti választásokig, és ezzel vissza is tértünk a mába. Hogy az időutazás okozta kábulatból magunkhoz térjünk, íme egy kijózanító pofon a népakarat arcára: a rettentő demokratikus romániai választási törvénynek hála a 452 választói kerületből nem ugyanannyi, de 588 jelölt szerzett mandátumot, ami összességében mintegy 120-szal tovább duzzasztja az eddigi létszámot! Nesze neked, csökkentés! Ha nem veszik rossz néven, nekem lenne egy áthidaló javaslatom, amolyan „hozott is, meg nem is”–módra. Tetszenek ismerni a székfoglaló nevű gyerekjátékot? A benne résztvevők számánál eggyel kevesebb szék van a körben, adott jelre le kell ülni. Akinek nem jut szék, kiesett. Namármost, a képviselők bemennek hétfőn reggel a parlamentbe, a házelnök kalapácsütéssel megadja a jelet, és kezdődik a székfoglaló a 300 ülőhelyért. Akik állva maradnak, arra a hétre mehetnek haza, vissza becsületes (?) foglalkozásukhoz, és természetesen képviselői fizetés sem jár nekik azokra a napokra. Hogy ez gyermeteg ötlet? De hiszen nem éppen ilyen gyermeknek néznek bennünket a sok ígérgetéssel?