A remény még lélegeztetőgépen van

Nincs az a focicsapat és drukkerhad, melynek nem akadt gondja, sőt, nem akad gondja minden meccsen a játékvezetővel. A bíró alapból hülye, és a q..va anyját - ez egy alapvetés, és ezúton kérek elnézést minden játékvezetőtől, de ezt ők maguk is tudják, nem mondtam semmi meglepőt.

A szabályt erősítő kivétel lett a holland Dennis Higler, aki a magyar-azeri EB-selejtezőt vezette. Ha valaki elképzelhetetlen módon mégsem tudná: a vasárnap esti meccs utolsó utáni pillanatában a sípmester egy szabályos gólt nem adott meg a vendégeknek, így a magyar csapat megtartotta igen sovány, 1-0-ás győzelmét. Ennek fényében az, hogy a bíró "nem hülye", természetesen nem egészen igaz, hiszen az azeriek szemszögéből totálisan az volt, a magyarokéból pedig csak azért kevésbé, mert a javukra tévedett, egyébként meg...

Az is a magyar csapat kezére, vagy inkább lábára játszott, hogy ebben a sorozatban még nem vezették be a videobírót, tehát nem volt visszanézés, azt pedig, hogy valójában mi is történt a tévékommentátorok is csak utólag tudták rekonstruálni. Az biztos, hogy a magyarokban - játékosokban és szurkolókban - megfagyott a vér, hiszen míg az első félidőben tél-túl jól játszott a csapat, akár 3 - 4 gólos előnyre is szert tehetett volna, ám csupán egy részben szerencsés, ám kétségtelenül jól eltalált bombagóllal vezetett, a második játékrészben szégyenleteset produkált és újra a megváltó utolsó sípszót kellett várni. Az nem lehet, hogy megint az utolsó percben ússzon el a győzelem, kaptunk a fejünkhöz, egy pártatlan néző ellenben joggal mondhatta, hogy bizony megérdemelnék... Hab a tortán, hogy a talán túl sokra is tartott Dzsudzsák Balázs, a csapatkapitány, amikor Marco Rossi lehívta a pályáról, nem fogott kezet a kapitánnyal, hanem durcáskodott, mint egy kiskölyök. "Még játszottam volna", magyarázta utólag. Igen? Hát miért nem játszottál addig, b@meg!? Hiszen hány meg hány, a lelátón ülő gyerek példaképe vagy, és akkor ilyet?!

A magyaroknak kedvezett, hogy a vetélytársak döntetlen játszottak, így maradt esély a továbbjutó hely megszerzésére. A remény hal meg utoljára, szokták mondani, amikor még van egy utolsó szalmaszál. A magyar labdarúgó válogatott esetében valóban meg is szokott halni az utóbbi év(tized)ekben, kivétel a legutóbbi EB. Kudarcok megmagyarázására szokott elhangzani, hogy: győzelemmel felérő vereség volt. Ezekkel az a baj, hogy nem jár értük pont (érem, kupa, lóvé). Ha a magyar - azeri meccset nézzük, talán lehetne mondani, hogy vereséggel felérő győzelem volt? A játék képe alapján bizonyára, de szerencse még akkor is járt érte a három pont, ha az azeriektől bocsánatot kérve a bíró utólag beismerte a tévedését. És ez a legfontosabb, meg az, hogy az a bizonyos remény még él, ha csak lélegeztetőgépen is.

A kimerevített képen látszik: nem kezezés volt, a labda az azeri játékos hasáról pattant a hálóba...

                                 (Illusztráció: blikk.hu)

Ellenség a kapuknál

Nem, nem a 2001-ben bemutatott háborús filmről van szó a címben, egészen más "ellenség"(kép)ről és egészen más kapukról.

Előjáróban azért le kell szögezzem: szerintem is igaz, hogy ami a Craiova és a Bp-i Honvéd közötti Európa-liga-selejtezőn történt, annak semmi köze a sporthoz és a sportszerűséghez, ennél kevesebbért is zártak már ki csapatokat a nemzetközi porondról, miközben az UEFA tényleg nevetséges döntést hozva tovább engedte az oltyán csapatot. (Részletek ITT.)

Bár látszólag semmi köze a focipályán történteknek az attól viszonylag nem messze lévő Caracali-ban történt szörnyűséghez, szerintem mégis van összefüggés, hiszen mindkettőhöz az általános romániai állapotok járultak hozzá, ennek megértéséhez egy igen érdekes összefoglaló olvasható el ITT - ami megdöbbentő és szinte hihetetlen is egyben.

Visszatérve a focimeccshez, az internet népe "természetesen" azonnal elkezdte a véleményformálást, egymásba értek a felháborodott és az ön- illetve mások indulatait gerjesztő bejegyzések. Csak néhányt olvastam el ezekből az egyik fészbukos focioldalon, ahol egy illető arra vetemedett - miközben ő sem vitatta, hogy a történtek felháborítóak - hogy megjegyezte: a Honvéd labdarúgói esetleg berúghatták volna a saját tizenegyeseiket, kiharcolva talán a pályán a továbbjutást, s akkor nem kellett volna az UEFA döntésére várni, az szorítkozhatott volna csak az oltyánok megbüntetésére. Na, ennyi kellett a többi hozzászólónak, azon nyomban elkezdték leszedni a keresztvizet a "románbérencről" a "nemzetárulóról", a "magyarság szégyenéről", aki "takarodjon és költözzön abba a koszos Romániába". Így vált azon nyomban ellenséggé, aki csak egy egyébként nem mellékes körülményről mondott véleményt: hogy a hozzászólóknál bizonyára sokkalta többet kereső focistáknak is lehetett volna jobban teljesíteni, de ez most nem volt szempont. Csapataink állandó harcban állnak, ha kell, focicsapataink is, a szurkolótáborokkal együtt. Így ellenségre is mindig szükség van, akik már a kapunál vannak. Akár a focikapunál is.

A játékosok dulakodnak, a "szurkolók" fűst- és hangpetárdát hajigálnak, a bíró összeroskadt...

  (fotó: index.hu)

"Mindenki szurkoljon!" - Képekben a DVSC-Torino meccs

Már a sorsoláskor lehetett tudni, hogy az idén a nemzetközi szereplés végét jelenti a Debreceni VSC-nek a Torino FC. Az ottani 3-0 után pedig csak a szép búcsúban lehetett reménykedni. Reménykedő volt is bőven, hiszen a bemondott hivatalos adat szerint 15.350-en voltunk a Nagyerdei Stadionban, ami a szabadon hagyott biztonsági szektor figyelembe véve, gyakorlatilag telt házat jelent. 

   (Nagyításért katt a képekre)

A 4-1-es végeredmény egyértelmű, megérdemelt volt a vendégek sikere, ha az kellett volna, hogy további 4-et rúgjanak a biztos továbbjutáshoz, akkor rúgtak volna akár 5-öt is... Ezzel nem bírálni akarom a DVSC-t, sőt, bennük ennyi volt, becsülettel hajtottak és ezt méltányolta a közönség. Azt is mondhatom a többi magyar csapat (le)szereplését látva, hogy a szám szerinti eredmény ellenére a DVSC mutatta a legjobb focit ezen a napon és szolgálta leginkább ki közönségét. Ez a Torino ellen ennyire volt elég, a következő hazai meccsük a Kisvárda ellen lesz, ellenük bizonyára többre futja ennyiből, de hiszen az egy más világ... 

A meccs már nap közben megkezdődött, az olasz szurkolók a Fórum melletti Roncs kocsmánál "melegítettek":

Szinte annyi rendőr vigyázott rájuk, ahányan ők maguk voltak:

Megjelentek debreceni szurkolók is, kiabáltak emezeknek, azok sem maradtak adósak, de a rendőrök tartották a rendet.

Aztán megkezdődött a meccs, az eredményjelzőn még az akár bizakodásra is okot adó 0-0:

A pálya szélén dolgoztak a kollégák:

És persze ott voltak a biztonsági emberek, miközben mi a meccset néztük, ő minket:

Egy a ritka hazai helyzetekből, sajnos csak kapura rúgás sem volt annyi, mint amennyi gólt kellett volna rúgjon a DVSC:

Aztán kaptunk egyet, majd még egyet, és a félidő:

Az olasz szurkolók közben, a félidőhöz közeledve magukat kezdték szórakoztatni egy kis füstbombával, majd belterjes bunyóval:

Ennek láttán, s mert úgyis szünet volt, néhány debreceni szurkoló elérkezettnek látta az idő, hogy a szemközti oldalról átjőve ők is beszálljanak a buliba:

Erre aztán felsorakoztak a rohamrendőrök is:

Bár a nézőtér egy részén talán nagyobb szükség lett volna rá, a locsoló a pályán indult be a szünetben:

A "taposó emberek" meg a kirúgott gyepdarabokat tették helyre:

Aztán jött Garba gólja:

...és minden egy kicsit szebb lett, a lelátó úgy tombolt, mintha egyenesen a továbbjutást vívták volna ki a piros-fehérek:

Ám a Torino másként gondolta, a vége:

A látottakért a közönség hálás volt, a végén a himnuszt is elénekelte a játékosoknak, akik vigyázzállásban hallgatták azt:

A meccs összefoglalója ITT.

Amikor zöldebb a szomszéd focipályája

Akit nem érdekel a foci, illetve nem szereti (szerintem ez nem ugyanaz), az ne is olvassa tovább. Lehet, annak sem kellene, akit érdekel és szereti. 

Olvasom, Novák Dezső kétszeres olimpiai bajnok labdarúgó (1939 - 2014) mondta 1994-ben (majd az 1995/1996-os idényben a csoportkörbe jutott edzőként a BL-ben a Fradival): "A magyar foci nem süllyedhet olyan mélyre, hogy ne tudjon egy luxemburgi együttest legyőzni". A sportember (illik olyat mondani ebben az esetben, hogy szerencsére?) nem kellett megérje, hogy nem hogy egy klubcsapat nem győzte le a luxemburgiakat, de egyenesen a válogatott kapott ki tőlük 2-1-re 2017. november 9-én.

Az az álmunk már régen szertefoszlott, hogy a magyar focicsapatok eljussanak a nemzetközi porondon a tavaszi fordulókba, újabban az ősziekbe sem jutnak, hiszen már a legelső selejtező körökben, még a nyári hónapokban kihullanak. Már az is sokat elmond az erőviszonyokról, hogy a magyar bajnok a legeslegelső BL-selejtező körben pályára kell lépjen, tehát a leges-leges-leggyengébbek közé soroltatott és már megint Luxemburg: a Videoton 1-1-et játszott a törpeállam Dudelange nevű bajnokával. "Legalább nem kaptak ki" - mondta az egyik elemző... Már nem mintha a többiek (az Európa-liga ugyancsak első fordulójában) olyan acélosak lettek volna: a Honvéd 2-1-re Macedóniában, az Újpest 3-1-re Azerbajdzsánban kapott ki, a Fradi itthon végzett 1-1-re izraeli ellenfelével szemben. Voltam annyira óvatlan, hogy belenéztem a Videoton és az Újpest meccsébe is (ezeket bezzeg simán nézhetem az M4-en...) Kár volt. Mondhatnám úgy is, elkeserítő volt a VB közben ezeket látni. 

Mibe lehet kapaszkodni? Megint csak az Aranycsapatba. De hogy? "Horvátország világbajnoki döntőbe jutása és a 64 évvel ezelőtti berni nyugatnémet-magyar finálé kapcsán a Puskás Ferenc vezette vb-ezüstérmes labdarúgó-válogatottra emlékezett csütörtökön az Aranycsapat Emlékév Testület." 

Érted? 

A horváton döntőbe jutása ad alkalmat nekünk az emlékezésre!? 

Maga a miniszterelnök is azt mondta, hogy: Magyarország mindig a Duna menti futballkultúra része volt, ezért a horvátok sikere persze a horvátoké, "de egy kicsit úgy érezzük, hogy abban mi is benne vagyunk, hiszen ez a régió dicsősége is". (24.hu) 

Gondolom, a horvátok nem kapkodnak a mi luxemburgi vereségünk "dicsőségében" fürdeni. 

Az egyébként igen tiszteletreméltó, négyszeres világbajnok asztaliteniszező Jónyer István (aki zsenge gyerekként még a focipályán kezdte sportkarrierjét, tehát bizonyára jogosan szakért) pedig úgy véli: "„A mai technikával, a videobíró alkalmazásával száz százalék, hogy nem a németek, hanem mi nyertük volna a világbajnokságot”. (m4sport.hu) Akkor talán nem kellett volna az addig (és egy idő óta újra) dicsőített focistáknak sem bujkálva hazatérniük vb-ezüsttel a zsebükben, félve a lincseléstől, teszem hozzá én.

Ha eddig elolvastad, azt jelenti csak érdekelt a téma. És remélem, azt is észrevetted, nem is csak a fociról volt szó. Mert ha észrevetted, nem kell többet mondanom. Ha nem vetted észre, akkor meg kár is lenne.

                      Mártózzunk meg mi is kicsit a horvátok dicsőségében...

                      (fotó: transindex.ro)

Amikor egy kicsit a lenyugvó nap országa lettek

A teljében lévő labdarúgó világbajnokság eddigi talán legizgalmasabb, legfordulatosabb meccse volt a nyolcaddöntőbeli belga - japán meccs. Miközben az esélyesek mennek sorban hazafelé (németek, argentinok, portugálok, spanyolok), lehet latolgatni: ki marad itt a végére? Jó poén, hogy a spanyol - orosz meccs közben egyenesen Putyin elnök szólt a játékvezető fülére, hogy azt a bizonyos szabálytalanságot nem kell észrevenni...

Visszatérve a belga - japánra, 2 - 0-ra vezettek a japánok, onnan lett 2 - 2 és mikor már mindenki a hosszabbítást várta, jött a 3. belga gól... Szerintem egyik fél sem hitt először a szemének, ami után persze egyik oldalon örültek, a másikon - hogy stílszerű legyek - szinte a kardjukba dőltek. Szó ami szó, remek belga kontra végén jött a győztes gól. Mármint belga szempontból remek, a japánoknak csak az lehetett volna rosszabb, ha mondjuk egy öngól köt ki a kapujukban. Na, a "vétkes" biztos közel állt volna a harakirihez... Egy ilyen után mit tesz a vesztes csapat? Mármint általában? Vitatkoznak, ütnek-vágnak, csapkodnak, otthagynak csapot-papot.

És nem általában? 

A japán csapat után nem volt dolga a Rosztov Arénabeli öltözőjük takarításával megbízott alkalmazottnak: úgy mentek el, hogy csillogott-villogott utánuk minden, sehol még egy hajszál sem. Csupán egy darab papír - de azt szándékosan hagyták ott, rajta, hogy "Köszönjük". Ráadásul orosz betűkkel, udvariasan. (Kattints a képre, látszik)
Már a focipályán mutatottak alapján is példamutatóak voltak, ezek után meg éppen. Ezzel a VB egyik kategóriájának (már ha lenne több is) győztese meg is van.

                                Így hagyták az öltözőjüket (fotó: 24.hu)

A 10 éves VB-szakértő

Reggelente szoktam hallgatni a román nyelvű Radio ZU adását, a Morning ZU-t. Csak ajánlani tudom mindenkinek, ám ami miatt most billentyűzetet ragadtam, hogy a foci VB ideje alatt minden reggel, kb. 8 és 9 óra között kommentálják az előző napi meccseket, illetve latolgatják az aznapiak esélyeit. Eddig még semmi különös, teszik ezt mindenütt mindenkik. Igen ám, de ebben a rádióműsorban egy, magával a rádióadóval egyidős, vagyis 10 éves gyerek teszi (egy "ZUper puştiu" = kb. szuper kölyök, szójáték a rádió nevével). Dávid Temesváron lakik, onnan beszélget minden reggel a bukaresti stúdióban ülő műsorvezetőkkel. Ahogy utóbbiak is mondták, nem arra kell számítani, hogy egy elemi iskolás szintű fogalmazást mond fel a gyerek, hanem elemez. És tényleg, tisztában van mindennel: a válogatottak keretével, melyik játékos melyik klubban játszik, milyenek az erőviszonyok, milyen stratégiákat kellene kövessenek, stb., stb. A műsorvezetők még nem tudtak neki olyan kérdést feltenni, amire ne válaszolt volna érdemben. Éppen ma is volt egy érdekes pillanat, nem tudom, hogy a műsorvezetők próbára akarták-e tenni, vagy csak véletlen volt?! A brazil - szerb meccsről beszéltek, a szerbek kerültek szóba, hogy kik ültek még a kispadon, a műsorvezetők sorolták, hogy Ilyenovics, Olyanovics, Amolyanovics, mire a gyerek közbevágott, hogy nem - nem, Amolyanovics a kezdőben volt!

A műsorvezetők kérdésére Dávid elmondta már, hogy semmi különös a családjában, átlagosnak mondaná az életüket, például az apja sem valami fontos ember, ahogyan ő fogalmazott: nem valami parlamenti képviselő vagy ilyesmi. Mire a műsorvezetők maguk is nevetve felkiáltottak: isten őrizz! (doamne ferește!) Mi sem természetesebb, hogy a gyereknek máris van valami jelmondat-féléje az életre, amit nem tudott ugyan tömören megfogalmazni, de valami olyasmi volt, hogy nem elég a tehetség, meg is kell dolgozni a sikerért.

Én a 10 éves Dávidot szívesebben hallgatom, mint mondjuk azokat a magyar focistákat, akik világversenyeket csak tévében látnak, ám 0 - 6 válogatottsággal a hátuk mögött simán megmondják, a világsztároknak mit hogyan kellett volna csinálni.

Svéd a svédnek...

  "A béke vagy te, Sport!

  a népeket egymáshoz fűző szép szalag:

  és testvérré lesznek mind általad, 

  önuralomban, rendben és erőben." 

Pierre de Coubertin, a modern olimpiai játékok megálmodójának Óda a sporthoz című verséből, annak utolsó strófájából való az idézet, s bár az alábbi a foci VB-hez kapcsolódik, de mégiscsak sport. 

A hír: rasszista fenyegetéseket, közöttük halálosakat is, kap Jimmy Durmaz, a svéd válogatott játékosa. Ő az, aki a német - svéd meccs hosszabbításában szabálytalankodott Timo Werner ellenében, ezért kapták a németek azt a szabadrúgást, amiből Toni Kroos belőtte azt a gólt - a 95. percben - mely által a vb-címvédők 2-1-re nyertek és partiban maradtak, a svédeknek ellenben nehéz lett a helyzetük.

Durmaz szír gyökerű törökországi elődökkel rendelkezik, a francia Toulouse labdarúgója. Maga úgy nyilatkozott, büszke, hogy képviselheti hazáját (vagyis Svédországot), nem érdeklik a fenyegetések. Csapattársai is kiálltak mellette, mondván, hogy "küzdött egész meccsen, a csapatnak egyszerűen balszerencséje volt". 

Kíváncsi lennék, ugyanezek a szurkolók vajon mit tartanak az egyébként zseniális (és zseniálisan nagyképű) Zlatan Ibrahimović-ról, aki svéd színekben 116 mérkőzésen 62 gólt szerzett, hiszen a Los Angeles Galaxy jelenlegi játékosa bosnyák és horvát elődöket tud felmutatni. Vagy ott van a... - de nem is sorolom tovább, nem csak a svéd, de mára már szinte bármelyik válogatottat lehetne példaként említeni (a magyart is), hiszen mindenütt vannak vagy honosítottak, vagy bevándorló szülőktől, nagyszülőktől származó sportolók, akik gólt, időnként öngólt rúgnak, szabálytalankodnak, helyzeteket hagynak ki vagy éppen bombagólokat suvasztanak. Szegény Durmaz már csak akkor lehetne kellemetlenebb helyzetben, ha a szabálytalankodását követően nem a "tüchtig" Kroos, hanem mondjuk Jérôme Agyenim Boateng talált volna a kapuba. Te jó ég! Egy szír-török (svéd) szabálytalankodik, egy ghánai apától származó német meg gólt rúg belőle - tiszta összeesküvés! Méghogy "népeket egymáshoz fűző szép szalag"...

Remélhetőleg Durmaz csapattársainak van igazuk, akik szerint: "Aki a vereségért őt hibáztatja, egy idióta". Ők már csak kell tudják, hiszen együtt kaptak ki.

                               Az a bizonyos szabálytalankodás... 

                               (fotó: newsclick)

Himnusz-siratástól az Ermitázs süket macskájáig

Bár még csak az első csoportkörön vagyunk túl + 1 meccs, de máris vannak érdekes és meglepő eredmények a 21. labdarúgó világbajnokságon. Nem fogom elemezni a látottakat, megteszik ezt arra hivatottak meg önjelölt szakértők, inkább az érdekes "mellék-sztorikra" térjünk ki.

Nem volt meglepő, hogy Belgium 3-0-ra legyőzte Panamát, inkább az, hogy a Közép-Amerikai ország egyáltalán kijutott Oroszországba. Aztán meg, hogy a vereséget az edzőjük úgy ünnepelte, mintha győzelem lett volna, hiszen legalább kétszer akkora "zakót" terveztek. „Szerencsére nem az történt, amire mindenki számított, vagyis, hogy hat vagy hét góllal kikapunk. Alázattal, méltósággal játszottunk. Belgium és Panama között a különbség nagyobb, mint három gól. Senki nem szeret veszíteni. (...) Ez egy teljesen normális eredmény, sőt, ha azt vesszük, hogy lehetett volna sokkal rosszabb is, akkor pedig abnormális, hihetetlen az eredmény. (...) Nem kellene egy vereség után gratulálni a játékosoknak, de elmondtam a fiúknak az öltözőben a lefújás után, hogy méltósággal tették a dolgukat, és megnehezítették az ellenfél dolgát, sőt akár egy-két gólt is szerezhettek volna”* - nyilatkozta a lefújás után Hernán Dario Gómez, a panamaiak kolumbiai szövetségi kapitánya. Hallottatok már ilyen értékelést? Panamában már akkor nagy buli volt, amikor tavaly kiharcolták a VB-részvétel jogát, a hatás pedig nem csitult, például még el sem kezdődött a belgák elleni meccs, egy videofelvétel tanúsága szerint, a panamai riporterek már egymás hátát veregetve sírtak, amikor meghallották országuk himnuszát felcsendülni... - micsoda élmény!

Ez a kiváló vereség bizonyára nem lepte volna meg a panamaiakat, ha előtte kikérték volna Achilles, a szentpétervári Ermitázs macskájának véleményét. A cicus a már korábban megszokott módon (csinálták ezt már más versenyeken más állatokkal is, vagyis nemzeti zászlókkal díszített tálakból kellett egyenek, amelyikhez odamegy, az fog nyerni) megjósolta az oroszok győzelmét Szaúd Arábia és Egyiptom ellen is. A kandúr nem csak egérellenes missziót teljesít az oroszok legnagyobb és leghíresebb múzeumában, de ezek szerint egyfajta orákulum is. Bizonyára saját jövőjére is gondol, hiszen az oroszok egyébként sem cicóznak, a macska meg nem hülye, csak süket (tényleg).

     (*Idézet: nemzetisport.hu)

                               Achilles tudja, melyik tálat kell választani...

                                (fotó: index.hu)

Férjmegőrző focinéző és kiállítás

Messi miért nem a spanyoloknál játszik? 

A kérdés mutatja, hogy egyrészt megkezdődött a 21. labdarúgó világbajnokság, másrészt, hogy ez a világesemény azok érdeklődését is felkelti legalább minimális mértékig, akiknek fogalmuk sincs az egészhez. 

Aki azonban szereti, az most egy hónapig nézheti. Én éppen a debreceni Fórum bevásárlóközpontban mulattam egy kis szabadidőt a megnyitó, majd az első meccs idején. Kellemes meglepetés volt, hogy a legalsó szinten szurkolói-meccsnézői helyet rendeztek be (mondhatnánk férjmegőrzőnek is...)

Ami legalább annyira érdekes, hogy a Puskás Intézet által összeállított "Arany pillanatok" című kiállítást is meg lehet nézni pár lépésre a fenti tévés helytől. Idén lesz 65 éve, hogy az Aranycsapat 6-3-ra legyőzte az angolokat a Wembley-ben, ebből az alkalomból készült a kiállítás. 

A legendás csapattagok és edzőjük személyes tárgyai (is) láthatók: fotók, igazolványok (például maga Rákosi Mátyás főtitkár elvtárs aláírásával), érmek, kupák, focicsukák. Utóbbiak között igen érdekes - ahogy ma mondjuk - modellek is vannak (inkább mondtam volna túrabakancsnak), az is látszik rajtuk, ahogyan tulajdonosuk bokszolta, bekenve a cipőfűzőt is, tehát igen életszerű. Érdekes továbbá Sebes Gusztáv edző írott-rajzolt taktikai terve, amivel az utóbb az évszázad mérkőzésének nevezett meccsre küldte ki játékosait. A legtöbb teret persze Puskás Öcsi kapta, belefoglalva karrierje minden állomását. 

Nem mondok el mindent, aki teheti, érdemes megnézni - ha már nekünk nagyjából a nosztalgia jut osztályrészül. 

A VB ideje alatt, július 15-ig van rá lehetőség.

Változatok labdába rúgásra

Mint mondjak, nem lepett meg, amikor hallottam egy, a kispad dolgait közelebbről ismerő szakembertől, hogy egy viszonylag magas szintű (mármint a belföldi mércéhez képest), országos bajnokságban lévő focicsapat működését annak szponzorai - hogy is mondjam?! - szóval arra használják, hogy alapos tisztításnak vessék alá nem a sportban szerzett nyereségüket. A pénz piszkos holmi, ezt már gyerekkorunkban is megtanultuk. Nem hiába neveltek arra, hogy ha "pénzzel jártál", utána moss kezet. Ez az olcsóbb, szegényebbeknek való megoldás, akinek sok van, az megengedheti magának, hogy egyenesen a pénzt "fertőtlenítse" - ki tudja kinek a kezén járt legutóbb... Szóval, a helyzet még pikánsabb attól, hogy a csapatvezetők (legalábbis "akikre nem tartozik") állítólag nem is tudják, kik a szponzoraik, azok meddig támogatják őket, mik a célok. Úgy értem, a sportot érintő célok, a pénzügyieket tudjuk, már említettem...

Ezzel korántsem akarom párhuzamba állítani a két érmelléki csapatot, melyek a hét végén regionális rangadót vívtak (részletek itt), hiszen ők nagyjából örülnek, ha életben tudják tartani a klubjaikat, melyek igencsak sok évtizedet éltek/vészeltek át. Ellentétben a fentebb említett, országos érdekeltségűvel, melynek talán még személyi igazolványt sem készítenének, lehet meg sem éri azt a kort, nem arra találták ki. A mi csapataink (és most lépjünk túl a részletes tudósításban megnevezett kettőn) a túlélésre játszanak. Mert focinak lenni kell. Még akkor is, ha sokan az erre szánt pénzt inkább másban látnák szívesebben. Bár, ha megszűnnének a klubok, akkor meg ugyanezek azt mondanák, hogy: na, már ezt is tönkretették! Éppen ennek a közös sorsnak a tükrében érthetetlen, hogy miért éppen ők gyepálják egymást a leginkább, amikor szembekerülnek?! A győzelemre törekvés érthető, sőt, elvárás, de miért kell eljutni a pofonokig? Nekünk ennyi lenne: a győzelem öröme, a vereség bánata. Esetleg a "sportdiplomácia" sikere. A nagyobb téteket úgyis máshol játsszák ki.

                                    (Illusztráció: keptelenseg.hu)

Köszönjük, Peti!

Nem vagyok sem nagy, sem jó viccmesélő, de azt mindig tudtam, hogy Péter milyen vicceket szeret, és abban is biztos lehettem, hogy nála hálásabb közönség nincs: bár eltelt pár másodperc, mire "elemezte" a hallottakat, de aztán zenget bele az utca, úgy hahotázott. Megesett, hogy a kapum előtt, az utcán beszélgettünk, én már bent voltam a házban, de még ott is halottam, hogy még mindig kacag, kint, elmenőben.

Mondom, sokszor beszélgettünk, minden sport érdekelte, nem csak a foci, de persze a Bayern mindenek felett.

Nem. Rosszul mondom. Az Érmihályfalvi Unirea mindenek felett. Akkor is, ha V.-Liga, akkor is, ha IV.-Liga, akkor is, ha III.-Liga. Akkor is, ha ezrek voltak a meccsen, akkor is, ha öten. 

Tapsolt, énekelt, biztatott.

Szitkozódott, kiabált, veszekedett - de nem a csapat ellen, hanem a csapatért. A CSAPATÉRT. Mert csapatnak lenni kellett. Nem csak a pályán, a lelátón is. Zászlóval, dobbal, kereplővel, ha voltak társak, vagy csak a lelkesedéssel, ha kifogytak mellőle a társak. 

Alaphelyzet, hogy a bíró hülye, ezt minden focidrukker, de maguk a sípmesterek is tudják, sértődés ne essék. Volt sok kiélezett helyzet, amikor a játékvezetők valóban kihoztak mindenkit a béketűrésből, Péter volt az, aki - miközben persze ő sem vonta keblére őket - mindig csitított, visszafogta az éppen a pályára beugrani készülőt: "Hülye vagy? Letiltják a pályát!" A feszültséget levezetendő azonnal rákezdte senkijével össze nem téveszthető hangján: Hai Unirea! Aléééaléaléalé Uniiireeeea! A tőlünk eligazolt játékosok mindig odamentek hozzá kezet fogni, akkor is, ha az ellenfél gárdájában tértek vissza a Praszler stadionba.

Mindig azt mondta, főleg a nyögvenyelős meccsek után: én itt fogok meghalni, infarktus fog végezni velem a tribünön. Az égi játékvezető másként döntött, a 2017/2018-as szezon téli átigazolási időszakát, február 11.-t jelölte ki a mindössze 55 éves NICHITA PÉTERnek.

Fotót keresek róla. Az alábbit találom, melyen ő is rajta van: 2011. június elején készült, a csapat megnyerte a megyei bajnokságot, később az osztályozót is és a C-Ligába jutott. Nagy volt az öröm. Péter természetesen a többiekkel örül (alakját bejelöltem).

A csapat nem lehetett olyan "kicsi", hogy Péter ne azt énekelje: "Ti vagytok a legnagyobbak!"

Ma már tudjuk: nem Péter, TE voltál a legnagyobb!

Csak seprek

Amikor az ember az utcán tüsténkedik (sepreget, fát metsz, letörli az ablakpárkányt, havat seper, esetleg festi a kaput, stb.), mindig számíthat arra, hogy ismerősök, de akár ismeretlenek is szóba elegyednek, vicces megjegyzéseket tesznek, tanácsokat adnak, például: "Jöhetsz hozzám is!", Felvállaltad az egész utcát?", "Nem ilyenkor kellene, hanem télen (nyáron, ősszel tavasszal, kedden vagy inkább pénteken)!"

Ma reggelre megérkezett az újabb hó, tartotta magát a meteorológusok ígéretéhez (OK, tudom, már az este meg az éjszaka is havazott, de megvárt). Nosza, elő a még kézügyben lévő vesszőseprűt, ki az utcára, járdát seperni. Nem sokan jártak, így tanács sem nagyon jött, kénytelen voltam a magam tudására alapozni ebben a bonyolult műveletben. Aztán egyszer csak hallom, hogy valaki mintha szólítana. Felpillantok az összepontosítás közepette, hát egy tizenéves lány közeledik. Még odébb jár, van időm húzni vagy kettőt az "evezővel", közben próbálom megfejteni, vajon mit is mondhatott, csak hogy tudjak válaszolni, meg egyáltalán, hogy ki is ő?! Biztos valamelyik tánccsoport tagja, kellene ismerjem, de a sok-sok év alatt annyit változtak már a létszámok, az újabbakat meg alig ismerem. De lehet, nem is idevalósi, akkor meg éppen rejtély. Engem mindig hamarabb megismernek, könnyű azt a szakállas fickót észben tartani, aki mindig fényképez, meg kérdezősködik...

Már csak három lépésre van, amikor rám nézve újra megszólal, én meg nem értem, hogy amit mond, azt miért is mondja?! Valami tegnap esti dologról van szó, és hogy nem kellett volna úgy viselkednem! Atyavilág! Hol is voltam? Ja, focizni. Való igaz, vagy kétszer mondtam olyat, amit nem kellett volna, de olyan tiszta helyzetből nem találtam el a kaput, hogy ez igazán megbocsátható. De ő ezt honnan tudja!? Már éppen akarok dünnyögni zavaromban egy "helló"-t, amikor fittyet hányva rám ellép mellettem, látom, kezében okostelefon, drótja a füléig vezet.

Huhhh... Majdnem...

És sepertem tovább. 

                                              Seprűs fotót nem találtam...

"A magyar láb erejétől / Letiporva nyög az osztrák"

"Harminc éve minden hazai focirajongó erre a napra várt." 
"50 éve nem volt ekkora magyar futballsiker."
Ezek talán a legvisszafogottabb reakciók arra, hogy a magyar válogatott legyőzte az esélyesebbnek tartott (és ennek megfelelően elég nagyképű) osztrák válogatottat a franciaországi EB-n. 
Az "ősellenség" osztrákokat, írják sok helyen, és ehhez tartják magukat a "sógorok" is, hiszen korábban "a jó és a gonosz harcáról" beszéltek. Mert miért pont ebbe ne szólna bele a politika?! Bele is szól, magára valamit is adó politikus rögtön gratulált, posztolt a neten, stb., stb. Csak aztán ez a sok örömködés nehogy... - de nem is mondom tovább, nehogy a "nemzetárulás" bűnébe essek.
Inkább beszéljünk arról, hogy az osztrákokat már a két nemzet "focihajnalán" is az első számú riválisok között tartották számon. Nem voltak híjával akkor sem a lelkesedésnek, sőt. Íme, egy ma már ismeretlen szerzőtől való vers a XX. század elejéről, egy, az osztrákok felett aratott győzelem mámorából:

Ez a fotó, Király Gábor mozdulata pedig, azt hiszem, mindennél beszédesebb a minapi meccsel kapcsolatban: 

                                                        (fotó: 444.hu)

Foci-EB a partvonalról

A foci EB első napján láttam egy tévéműsort, melyben egy idősebb férfi azt magyarázta az őt szájtátva figyelő fiatal hallgatóságának, hogy bizony-bizony 1985-ben a Videoton UEFA-kupa döntőt játszott a Real Madrid ellen, '86-ban pedig a magyar válogatott 3-0-ra verte a brazilokat és esélyesként utazott a mexikói VB-re. Más kérdés, hogy ott aztán "foci-mohácsként" 6-0-ra kikapott a Szovjetuniótól. Az meg milyen ország? - kérdezhetnék a fent említett fiatalok, akiknek éppen ezért azt is nehéz lenne elmagyarázni, miért született annyi összeesküvés-elmélet ezzel a vereséggel kapcsolatban. Ami aztán oda vezetett, hogy bár a magyar válogatott 44 év után újra ott az EB-n, ám a játékosok összértéke messze a legkisebb a mezőnyben, például Cristiano Ronaldo egyedül négyszer annyit ér, mint a teljes magyar keret, a magyar EB-győzelemre meg 250-szeres nyereményt fizet(né)nek a fogadóirodák. De máshol is vannak változások. Például a francia válogatott szemre alig különbözik mondjuk egy közép-afrikaitól. Pár évtizede pedig elképzelhetetlen lett volna egy német válogatott a Khedira, Özil, Boateng, Mustafi nevekkel. Vagy ott van a vasárnap játszott Svájc-Albánia meccs, melyen egy albán testvérpár egymás ellen lépett pályára. Jól jellemzi a mai foci kavargó világát, hogy az albán Taulant Xhaka és a svájci állampolgár Granit Xhaka édesanyja a két nemzet lobogóit ötvöző pólóban szurkolt a lelátón - de vajon kinek? Közben bízunk a magyar csapatban (mit is tehetnénk?!), és az újszülöttnek minden vicc új alapon a fent említett fiatalokhoz hasonlóaknak elmondhatjuk a klasszikus adomát, miszerint Habsburg Ottó utolsó trónörökös egy osztrák-magyar meccs kapcsán azt kérdezte: jó, jó, de ki lesz az ellenfél?!

            Granit Xhakaa svájci, Taulant Xhaka az albán nemzeti mezben (fotó: bluewin.ch)

Miért jobb a foci EB a választásnál?

Tudjátok, mi a különbség a foci EB és a választások között? 
Hát az, hogy előbbiben mindig mutatja az eredményjelző a szurkolóknak, melyik válogatott gárda nyert vagy vesztett az adott meccsen. Nincs mellébeszélés, valakiknek folyamatosan ki kell esni és a végén egy győztes van. A többiek néha panaszkodnak a vakegér játékvezetőkre, a rossz időjárásra, de a kupát csak egy csapatkapitány emelheti a magasba. A meccsek jellemzően sportszerűek, a játékosok vigyáznak egymásra, hiszen holnap újra pályára kell lépniük. 
A választások után ellenben csupa győztes csapat vonul le a pályáról. Mert amelyik vesztes, az is nyertesként ünnepel (általában magát ünnepli), a zsonglőrködés a számokkal mindig kimutatja, hogy a több a kevesebb, a kevesebb a több, a balra az valójában jobbra volt, csak a szavazópolgár fordítva állt. A "meccsek" jellemzően nem sportszerűek, a "játékosok" nem vigyáznak egymásra, pedig rájuk is vár a másnapi szembenézés.
A választásnak (egyelőre) vége, ellenben a foci EB rövidesen kezdődik. 
Tessenek nyugodtan a focira szavazni.

Amikor örülnének a magyaroknak...

Hallom a szerda reggeli hírekben: balszerencsés volt a magyar válogatott, a török csapat emberhátrányban és az utolsó percben szerezett góllal vívta ki kedden maga számára a foci EB-re szóló egyenes ági részvételt, elütve ettől a magyar válogatottat. 
Nekem is egy "bal"-lal kezdődő szó jutott erről eszembe. Például annak kapcsán, hogy a selejtező sorozat legelején máris 2-1-es vereséget sikerült begyűjteni hazai pályán az észak-írek ellen tavaly szeptemberben, mintegy sejtetve az elkövetkezőket. Aztán az elmúlt héten, a sorozat végén, hatalmas fegyvertényként ünnepelték egyesek a Feröer-szigetek legyőzését (némelyek a bíráló szavakat egyenesen nemzetellenes merényletnek minősítették), hogy aztán a szigetország amatőrjei által kétszer is legyűrt görögöktől kikapjunk... 
Maradt megint a számolgatás, a várakozás, hogy a spanyolok, a törökök, meg a lettek kaparják ki a gesztenyénket. 
A Nemzeti Sportban még szívhez szóló üzenet is megjelent a spanyoloknak címezve, hivatkozva például Kubala Lászlóra, Puskás Öcsire, hogy itt az idő "törleszteni" - ha poén volt, akkor frappáns, ha nem viccnek szánták, akkor szánalmas. 
Most ellenben még itt a pótselejtező, tehát van a dolognak jó oldala is. Például láthatunk (?) újabb két meccset, ahol a válogatott önerőből bizonyíthatja, ott a helye az EB-n. 
Azt hiszem, a magyar csapatot még senki nem óhajtotta jobban ellenfélnek, mint a pótvizsgára váró további hét gárda bármelyike.

                    A török-izland meccs 89. perce: félúton a labda az izlandi kapuba

Anonim anyázás

Az UEFA elsőfokú döntése szerint a magyar labdarúgó-válogatott zárt kapuk mögött kell lejátssza a Feröer-szigetek elleni EB-selejtezőt október 8-án. Az indok: a legutóbbi magyar-románon a FARE (Football Against Racism in Europe) nevű szervezet anonim megfigyelői három esetben dokumentáltak rasszista bekiabálásokat. 
A büntetés súlyosbításaként még 70 ezer euró bírságot is kap az MLSZ, mely természetesen tiltakozik, arra hivatkozva, hogy "A mérkőzés általános hangulatát egyáltalán nem a gyűlöletkeltés vagy a rasszizmus határozta meg, hanem a szenvedélyes szurkolás. Ez a mérkőzés az MLSZ megítélése szerint éppen azt bizonyította, hogy még egy ilyen feszültségektől terhelt helyzetben is lehet sportszerű körülményeket és kiváló hangulatot teremteni." 
Különösen hangzik, hogy anonim megfigyelők jelentésére bazíroznak az UEFA korifeusai, mifelénk ennek nincs jó hangzása. Értem én, a bekiabálók valószínűleg nem lettek volna "elnézők", ha kiderül, kik is ők. Ám a döntéshozóknak is tudniuk kellene, hogy egy focimeccs szervezői sosem fognak tudni annyira felügyelni egy találkozót, hogy ott aztán ne legyen anyázás, háromhülyézés, vakegerezés, illetve alkalomadtán trianonozás, bozgorozás, oláhozás, károgás, huhogás. Hát persze, hogy a rendbontókat ki kell szűrni, sokuknak köze nincs a sport pártolásához, inkább a balhé rajongói. Annyi kamera vesz ma már egy eseményt, tessenek kiszűrni, azonosítani és rábizonyítani, aztán kitiltani, büntetni, sárga lapot adni, mittudomén. De ne tessenek már kiüresíteni a stadionokat, a kollektív bűnösség elvét alkalmazva. Ettől majd az anyázó nem fog anyázni? 
Esetleg most már az UEFA anyját is szidja. 
Reméljük, a tisztelt UEFA nem ás mélyebbre, mert akkor a megye kettőből is kitiltja a nézőket. 

                                                                         (Illusztráció: magyarhirlap.hu)

Miért jobb, mint a tévében?

 Hát persze, hogy nem néz manapság NB.I.-es meccset az, aki jó focit szeretne látni. Na, de azért egy DVSC - FTC meccs azért mégis más, a Nagyerdőn... Mert, bár a tévé többet megmutat, meg azonnal ismétel is, de...
...de azért, amikor látod a (többnyire) pirosba öltözött drukkereket vonulni a stadionhoz, ahol a pénztár előtt hosszú sor áll...

...amikor a jegyet ellenőrző és a motozó emberek átvizsgálnak, mögöttük pedig teljes felszerelésben állnak a rohamosztagosok...

...amikor a beléptetőnek megmutatod a jegyed...

...amikor látod, a pályán már melegítenek a csapatok...

...amikor bemutatják a csapatokat, a kivetítőn az első hazai gólt szerző Vargaaaaaaa Józseeef....

...amikor felvonulnak a csapatok...

...amikor a Fradi-ultrák rákezdenek...

...amikor megkezdődik a rangadó...

...amikor a vendégek megszerzik a vezetést...

...amikor a szünetben a "taposó emberek" visszatömködik a kirugdosott gyeptéglákat...

...és a labdaszedő gyerekek boldogan rúgják a bőrt a nagypályán...

...amikor Varga fejessel egyenlít, és "robban" a stadion...

...amikor pár perc múlva a helyedről jól látszik, hogy Szakály bombája védhetetlenül kanyarodik a hálóba, és már ugrassz az egész lelátóval együtt...

...amikor bosszankodsz, hogy megint egyenlő az állás...

...amikor a lefújás után levonulnak a csapatok...

...a 8157 fős nézősereg pedig hosszú percekig hömpölyög a nézőtérről...

...na, ekkor érzed, hogy megugrik az adrenalin, és ezért jobb, mint a tévében nézni.