Tíz évem tanúja volt

Jövő hónapban lejár az igazolványa, figyelmeztetett pár hete a határőr. Jól tette, magamtól biztos nem figyeltem volna rá.

Ez azt jelenti, hogy eltelt tíz év, és az ilyen alkalmak mindig összegzésre késztetnek. A magánéleti eseményeket most nem fogom idesorjázni, ám amikor leadtam a "buletint" (a személyi igazolvány románul), megszámoltam a hátán lévő bélyegeket. Azokat, amiket egy-egy választáskor/szavazáskor ragasztottak rá a szavazókörzetben. Tizenegy gyűlt össze és koszolódott a 10 év során. Ez nem azt jelenti, hogy az elmúlt évtizedben nem is akartak többször az urnához csábítani. Nem állítom, hogy biztos nem blicceltem el többet, de egyre biztosan emlékszem. Egykoron úgy gondolkodtam, hogy nem lehet olyan választás, amin én ne vegyek részt, hiszen azért van a jogosultság, hogy éljünk vele. Azóta sajnos az ezredforduló körüli, illetve az azt megelőző évek lelkesedése jócskán megkopott, megtanultuk, hogy többnyire mire kellünk a politikusoknak. Mégis azt mondom: nem maradhatunk távol annyiszor az urnától, amennyiszer akarnánk. 
Kényszerhelyzetben vagyunk. 

Ha visszagondolunk, valójában mindig az volt a tét, hogy A JÓ választása helyett A KISEBBIK ROSSZAT próbáltuk valahogy eltalálni, mert JÓ nem is volt. 

Azóta is minden voksolás sorsdöntő, életbevágó, soha vissza nem térő alkalom. Aztán az alkalom mindig-mindig mégiscsak visszatér és mintha a választási ígéretek, a jelmondatok sem változtak volna. A hívószavak most is: európaiság, korrupcióellenesség, a bűnözés felszámolása, a közélet átláthatósága, számunkra, kisebbségben élőknek ehhez még jönnek a kisebbségi jogokkal kapcsolatos ígéretek, vágyak, álmok, riogatások. Akinek van türelme, lapozzon csak fel tíz évvel ezelőtti újságokat, hiszen - ahogy most is - 2009 őszén is államelnök választására készült az ország, és maga is lemérheti, mi és mennyit változott az egy Traian Băsescu és egy Klaus Johannis mandátum alatt. 

A régi igazolványt tehát leadtam, várom az újat. Úgy is mondhatnám, hogy - legalábbis ebből a szempontból - új lapot nyitok.

Ő majd megint akarna bennünket...

Klaus Johannis államfő ismét jelölteti magát az államelnök-választáson. Mikor ezt írom, még pár perce, hogy megjelent a hír, tehát első felindulásból rovom a sorokat. 

Ami elsőként felötlik, hogy annak idején, amikor az idei év végén lejáró mandátumára készülve sokan neki kampányoltak, az volt az egyik érv, hogy a romániai magyarság számára elképzelni se lehetne jobb jelöltet, két okból. Az egyik, hogy magyar jelöltet soha, de legalábbis még jó ideig nem tűrne el a román társadalom. Ebből fakad pedig a másik ok, miszerint, ha magyar nem lehet, akkor milyen jó, hogy lehet a már csak nyomokban létező romániai német kisebbség egy tagja, hiszen ki értené meg a kisebbségben élők gondjait, ha nem egy hasonló. 

Az érdekeinket védők és javunkat akarók váltakozó vehemenciával hangoztatták ezt. Kétséget az ébreszthetett egyebek mellett, hogy régebben volt, aki Traian Băsescu támogatására is sarkallta már a romániai magyarságot, aztán tudjuk, mi lett belőle... Érdekes, hogy aki ezt mondta, annak szavahihetősége követői körében mit sem kopott. Akik meg addig sem nagyon hittek már neki, azoknak éppen mindegy volt - de ez már másik történet. 

Visszatérve Johannisra: "Román állampolgár vagyok, vagyis román" - nyilatkozta már 2014 végén a nem sokkal korábban megválasztott államelnök a Welt am Sonntag című német újságnak. Erről már írtam annak idején ITT, akkor remélve, hogy azért jelentős változások jönnek. Döntsd el te, hogy jöttek-e vagy sem... Az azonban biztos: aki idén rá akar bírni, hogy egyáltalán szavazzak az államelnök választáson, ráadásul a magát újra jelöltetőre, az valami baromira jó érvvel jöjjön elő és főként nagyon mással, mint hogy ő is kisebbségi.

                         (fotó: ziuanews.ro)

Akármennyi % ±1

Bár még nem hivatalos, de "a család alkotmányos meghatározásának módosításáról szóló referendumon" urnazáráskor 20,41% volt a részvételi arány. Annyit meg már azért csalni sem lehet, bármilyen gyakorlata van benne az érdekelteknek, hogy elérjék a szükséges 30%+1-et. 

Akkor meg minek is? Mármint minek is volt ez az egész? 

Meg minek is egyáltalán a nép akaratának megszondázása?

Mert ugye kezdetben vala az 50%+1 fő a többség, azaz egy szavazás érvényessége. Ha nem jött be, akkor le kell vinni pl. 30%-ra. Lám, az sem jó, akkor le kell vinni pl. 20%-ra, vagy 10%-ra vagy... minek is egyáltalán szavaztatni a botor népet?!

A sikertelenséghez persze az is hozzájárult, hogy nem valósak a választási listák. Amit persze a hatóság tud. De mégsem tesz semmit, látszólag megnehezítve ezzel saját dolgát, mert a százalékot persze a hivatalos, az elhunytakat, elköltözötteket meg még ki tudja kiket is feltüntető lista után számolják. Akkor miért? Talán csak nem azért, mert végül is az EU-ban a lakosság számaránya szerint nyom a latban egy ország, amikor "helyzet" van!? Mondjuk, ha be kell állni ilyen-olyan pénztárak elé.

Aztán, hogy mennyire is fontos a szavazók véleménye? Emlékeztek még minden bizonnyal arra a 2009-es referendumra, amikor (Traian Băsescu akkori államfő kezdeményezésére, de ez most mellékes) érvényes és eredményes szavazáson nyilvánította ki a nép, hogy Románia térjen át az egykamarás parlamentre és a törvényhozásnak legfeljebb 300 tagja legyen. Mindezek után azt mondta a kormánypárt, hogy az egész csak "véleménynyilvánító népszavazás" volt és hány lépcsője van a romániai törvényhozásnak azóta is? Mint annak előtte.

Akkor volt véleménye a népnek, jelentős arányban, mert értelmét látta. Vagyis remélte.

Most meg, ugye látjuk: minek is szavazni valamiről, ami, bár kicsit más formában, de már eddig is benne volt az Alkotmányban, másrészt nem is kellene foglalkozni vele. 

Ha azt vesszük, amit a politikusok is szoktak hangoztatni, amikor érdekük éppen úgy kívánja, hogy tudniillik az urnáktól való távolmaradás is egyfajta véleménynyilvánítás, akkor mégis csak volt itt eredményesség. Már csak a konzekvenciákat kellene levonni. De mindenkinek magáról, nem pedig a másikra mutogatni. 

OK, OK, tudom, ez egy álom, most majd jönnek a magyarázatok. Na, ezért van ez a 20,41%.

                               (Illusztráció: youtube)

Mindent (oda -)vissza

Azt hiszem, hogy a politikától magukat távol tartók előtt is világos már régebb óta, hogy a választási kampányokban mifelénk működő pártok is igénybe veszik a nyugati politikai prérin edződött kampányszakértők tapasztalatait. Ennek egyik "eredménye", hogy a választás előtti időszakban egyre jobban a választók "agyára mennek" a jelöltek, az az érzésed, ha éjjel felriadsz álmodból, valamelyikük ott ül az ágyad szélén és ígéreteit mantrázza. 
Egy másik "eredmény", hogy olyan dolgokat kell mondani, amire a választó felkapja a fejét. 
Ilyet mondott nemrég Traian Băsescu volt román államfő, hogy a román állam valójában a Tiszáig kellene terjedjen. Nem mondott semmi újat, szokták ezt mondogatni, választás előtt meg éppen kihagyhatatlan "poén" az arra kihegyezett választók voksainak megszerzésére. Nem jön ez rosszul azoknak sem, akik valamilyen sóhivatal élén ülve azonnal tiltakozhatnak, hiszen máris hallathatják ők is a hangjukat.
Aztán itt voltak azok az óriásplakátok, melyek Bukarest ellenében Erdély fejlesztésére buzdítottak. Nahát, ezek meg a másik oldalon verték ki a biztosítékot.
Így van ez, választások idején biztosan.
De most komolyan: ki kapná fel a fejét már "csak" arra, hogy legyen magyar felirat, meg tessenek megcsinálni a mezei utat. Azon már csak mosolygunk. Na, ugye.

Írt(ak) nekem az elnök(ök)

Írt nekem Orbán Viktor.
De tényleg.
És nem csak úgy, hogy nyílt levélben, hanem személyesen nekem címezve. Utca, házszám - ahogyan kell.
Erről jutott eszembe, hogy már több mint 3 éve a román államelnöktől, Traian Băsescutól is kaptam levelet, akkor ezt írtam arról:

                           Írt nekem az elnök!

Az utóbbi időben alig, mondhatni sosem kapok hagyományos, postai úton levelet, a hivatalos küldemények, számlák kivételével. Néha érkezik a postaládámba címzés és bélyeg nélküli boríték, ha valamelyik olvasónk szándékszik így eljuttatni valamit a szerkesztőségbe, esetleg személyesen nekem. Az ilyenek sajátja, hogy az illető maga dobja be. A választási kampány delén is ilyet találtam, se címzés, se bélyeg, se postai pecsét. No, ismét itt járt valaki, gondoltam. Aztán látom, van feladó: Traian Băsescu, Románia elnöke. Előbb természetesen örültem, hiszen nem minden nap ír az egyszerű adófizetőnek levelet az elnök. Az első lelkesedésem lelohasztotta a gyanú, talán nem is személyesen járt erre. Valahogy nem életszerű a kapum előtt óvakodó elnök látványa. Amikor kibontottam, teljesen elkeseredtem, nem is nekem írt, hiszen a megszólítás így hangzik: Kedves románok! Hát, ez bizony nem nekem szól - már csak a többes szám okán sem. Aztán megköszöni, hogy ekkor meg akkor kiálltam mellette, meg támogattam, meg ilyenek. Nem is emlékszem. Meg azt is írja, hogy ő a jóérzés országának felépítésén dolgozott. Szerintem ő sem emlékszik már jól. Azt is ígéri, ha rengeteg sokan elmegyünk szavazni a referendumon, akkor a nép akaratát a politikusok nem hagyhatják figyelmen kívül. Aha, szinte látom azt a huncut mosolyát... Szóval rájöttem, az azóta újraválasztott elnök nem is nekem írt, csak összekevert valakivel. Ha tehát valaki viszont várta a levelet, de nem kapta meg, nálam átveheti. Már értékesebb...

                                               (BN, 2009. december 21., illetve "Közeli történelem", 31. oldal)

Na, szóval most Orbán Viktor miniszterelnök.
Örömmel köszönt, mint Magyarország új állampolgárát. Ez rendes dolog. Sőt, azt is megígéri, egy ezután rendszeresen küld majd tájékoztató leveleket, hogy bekapcsolódhassam Magyarország sorsának alakításában. Na, ezt már nevezem.
Családom hölgy tagjainak is megjött a címeres boríték. Gondoltam, hátha nekem azért írt mást is, mint nekik - érted, mégis mint férfi a férfinak. De nem. Azért nincs harag, hiszen legalább mégis névre szólóan írt, nem csak úgy, mint a kollégája, sőt a fényképét is mellé tette. Érezhetem, hogy az enyémmel együtt 160 ezer hasonló levél előállítására és kézbesítésére költött 45,8 millió forintból rám is jutott.
Hát akkor íme a levél:

Rendhagyó székfoglaló

Egy rövid időutazással szálljon velem vissza az olvasó 2009. novemberébe, amikor az államelnök választás első fordulójában egy füst alatt arról is kikérték a szavazók véleményét, hogy mit szólnának az addig kétkamarás törvényhozás egykamarássá alakításához, és a képviselők számának jóval négyszázon felüliből 300 alattivá apasztásához. A voksolók 80%-a bólogatott az indokolt takarékoskodási ötlethez, és az újraválasztott Traian Băsescu meg is veregette ezért a köz vállát... aztán maradt minden a régiben. Egészen a minapi parlamenti választásokig, és ezzel vissza is tértünk a mába. Hogy az időutazás okozta kábulatból magunkhoz térjünk, íme egy kijózanító pofon a népakarat arcára: a rettentő demokratikus romániai választási törvénynek hála a 452 választói kerületből nem ugyanannyi, de 588 jelölt szerzett mandátumot, ami összességében mintegy 120-szal tovább duzzasztja az eddigi létszámot! Nesze neked, csökkentés! Ha nem veszik rossz néven, nekem lenne egy áthidaló javaslatom, amolyan „hozott is, meg nem is”–módra. Tetszenek ismerni a székfoglaló nevű gyerekjátékot? A benne résztvevők számánál eggyel kevesebb szék van a körben, adott jelre le kell ülni. Akinek nem jut szék, kiesett. Namármost, a képviselők bemennek hétfőn reggel a parlamentbe, a házelnök kalapácsütéssel megadja a jelet, és kezdődik a székfoglaló a 300 ülőhelyért. Akik állva maradnak, arra a hétre mehetnek haza, vissza becsületes (?) foglalkozásukhoz, és természetesen képviselői fizetés sem jár nekik azokra a napokra. Hogy ez gyermeteg ötlet? De hiszen nem éppen ilyen gyermeknek néznek bennünket a sok ígérgetéssel?

Fő a nemzetközi bizalom

Akár érettségi tételnek is fel lehetne adni, hogy mennyi blődséget találtak már ki oktatásban illetékesek, például az érettségi kapcsán. A legkevesebbszer talán az hangzik el, aminek magától értetődőnek kellene lenni: kedves diákok – tanulni kellene; kedves pedagógusok – tanítani, nevelni, számonkérni kellene. Inkább vitázunk bekamerázásról, ejnye-bejnyézünk azokról a pénzgyűjtésekről és ajándékozásokról, melyek bár hivatalosan nem is léteznek, mégis hivatalos formában kell tiltani. Beszélünk arról, hogy miért is kell ugyanazon érettségi feltételekkel szembeállítani a különböző szakképesítést szerző végzősöket, miért lett már-már társadalmi elvárás, hogy minden végzős az egyetemajtó felé vegye az irányt, miközben nagyítóval alig találni jó kétkezi mesterembereket.

A minap Traian Băsescu államfő visszaküldte a parlamentnek - megfontolásra - a szakmai érettségiről szóló jogszabályt.

Ez a fajta érettségi tanúsítaná, hogy a fiatal befejezte a középfokú tanulmányait, szakmai tudásáról bizonyságot tett, a „rendes” érettségivel azonos módon számot adott román nyelv- és irodalom, idegen nyelv és informatikai képzettségéről, ám nem kérik ki általános műveltségének fokát, és nem mehet egyetemre.

Az államfő úgy véli, megtévesztő a „szakmai” megnevezés, mert az nem fed ilyen-olyan európai normákat. Ez bizony meglehet, bizonyára az államfő szaktanácsadói nem beszélnek a levegőbe.

Én viszont – mint nem szakember – úgy gondolom, hogy ez a változás az érettségiztetésben lenne olyan horderejű – többet mondok, előre mutató, hogy megérte volna összehangoltan kidolgozni, függetlenül attól, hogy melyik pártnak mi az érdeke.

Na, persze, erre most lehet azt kérdezni, hogy mit komolytalankodok itt, pártérdekek feletti összefogásról papolva, ugyan, hol élek?

Tényleg, hol?

Hát ott, ahol miniszterelnök és miniszter, egyetemi rektor és pártelnök plagizálhat többé-kevésbé büntetlenül, ahol érettségi- és egyetemi diplomákat adnak–vesznek szégyenérzet nélkül. Akkor valóban, miről is beszélünk?

A legjobban azt tetszett az államfő indoklásában, hogy az új fajta érettségi forma „rontaná a hagyományos romániai érettségi oklevelekbe vetett nemzetközi bizalmat".

Te jó ég, lehet, hogy ezek csak itt humorizáltak, én meg komolyan vettem az egészet?

                                                   (Illusztráció: espresso.hu)

Testhezálló feladat

Van annak már vagy tíz éve, hogy választások idején mindig háborgok azon, hogy a választási névjegyzékek elavultak. Van rajtuk számtalan személy, kihez már évek, vagy évtiezdek óta a temetőbe járnak rokonai, nem is beszélve azokról, akik elköltöztek egyik településről egy másikra, vagy elhagyták az országot, nem ritkán a földrészt is. Ennek tükrében persze logikus, hogy valójában sosem születhettek reális statisztikák a választási részvételről sem helyi szinteken, sem országosan.
Egy nem régi alkalommal azt is szóvá tettem, hogy a népszámlálás nagyszerű alkalom lett volna a listák frissítésére - már, ha az érdekében állna valakinek, meg persze a népszámlálás adatainak összesítését sem húznák-nyúznák a villámgyors számítógépek korában évekig.
Hát most eljött az idő. Mert érdekében áll valakiknek. Azoknak, akik bármi áron leváltanák Traian Băsescu államfőt, és fittyet (vagy bármi mást is) hánynak az általuk kikényszerített népszavazás eredményére. Mondják, nem 18, csak 16 millió a szavazásra jogosultak száma, nem reálisak a szavazási listák. Tényleg?! Június 10-én még azok voltak?
Rábízták a döntést az alkotmánybíróságra. Na hiszen...
A tisztelt alkotmánybírák meg annyira tisztelik a törvényt, hogy annál jobban már csak "megbízóikat", és egy egyszerű kérdés megválaszolását pitty-putty elhalasztották másfél hónappal. Ráérünk, minek az a rohanás, a demokrácia megvár. Főleg az, amelyik ebben az országban van.
A közbeeső időre én rájuk bíznék egy újabb nagyon fontos ügyet: a Londonban zajló olimpia megnyitója idején állítólag egy ufó körözött a stadion felett. Összedughatnák a fejüket megállapítani, hogy vajon valóban földönkívüliek jöttek-e el a nagy eseményre. Azt hiszem bebizonyították, hogy rátermettek egy ilyen komoly feladattal való megbírkózásra. De lehet, csak ilyenekre...

                               A bal felső sarokban - állítólag az ott egy ufó...   (fotó: netbulvar.com)

Vigyen el az ördög

Nem történt semmi különös, a népszavazás eredménye az lett, ami várható volt: akik elmentek, azok elsöprő többsége Traian Băsescu leváltására szavazott - de nem voltak elegen, vagyis kevesebben, mint a választásra jogosultak 50%-a +1 fő.
Tehát marad a huzakodás. Na, nem mintha más eredmény esetén máris kisimultak volna  ráncaink...
És, amint az várható volt, a balhét máris kezdik ránk, romániai magyarokra verni. Egyrészt, mert a hiányzó kb. 4 % seperc alatt meg lett volna, ha a magyarok részt vettek volna a voksoláson, és akkor már mindegy is lett volna, hogy mire pecsételnek - de nem mentek el. Másrészt, mert az Orbán-Tőkés-Szász trió kiadta a jelszót a passzivitásra. Már csak ráadás, hogy az RMDSZ is csak töketlenkedett (már elnézést).
Csak egyetérteni tudok az alábbi "kalóz"-szavazólap szerkesztőjével - ha lett volna ilyen hivatalosan is, szerintem nem kérdés, hogy melyik variáns győzött volna:

(Szövege:
Románia / Szavazólap / a 2012. július 29-i országos népszavazásra az ország elnökének felmentéséről

Egyetért-e Románia elnökének, Traian Băsescu úrnak a felmentésével?
     Igen
     Nem
     Vigyen el az ördög valamennyieteket)

Belátásunk szerint

A vasárnapi népszavazás alkalmából előkerestem azokat a tudósításokat, melyek már több, mint öt évvel korábban fogalmazódtak: 2007 májusában is Traian Băsescu sorsáról kellett  - vagy kellett volna - döntenie a szavazópolgárnak. Az urnáktól távozók, vagy az urnához igyekvők véleménye felől érdeklődve többen úgy vélekedtek akkor, hogy bármi lesz az eredmény, a romániai politikai életben úgysem várható változás, a politikusok úgy is megtalálják mindig a kiskapukat, és valójában nincs is alternatíva, tehát tulajdonképpen mi között is választunk? Mintha most vasárnap mondták volna... És bizonyára mondták is sokan, hiszen úgy "szavaztak", hogy nem szavaztak - ami valójában egy olyan vélemény-nyilvánítás, aminek súlya is van, tekintve, hogy a részvételi arány is nyom a latban. Az urnáktól való távolmaradás különösen jellemző volt a magyarok által lakott településekre. Mint négy éve, amikor egyik politikusunk úgy fogalmazott, hogy "igazából nem éreztük magunkénak ezt a népszavazást". Hát, most sem. Főleg, hogy az RMDSZ országosan azt üzente, hogy mindenki cselekedjen belátása szerint. Szerintem ez volt a lehető legrosszabb üzenet: a tanácstalanokra bízni a döntést. Azt sugallni valójában, hogy "mi sem tudjuk, merre az arra". Információm szerint, látva a magyarság gyenge részvételét, a kormányon lévő pártok - mintegy válaszul - már vasárnap délután megüzenték az RMDSZ-politikusoknak: ne is nagyon számítsanak kormánypénzekre ezek után, bármi lesz az eredmény. Hát, sok jóra eddig sem számíthattunk. Csak most aztán ne tessenek majd a szavazókra mutogatni. Ők belátásuk szerint cselekedtek.

A fotón egy szavazásra, és az államelnök elleni voksolásra buzdító plakát. De, hogy valójában miről van szó - szerintem -, az alatta lévő, kicsit kilógó másik plakátról derül ki igazán (ahol megjelöltem):

Még jó, hogy futja demokráciára!

Július 29-én népszavazhatunk arról, hogy mi, a nép, leváltjuk-e a funkciójából felfüggesztett államelnököt. Nem először tesszük, illetve tehetnénk ezt meg, eljátszottuk ezt már 2007 májusában is. Akkor is több "érdekességgel" szolgált az ügy, például azzal, hogy a szavazást, vagyis az elnök leváltását kezdeményező pártok szavazóbázisa is nagyrészt Traian Băsescu mellé állt, aki maradt hivatalában.
Eltelt 5 év, és nagyjából most is azt gondolom erről a "demokratikus színjátékról", amit akkor gondoltam:
         
                   Vállalom: nem szavaztam!

A forradalom szót lejárató 1989–es hatalomváltást követően bizony nem tudtam volna elképzelni, hogy lehet az országban olyan választást tartani, amelyikre én nem megyek el. Úgy gondoltam, azért tört ki a demokrácia, hogy az ember hallathassa a szavát, szavazzon, szóljon bele a saját sorsába, meg ilyenek. Lányom az előtt a bizonyos forradalom előtt pár hónappal született, ő már más világban fog felnőni, gondoltam. Még pár hónap, s immár nagykorú lesz, bizony öregszünk. Nekem pedig van egy olyan érzésem, hogy egyszerűen lopják az életemet/életünket. Hát persze, hogy javult a helyzet: mondhatok (majdnem) bármit, igazolvánnyal mehetek az Európai Unióba, az egészségtelen házikolbász helyett ehetem az egészséges nyugati csipszet, stb. Itt volt ez a választás, és most először eldöntöttem: nem! Mármint, hogy nem megyek el, így nyílvánítok véleményt. Nem voltak kétségeim afelől, hogy megmagyarázzák, miért kellene a nemre, és miért az igenre pecsételnem. Viszont tudni lehetett, hogy a meccs le van játszva, csupán a felelősséget akarják az én (a választó) nyakamba varrni azok, akiknek már régen mással kellene foglalkozni, de saját érdekeik fáitól nem látják az ország bajainak rengetegét. Ráadásul az „enyéim” – miért pont most ne? – ismét egymásnak feszülnek. Megmakacsoltam magam: nem fogok tudatosan a vesztes mellé állni, de a „kisebbik rosszat” sem akarom. Elegem van, ne nézzenek bohócnak!

                                                                 (Bihari Napló, 2007. május 23.)
Öt évvel ezelőtt a népszavazás 60 millió lejbe került, a mostani 95,66 millióba fog. Drága dolog a demokrácia. Még jó, hogy futja rá.

Fekete-fehér szavazás

Mikor ezeket a sorokat írom, még tart a vita a bukaresti Parlamentben Traian Băsescu államelnök hivatalból történő felfüggesztéséről. A román tévéadók egyenesben közvetítik. Nem hiszem, hogy a már perecekkel ezelőtt is perceken belülre ígért szavazás kimenetele nagyon kétséges lenne, látva az USL-hengert. Írhatnám azt is, hogy pillanatnyilag - bár hivatalosan igen - nem tudni ki is az ország elnöke. Ugyanezt írtam két és fél éve:
                                      Kampány utáni letargia

Mikor ezeket a sorokat írom, még nem tudni ki lett az ország új elnöke. Azt viszont igen, hogy megszabadultunk végre, vége ennek a kampánynak is. De azt is mondhatnám, hogy egy újabb olyan politikai prostitúciós időszaknak, melyben ismét bebizonyosodott, amit amúgy is tudtunk: ha kell, akkor bárki bárkire szemet vet, arra is, akire máskor nem, és majd később megint nem, csak még most az egyszer, de tényleg, mert az érdek (természetesen a közé) úgy kívánja. Fellapoztam egy 1992 februári újságot, amikor az első helyhatósági választást tartották ('89 végétől addig kinevezések voltak). Akkor még volt bizalom, lelkesedés, hit, szavazói részvétel. Mára elfeledett pártok, politikusok nevei sorjáznak. Utóbbiak között néhány olyan szélkakas is persze, aki még ma is az első sorokból osztja az igazságot, ideológiák, meggyőződések (?) jöttek–mentek közben a talpuk alatt. Közel 18 év telt el azóta, és a politikai lövészárkok térképét látva azt hiszem, kevés az esélyem megérni, hogy valóban választhassak. Ha elfogadom, hogy magyarként magyarra kell szavaznom, hát elég szűk a választék. De tehetek–e másként, látva azokat, kiknek csak a szavazás pillanataiban kellek? El lehet–e ítélni azt, aki távolmaradt, hiszen az összefogás kézfogása sem érvényes már, és megcsömörlött attól, hogy végül mindig az a kérdés, melyik a kisebbik rossz? A rendszerváltásra emlékezünk ezekben a napokban. Arra, mikor még hittük, eljött a választás(ok) ideje. Eltel 20 év. Van–e választásunk?

                                                         (Bihari Napló, 2009. december 8.)

Akkor elnökválsztás után voltunk, most úgy néz ki, előtte. Ami nem változott, az a "politikai prostitúciós időszak" kifejezés, ami állandósult. Ami változott: az az időszak, amire visszatekinthetünk, már nem 18, hanem 20 év, a "rendszerváltás" óta meg 22.  Újabb két évet loptak el tőlünk.
Közben a tévében.
Egy szónokló "lebányászozza" az USL-képviselőket.
Băsescu, mintha végrendelkezne: vigyázzatok az országra, a törvénykezésre.
Ja, éppen azt teszik.
Eszembe jut fiatal kollégám, aki a legutóbbi választáskor nem szavazott a magyar jelöltre, mondván, úgy sincs esélye, inkább a liberális Crin Antonescura. Azzal indokolt, hogy viszonylag fiatal, európai gondolkodású, ő jelenthet alternatívát az országnak.
Íme, ez lett. Alternatíva.
"El lehet–e ítélni azt, aki (...) megcsömörlött attól, hogy végül mindig az a kérdés, melyik a kisebbik rossz?"

Most szavaznak.
Kételkedik-e valaki a színjáték eredményében?

(fotó: maszol.ro)

Hiányérzet

Nyilatkozatok nyilatkozatok hátán. Az USL minden fronton támadást indított, és várhatóan holnap tuszkolják ki Traian Basascu államelnököt a hatalomból.

Kicsit mintha ez az egyébként fontos dolog elhomályosítaná a Markó Attila-féle botrányt. Nem szivesen használom ezt a szót, mert ma már az is botránynak számit, ha egy "celebről" kiderül valami, és arra az emberek többsége jobban "harap". De ez most szerintem valóban botrány, aki nem ismeri a részleteket, itt olvasson utána.
Szóval záporoznak a nyilatkozatok, főleg az USL-nyomulással kacsolatban. Kevesebb jön a Markó Attila-ügyben, és az is nagyon "egy oldalról"... Pedig olyan ügyről van szó esetében, ami
ugyancsak témába vágó lenne azoknak is, akik egyébként igen jeleskednek nyilatkozatok kiadásában, állásfoglalások megfogalmazásában. Most meg hallgatnak. Tudod, kikről van szó, ugye? Félreértés ne essék, nem hiányolok én még több nyilatkozatot. Csak furcsálom. Az ellenségem ellensége a barátom?

(A képen Markó Attila, fotó: szekelyhon.ro)

Nemzeti babgulyás

December 1., a románok legújabb kori nemzeti ünnepe előtti sajtóhír: "Románia nemzeti ünnepe alkalmából a váradi önkormányzat ismét kolbászos babgulyást osztogat a városháza előtt, körülbelül 3 ezer porciót."

                                                                                                 (Illusztráció: indafoto.hu)

Ismét - áll a hírben, hiszen tavaly is osztogatták a kolbászos babgulyást, országosan.
Megadják a módját, ha már nemzeti ünnep. Érezze a nép a felemelő érzést.
Tavaly ezt írtam erről a fennköltségről:

                         Nemzeti ünnep paszullyal

Mintha ugyanazokat a képsorokat látnám a tévében, mint hónapokkal korábban: sorban áll a nemzet. Egyszer madárinfluenza elleni oltásért, később – húsvétkor – szenteltvízért. Most pedig kolbászos paszulyfőzelékért, Románia nemzeti ünnepén. Pedig harsogó politikusok szerint a nemzet árulóit kellene éppen kiebrudalják az országból. Mert áruló – például a nemzetet leginkább féltő C.V. Tudor szerint – van elég. Példának említette Traian Băsescu államelnököt, aki december elsején békésen bóbiskolt Kazahsztánban, az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet csúcsértekezletén. Helyette a katonai tiszteletadást a fővárosban Emil Boc fogadta, akit kifütyült a tömeg. Füttyögni mindenkinek joga van egy demokráciában, márpedig Romániában 20 éve demokrácia van, reagált a kormányfő. A nép pedig tartotta ehhez magát, fütyült a hazafiaskodó hőbörgőkre. Egyik helyen például ünnepi tomobolázást tartottak, és a nyertesek boldogan tülekedtek... pár kofrács tojásért. Máshol a régi Május 1.–et és Augusztus 23.–at idéző felsereglés után a fagyoskodók eldobálták a zászlókat és szaladtak a kondérokhoz. Úgy látszik, nem csak a férfi, de egy nép szívéhez is a hasán keresztül vezet az út. A hazafias lelkesedést elnyomta a kolbászos paszuly illata.

           (Bihari Napló, 2010. december 6.)

Elő tehát az ünneplőt (már azok, akik ünnepelnek), holnap várnak a kondérok!
Éljen a kolbászos babgulyás feletti nemzeti egység!

Aranyos ciándzsúz

Egyre többször csillan meg a nyomdafesték a Verespatakra  tervezett bánya aranyán. (Jaj, Szalézi Szent Ferenc, az újságírók védőszentje járjon közbe e megfogalmazás súlyos bűntette miatt érdekemben az illetékes fenn-hatóságnál.) És ez továbbra is így lesz, egyre inkább, ahogyan rohanunk - na, nem a forradalomba - hanem a választásokat megelőző kampányba, még akkor is, ha addig van egy év.
A komolyabb érvekről, meg ellenérvekről már írtam korábban, most újabbakkal állok elő.
Néhány felvetés, melyeket a napokban hallottam egy összejövetelen:
-mi lehet az, amiért megéri az RMDSZ-nek, hogy nem csak kormánytagsága, de 2 minisztere közvetlen közreműködése révén felvállalja, hogy "elviszi" a balhét? (ok, pénz, de én politikai haszonra gondolok);
-megéri-e az RMDSZ-nek, hogy a Verespatak-ügy kapcsán - is - szembe megy a magyar kormánnyal, hivatkozva arra, hogy ne osszák nekünk az észt Budapestről - mindezt a 10 évvel ezelőtti tiszai cián-szennyezés tapasztalataival, és annak "árnyékában"?
-mennyi anyagi és erkölcsi (?) haszonnal járhat majd ez a projekt? Vagyis a majdani arany értékesítéséből mennyi pénz juthat a magyarok lakta országrészeknek? Az ugyanis az egyik érv a bányászat mellett, hogy az országnak sok pénzre van szüksége, az értékes arany meg ilyen körülmények között nem heverhet csak úgy ott semmi hasznára;
-részben az első bekezdéshez kapcsolódva, miért éri meg az RMDSZ-nek egy ilyen "ciános érvet" adni az újonnan megalakult Erdélyi Magyar Néppárt kezébe a választások előtt?
Ahhoz már hozzászokhattunk, hogy Traian Băsescu államelnöknek semmi sem drága politikai céljai eléréséhez. Pláne nem például az RMDSZ feláldozása - mely maga sem retten meg, ha "áldozatot" kell hozni saját érdekeiben. Az említett összejövetelen mondta valaki - nagyon találóan - hogy míg rengeteg szó esik a ciánozásról, addig elég kevés például Verestóy Attila "örökös" szenátor hegyláncokat letaroló fa-ügyleteiről, melyek felértek/-nek egy ciánkatasztrófával...
Visszatérve Băsescuhoz, az nemrégiben szóba elegyedett a verespataki bánya megnyitását ellenzőkkel, és arra ragadtatta magát, hogy a ciános technológia biztonságosságát bizonygatva kijelentette: az annyira tuti, hogy majd ő maga is odamegy, és nyílvánosan fog inni a termelés után a természetbe visszaengedett, tisztított vízből!

                                                                                           (fotó: cotidianul.ro)

Már alig várom. Elképzelem, ahogyan csinos hostessek leguggolnak, a bányából kicsordogáló patakba megmerítik a kristálypoharat, majd kamerák lencséinek kereszttüzében az elnök elé magassarkúznak a tálcával. Az elnök az elmaradhatatlan mosoly kíséretében fogja meg a poharat, lazán belekortyol a vízbe - majd, hmmm - itt most gondoljon ki mit akar...
Annyi kérésem lenne az ünnepség forgatókönyvének íróihoz, hogy ne csak az elnök igyon majd a vízből. Ha segítségre van szükségük, egy laza névsor összeállításához tudnék aranyat érő tippeket adni.

Fűzték, szorosra

"A béke vagy te, Sport!
A népeket egymáshoz fűző szép szalag..." (folytatás alább)

Pierre de Coubertin Óda a sporthoz című versében írja az idézett sorokat, s annak kapcsán jutott eszembe, hogy a héten a román és a magyar labdarúgó válogatott is meccselt. Hát, az a szép szalag fűzte rendesen a nemzeteket, meg a nemzetek is fűzték egymást.
A magyarok Moldova Köztársaságban játszottak, és nyertek 2-0-ra. Bár a moldovaiak időnként erősen elhatárolódnak Romániától, és a testvéri összeborulást, meg az országok egyesülését óhajtó csápokat nem győzik leseperni magukról, úgy látszik, a magyarok gyűlöletében mégis megtalálható a legkisebb közös többszörös:

                                                                                (fotó: kronika.ro)
A magyaroknak címzet üzenet miatt az UEFA állítólag súlyos büntetés kiszabását helyezte kilátásba. Hírelik, hogy a moldáv testvérek segítségére siettek a Steaua-drukkerek, felturbózták egy kicsit az indulatokat. Testvéri import-export.
A románok meg a franciákkal játszottak.
Vagy a franciák a románokkal.
Már a meccs előtt.

                                                                                    (fotó: mediatica.ro)
Egy vicces tévés műsorban, ahol lazán tetveseknek, tolvajoknak meg mocskos koldusoknak nevezték a románokat. Bukarestet meg egy szemétládának.
De a románok magukkal is el tudnak játszani, ha úgy hozza a helyzet:  a román-francia meccs előtt Mircea Pavel úgy énekelte a román himnuszt, hogy abból nemes egyszerűséggel kihagyta azt a sort, mely szerinte Traian Băsescu irányába terelte volna a hallgatóság gondolatait. Óh, de megható - mintha nem ez az egész himnusz olyan lenne, mint maga a román politika, meg történelem.

(folytatás fenntről)
"...és testvérré lesznek mind általad,
önuralomban, rendben és erőben."

Rágógumi

Ha egy kicsit leporoljuk emlékeinket, elővillan, hogy Románia mindig vigyorgómosolygó elnöke, Traian Băsescu, mielőtt urnához járultak volna az ő újra választásáról - vagy nem választásáról - döntő voksolók 2009 november 22-én, hosszasan agitált amellett, hogy az ország törvényhozását alkotó 332 parlamenti képviselője és 137 szenátora helyett mindösszesen 300 honatya, és honanya ügyködjön a nép jólétén. Érvei között szerepelt, hogy micsoda mértékben lehetne például visszaszorítani a korrupciót, mennyivel hatékonyabb lenne az ügyvitel, mi pénzt meg lehetne spórolni a "leépítendők" kiadásainak elmaradásával, stb., stb. Nem volt meglepő, hogy a honatyák és honanyák nem repestek az örömtől az ötlet hallatán, és nem álltak önnön kipenderítésük mellé (sosem lehet tudni, ugye, ki kerül lapátra, mert, ha mindig a másikról lenne szó, akkor jöhetne a populista duma- de ki tudja?), de ez nem zavarta a ravaszdit, és saját hatáskörben meghírdette a szavazást. Ami érvényes is lett, egy paraszthajszállal túllépve a minimum-küszöböt. Igaz, ezen belül elsöprő többségben voltak, akik nagy örömmel rúgták volna ki a politikusi elit színe-javát. Rúgták volna, mondom, hiszen már előre megmondták, hogy a referendum csak tájákoztató jellegű eredményt hozhat, a látszámcsökkentésről - a választási törvény módosításával - úgy is maga a parlament kell, pontosabban kellene szavazzon, kétharmados többséggel. Ja, aha. Băsescunak javára volt a nép számára tetszetős téma bevetése, őt újraválasztották, a képviselői létszám csökkentésének pártolásáért pedig virtuálisan megveregette a szavazók vállát, hozzáfűzve: a parlamentnek a szavazási eredmények szellemében kell majd cselekednie. Hát nem cselekedett - de ezen ki lepődött meg? Azóta csend van a témában, köszönik szépen a választók véleményét, töröljék ki vele...
Bár csak jövőre lesz újabb választás, Băsescu megint talált egy jó kis gumicsontot: alakítsuk át az ország megyéit! A mostani 40+Bukarest helyett legyen 8 nagy régió.

Miért lenne jó? Szerinte kevesebb lenne a bürokrácia meg a korrupció. Ezt mintha már mondta volna. Most aztán lehet rágódni, hogy hogyan is legyen, vagy lehetne. Mindenki oszt és szoroz, határokat húzogat. Ha egy kicsit lanyhul a forrongás, itt a legújabb ötlete, hogy Hargita, Kovászna meg Maros megyék alkossanak külön régiót. Legyen egy kis komolyabb magyar "íze" is a vitának, vegyen új lendületet a vitatkozás. Addig sem foglalkoznak azzal, hogy például Romániának 2 hónapon belül el kell számolni az EU-s pénzekkel. Na, pedig ez érdekes lesz - de ne ezzel foglalkozzon  a nép, amikor a székelyföldi megyék még a végén "egyesülnek".
Mondják, ez a huzakodás már a jövő évi választásokra készülődés szele. Hát, lehet, az elemzők biztos jobban tudják. De nincs az még messze? Ki a fene fog emlékezni majd arra, hogy mit ökörködnek most. Hát lesz addig újabb ötletük is, ebben biztos vagyok.