A majmok esete az áltigrissel

Nem, a kutya tigrissé festése nem egy politikus (vagy magát annak képzelő) ötlete volt: bizonyos Srikant Gowda találta ki, aki Indiában él, és megelégelte, hogy majmok garázdálkodnak farmján. Eleinte tigrisfigurákat állított fel, ám a mindent ellopó, pimasz majmok rájöttek a turpisságra, kis időn belül ügyet sem vetettek a mozdulatlan, veszélyt nem jelentő "nagyvadakra". Ekkor pattant ki az ötlet: hajfestékkel csíkokat húzott kutyája bundájára, ha annak már úgyis megfelelő az alapárnyalata. 

Felénk a közéletre szokás csíkokat húzni, olyanokat, amelyektől az demokráciának látszik. Ha már valódi nincs, legalább a látszatra adjunk. Az alapszínre húzunk néhány vonást, és úgy tűnhet, mintha szavazáskor választásunk is lenne. Vagy abban az illúzióban is lebeghetünk, hogy egységesek vagyunk, erősek, mint egy tigris.

Az áltigris ötlete olyan sikeres lett, hogy állítólag már további kutyák is új dizájnt kaptak Indiában és továbbiakra is ez a karrier vár. A mi festett demokráciatigrisünk is nevezhető sikeresnek. Hiszen nem hagyjuk kimúlni. Sőt, vannak, akiknek valójában fel sem tűnik az álság, csak ülnek a kerítésen, mint Indiában az elriasztás tárgyai, abban a hitben, hogy rendjén van ez így.

A kutyából lett tigrisről még el kell mondani, hogy a festék állítólag nem ártalmas az állatra, egy hónap alatt le is kopik. Ez a festett demokrácia ellenben igen ártalmas az egészségre, és már vagy három évtizede nem tud elkopni. Újra és újra kerül festék, meg festő is, aki nagy hangon a képünkbe mondja, hogy márpedig ez egy igazi tigris, ne tessék itt majmoskodni.

                        A tigris, aki kutya (fotó: borsonline.hu)

Há' nem? Há' de!

Szavazókörzet előtt ácsorgok, munkámból adódóan kell valamire várakoznom. Mellém lép egy, a körzettől pár lépésre lakó, olyan mindent és mindent jobban tudó férfi. Köszönésre nem fecsérli a drága idejét, már magyarázza is: "Én még sose voltam szavazni, de most se megyek. Jogom van hozzá nem?" A hangsúlyból akár arra is következtethettem, dicsekszik.

Mielőtt válaszolhatnék, vagy egyáltalán gondolhatnék rá, mit is kellene mondanom, kiderül, nem tart rá igényt. Folytatja szinte levegővétel nélkül, hogy szerinte mit és hogyan kellene csinálni  a helységben, az országban, meg egyáltalán, a világban. 

"Na, de kit érdekel az én véleményem?" A kérdés olyan sértődött-mártír-megbántott zseni stílusban hangzott, majd, már hallhatóan (önmaga által) felsrófolt idegállapotban, szinte kiabálva tette hozzá: "Mer' a véleményem azt azért elmondhatom, nem? Mer' demokrácia van, nem?' 

Ezzel sarkon fordult, s mielőtt bármit is mondhattam volna, már be is csapta maga mögött a kaput.

Jól kielemeztük a demokrácia mibenlétét és beszélgetésnek sem volt utolsó.

                                            (Illusztráció: retromesek.hu)

Demokrácia-automata: nyomd meg bármelyik gombot

Távol álljon tőlem, hogy politikai elemzésekbe bocsátkozzam, egyrészt mert megteszik ezt hozzáértők, másrészt mert magam nem tartozom ezek táborába (bár ez az indok sokan másokat nem tart ugyanígy vissza...). Ám két napokban történt eset késztet töprengésre, mint akárki mást. 

1. Az Alkotmánybíróság kötelezi Klaus Johannis államfőt, hogy váltsa le Laura Codruţa Kövesit, Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) főügyészét. Mondják, ezzel valójában az történne (nagyon tömören fogalmazva), hogy a DNA-t alárendelnék az igazságügyi minisztériumnak - azt hiszem, ezt nem is kell tovább magyarázni.

2. Elfogatóparancsot adott ki a rendőrség Elena Udrea volt miniszter ellen. Mármint nemzetközit, mert a sikkasztással vádolt volt tárcavezető Costa Ricában kapott (egyes információk szerint csak kért) menedékjogot. (Erről ITT már okoskodtam.) Már kedden börtönbe kellett volna vonulnia 6 évnyi büntetését letöltendő, nem meglepő módon most megy a huzavona a két ország közötti kiadatási lehetőségekről.

Utóbbi esetből tehát az következne, hogy ebben az országban márpedig működik a demokrácia, mint a karikacsapás, lám egy volt minisztert is simán utolér a törvény szigora.

Az előbbiből meg, hogy azért mégis csak építeni kell egy (még) erősebb védvonalat a körön belülieknek. Más kérdés, mi van, ha kikerülnek a körből, lásd az ex-miniszterasszonyt.

Szóval, olyan ördögi kör ez.

Sajátos demokrácia, ami olyan, mintha lenne.

Mintha csak ezt jelképezné az automata, amit már régebben láttam (és fotóztam le) egy kisvárosban. Pontosan már nem is emlékszem, milyen szolgáltatást nyújtott, de ez már nem is érdekes, inkább annak módja: a szöveg szerint dobd be a megfelelő összeget, majd nyomd meg bármelyik gombot, amihez ugye ott van az A, a B, a C és a D jelű lehetőség. De ha bármelyiket, akkor miért is van 4 lehetőség?!

Hogy érezd, te választhatsz!

Hát így van ez a mi demokráciánkkal is: csak fizesd be a díjat és nyomogasd boldogan a gombokat – a szálak úgyis egy vezérlőben futnak össze…

Amikor benne voltam a 99,99%-ban

Még katonaságom idején történt, hogy valami szavazást tartottak az országban. Nem most volt, 1985-ben, és már arra sem emlékszem, hogy éppen Bodzavásárban (Buzău) voltam-e, ahol az összesen 16 hónap java részét töltöttem, vagy Foksányban (Focşani), ahová valami tanfolyam elvégzésére vittek, illetve arra sem, hogy mi volt a szavazás tárgya. Arra azonban tisztán emlékszem, hogyan zajlott a voksolás, legalábbis a kaszárnyában (mondjuk, azon kívül sem lehetett sokkal másként). Szóval, szépen sorba kellett állni névsor szerint, aztán egy ajtón egy helyiségbe bemenni. Az ajtó mögött valaki a kezünkbe adta a szavazólapot, azzal elsétáltunk a terem közepén volt asztalhoz, a rajta lévő urnába bedobtuk azt, majd az átellenes oldalon volt ajtón kimentünk. A sor kényelmes, de folyamatos tempójú mozgásban volt, megállni, maszatolni nem lehetett, tehát egyrészt idő sem volt arra, hogy megnézzük kire-mire szavaztunk, másrészt szerintem nem is mertünk volna ott és akkor akciózni. Meg persze értelme sem lett volna. Nem emlékszem, kiderült-e nekünk, katonáknak, mi lett a szavazás végeredménye, de persze nem kizárt, hiszen volt kötelező újságolvasás, az akkori lapok (is) pedig bizonyára részletesen írtak a sikerről. Mert siker kellett legyen a végeredmény, nem lehetett kétséges, a Ceauşescu-időszakban (főleg annak vége felé) nem zárulhatott mással, mint 99,99%-os részvétellel, illetve "az ügy" melletti hasonló arányú kiállással, tudjuk ezt mindannyian, akik akkor már eszméltünk. 
Akkor még nem tudtam (pontosabban ott és akkor egészen másként gondoltam), hogy "a demokrácia létét és virulását" éppen a magas arányú szavazási részvétel bizonyítja. Ma már tudom, hogyan kell gondolni.

Requiem eltűnt mosolyunkért

A napokban több ismerősömmel is arról beszélgettünk, hogyan lehet védekezni az elharapódzó "szabadság" ellen, amikor bárki bárkiről bármit mondhat büntetlenül, okoskodhat, hőzönghet, mert "demokrácia van". E sorok gépelése előtt éppen egy "tudósítást" olvastam ismeretlen szerzőtől (!) a világhálón egy olyan eseményről, melyen magam is ott voltam és tanúsíthatom, a leírtaknak vajmi kevés közük van a történtekhez, annál több a manipulálási szándékhoz. Csak nézek magam elé és tűnődöm: érzik-e felelősségüket azok, akik MI és TI táborokra osztották az embereket?; akik egykori mosolyunkat egymást fürkésző tekintetekre változtatták?; akik állandó forradalmi hangulatot szuggerálva feszültségben tartanak?; akik ugyanazokat a populista szövegpaneleket szajkózva nézik nyájnak a népet?; akik áltevékenységekkel keltik fontos közéleti szereplők benyomását? 
A fentebb említett beszélgetések végén megállapítottuk: nem látjuk, hogyan lehet ebből az információk és álinformációk alkotta katyvaszból kijutni, ám reméljük, hogy a hangoskodók tábora a kisebb, az okosabb ebben az esetben is enged, vagyis inkább hallgat, nem akarván összekeveredni. 
A baj csak az, hogy közben múlik az életünk. 
Az elvesztegetett évekért ki vállal felelősséget? 

                                                                          (Illusztráció: portfolio.hu)

Való(s) világ

Állítólag demokráciában élünk. Szabadon élünk. 
Szabadon megválaszthatjuk, hogyan.
Vannak, akik úgy döntöttek, a korszerű virtuális világot választják létük fő terének. Azt a világot, ahol igyekszenek mindig az általuk jobbnak vélt, mosolygós, sikeres énjüket mutatni másoknak, ahol mindig a szeretet és az igazság oldalán állnak, bátran "beszólnak", ha valami nem tetszik nekik, osztják a tanácsokat. Nem mellékesen rengeteg ismerősük van a közösséginek nevezett oldalon - ugyanakkor ezek nagy részének az utcán nem is köszönnek... 
Vannak, akik nem a virtuális térben élnek ugyan, de olyan módon, mintha mégis. Nem látják, rosszabb esetben nem akarják látni, és azt sem szeretnék, ha mások látnák a valóságot. Úgy beszélnek, úgy cselekszenek, mintha a dolgok összefüggések nélkül, csak úgy megtörténnének, mintha az elfecsérelt energiák nem számítanának, hiszen csak nyomunk egy "enter"-t, és kapunk egy új életet, mint egy számítógépes világban. Jellemzően az ilyen emberek sem vállalnak, vagy ha mégis vállalnak, akkor nem viselnek felelősséget közösségükért, esetleg a partvonal mellől bekiabálnak, önnön fontosságukat mímelve. 
Állítólag demokráciában élünk. 
Ennek egyik ismérve, hogy időről időre lehetőség nyílik azoknak, akik valóban akarnak tenni valamit közösségükért, hogy ezt megtegyék: vállaljanak valós szerepet. Kisebbet, nagyobbat, tehetség és elszántság szerint. 
Vállalva az áldozatot. 
Azokért is, akik a virtuális világból kiabálnak be.

És mi lesz a számlán?

A vasárnapi államelnök-választásban az a legjobb, hogy vége lesz.
Vége lesz ennek a hetek, hónapok óta tartó őrületnek - igaz, majd jön másik. Mindig jön másik. Még akkor is, ha előre láthatóan 2015-ben nem lesz Romániában semmilyen választás.
Távol álljon tőlem, hogy az alábbiakban bárkit is a két jelölt közül bármelyik támogatására biztassak. Egyáltalán, hogy bármire biztassak. Gondolkodjon, döntsön mindenki saját hatáskörében.
Én is gondolkodom.
Az esélyesebbnek titulált jelöltre nem is fecsérelnék szót - ezzel részemről mindent el is mondtam róla és bandájáról.
Nem értem azonban azokat, akik az esélytelenebbnek vélt jelölt mellett úgy kardoskodnak, mintha biztosra lehetne venni azt, hogy hétfőn reggeltől, de legalábbis kézzel fogható időn belül gyökeres változások lesznek. Félreértés ne essék, azt gondolnak, azt mondanak, írnak, amit jónak látnak, de nem értem a kizárólagosnak, vitathatatlannak, kétségtelennek beállított "érveket". Mintha nem tudnánk, kik állnak ő mögötte is - azok is sokszorosan kipróbált "hétpróbások", és most úgy ágálnak a "demokratikus értékek" mellett, mintha nem lopták volna már az életünket évek, évtizedek óta, harácsoltak volna gátlástalanul, hazudtak éjjel és nappal. Minden "kiemelkedő" politikai szereplő állt már jobbról és balról, aztán balról és jobbról - már, ha van választóvonal ebben az országban.
Vajon kik nyomták ezt a jelöltet idáig? Vajon kik fogják neki - győzelme esetén - benyújtani a számlát ha nem is hétfőn, de kedden reggel? És mi lesz azon a számlán?
Pár éve bizonyos Crin Antonescuban látták sokan a demokrácia letéteményesét. Tessenek már utánanézni, mi lett belőle...
Az elmúlt hetekben újra, már megint sikerült a népet olyannyira felhergelni, hogy szinte egymás nyakának esnek akár korábbi barátok is. Mintha vasárnap az dőlne el, hogy hétfőn reggeltől kommunizmus lesz vagy demokrácia. Sajnos, ez nem ilyen egyszerű...
Ma reggelre két szórólap is volt a postaládámban, mindkét tábor igyekezett meggyőzni. Mit mondjak, mindkét kitűnő minőségű nyomdatechnikával készült szórólapon (mennyi pénzt elpocsékoltak megint) voltak olyan személyek fotói, hogy inkább hagyjuk mán'...
Gondolkodom. Ideje már, hogy vége legyen. Megint behülyítették az embereket. Olyanokat is, akikről nem is gondoltam volna.
Hétfőn reggeltől majd megkezdődik az erővonalak elemzése, minden párt elkezd helyezkedni, és nem lennék meglepve, ha a politikusok meg a romániai haladó hagyományt követve nekilátnának az "átigazolásoknak" - akár innen oda, akár onnan ide, attól függően, hogy ki nyer, és attól függetlenül, hogy ki mit mondott, ígért korábban. Ezzel együtt a szavazótól szinte szó szerint vérrel és verítékkel megszerzett voks is "vándorol", és lehet éppen azt erősíti, akit a szavazó éppen nem akart erősíteni.
Ha pedig így lesz, akkor majd megkérdezhetjük: miért is volt mindez?

 Sok helyen tüntettek ismét demokratikus változást követelve. Vajon újra becsapják-e a népet?

(fotó: szekelyfold.ma)

Kiíratom az újságba

Mióta csak újságírónak mondanak, mindig kerestek meg panaszosok azzal, hogy bizonyos ügyeket "kiírassanak az újságba". Mert az szerintük úgy megy, hogy nekik igazuk van, az újságíró írja meg, de lehetőleg csak az ő verziójukat, és lehetőleg nevük említése nélkül, nehogy esetleg bajuk legyen belőle. Ennek fokozott változata, amikor jön a "fenyegetőzés", miszerint majd ők kihívják a tévét. A nagyszájúskodók aztán legtöbbször visszakoznak, amikor kiderül: magára valamit adó szerkesztőségnek még a közlés mellőzése mellett is kell a panaszos neve, akinek vállalnia kell a felelősséget önmagáért, ha úgy adódik. Újabban van egy tovább fokozott változat: már nem elég az újság, a tévé, akár az Európai Unióhoz fordulással is fenyegetőzik az, aki szerint a fülemüle füttye márpedig az övé! 
Elvégre demmokrácija van, meg ejurópajiúnijó! 
Tévedés ne essék, nem azzal van a baj, ha valakinek van véleménye, sőt, ez lenne a normális. Inkább azzal, ha nem ismer el más véleményt, párbeszédnek helye nincs, a másikat el kell taposni. Ez már nem normális. Ahogyan az sem, hogy mindig vannak, akik szítják a tüzet, kapva az alkalmon, amikor egy kis önigazoló látszat-demokráciaféltésre lehetőség adódik. 
Hogy egyszer esetleg felrebben a fülemüle, odalesz a fütty, de megmarad a rossz szomszédság? 
Sebaj, majd kiíratjuk az újságba.

Lila tehén, lila köd

A napokban népszavazást tartottak Svájcban. 
Ez még nem hír, hiszen példaként sokat emlegetett demokráciák egyike az alpesi országé, ahol tőlünk nézve sokszor hihetetlen témákban is kikérik a nép véleményét. Hát, mit mondjak, ez a legutóbbi szavazás is egy ilyen, számunkra  hihetetlen témában zajlott: legyen-e felső határa a menedzserek fizetésének, vagyis jövedelmük ne lehessen több, mint az ugyanannál a cégnél kifizetett legkisebb bér tizenkétszerese. 
Ugye, már az is sci-fi kategória nekünk, hogy igazgatók fizetéséről népszavazást tartanak. Nálunk ugyan ki merné nyilvánosan firtatni a diri lóvéját? Na, persze mi is másképp látnánk a világot, ha a lakosság legrosszabbul fizetett 10%-a sem vinne haza kevesebbet átlagban havonta 4000 svájci franknál (ami valamivel kevesebb mint 1 millió forint, vagy 15 ezer lej). Nem félrebeszélek, ezek a legrosszabbul fizetett svájciak voltak 2010-ben, gazdasági világválság idején. 
A népszavazás kezdeményezői szerint a fizetési plafon nagyobb társadalmi igazságosságot biztosítana. Erre mit tettek a svájci szavazók? Fittyet hányva a javaslatra, nem kértek a nagyobb társadalmi igazságosságból!
Óh, te alpesi zöld legelőkön tejelő lila tehén! 
Képzeljék csak el, hogy nálunk egy népszavazáson értelemszerűen a portás meg a takarítónő is szavazhatna arról, hogy korlátozzák-e az övéhez mérten a nagyfőnök fizuját?! Hát ez már tényleg lila köd...

Ha megnövök, korrupt leszek!

Olvasom, hogy az uniós pénzekkel történő csalások száma Romániában 2012-ben megháromszorozódott 2010-hez képest. Még, hogy nincs haladás, fejlődés: ezen a téren 2 év alatt triplázódott a hatékonyság. Van itt teljesítmény, csak meg kell jól választani a működési területet.
Erről jutott eszembe egy 2009-es írásom, amit akár ma is írhattam volna:
 

                      Ha megnövök korrupt leszek

Egy felmérés kérdésére adott válaszában egy hatéves (!) kislány azt mondta, ha nagy lesz, korrupt tisztviselő szeretne lenni, mert azoknak "mindenük megvan". Ezek a fiatalok?! Bezzeg régen még tűzoltó, meg katona akart lenni az ember gyereke. Meg persze juhász, ami adott esetben manapság sem lehet rossz bolt, hiszen még fociklub tulajdonosa, meg EU-parlamenti szék koptatója is lehet az egykori suba-lakó*. Jaj, még a végén elfelejtem: az említett kislány kínai, a felmérés Kínában volt, mielőtt bárki másra gondolna. A kommunista Kínában, ahol a kilátásba helyezett halálbüntetés sem rettenti el az irigyelt tisztviselőket a jobb élettel kecsegtető korrupciótól. Hu Csin-tao kínai elnök szerint a korrupció számít a kommunista párt legitimitására leselkedő legnagyobb veszélynek. Micsoda áldás, hogy nálunk megszűnt a kommunizmus! Na, nem azért, mert azzal együtt eltűnt a korrupció, hanem mert - ha itt is a vasszigor érvényesülne - bizony felhólyagosodna a bakó tenyere. Nálunk demokrácia van. Ez egyrészt abban nyilvánul meg, hogy nincs nyakazás, másrészt nincs kivételezés. Vagyis az a kislány, ha nem kínai lenne, nem csak a tisztviselőket irigyelhetné, hanem szinte bármelyik szakma távlatokat nyitna neki, hogy meglelje a számítását.

                                                             (*Utalás Gigi Becali juhászból lett mágnásra.)

(Megjelent - Rencz Csaba: Közeli történelem, 2012, Nagyvárad, 160. oldal) 

                                                                                                           (Illusztráció: maszol.ro)

 

A magánvállalatok az európai uniós pénzek lenyúlása tekintetében immár felülmúlják az állami cégeket. A brüsszeli támogatásokkal történt csalások Romániában 2012-ben megháromszorozódtak 2010-hez képest – derül ki a Románia Akadémiai Tanács kutatási igazgatója, Răzvan Orăşanu által nemrégiben bemutatott statisztikából. - See more at: http://www.maszol.ro/index.php/hatter/20635-hova-tunnek-el-az-unios-penzek-romaniaban#sthash.8P6Dp2ur.dpuf

A magánvállalatok az európai uniós pénzek lenyúlása tekintetében immár felülmúlják az állami cégeket. A brüsszeli támogatásokkal történt csalások Romániában 2012-ben megháromszorozódtak 2010-hez képest – derül ki a Románia Akadémiai Tanács kutatási igazgatója, Răzvan Orăşanu által nemrégiben bemutatott statisztikából. - See more at: http://www.maszol.ro/index.php/hatter/20635-hova-tunnek-el-az-unios-penzek-romaniaban#sthash.8P6Dp2ur.dpuf

Másnap

Számolgatással telik a helyhatósági választás utáni nap.
Ismertek az eredmények, ha még nem is mindenütt a pontos véglegesek, de nagyjából tisztázódtak a kérdések.
Meg az erőviszonyok.
Azok az erőviszonyok, melyeket sokan kétségbe vontak, és vehemensen állítottak mást.
Nem azzal van a baj, hogy mást akarnak - a demokrácia része, hogy lehessen mást akarni.
Azzal van a baj, ha nem átgondolva gerjesztenek olyan vihart, ami egy idő után kezelhetetlen lesz. Indulatokat korbácsol. Felesleges vitákat szül. Illúziókat kreál.
Ami után jön a másnap.
"Mert növeli, ki elfödi a bajt" - írta Illyés Gyula. Bizony, aki a fiaskót mégis egyfajta győzelemként próbálja magyarázni, az palástolja, ezáltal növeli a bajt. A bajt, ami nem más, mint a megosztás gerjesztése. A bajt, ami nem más, mint az illúzió fenntartása. Az indulatok táplálása.
Vajon mikor érünk oda - odaérünk-e valaha? - hogy egy bármilyen választás vesztese kimondja: nem azért vesztettem, mert a másik csalt, mert panamázott - hanem mert nem kellettem a választóknak.
A legnagyobb baj talán, hogy már 22 éve nem a jók között választunk többnyire, hanem a legkisebb rosszat próbáljuk megtalálni. Ez pedig ennyire volt jó.

Előjáték

Az elmúlt hónapban írtam arról, hogy "csapataink harcban állnak" - utalva arra, hogy a romániai magyar pártok, illetve minden, az ezek oldalvizén evező egyesület, szervezet és gittegylet készül a választásokra, és akadályokat nem ismerve akarja odafeszíteni vállát, ahol majd érdekünkben cipelheti a közügyek terhét.
De megy ez a "harctér" szűkebb körben is.
Ma szinte egy munkanapnyi időt töltöttem azzal, hogy az RMDSZ előválasztásának nevezett "Játszunk demokráciát" című monopoly eredményeit összeszedjem. Telefonáltam, e-maileztem - mindent bevetettem, hogy adatokhoz jussak, jónéhány település tekintetében.

                                                                                                                           (Illusztráció: erdely.ma)
És olyan "adatokhoz" is jutottam, melyeket nem kértem, nem is akartam tudni. Most hazudnék, ha még azt is hozzátenném, hogy sejtésem sem volt róluk - mert volt. De hiába tudom, sem az újságban, sem a hírportálon sosem fog megjelenni, mert senki nem vállalná, hogy nevét adja az elhangzottakhoz, de azt hiszem, olyan főnök sincs, aki hozzájárulna a megjelentetéséhez a mai "független sajtó" korában.
Mint említettem, nem kérdeztem a háttérben zajlott húzások felől, ennek ellenére tudtam meg dolgokat, és éreztem, akik elmondták, könnyítettek a lelkükön, miközben tudták, én nem fogom kiadni őket - és nem is fogom.
Én sosem helyeseltem az ilyen előválasztást - már nem mintha rám lenne bízva. Ha van egyáltalán haszna - a már említett "Játszunk demokráciát"-on túl -, akkor annál biztosan nagyobb a kár, amit okoz. Bár lehet, ez nem befolyásolja azokat, akik eldöntik, hogy legyen. Szóval az előválasztás során sikerül olyan embereket is szembe állítani egymással, akik előzőleg mondjuk évekig együtt dolgoztak, súlyosabb eset, ha ezek után kell majd együtt dolgozzanak. Ma hallottam a szavazók kegyének elnyerésére bevetett súlyos ezer, és tízezer lejekről (adómentesen, kp zsebből zsebbe), élelmiszerek hetekig tartott kihordásáról, kampánycsend megsértéséről, lejáratásokról, és még sorolhatnám. Mindenttől függetlenül megszülettek a végeredmények, és marad a keserű szájíz: jó ez így?
Megéri?
Aki beleveti magát, és minden áron harcol, az valóban elhiszi, hogy ez a demokrácia?
Vagy inkább úgy tesz, mert úgy kell tenni. Vagy egyszerűen nem érdekli.
Ma többször is eszembe jutott ez a szó: visszataszító.
De lehet, csak én vagyok túl finnyás.

Sérülésveszély

"Láttad, hogy ütik egymást Bukarestben?" - kérdezte tőlem valaki tegnap. Majdnem rávágtam, hogy "na, végre" - de persze nem mondtam. Sőt, igyekeztem a gondolatot is elhesegetni magamtól, hiszen mégis csak emberek vagyunk, meg a keresztény szellemiség, meg ... meg ilyenek.
Szóval tüntetnek. Mondják, az egészségügy betette az ajtót. Ugyan már, évek óta sok minden betette, majd kinyitotta és újra becsapta már a tűrőképesség ajtaját. Most volt egy kis szikra, ami kibuktatta a felgyülemlett feszültséget. És, ahogyan az lenni szokott, a politikai kalandorok, meg az egyszerű csőcselék (micsoda vékony határvonal) egyszer csak ott termett, az élre állt, és máris kész a népharagnak nevezett színjáték.

                                                                                                                         (Illusztráció: origo.hu)
Mondjon le! Ja, tényleg, mondjon le. Ki is? Mindenki. Akárki. Akár már most lemondhatna az is, aki a következő lesz a hatalomban.
Egy demokráciában helye van az elégedetlenkedők demonstrációjának - mondta egy politikus. Mindegy melyik, egyformák. (Aki nem egyforma, az rosszabb.) Ugyanő: a fontos, hogy a demokrácia ne sérüljön.
Ja, tényleg. Ez fontos.
De ez a veszély nem fenyeget. A demokrácia nincs ott, ahol balhéznak. A demokrácia a környéken sincs, így nem kell félni, hogy beverik az orrát.
Majd a mienket.
De ez nem olyan fontos.