Mit nekünk a teknősmemória...

Galápagosi és aldabrai óriásteknősökről derítették ki tudósok (azt nem tudom, angolok-e, mármint a tudósok), hogy meglepően tanulékonyak és fejlett a memóriájuk.

Arra tanították meg a páncélosokat, hogy pálcára erősített kék labdákat harapdáljanak, s ha megtették, kaptak sárgarépa-jutalomfalatot. Újabb feladatként már más színű labdákat kellett harapdálni, ugyanolyan jutalomért. A teknősök meg csak haraptak, haraptak...

A próbát három hét múlva megismételték, kifogástalanul. De ez még semmi, a tudósok szántak időt az emberiség szempontjából ilyen jelentős kísérletre: kilenc év (!) múltán megint elővették a labdákat, a sárgarépákat, meg persze (ugyanazokat) a teknősöket is, és ismét sikerrel jártak. Okosak ezek a teknősök, na. Micsoda megkönnyebbülés! Képzeld el: állnak ott azok a nagy behemót állatok és csak bámulnak a labdákra, meg a répákra, nem beszélve a kétségbeesett tudósokról - belegondolni is borzalmas...

De nem csak a teknősök között van ilyen tanulékony alfaj, hanem az emberek között is, sőt, túl is teszünk rajtuk, nem véletlenül nevezzük magunkat szerényen az evolúció csúcsának. Nem hiszed? OK, érvelek: tudsz-e olyanokról, akik mindig elmennek például szavazáskor a körzetükbe és nem kilenc év, de több évtized után is mindig ugyanarra ütik a pecsétet, vigyázva, hogy távol tartsák a változás lehetőségének rémét? A tudósok elplántáltak a memóriájukba egy logót, összekapcsolva a pecséttel, mint a kísérlet kiegészítő elemével, és azóta mindig kifogástalanul teljesítik az így már összetett feladatot. Csak a hívószóra van szükség, és lehet készíteni a jutalomfalatot. 

Hogy olyat is ismersz, aki a pecsétet megharapta? Na, ezt nem hiszem. Nem vagyunk mi buta teknősök!

                       Amikor harap az óriásteknős (fotó: erdekesvilag.hu)

Találkozásom a bélflórámmal

Bevallom, korábban nem foglalkoztatott különösebben a bélflórám. Ezt persze lehet szerencsés egészségügyi állapotommal magyarázni, hiszen nem voltam rákényszerülve. Sőt, olvasva sok nevetséges - vagy mondjunk inkább tréfás - nevet, azt is hihettem volna, hogy bizonyos Bél Flóra úrhölgyről lehet szó. 
Na, de ez az állapot megváltozott, nemrég szemtől szembe találkoztam a saját bélflórámmal, pontosabban ő egy tévéreklámon keresztül szólított meg, illedelmesen bemutatkozott (naná, hogy jólnevelt, mégiscsak az enyém). Mondta, hogy ő az én bélflórám és most már korántsem elrugaszkodott a Bél Flóra név: egy igen szemrevaló szőke hölgyről van szó, sőt, ő többen van, de mint a tojások, úgy hasonlítanak önmagára. Utánanézve megtudtam, hogy az emberi emésztőrendszerben élő mikroorganizmusok (melyek ugye együtt alkotják a bélflórát) száma 100 billió, joggal beszélünk tehát nagy családról, ami a szőke hölgyeket illeti. Próbált meggyőzni, hogy milyen készítményeket kellene szednem, hogy ő továbbra is jól érezzék magukat (vagy ők jól érezze magát), ami egyben azt is jelenti természetesen, hogy akkor én is jól érzem magam. Vagy őket. Vagy mi egymást, mármint én és ők 100 billióan.
Ugyancsak a napokban láttam egy kis videót arról, hogyan lehet manipulálni a tévénézőket, ezen belül a reklámfogyasztókat (ide kattintva te is megnézheted). A lényeg: a kiválasztott személyeket lefotózzák, majd megkérik őket, hogy készítsenek egy tetszőleges rajzot. Velük egy időben a kísérletet végző személy is rajzolni kezd és utólag kiderül, ugyanazt rajzolta le, mint a kísérlet alanyai. A titok: a fotózás közben villanó vaku egy előzőleg megrajzolt képet juttatott el tudtukon kívül a kísérlet alanyainak tudatába, akik később önkéntelenül azt kezdték el lerajzolni, amit persze a velük szemben ülő előre tudott. 
Ez azért félelmetes, nem? 
Főleg, ha arra gondolok, hogy az én Bél Flórám lehet, nem is egy szép szőke nő(k), hanem egy... Huhhhh, rá sem merek gondolni! 

                         Bél Flóra rabul akart ejteni... (Illusztráció: dddmag.com)