A jószándékú szavazó

Nagy dolog, hogy a romániai magyarság a december 11-i parlamenti választásokon egységes listára szavazhatott.
Egy ismerősöm ismerőse, aki falusi, egyszerű bácsi / néni, szóval ő is nagyon meg volt elégedve, hogy végre összefogtak (úgy nagyjából) azok, akik hosszú évekig egymást gyepálva az ő, az egyszerű szavazópolgár kegyeit keresték. Aki meg nem fogott össze, az is békén hagyta, ami legalább olyan jó.
Így most nem kellett keresgélnie, hogy akkor kire, mire pecsételjen, hanem, ahogy annak idején megszokta, egy jelet kellett csak felkutatni, aztán pecsét neki... Nem is volt az jó, ahogy volt, hiszen volt tulipán, aztán lett fenyőfa, aztán lett csillag, csak megzavarták az embert, aki szegény feje mit tehetett!? Szavazott az egyikre, mert úgy volt szokva, aztán csak tett egy pecsétet a másikra is, mert azok meg annyira kérték, de a harmadik sem maradhatott ki, hiszen az meg a szomszédék pártja, azt sem szabad megharagítani. Aztán, mint aki jól végezte dolgát, megelégedve jött ki a fülkéből. 
Persze, most is elégedett volt. Előbb gondolta, örömében több pecsétet is tesz erre az egyre, lássák, megbecsüli őket meg az összefogást (jusson minden összefogott félnek), de aztán elállt ettől. Nem kell túlzásba esni. 

Büszkeség kampány idején

Jöttömben-mentemben sok furcsaságot láttam már a választási kampányok során az elmúlt évtizedekben. Ha mérleget vonnék és eltekintenék a munkámból adódó elkerülhetetlen helyzetektől, pusztán a szemlélődésből fakadó pillanatokra koncentrálva, azt hiszem, a számomra kellemetlen, sőt, néha kínos momentumok túlsúlyban lennének a kellemes emlékekhez képest, még akkor is, ha hozzáadnánk utóbbihoz a nevetséges, időnként szórakoztató pillanatokat is. 
A minap, valahol az aktuális kampányprérin, egy apa parolázás közben újságolta: milyen büszke a fiára, mert azt az egyik párt tanácsosnak jelölte a helyi képviselő-testületbe. 
Válaszként már a nyelvemen volt, hogy: 
1. - az illető listán olyan helyen van a "politikusjelölt", amit joggal neveznek tölteléknek; 
2. - az illető párt listáján lenni az adott környezetben nem nagy dicsőség; 
3. - a jelöltre és a majdani testületre is egyformán nagy csapás lenne, ha előbbi utóbbi tagjává válna. 
Hogy mégsem mondtam semmit, azt is meg tudom indokolni:  
1. - semmi közöm hozzá; 
2. - a kampány egy nem normális időszak, ami szerencsére elmúlik, nem érdemes tengelyt akasztani arra a kis időre; 
3. - miért ne lehetne ő büszke a gyerekére?! 
Azt hiszem, a legutóbbi a legfontosabb érv, hiszen nagyszerű érzés, amikor egy szülő büszke lehet a gyerekére. Bizonyára még akkor is, ha ehhez egy választási kampány kell. 
Bár ez, mint mondtam volt, elmúlik.

 

(Illusztráció: csepel.info)

Ugyan, kedves Potrien

Rejtő Jenő: Három testőr Afrikában című nagyszerű regényében Potrien őrmester állandóan arra készül, mit válaszolna, ha valami csoda folytán találkozna a köztársaság elnökével, és az feltenne neki bizonyos kérdéseket. Aztán, mikor bekövetkezik a találkozás, és elhangzik a kérdés, csak hápog. Hát, az elmúlt napokban én is azon gondolkodom, mit válaszolnék (egyáltalán válaszolnék-e) ha valaki esetleg konkrétan megkérdezné tőlem, hogy: kire szavaztam a tavalyi választásokon; miként értékelem bizonyos határon inneni vagy túli párt munkáját; kértem-e a születésem jogán kapott mellett más állampolgárságot is, és ha nem, miért nem, ha igen, miért igen; ha kértem, akkor tervezem-e hogy az azzal járó szavazati joggal élek-e; számíthatnának-e rám önkéntesként, esetleg tiltakozási akciókban, például tüntetéseken, polgári engedetlenségben; milyen gondjaim vannak, esetleg nyögöm-e bankkölcsönből vásárolt ingatlan terhét? Mit válaszolnék, ha a kérdező esetleg útbaigazításokkal is ellátna, ha az általa vélt jó utat illetően ingadozni látna? Belátom, kevés az esélyem, hogy kopogjanak az ajtón – úgy értem, az én ajtómon – ezek a kérdések. Még azt hinném, valami listára, vagy nyilvántartásba készülnek felvenni. Az ilyeneknek ritkán szokott jó vége lenni (bárki végezze), talán ezért van, hogy tagadni is szokták az ilyen–olyan listázásokat. Ha mégis megtörténne, bevallom, hirtelen csak állnék, mint Potrien őrmester.

A regényből 1996-ban készült film rendezője, Bujtor István (fehérben), és a Potrien őrmestert alakító Szilágyi István (fotó: magyartudat.com)