Igent mond-e Costa Rica a családra?

Korábban, például ITT, már filozofáltam arról, hogyan fordulhat elő, hogy a volt turisztikai miniszter, Elena Udrea (illetve Alina Bica, a Szervezett Bűnözés és Terrorizmus Elleni Igazgatóság - DIICOT - volt vezetője) miként is hagyhatta el az országot úgy, hogy bűnvádi eljárás zajlott ellenük, sőt, ítéletek is születtek. Persze a megfogalmazódott kérdések nevezhetők költőinek is a lehetőségek e széles hazájában. 

Újabb hír, amin éppen rágódnak a román hírtévék (is), hogy a két nevezettet a helyi hatóságok együttműködve az Interpol ottani embereivel elfogták Costa Ricában, ahova ugye "orvosi javaslatra" utaztak, egyszersmind politikai menedékjogot kértek. Mikor ezeket a sorokat írom, állítólag San Joséban, az Interpol zárkájában várják a továbbiakat. 

Érdekes fejlemény, legalábbis Elena Udrea esetében, hogy időközben megszülte kislányát. Az egyik hírtévé (bár lehet, a többi is) megszólaltatta a volt miniszter romániai ügyvédjét, aki szerint van esély arra, hogy védencét ne adja ki a közép-amerikai ország. Az indok: az újszülött kislány Costa Rica-i állampolgár, az ország törvényei szerint pedig az anyának a gyereke mellett a helye.

A Románia jogállamiságát jelesül bizonyító elfogásokra érdekes módon, mondhatnánk a véletlenek hihetetlen összejátszása révén, éppen - a hivatalos megfogalmazás szerint - a "családra igent mondó" alkotmánymódosító referendum előtt került sor. Érdekes lenne, ha Elena Udrea kiadatására éppen azért mondanának nemet Costa Ricában, mert ... igent mondanak a családra.

                  Elena Udreát az utcáról gyűjtötte be az Interpol (fotó: digi24.ro)

Ajánlat törvényjavaslatra

A törvényhozók és egyéb politikusok szokták hangoztatni: azok a jó törvények és szabályozók, melyeknek kezdeményezése "alulról jön", ezért nagyon fontos a kapcsolattartás a lakossággal. Nos, mélyebb értelmezésekbe most nem menjünk bele ennek kapcsán, maradjunk annyiban, hogy én "elég alul" érzem magam ahhoz, hogy ajánlatot tegyek egy törvényjavaslatra. Ezt annál is inkább bátran teszem, mert tapasztalatom szerint akár nemzetközi szinten is nagy igény van a munkaszüneti ünnepnapokra. Nem titkolom: az ötlet a minapi magyarországi népszavazás után jött, de ne ragadjunk le ennél az egy eseménynél és légiesítsük is a határokat olyannyira, hogy EU-s szavazás esetén vonjuk be az egész földrészt (ha már belevágtam...). Ha kellően felcsigáztam az érdeklődést, hát íme a javaslat lényege: minden népszavazás, választás és bármilyen voksolás utáni nap legyen munkaszüneti ünnepnap (lényeges a "munkaszüneti", mert van ugye olyan ünnep, amikor azért be kell menni dolgozni). Indoklás: az urnazárásokat követően minden érdekelt fél a maga győzelméről beszél, akár kevesebb, akár több szavazatot kapott, akár az igen, akár a nem a több, akár kisebb a százalék, akár nagyobb. Ennek következtében tehát minden tábor szavazóbázisának oka van az örömre, de azoknak is, akik érvénytelenül szavaztak vagy éppen részt sem vettek, hiszen az ő magatartásukat is jól meg lehet magyarázni, mármint mindenki a maga javára. Tehát a mindenkori voksolások utáni hétfő (hiszen általában vasárnap vannak a szavazások, de a nap végül is nem sarkalatos tényező) munkaszüneti nap lenne. Így könnyebben elviselnék az emberek a rájuk zúduló politikát és tudnák azt is, hogy valami kedvező biztosan következik az urnazárások után.  

Testhezálló feladat

Van annak már vagy tíz éve, hogy választások idején mindig háborgok azon, hogy a választási névjegyzékek elavultak. Van rajtuk számtalan személy, kihez már évek, vagy évtiezdek óta a temetőbe járnak rokonai, nem is beszélve azokról, akik elköltöztek egyik településről egy másikra, vagy elhagyták az országot, nem ritkán a földrészt is. Ennek tükrében persze logikus, hogy valójában sosem születhettek reális statisztikák a választási részvételről sem helyi szinteken, sem országosan.
Egy nem régi alkalommal azt is szóvá tettem, hogy a népszámlálás nagyszerű alkalom lett volna a listák frissítésére - már, ha az érdekében állna valakinek, meg persze a népszámlálás adatainak összesítését sem húznák-nyúznák a villámgyors számítógépek korában évekig.
Hát most eljött az idő. Mert érdekében áll valakiknek. Azoknak, akik bármi áron leváltanák Traian Băsescu államfőt, és fittyet (vagy bármi mást is) hánynak az általuk kikényszerített népszavazás eredményére. Mondják, nem 18, csak 16 millió a szavazásra jogosultak száma, nem reálisak a szavazási listák. Tényleg?! Június 10-én még azok voltak?
Rábízták a döntést az alkotmánybíróságra. Na hiszen...
A tisztelt alkotmánybírák meg annyira tisztelik a törvényt, hogy annál jobban már csak "megbízóikat", és egy egyszerű kérdés megválaszolását pitty-putty elhalasztották másfél hónappal. Ráérünk, minek az a rohanás, a demokrácia megvár. Főleg az, amelyik ebben az országban van.
A közbeeső időre én rájuk bíznék egy újabb nagyon fontos ügyet: a Londonban zajló olimpia megnyitója idején állítólag egy ufó körözött a stadion felett. Összedughatnák a fejüket megállapítani, hogy vajon valóban földönkívüliek jöttek-e el a nagy eseményre. Azt hiszem bebizonyították, hogy rátermettek egy ilyen komoly feladattal való megbírkózásra. De lehet, csak ilyenekre...

                               A bal felső sarokban - állítólag az ott egy ufó...   (fotó: netbulvar.com)

Vigyen el az ördög

Nem történt semmi különös, a népszavazás eredménye az lett, ami várható volt: akik elmentek, azok elsöprő többsége Traian Băsescu leváltására szavazott - de nem voltak elegen, vagyis kevesebben, mint a választásra jogosultak 50%-a +1 fő.
Tehát marad a huzakodás. Na, nem mintha más eredmény esetén máris kisimultak volna  ráncaink...
És, amint az várható volt, a balhét máris kezdik ránk, romániai magyarokra verni. Egyrészt, mert a hiányzó kb. 4 % seperc alatt meg lett volna, ha a magyarok részt vettek volna a voksoláson, és akkor már mindegy is lett volna, hogy mire pecsételnek - de nem mentek el. Másrészt, mert az Orbán-Tőkés-Szász trió kiadta a jelszót a passzivitásra. Már csak ráadás, hogy az RMDSZ is csak töketlenkedett (már elnézést).
Csak egyetérteni tudok az alábbi "kalóz"-szavazólap szerkesztőjével - ha lett volna ilyen hivatalosan is, szerintem nem kérdés, hogy melyik variáns győzött volna:

(Szövege:
Románia / Szavazólap / a 2012. július 29-i országos népszavazásra az ország elnökének felmentéséről

Egyetért-e Románia elnökének, Traian Băsescu úrnak a felmentésével?
     Igen
     Nem
     Vigyen el az ördög valamennyieteket)

Belátásunk szerint

A vasárnapi népszavazás alkalmából előkerestem azokat a tudósításokat, melyek már több, mint öt évvel korábban fogalmazódtak: 2007 májusában is Traian Băsescu sorsáról kellett  - vagy kellett volna - döntenie a szavazópolgárnak. Az urnáktól távozók, vagy az urnához igyekvők véleménye felől érdeklődve többen úgy vélekedtek akkor, hogy bármi lesz az eredmény, a romániai politikai életben úgysem várható változás, a politikusok úgy is megtalálják mindig a kiskapukat, és valójában nincs is alternatíva, tehát tulajdonképpen mi között is választunk? Mintha most vasárnap mondták volna... És bizonyára mondták is sokan, hiszen úgy "szavaztak", hogy nem szavaztak - ami valójában egy olyan vélemény-nyilvánítás, aminek súlya is van, tekintve, hogy a részvételi arány is nyom a latban. Az urnáktól való távolmaradás különösen jellemző volt a magyarok által lakott településekre. Mint négy éve, amikor egyik politikusunk úgy fogalmazott, hogy "igazából nem éreztük magunkénak ezt a népszavazást". Hát, most sem. Főleg, hogy az RMDSZ országosan azt üzente, hogy mindenki cselekedjen belátása szerint. Szerintem ez volt a lehető legrosszabb üzenet: a tanácstalanokra bízni a döntést. Azt sugallni valójában, hogy "mi sem tudjuk, merre az arra". Információm szerint, látva a magyarság gyenge részvételét, a kormányon lévő pártok - mintegy válaszul - már vasárnap délután megüzenték az RMDSZ-politikusoknak: ne is nagyon számítsanak kormánypénzekre ezek után, bármi lesz az eredmény. Hát, sok jóra eddig sem számíthattunk. Csak most aztán ne tessenek majd a szavazókra mutogatni. Ők belátásuk szerint cselekedtek.

A fotón egy szavazásra, és az államelnök elleni voksolásra buzdító plakát. De, hogy valójában miről van szó - szerintem -, az alatta lévő, kicsit kilógó másik plakátról derül ki igazán (ahol megjelöltem):

Még jó, hogy futja demokráciára!

Július 29-én népszavazhatunk arról, hogy mi, a nép, leváltjuk-e a funkciójából felfüggesztett államelnököt. Nem először tesszük, illetve tehetnénk ezt meg, eljátszottuk ezt már 2007 májusában is. Akkor is több "érdekességgel" szolgált az ügy, például azzal, hogy a szavazást, vagyis az elnök leváltását kezdeményező pártok szavazóbázisa is nagyrészt Traian Băsescu mellé állt, aki maradt hivatalában.
Eltelt 5 év, és nagyjából most is azt gondolom erről a "demokratikus színjátékról", amit akkor gondoltam:
         
                   Vállalom: nem szavaztam!

A forradalom szót lejárató 1989–es hatalomváltást követően bizony nem tudtam volna elképzelni, hogy lehet az országban olyan választást tartani, amelyikre én nem megyek el. Úgy gondoltam, azért tört ki a demokrácia, hogy az ember hallathassa a szavát, szavazzon, szóljon bele a saját sorsába, meg ilyenek. Lányom az előtt a bizonyos forradalom előtt pár hónappal született, ő már más világban fog felnőni, gondoltam. Még pár hónap, s immár nagykorú lesz, bizony öregszünk. Nekem pedig van egy olyan érzésem, hogy egyszerűen lopják az életemet/életünket. Hát persze, hogy javult a helyzet: mondhatok (majdnem) bármit, igazolvánnyal mehetek az Európai Unióba, az egészségtelen házikolbász helyett ehetem az egészséges nyugati csipszet, stb. Itt volt ez a választás, és most először eldöntöttem: nem! Mármint, hogy nem megyek el, így nyílvánítok véleményt. Nem voltak kétségeim afelől, hogy megmagyarázzák, miért kellene a nemre, és miért az igenre pecsételnem. Viszont tudni lehetett, hogy a meccs le van játszva, csupán a felelősséget akarják az én (a választó) nyakamba varrni azok, akiknek már régen mással kellene foglalkozni, de saját érdekeik fáitól nem látják az ország bajainak rengetegét. Ráadásul az „enyéim” – miért pont most ne? – ismét egymásnak feszülnek. Megmakacsoltam magam: nem fogok tudatosan a vesztes mellé állni, de a „kisebbik rosszat” sem akarom. Elegem van, ne nézzenek bohócnak!

                                                                 (Bihari Napló, 2007. május 23.)
Öt évvel ezelőtt a népszavazás 60 millió lejbe került, a mostani 95,66 millióba fog. Drága dolog a demokrácia. Még jó, hogy futja rá.