Aranyos ciándzsúz

Egyre többször csillan meg a nyomdafesték a Verespatakra  tervezett bánya aranyán. (Jaj, Szalézi Szent Ferenc, az újságírók védőszentje járjon közbe e megfogalmazás súlyos bűntette miatt érdekemben az illetékes fenn-hatóságnál.) És ez továbbra is így lesz, egyre inkább, ahogyan rohanunk - na, nem a forradalomba - hanem a választásokat megelőző kampányba, még akkor is, ha addig van egy év.
A komolyabb érvekről, meg ellenérvekről már írtam korábban, most újabbakkal állok elő.
Néhány felvetés, melyeket a napokban hallottam egy összejövetelen:
-mi lehet az, amiért megéri az RMDSZ-nek, hogy nem csak kormánytagsága, de 2 minisztere közvetlen közreműködése révén felvállalja, hogy "elviszi" a balhét? (ok, pénz, de én politikai haszonra gondolok);
-megéri-e az RMDSZ-nek, hogy a Verespatak-ügy kapcsán - is - szembe megy a magyar kormánnyal, hivatkozva arra, hogy ne osszák nekünk az észt Budapestről - mindezt a 10 évvel ezelőtti tiszai cián-szennyezés tapasztalataival, és annak "árnyékában"?
-mennyi anyagi és erkölcsi (?) haszonnal járhat majd ez a projekt? Vagyis a majdani arany értékesítéséből mennyi pénz juthat a magyarok lakta országrészeknek? Az ugyanis az egyik érv a bányászat mellett, hogy az országnak sok pénzre van szüksége, az értékes arany meg ilyen körülmények között nem heverhet csak úgy ott semmi hasznára;
-részben az első bekezdéshez kapcsolódva, miért éri meg az RMDSZ-nek egy ilyen "ciános érvet" adni az újonnan megalakult Erdélyi Magyar Néppárt kezébe a választások előtt?
Ahhoz már hozzászokhattunk, hogy Traian Băsescu államelnöknek semmi sem drága politikai céljai eléréséhez. Pláne nem például az RMDSZ feláldozása - mely maga sem retten meg, ha "áldozatot" kell hozni saját érdekeiben. Az említett összejövetelen mondta valaki - nagyon találóan - hogy míg rengeteg szó esik a ciánozásról, addig elég kevés például Verestóy Attila "örökös" szenátor hegyláncokat letaroló fa-ügyleteiről, melyek felértek/-nek egy ciánkatasztrófával...
Visszatérve Băsescuhoz, az nemrégiben szóba elegyedett a verespataki bánya megnyitását ellenzőkkel, és arra ragadtatta magát, hogy a ciános technológia biztonságosságát bizonygatva kijelentette: az annyira tuti, hogy majd ő maga is odamegy, és nyílvánosan fog inni a termelés után a természetbe visszaengedett, tisztított vízből!

                                                                                           (fotó: cotidianul.ro)

Már alig várom. Elképzelem, ahogyan csinos hostessek leguggolnak, a bányából kicsordogáló patakba megmerítik a kristálypoharat, majd kamerák lencséinek kereszttüzében az elnök elé magassarkúznak a tálcával. Az elnök az elmaradhatatlan mosoly kíséretében fogja meg a poharat, lazán belekortyol a vízbe - majd, hmmm - itt most gondoljon ki mit akar...
Annyi kérésem lenne az ünnepség forgatókönyvének íróihoz, hogy ne csak az elnök igyon majd a vízből. Ha segítségre van szükségük, egy laza névsor összeállításához tudnék aranyat érő tippeket adni.

Aranyér

"Mit ér, csak ekkép szólni: itt a bánya!
Kéz is kell még, mely a földet kihányja,
Amíg  föltűnik az arany ere..."
                                          (Petőfi - A nép nevében)

Úgy tűnik, lesz bánya is, meg dolgos kéz is. Mert az aranynak ere már megvan. Mármint Verespatakon.

Verespatak manapság

                                             (fotó: bitblog.web.ro)

Régóta megy a huzavona, kell-e az országnak ciántechnológiás kitermelés, ha annak környezetszennyezés,

rombolás az ára. Erről ezt írtam 2009 végén:

                Nem mind fénylik, ami arany

A Fehér megyei Verespatak románul Roşia Montană, németül Goldbach, latinul Alburnus Maior, és nem véletlen, hogy több nyelven van neve, hiszen már ősidők óta aranyat bányásztak ott. Az arany pedig, mint tudjuk, mindig is vonzotta az embert, ráadásul, mivel az alkímia nem vezetett bizonyított eredményre, nem is maradt más lehetsőg a bányászaton kívül. A verespataki aranybányászat akkor kapott újra világhírre, amikor 1997–ben egy kanadai cég 300 tonna arany és 1600 tonna ezüst kitermelésére vetett szemet. A kanadai kormány támogatná a 16 négyzetkilométeren egyebek mellett öt hegy, négy templom, temető, ókori római várrom tönkretételével járó bizniszt (messziről a környezetvédelem is másként fest), míg a budapesti – a ciántechnológia miatt a Tiszán esett sérelemből okulva – tiltakozott. Ugyancsak tiltakozott számos kül– és belföldi szervezett, egyház, stb. Korodi Attila környezetvédelmi minisztersége idején láthattuk, hogy az RMDSZ–es politikus kiállt a ciánozás ellen. A hivatala küszöbén karácsonykor átlépett új kormányban ismét az RMDSZ–é a környezetvédelmi tárca (melynek élére újfent Korodit jelölték, majd hirtelen váltottak Borbély Lászlóra), a legújabb vonatkozó hír pedig, hogy az említett kormány „újraértékeli az aranybánya–beruházást”, sőt, Adriean Videanu gazdasági miniszter szerint „az arany kitermelését mihamarabb el kell kezdeni, mert a nemesfém világpiaci ára kedvez a beruházásnak”. Bizonyára nem sok idő múlva kiderül, mi a fontosabb: a következetes kiállás, vagy a román államot a beruházásban lévő 20%–os részesedése után megillető 4 milliárd dollárnyi várható nyereség.

(Bihari Napló, 2009. december 28.)

Aztán a Tiszán történt cián-katasztrófa évfordulóján egy kicsit kiterjesztve a témát ezt írtam, ami valami okból nem látott napvilágot (eddig):

                      Aranyemberek környezetvédelme

Kevéssel több, mint egy évtizede történt: 2000. január 31.–re virradóra mintegy 25 méteres szakaszon átszakadt a gát a Máramaros megyei Zazar község határában lévő, ausztrál céghez tartozó ipari derítőnél. A baleset után került a köztudatba, mi is a ciántechnológiás aranybányászat. A mérgekkel, nehézfémekkel telített mintegy 100 ezer köbmétenyi szennyeződés a Láposon és a Szamoson át jutott a Tiszába, környezeti katasztrófát okozva. Pár hónapja újra fellángolt a vita, hogy Fehér megyei Verespatakon kaphat–e mégis cianidos aranybányászatra engedélyt az a kanadai vállalkozás, melytől egyszer már megtagadták. Pár napja pedig az is nyílvánosságra került, hogy a fentebb említett máramarosi helyszínen ugyanarra a módszerre és célra kért kitermelési engedélyt egy orosz milliárdos (ez dollárban értendő). A máramarosi környezetvédelmi hivatal vezetője szerint az orosznak „nagy esélye van az engedély kibocsátására”. Érdekes egybeesés, hogy ugyancsak orosz vállalkozók a szlovákiai Fűrész község (szlovákul Píla, Losonci járás) területén is érdeklődnek a Szepes–Gömöri Érchegység úgynevezett kísérőkőzetében lévő, és kis menniysége miatt csak ciános lúgozással kinyerhető arany iránt. A Greenpeace nemzetközi környezetvédelmi szervezet – mint máskor is – máris tiltakozott, hangsúlyozva, hogy a szlovákiai törvények értelmében csak a területileg illetékes önkormányzatok engedélyével lehet „ciánozni”. Vajon miért van az az érzésem, hogy az ilyen nagy pénzzel járó, többnemzeti érdekeltségű döntések mégsem a helyi szinteken születnek meg sehol (vagy, ha ők is mondják ki, a határozati tervezetet nem ők fogalmazzák)? Február elsejét, a 10 évvel ezelőtti katasztrófára emlékeztetendő, a Tisza Élővilágának Emléknapjává nyílvánították. Pár év múlva vajon hány ilyen emléknappal leszünk „gazdagabbak”?

(2010. február 20.)

Mint talán a fentiekből is sejthető, a kanadai vállalat nem tévedett, amikor úgy döntött: megéri a sok pénzt és időd, hogy a verespataki beruházás ötletét ne vesse el, hanem módszeresen "tapossa ki" az arany eréig vezető ösvényt.

Reklámkampánnyal sem fukarkodtak.

A minap, amikor az egyik bejegyzésemmel végeztem, és rákattintottam a "közzététel" gomra, a szokásos módon megjelent, hogy sikerült a művelet + egy kis reklám is, ami arról szólt, hogy keressem fel a http://hu.rmgc.ro/ oldalt.

(Egyébként nem is értem, miért tűnt fel, hiszen azon a helyen csak én láthatom, mint a blogom kezelője, vagyis egy személy, az olvasóim nem. Máskor ugyanott a működtető egyéb, a bloggal kapcsolatos lehetőségeket ismertet velem, ami azért inkább érthető.)

Szóval, benéztem, ha már behívtak. Hát van ott magyarul, románul és angolul minden, mi szem-szájnak ingere, ígéret és bíztatás, szöveg és videó. Aki nem hiszi, járjon utána.

Fennebb, azt írtam, hogy "Bizonyára nem sok idő múlva kiderül, mi a fontosabb: a következetes kiállás, vagy a román államot a beruházásban lévő 20%–os részesedése után megillető 4 milliárd dollárnyi várható nyereség."

                    Az ellenzők szerint a fenti táj így fog kinézni 10 év múlva

                                                                                         (fotó: nol.hu)

Hát az idő eljött, sőt, már meg is érett a cselekvésre.

Éppen ehhez a témához nyúlt tegnap Szeghalmi Örs kollégám is, úgy gondolom az összefüggéseket ő sokkal jobban leírta, mint ahogyan én tudnám, ezért tessenek ide kattintani, és mársi lehet olvasni  a  - hmmm -  aranymondásait.

Mindezek után pedig tessenek gondolkodni.

De nem mindig ülve, továbbá óvakodva az erőlködéstől, és vigyázva a helyes táplálkozásra.

Nehogy nekünk is kijusson az aranyból.

És nekünk is legyen egy ér.