2011. június 6., hétfő

Arccal a vasút felé*

A trianoni évforduló kapcsán egymásba érnek a megemlékezések, meg a szebbnél szebb beszédek. Most egy olyan "részletről" írok, mely kevese(bbe)knek jutott eszébe: éppen 140 éve, 1871. június 5-én adták át a forgalomnak a Debrecen-Érmihályfalva-Nagykároly vasútvonalat.

         Az érmihályfalvi állomás a múlt század elején...  (fotó: erdelyvisszatert.uw.hu)

A XIX. század második felének ipari forradalma és a vasút kiépülése Európa-szerte egymást gerjesztő folyamat volt, amiben Magyarország nem maradt le a világtól. A fejlesztés részeként a Magyar Északkeleti Vasút Társaság az 1850-es évek végén kezdett hozzá a Debrecenből Máramarossziget irányába induló vonal építéséhez, ennek részeként készült el az első, 70 kilométeres szakasz Debrecen-Érmihályfalva-Nagykároly között, amit 1871. június 5-én adtak át (igaz, vannak források, melyek ugyanez év és hónap 25-ét említik.) A teljes vonal következő év decemberére lett kész.
Az első világháború kitörésekor Magyarországnak 22.117 kilométer vasútvonala volt, amit a trianoni békediktátum 8705-re kurtított - köztudott, hogy az új határok megrajzolásánál kiemelt szempont volt, hogy a fontos vonalak a kedvezményezett országokhoz jussanak. Ennek eredménye például, hogy amikor Érmihályfalváról Nagyváradra vonatozunk, a szerelvény szinte párhuzamosan halad a határral, és a legtöbb helyen látszanak is az "odaáti" templomtornyok, de itt-ott még a háztetők is...
Az új határ Érmihályfalva és Nyírábrány között "vágta el" a szóban forgó szakaszt, utóbbi állomásától pár száz méterre. Debrecen ugye Magyarország, Hajdú Bihar megye, Érmihályfalva Románia, Bihar megye, Nagykároly meg Románia, Szatmár megye...

                                            ...és ugyanaz manapság. Alig van változás


A szakasz átadásának 125. évfordulóján, 1996-ban, emléktáblát tettek Nyírábrány állomására, a peron felőli oldalra. Íme:


Idén, a 140. évfordulón,  a nagykárolyi vasútállomáson szeretett volna emléktáblát elhelyezni a Nagykárolyért Kulturális Központ. A román szakminisztérium nem adott rá engedélyt...

(*A cím: a volt kommunista vezér, Gerő Ernő egykori mozgósító jelmondata.)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése