Foci-EB a partvonalról

A foci EB első napján láttam egy tévéműsort, melyben egy idősebb férfi azt magyarázta az őt szájtátva figyelő fiatal hallgatóságának, hogy bizony-bizony 1985-ben a Videoton UEFA-kupa döntőt játszott a Real Madrid ellen, '86-ban pedig a magyar válogatott 3-0-ra verte a brazilokat és esélyesként utazott a mexikói VB-re. Más kérdés, hogy ott aztán "foci-mohácsként" 6-0-ra kikapott a Szovjetuniótól. Az meg milyen ország? - kérdezhetnék a fent említett fiatalok, akiknek éppen ezért azt is nehéz lenne elmagyarázni, miért született annyi összeesküvés-elmélet ezzel a vereséggel kapcsolatban. Ami aztán oda vezetett, hogy bár a magyar válogatott 44 év után újra ott az EB-n, ám a játékosok összértéke messze a legkisebb a mezőnyben, például Cristiano Ronaldo egyedül négyszer annyit ér, mint a teljes magyar keret, a magyar EB-győzelemre meg 250-szeres nyereményt fizet(né)nek a fogadóirodák. De máshol is vannak változások. Például a francia válogatott szemre alig különbözik mondjuk egy közép-afrikaitól. Pár évtizede pedig elképzelhetetlen lett volna egy német válogatott a Khedira, Özil, Boateng, Mustafi nevekkel. Vagy ott van a vasárnap játszott Svájc-Albánia meccs, melyen egy albán testvérpár egymás ellen lépett pályára. Jól jellemzi a mai foci kavargó világát, hogy az albán Taulant Xhaka és a svájci állampolgár Granit Xhaka édesanyja a két nemzet lobogóit ötvöző pólóban szurkolt a lelátón - de vajon kinek? Közben bízunk a magyar csapatban (mit is tehetnénk?!), és az újszülöttnek minden vicc új alapon a fent említett fiatalokhoz hasonlóaknak elmondhatjuk a klasszikus adomát, miszerint Habsburg Ottó utolsó trónörökös egy osztrák-magyar meccs kapcsán azt kérdezte: jó, jó, de ki lesz az ellenfél?!

            Granit Xhakaa svájci, Taulant Xhaka az albán nemzeti mezben (fotó: bluewin.ch)