Fogást keresnek egymáson

Előbb azt akartam írni, hogy hihetetlen, de jól belegondolva valójában nem is az ma már: az amerikai Boston Dynamics cég bemutatta a nyilvánosság előtt Atlas névre hallgató (és ez is szó szerint értendő) új robotját, mely nem csak kétlábú, tehát "minimális" elvárás tőle, hogy járni, esetleg futni tudjon, de olyan tornagyakorlatot mutat be bukfenccel, ugrásokkal, magastartással, szabályos szögállással, pörgéssel, mindezt a legkisebb megingás nélkül, hogy sok sportolónak is becsületére válna. A cég már rendeléseket vesz fel egy kutyára hasonlító robotra, nagyon valószínű, hogy a masina egy valódi kutya sok tulajdonságát fogja viszonylag élethűen visszaadni.

A fenti hír a fejemben valamiképpen összefonódott a következővel: a Kazahsztánban zajló birkózó világbajnokságon, a szabadfogásúak kategóriájában bronzérmet, egyúttal a jövő évi olimpiára szóló kvótát is szerzett a magyar válogatott egy sportolója. Ehhez mindjárt gratulált is neki közösségi oldalán a magyar szakszövetség elnöke, Németh Szilárd (igen, a politikus), aki szerint - és ebben nincs is miért kételkednünk - lenyűgöző teljesítményt nyújtott a 26 éves... Iszmail Muszukajev. A sportoló nem migráns, ahogyan azt esetleg a neve sugallná (s mely alapján itt-ott még talán meg is vernék - ha tudnák), hanem orosz, egészen pontosan dagesztáni, s úgy került egy év alatt magyar címeres mezbe, hogy a szövetség feltörekvő hazai tehetségek híján feltöltötte a létszámot. Igazából nincs ebben kirívóan meglepő, vannak honosított sportolók sok más pályán is (hoki, foci, kézilabda, stb., stb.), az érdekesség, hogy például a sportsajtó is polemizál ezen a "sportmentő" akción, hogy kell-e, vagy nem a szakszövetség(ek) ilyetén eljárása. Az az ember érzése, hogy mintha a háttérben, de a birkózás okán, valakik most - stílszerűen szólva - fogást keresnének egymáson.

Talán nem is olyan sokára elérjük, hogy nemzeti színekbe öltöztetett robotok fognak tatamira lépni. Nem "elrobotosított" emberekre gondolok (bár ezekre is mutatkozik igény), hanem a fentebb említett Atlas továbbfejlesztett utódaira. Ez lehetne is egy jó megoldás, őket aztán bármilyen névre el lehetne keresztelni.

                      A tornázó robot és a "madzsar" birkózó 

                                    (fotók: youtube.com és 444.hu)

Valaki hazu..., izé, lesen van

A les szót azért használtam, mert a foci egyik alapszabálya, de lehetne más sportból vett szakszóval is helyettesíteni, hiszen az M4 sportcsatorna nem csak labdarúgó eseményeket kódol, ha úgy adódik, a határon túliak nagy bosszúságára. A foci említése azért is indokolt, mert leginkább ezzel hergelik a szurkolókat, legutóbb is, amikor a szlovákokat készült megverni a magyar válogatott, aztán kikapott... Vannak vélemények, miszerint az M4 valójában a látottak meg az eredmények miatti bosszankodástól akarja óvni a népet. Persze a legtöbben ezt nem így gondolják. Nem csak sportszeretők. Mert miért ne lenne ez politikai "tőkekovácsoláshoz" alap!?

Akik "mindennel is" foglalkoznak, már jó ideje megígérték, hogy majd ők... Persze nem lett semmi. Hogy mennyi politikai potenciál rejlik ebben, arra jó példa, hogy a magyar miniszterelnök, ha röviden is, nem egyszer megnyilatkozott már e témában, sőt, az idei Tusványosi találkozón a témában hozzá intézett kérdésre felelve nem habozott saját helyettesét is megalázni, mivel szerinte az nem tette dolgát. 

A szakmailag hozzáértők mondják: ez egyszerű jogi (műsorszórási) kérdés, amit gondolom egyszerűbben úgy lehet megfogalmazni, hogy pénzről van szó és nem meglepő módon ez általában felülírja, de legalábbis nem alábbvaló a politikai céloknál, még ha nemzeti, akkor sem, inkább utóbbi szolgálja ki előbbit. 

Olvasom a legutóbbi fejleményt, nyilatkozott a Bihari Naplónak a Digi tévécsatorna kommunikációs igazgatója: "A sportközvetítések tekintetében minden tévécsatornának értesítenie kell a kábeltévé-szolgáltatót, hogy megvette-e a sugárzási jogokat Románia (de gondolom, ez minden országra érvényes - saját megjegyzés) területére is. Amennyiben nincs sugárzási joga, vagy nem érkezik meg ez az értesítés, akkor a kábeltévén nem lehet továbbsugározni a közvetítést, mert ezzel a szolgáltató sértené meg a vonatkozó jogi előírásokat." 

Tiszta sor, azokat igazolja, akik eddig is a jogi tisztázatlanságot emlegették. És azt is elárulja, hogy valójában - hogy stílszerű legyek - kiknek a térfelén pattog és pattogott eddig is a labda, miközben mindenfélékkel kábították a jónépet.

Most megint van ígéret, hogy eztán most már tényleg, de tényleg semmi sem áll a sportközvetítés és a szurkoló közé. Ez egy olyan eset, a mikor halálpontosan lehet tudni, mikor derül ki legkésőbb, hogy megint hazu..., izé, lesen van-e valaki. A dátum: október 10., amikor a magyar válogatott legközelebb pályára lép, Horvátország ellen.

Ellenség a kapuknál

Nem, nem a 2001-ben bemutatott háborús filmről van szó a címben, egészen más "ellenség"(kép)ről és egészen más kapukról.

Előjáróban azért le kell szögezzem: szerintem is igaz, hogy ami a Craiova és a Bp-i Honvéd közötti Európa-liga-selejtezőn történt, annak semmi köze a sporthoz és a sportszerűséghez, ennél kevesebbért is zártak már ki csapatokat a nemzetközi porondról, miközben az UEFA tényleg nevetséges döntést hozva tovább engedte az oltyán csapatot. (Részletek ITT.)

Bár látszólag semmi köze a focipályán történteknek az attól viszonylag nem messze lévő Caracali-ban történt szörnyűséghez, szerintem mégis van összefüggés, hiszen mindkettőhöz az általános romániai állapotok járultak hozzá, ennek megértéséhez egy igen érdekes összefoglaló olvasható el ITT - ami megdöbbentő és szinte hihetetlen is egyben.

Visszatérve a focimeccshez, az internet népe "természetesen" azonnal elkezdte a véleményformálást, egymásba értek a felháborodott és az ön- illetve mások indulatait gerjesztő bejegyzések. Csak néhányt olvastam el ezekből az egyik fészbukos focioldalon, ahol egy illető arra vetemedett - miközben ő sem vitatta, hogy a történtek felháborítóak - hogy megjegyezte: a Honvéd labdarúgói esetleg berúghatták volna a saját tizenegyeseiket, kiharcolva talán a pályán a továbbjutást, s akkor nem kellett volna az UEFA döntésére várni, az szorítkozhatott volna csak az oltyánok megbüntetésére. Na, ennyi kellett a többi hozzászólónak, azon nyomban elkezdték leszedni a keresztvizet a "románbérencről" a "nemzetárulóról", a "magyarság szégyenéről", aki "takarodjon és költözzön abba a koszos Romániába". Így vált azon nyomban ellenséggé, aki csak egy egyébként nem mellékes körülményről mondott véleményt: hogy a hozzászólóknál bizonyára sokkalta többet kereső focistáknak is lehetett volna jobban teljesíteni, de ez most nem volt szempont. Csapataink állandó harcban állnak, ha kell, focicsapataink is, a szurkolótáborokkal együtt. Így ellenségre is mindig szükség van, akik már a kapunál vannak. Akár a focikapunál is.

A játékosok dulakodnak, a "szurkolók" fűst- és hangpetárdát hajigálnak, a bíró összeroskadt...

  (fotó: index.hu)

Változatok labdába rúgásra

Mint mondjak, nem lepett meg, amikor hallottam egy, a kispad dolgait közelebbről ismerő szakembertől, hogy egy viszonylag magas szintű (mármint a belföldi mércéhez képest), országos bajnokságban lévő focicsapat működését annak szponzorai - hogy is mondjam?! - szóval arra használják, hogy alapos tisztításnak vessék alá nem a sportban szerzett nyereségüket. A pénz piszkos holmi, ezt már gyerekkorunkban is megtanultuk. Nem hiába neveltek arra, hogy ha "pénzzel jártál", utána moss kezet. Ez az olcsóbb, szegényebbeknek való megoldás, akinek sok van, az megengedheti magának, hogy egyenesen a pénzt "fertőtlenítse" - ki tudja kinek a kezén járt legutóbb... Szóval, a helyzet még pikánsabb attól, hogy a csapatvezetők (legalábbis "akikre nem tartozik") állítólag nem is tudják, kik a szponzoraik, azok meddig támogatják őket, mik a célok. Úgy értem, a sportot érintő célok, a pénzügyieket tudjuk, már említettem...

Ezzel korántsem akarom párhuzamba állítani a két érmelléki csapatot, melyek a hét végén regionális rangadót vívtak (részletek itt), hiszen ők nagyjából örülnek, ha életben tudják tartani a klubjaikat, melyek igencsak sok évtizedet éltek/vészeltek át. Ellentétben a fentebb említett, országos érdekeltségűvel, melynek talán még személyi igazolványt sem készítenének, lehet meg sem éri azt a kort, nem arra találták ki. A mi csapataink (és most lépjünk túl a részletes tudósításban megnevezett kettőn) a túlélésre játszanak. Mert focinak lenni kell. Még akkor is, ha sokan az erre szánt pénzt inkább másban látnák szívesebben. Bár, ha megszűnnének a klubok, akkor meg ugyanezek azt mondanák, hogy: na, már ezt is tönkretették! Éppen ennek a közös sorsnak a tükrében érthetetlen, hogy miért éppen ők gyepálják egymást a leginkább, amikor szembekerülnek?! A győzelemre törekvés érthető, sőt, elvárás, de miért kell eljutni a pofonokig? Nekünk ennyi lenne: a győzelem öröme, a vereség bánata. Esetleg a "sportdiplomácia" sikere. A nagyobb téteket úgyis máshol játsszák ki.

                                    (Illusztráció: keptelenseg.hu)

Ria, ria, avagy Mindent bele

Figyelemre méltó hangulat övezi a magyar labdarúgó válogatott Eb-teljesítményét. Egyrészt van a szurkolói rajongás, lelkesedés, másrészt van a fanyalgás, mely a jelenlegi politikai vezetés öntömjénezését látja az általa lesajnált eredményekben. 
Sosem volt ez másként, a politika mindig is belekacsintott a sportsikerekbe, hiszen hatalmas választói réteget lehet vele megszólítani. Hogy csak néhány példát említsek: az egykori Aranycsapat vitathatatlan sikereiben előszeretettel sütkéreztek a korabeli politikusok; 1982/83-as szezonban az UEFA-kupa elődöntőjéig menetelt az Universitatea Craiova csapata, 1986-ban a Steaua a mai BL elődjét, a BEK-et nyerte meg, mindkét gárda a siker után levélben ajánlotta azt a "nagy kondukátornak", megköszönve a nélkülözhetetlen útmutatásait. 
Hogy most mi történt? Még csak pár napja volt, emlékezhetünk: már az osztrákok elleni győzelmet követően minden számottevő (vagy magát annak tartó) magyarországi (és nem csak) párt, politikus gratulált, vállat veregetett. Vagyis beállt egy sportból lett nemzeti ügy mögé, egyébként mindennel így történik, ami nyilvánosságot, pláne ha kedvező nyilvánosságot jelenthet. Ez a pár nap pedig megmozgatta az országot és az egész magyarságot. 
Meg vagyok győződve arról, hogy a szurkolók túlnyomó része nem foglalkozott és nem foglalkozik a politikusi nyilatkozatokkal, mint ahogyan azokkal az "elemzőkkel" sem, akik az Eb leggyengébb csapatának titulálják az osztrákot, leamatőrözik az izlandiakat, gyenge gárdának minősítik a portugálokat és nem túl erősnek a belgákat, így fitymálva a magyar eredményeket. A szurkolók egyszerűen szurkolni akartak, örülni a góloknak, a veterán Király Gábor kapusbravúrjainak, a megszerzett pontoknak, a Himnusz közös éneklésének, egy szerethető csapatnak. 
Megfeledkezni arról egy kis időre, hogy egyébként csak adófizetőnek és szavazópolgárnak tekintik őket.
Ami kevésbé lelkesítő. 

              Ezrek fogadták a focistákat a Hősök terén - az emberek örülni akartak 
                                                                                                        (fotó: nemzetisport.hu)

Bezzeg a mindenkori fiatalok

Egy pedagógus ismerősöm mondogatja, hogy a mai (mindenkori) ifjúság olyan, amilyennek (mindenkori) nevelői (pedagógusai, szülei) nevelik. Így szereti vagy nem szereti az irodalmat, a zenét, a sportot, tiszteli vagy nem az időseket, a másik nemet, védi vagy nem a környezetét, stb. Ebből következik: nem érdemes azt mondogatni, hogy "bezzeg az én időmben". Nemrég egy komolyzenei koncerten tűnődtem ezen, ahol a publikum jó kétharmada iskolás korú volt. Örömteli, de kétségeim voltak a többség érdeklődésének őszinteségét illetően, látva a zizegő csipszes zacskókat, nyitáskor sziszegő italos flakonokat a kezükben. Ezt aztán be is igazolta az idő múlásával erőteljesedő izgés-mozgás, pusmogás, az okostelefonok fészbuk-fénye. És itt a dilemma: nekünk semmi se jó. Ha foghíjas a nézőtér, hiányoljuk a fiatalokat. Ha tele van velük, az sem jó, mert látványosan nem érdekli őket. Később Földes László Hobó koncertjén tűnt úgy, kevesen szerénykedünk mi, régebbi fiatalok, ám a művész nem értette az értetlenkedést: őt nem zavarja, hányan ülnek a reflektor túloldalán, csak nyitott szívvel legyenek ott. Újabb élmény, amikor egy fiatal színművész a fiatalokra hangolódva adott elő egy klasszikust. Igaz, erőteljesen formabontó stílusban, de kétségtelenül átütő sikerrel, ami őt igazolta. Érdemes-e háborogni? Mások-e a fiatalok? De hiszen az idősek sem a régiek már. A büszke nagymama manapság már nem a "véletlenül" mindig nála lévő fotókon mutatja unokáit, hanem telefonja érintőképernyőjén lapozgat.

Molnár Bence színművész "A helység kalapácsa" feldolgozott előadása közben, Érmihályfalván

Csak bámulunk

A 2012-es év vitathatatlanul legnagyobb sporteseménye a július 27. és augusztus 12. között sorra kerülő olimpia Londonban. De számtalan sportesemény hozhat még örömöt a sportbarátoknak, hogy csak párat említsek: kézilabda európa-bajnokság (jan.15.-29.), foci európa-bajnokság (jún.8.-júl.1.), rövid pályás úszó-vb (dec.12.-16.), és akkor még nem is beszéltünk arról, hogy szeptember 7-én megkezdődnek a selejtezők a következő foci-világbajnokságon való részvételért.
De ki nem sz@.ja le ezt mind, mikor január 27-ig lehet jelentkezni a festékszáradás-néző világbajnokság mezőnyébe!

                                                                                                                              (Illusztráció: mon.hu)
A viadalt az angol LocalTrades.com nevű honlap hírdette meg, és maga is meglepődött, hogy mennyi hülyesportember jelentkezett. Végül is a világhírhez vezető út nem rögös, legalábbis az első lépés rém egyszerű: még csak a sárga téglát sem kell követni, mint Dorothynak Óz birodalma felé, csupán egy fotót kell küldeni az említett honlapnak, amit a benevező akár saját otthonában is elkészíthet, rajtra pedig ő szerepel, amint éppen a falat nézi a festék száradása közben. Az fog nyerni, aki egyhuzamban legtovább tudja bámulni a festék száradását úgy, hogy közben semmi nem vonja el a figyelmét És, ha mindez még nem elég, a benevezések alapján máris van egy magyar esélyes a vb-címre! Na, percig sem gondoltam, hogy éppen ebben ne lennénk ott az élvonalban. Bizonyos Baksa Bence "nevezési dokumentációjában" - mert így hívják a belépőt ebbe az elmebajos gárdába - azt állította, hogy nem kevesebb, mint öt órán át tudja bámulni a száradó festéket. Állítólag 100 ezer font a fődíj. Húúú, na nézz oda, ez nem is butaság. Érdemes volna utánanézni, mert ez bámulatos.
Vajon hogyan edz egy festékszáradást néző? Bemelegít, fut néhány kört a szobában, közben a csapat tagjának számító festő és mázoló új színeket visz fel a falra, majd lenyomja a stoppert, amikor a versenyző hirtelen leül, vagy odaáll a fal elé. A tréner meg közben biztatja: összpontosíts, ne kancsíts, oda figyelj, pislogj gyorsabban/lassabban. Néha a festő és mázolónak újra kell húzni a csíkot, mert az közben megszárad, és okafogyottá válik a nézés. Tényleg, mi van azzal, akinek olyan kellemes, meleg tekintete van? Hiszen attól gyorsabban szárad a festék?! Az idő előtt abbahagyhatja? Vagy kizárják?
Nekem kicsit zavarosnak tűnik. Lehet, hogy nem kellene annyit agyalni rajta. Csak bámulni. Például a festék száradását.