Mindenki világhíradója

Jeles születésnapok voltak az elmúlt napokban: kicsit korábban, február 4-én volt a Facebook 15, míg maga a világháló (a zinternet) tegnap, március 12-én éppen a duplája, vagyis 30 éves. Előbbi persze nem foganhatott volna meg utóbbi nélkül, így együtt meg éppen elmondható róluk, hogy megváltoztatták a világot.

Mielőtt azt hinnéd, hogy most aztán micsoda elemzések következnek a technikai vívmányok jelentőségéről, ugyanmán'. Csupán eszembe jutott egy jelenet a két szülinap kapcsán, ami nemrég történt, de ma már minden rendezvényen megtörténik hasonló, és abból se vonjál le semmilyen következtetést, hogy az alábbiban történetesen nyugdíjas korú személyekről lesz szó, mert a fiatalabbak ugyanúgy.

Szóval az internet meg a Facebook szerencsés (?) ötvöződésének eredménye, ugye, hogy ma már bárki bármit bármiről. Meg bárkiről. 

Hogy erre vannak írott és íratlan szabályok? Kit érdekel? 

Részemről éppen ez az egyik visszatartó erő a nyilvános rendezvényeken, főleg, amelyek a "felhőtlen szórakozásról" szólnának, hogy éppen ott ez a "felhő": mindig vannak valakik, akik szinte kötelességszerűen fotóznak és videóznak, vagy akár élő közvetítést is indítanak, amivel önmagában még nem lenne baj, de azokról is, akik ezt nem biztos, hogy szeretnék, és pillanatokon belül máris bárki részese, szemlélője lehet a felhőtlen bulinak.

Vissza a történethez. Egy minden korosztály számára nyitott rendezvény volt, úgy alakult, hogy nyugdíjasokra volt rálátásom. A férfiak és nők között is voltak, akik látható gyermeki örömmel vetették bele magukat a 21. század adta technikába, fotózták a körülöttük ülőket, önmagukat és párjukat, és természetesen videóztak is, lehetőség szerint jó közelről az arcába "kamerázva" a beszélőnek vagy éneklőnek. A felvétel adta örömnél csak az volt nagyobb, amikor az sikeresen megjelent a közösségi oldalon és már jöttek is a lájkok, elsőként persze éppen a baráti társaság karnyújtásnyira ülő tagjaitól. Elnéztem, ahogyan egy matróna kitartóan videózta az asztalsorok között tébláboló zenészt. Legalábbis a szándék ez lehetett, mert, miközben a hangot bizonyára kiválóan rögzítette, a képernyőn a háttérben lévő illemhely bejárata előtti firhang libegését örökítette meg az utókornak.

Újabb 30, vagy akár csak 15 év múlva vajon mit és hogyan fogunk (már vénülő kezeinkkel) megörökíteni!?

                               (Illusztráció: kutyu.hu)

Maszatos kezek az érintőképernyőn

Megboldogult "licista" koromban, ha az ember gyereke telefonon akart beszélni mondjuk szüleivel, bement a telefonközpontba (vagy a postára), megadta a központosnak a telefonszámot, majd megvárta míg szólítják, és a megadott "kabinból" beszélt. Ez már történelem, ma a világ legtermészetesebb módján mobiltelefonálunk, sőt, telefonnal internetezünk, fotózunk. A minap morfondíroztam ezen, amikor Nagyvárad főutcájának egyik legnagyobb mobiltelefonos irodájában várakoztam soromra. A helyiségben a legmodernebb kütyüket bárki kipróbálhatja, ezzel reklámozzák a nem túl olcsó holmikat. Mondom, bárki. Arra lettem figyelmes, hogy a szó szoros értelmében toprongyos gyerekek időről időre megjelentek, odaálltak egy laptop-tablet vagy érintőképernyős telefon elé, és játszottak, sőt, facebook-oldalt is megnyitottak. Ügyet sem vetett rájuk senki, ujjaik pedig látható gyakorlattal viharzottak a gombokon. Pár perc után kimentek az utcára, kicsit odébb kéregettek, és kukáztak egy ideig. Aztán megint bejöttek, játszottak, megint kimentek - és így tovább. A kisördög rögtön azt a gondolatot sugallta, hogy akár e-mailt, vagy sms-t is küldhetnének a falun maradt családjuknak, hogy milyen sikerrel jár a napi tarhálás, a koldusjáratként elhíresült esti vonatnál lesz-e szükség kisszekérre a cucc hazaszállításához. Maszatos kezüket elnézve ellenben azon tűnődöm, hogy nagy valószínűséggel senki nem tanította őket informatika órán a modern gépek kezelésére, talán iskolába sem járnak, mégis magabiztosan "szörföznek a világhálón" (ahogy mondani szokás). A látottak azt sugallták, hogy ezek a gyerekek nemigen tudnak kitörni környezetük visszahúzó béklyóiból, pedig valójában rajtra készek.

                                             A helyszínen készített fotóm

Aki magyar, velünk lájkol

Az internet világa rengeteg mindent megkönnyített. Pár gombnyomással lehet üzenetet küldeni, pénzügyeket intézni, értesülni a világ dolgairól. Miért pont a hazaszeretet dolgában ne okozott volna változást?!
Nézem a Facebook-közösségi oldalt. Általában is, de nemzeti ünnep közeledtekor meg éppen ömlenek a piros-fehér-zöld bejegyzések, a nagymagyarországos térképek, zászlók, videómegosztók hazafias nótáit ajánlják elszánt honfiúk és honleányok.
Aki magyar, velünk tart - és nyom egy lájkot, vagy egy megosztást.
Mekkora szerencse, hogy a márciusi ifjak nem facebookon szervezték a szabadságharcot! Biztos kaptak volna milliónyi biztató kattintást, aztán a Nemzeti Múzeum előtt meg csak pisloghattak volna egymásra, a tömeg  közben otthon várta volna a fejleményeket a gép előtt, mondjuk... honfoglalósat játszva - hiszen azért magyar érzület is van a világon.
Szóval, óvatos virtuális lépésekkel kerülgetem a dagadó keblű bejegyzéseket.
Vajon hányan tudnak majd "leszakadni" közülük az egérről, hogy valójában ott legyenek egy-egy emléktáblánál, vagy a valóságban lobogó zászló alatt?
Amikor meg lehet mutatni, hogy vagyunk.
Itt.
Igazából.

Lájk, ha szerinted is

Mondják, az internetezésé a jövő (sőt, egyesek szerint már a ma is), ennek keretében a világhálós újságolvasás kiszorítja a hagyományos informálódást. Én azért bízom benne, hogy ez egy hangyányit még odébb van, de azért jobb félni... Éppen ezért arra gondoltam, az ezeket a sorokat olvasóknak adok pár tippet arra az esetre, ha majd a billentyűzet és az elektronikus egér mellé ragadnak. Mindjárt kezdjük is egy elemi tudnivalóval, hiszen manapság nem is az információs portálok olvasása a fontos, hanem, hogy az ember legyen ott a legismertebb közösségi oldalon, és szerezzen jó sok ismerőst (akár olyat is, aki amúgy az utcán nem is köszön), akiktől aztán beseperheti a legfontosabb plety..., izé, információkat. Szóval a legtöbb ismerőst a következő kérésekkel lehet begyűjteni: Lájkolj (egy kattintással fejezd ki egyetértésedet), ha szerinted is a gyerek a legdrágább kincs; ha neked vannak a legjobb szüleid; ha elítéled a nők (gyerekek, állatok) elleni erőszakot; ha szeretnéd segíteni az éhező afrikai gyerekeket; ha szerinted is kint hideg (meleg, napsütés, eső, köd, stb) van; ha szereted Pocakot; ha szereted 15 millió magyar testvéredet; ha szeretnél 2 nap alatt 15 kilót fogyni; ha szerinted is csinos vagyok (bár magadban azt gondolod, mekkora egy tehén); ha te is örülsz, hogy Tamás atya feltámadt. Ne tessenek elfelejteni a legfontosabbat, amire tutira a legtöbben fognak újdonsült ismerőseik közül harapni: lájkold te is, ha utálod a hülye kérdéseket. Mindezek után rá is lehet térni híres (vagy annak vélt) embereknek az élet nagy dolgairól mondott szállóigéire, illetve ezekből inspirálódva magunk axiómáira. Ha ezekkel végeztünk, készen állunk az internet egyéb kincseinek felfedezésére is. 

                                                                                                                      (Illusztráció: erdely.ma)

Csodálatos világ

Csodálatos világ az internet világa.
Lehet például tag lenni közösségi oldalakon. Egy modern ember enélkül már egy tapodtat sem. Aki számít, ott van. Keres, és kereshető. Megtalál régi barátokat, rég nem látott (és lehet, nem véletlenül...) családtagokat, egykori szomszédokat. A kézzelfogható közelség felszabadít: virtuálisan a nyakába borulok annak, akinek az utcán alig vakkantok. Miközben kettesben vagyok a monitorral, azt hiszem más nem lát. Pedig de. Ezt persze tudom, de mégis, olyan más.
-Vegyük például a szerelmest. Sokkal könnyebben ordítja bele a világba, hogy szerelmes, és csak ordít, meg ordít, és még kb. 10-szer felteszi azokat a könyfakasztó versidézeteket, melyek tutira róla szólnak. Mert szétfeszíti. Ja, minden ismerősének már herótja van a rózsaszín szívéből, őket a röhögés feszíti szét.
-Vegyük például a csalódott szerelmest. Sokkal könyebben ordítja bele bánatát a világba, és csak ordít, meg ordít, és még kb. 10-szer felteszi azokat a könyfakasztó versidézeteket, melyek tutira róla szólnak. Meg azoknak a csalódottságát kifejező daloknak a linkjeit, melyek által minden ismerős együtt kérdezheti: De miért?! Hiszen ez nem lehet, egy ilyen szerelemnek nem lehet vége!? Csak egyszer lenne már vége, és hagyná abba - gondolják az ismerősök a 73.-ik könnycseppes lila kismaci lájkolása közben.
-Vegyük például a kisgyerekes anyukát (vagy boldog nagymamát, tetszés szerint). Hát ennek a tündi-mündi, aranyfalat-gyémántcsillag, ennivaló-puszikirály, tünemény-kiscsillag babának a képét nem lehet elégszer kitenni. Tízszer a kiságyban + tízszer ugyanott, de hason - hát nem tünemény? Nyolcszor a babakocsiban + 1, amikor látszik az is, hogy a babakocsi márkás cucc, nem valami turis lerobbant. Aztán anyucival, apucival, a nagyiékkal. Na, jó, a te anyádékkal is egyszer. Aztán lesni a hozzászólásokat. Melyik barátnő nem lájkol? Na, az nem is rendes barát. Meg aki nincs elájulva a kis angyalkától: hogy annak milyen tündériek az elálló fülei?! Hiszen ez már kész hölgy (legény)! Nemsokára férjhez megy (megnősül)! Hátbizonyrepülazidő, lájk.
-Vegyük például a közösségi oldalak használatától tulajdonképpen eltiltott kisdiákot. Aki nem lájkol az nem is szeret engem, beeee! Aki 3szor nyom egy lájkot, az megtudhat egy titkot! Szerinted Ancsika vagy Moncsika csinosabb az új hellókittyben? Ha legörgetsz az aljára, megtudod, hogy ki az igazi barátod.
-Vegyük például a hasznos információk áramlását. Ismerőseid, és azok ismerősei megtudhatják rólad, mi lenne a neved, ha indián lennél. Vagy milyen kocsi illik hozzád. Vagy mi volt a jeled az oviban (persze nem az volt, de olyan jó móka). Vagy melyik hupikék törp lennél. Vagy hány %-ban vagy jártas a konyhaművészetben, a szerelemben, a Barátok Közt, meg a Való Világ kulisszái között.
-És milyen jó naponta olvasni a világ dolgairól, a lét rejtelmeiről született és bemásolt bölcseleteket, melyek iránytűként szolgálnak kusza életünkben. Egészen másként indul az ember napja, mint a közösségi oldalak előtti, primitív világban!
Ez mind olyan jó.
Elvégre ismerősök vagyunk.
Egy nagy család.

                                                                                        (Illusztráció: antiallergen.hu)

A 99.999-ik

Még mindig az ünnep.
Ebben a forgatagban szinte elfelejtettem megosztani veletek, hogy a virtuális karácsonyfám (mondjuk, hogy volt nekem ilyen) alá tehettem... volna valami elektromos kütyüt. Ezért nem kellett volna semmi egyebet tennem, mint rákattintani az egyik e-mail címemre érkezett üzenettel jött kedves instálásra.
Ugyanis az elektronikus postafiók reklámcsíkján örömmel tudatták velem, hogy én vagyok a 99.999-ik látogatójuk. Ezért lehetőségem van (volt) választani ilyen-olyan holmik közül.
Először azért ébredt bennem kétség, mert elég nagy malac, hogy pont a 99.999-ik legyek.

                                                                                                (Illusztráció: a4c.hu)
Aztán az sem volt világos, hogy a levelező rendszer megalkotása óta vagyok-e ennyiedik (ez kevés), vagy az adott napon (ez sok)?
Ha nem a levelező rendszer látogatói sorában voltam a sok9es, hanem a reklámot fizető cégében, akkor megint nem stimmel, mert tudtommal sosem kopogtam be a virtuális boltjuk virtuális ajtaján, tehát sehányadik sem lehettem. Mondom, tudtommal, mert ma már minden elképzelhető.
Míg tűnődtem, egyszer csak eltűnt az ajánlat, valami más került a helyére. Elszalasztottam. Mindig ez a kétkedő vacilálás.
Sok kétségem egységbe tömörült másnap, amikor ismét a 99.999-ikként mosolygott rám a reklám. Ha egy nap alatt senki nem lépett is be, akkor is legalább a 100.000-ik kellene már legyek magam után a sorban - ami persze ugyancsak szép, kerek, jutalomra érdemes szám. Szóval, nem kattintottam. Így nem tudtam meg, hogy végül is mihez juthattam volna hozzá, és főleg, hogy mennyiért.
Most várhatok jövő karácsonyig.
Vagy húsvétig.
Vagy Valentin-napig.
Vagy valami kihagyhatatlan leárazásig.
Vagy mig nem leszek megint 99.999-edik.

"Üzleti lesz óriási előnye..."

Figyelem! A "műsorszámban" termékmegjelenítés olvasható!
A termék neve: emberi hülyeség. Nem is egyféle. Az egyik a kitalálóé (bár az lehet, nem is annyira hülye), a másik pedig, amelyikre apellál (ez viszont minden kétséget kizáróan az, ha reagál rá.)
De miről is van szó. Ma újabb internetes levelet kaptam, hogy itt-meg-itt meghalt ez-és-ez, és, ha beszállok a buliba, akkor kapom a marha nagy örökség egy részét. Tuti buli, nagy szerencse, de kussoljak vele.
Már írtam ilyenekről (például itt, meg itt is), de akinek van rá hajlama, az nem tudja megunni, hogy szórakozzon rajtuk. Aki esetleg nem ilyen, attól nem veszem zokon, ha nem olvassa el - nincs harag. Mert, hogy ide másolom az egészet, úgy ahogyan kaptam, "ékes" magyar nyelven, már nem poénkodok csak úgy rajta. Ahogy mondani szokták - beszéljen önmagáért.

Kedves jó barátom
Jó napot.
Én vagyok Mr. Jackie Vágta a Harlesden, Észak-Nyugat-Londonban, itt Angliában. Dolgozom NatWest Bank London. Tiszteletben kell tartani, és kapcsolatban írok Önnek a saját irodai és szeretnék javasolni Önnek, hogy üzleti lesz óriási előnye, hogy mind a ketten. Az én osztály, hogy a Private Banking Manager (Greater London Regional Office), felfedeztem egy elhagyatott összege 18.500.000 £ GBP (Tizennyolc millió £ 500,000) egy fiók tartozik egyik Külföldi vásárlóink ​​Dr. Erin Jacobson, aki meghalt Egész családjával a Montana repülőgép-szerencsétlenségben március 23, 2009, útban egy csoporthoz ég vakáció.

A választás a kapcsolatot akkor volt, felkeltette a földrajzi adottságai, ahol élsz, különös érzékenysége miatt az ügylet, és a titoktartási itt. Most a bank várt bármely rokonok, hogy jöjjön fel a követelés, de senki sem tette ezt. Én személy szerint pervesztes lett megtalálását a rokonok már két éve, igyekszem az Ön hozzájárul ahhoz, hogy jelen van, mint a legközelebbi hozzátartozó / kedvezményezett az elhunyt úgy, hogy a bevételt e számla értéke 18.500.000 £ GBP fizethető meg.

Ez kerül folyósításra, vagy megosztani ez az arány, 60%-én és 40% az Ön számára. Én biztosított minden szükséges jogi dokumentumokat lehet használni biztonsági másolatot készíteni ezt az állítást mi a köze. Minden, amit kell, hogy töltse ki a neveket a dokumentumokhoz és legalizálja azt a bíróság itt kell bizonyítania Ön, mint a törvényes kedvezményezett.

Minden, amit igényelnek most a becsületes együttműködést, titoktartás és a bizalom ahhoz, hogy lássuk, az ügylet révén. Biztos vagyok benne, hogy ez alatt hajtják végre a törvényes előírás, amely megvédi a felhasználót a megsértése a törvény.

Kérjük, adja meg nekem a következő: mint már öt napon keresztül futnak. Ez nagyon sürgős PLEASE.
1. Teljes név
2. A telefonszám
3. A Kapcsolat cím.

Miután ment keresztül módszeres keresést, úgy döntöttem, hogy Önt abban a reményben, hogy megtalálja ezt a javaslatot érdekes. Kérjük, a visszaigazoló e az üzenetet, és jelzi az érdeklődést, én ellátják Önt a megfelelő információkkal. Törekednek arra, hogy tudassa velem a döntést, nem pedig hogy engem vár. Hívj, vagy írj után megkapta a mail vagy hívj a Tel:+447024011974,

Üdvözlettel,
Mr.Jacks Galopp.

Annyira személytelen, hogy akár neked is érkezhetett volna (talán érkezett is). És most lehet, azon tűnődsz, hogy jó, jó, de mi van ha mégis...? Eszedbe ne jusson...!

Dobtuk a láncot

Informatikai ügyintézés során hívtam a szolgáltató által megadott számot (Nagyváradról, ez később fontos lesz). Kevésbé körmönfontan: az internettel kapcsolatban volt valami elintézni való, ezért hívtam a számlán is megadott telefonszámot, ahol fogadják az ügyfeleket.
Tárcsázás.

                                                                                        (illusztráció: tikvakids.hu)

A vonal túlsó végén egy ember beszélt.
Mit ember, egy hölgy.
Mit hölgy, egy kedves és fiatalnak tűnő hölgy.
Mondom a gondom. Semmiség, elintézhető.
Mégis akadt gond.
Több is.
Az első, amikor megkért, hogy mondjam a nevem. Mondtam. Ő nem értette. Szinte hallottam, ahogyan kattogott az agya, de ilyen svábbal kevert magyar nevet...?! Hát, elméjének fogaskereke többször is ledobta a láncot, mire dűlőre jutottunk. De jutottunk.
Kérte, mondjam az utcát. Mondtam. Szinte hallottam, amint megkönnyebbülten felsóhajtott, ezt már elsőre értette. Aztán újabb gond adódott: a számítógépe nyílvántartása szerint a megadott utca és házszám alatt nem a korábban megadott cikornyás név szerepel! Újra nekifutottunk. Majd újra - már egész jól ejtette a nevem, és közben az is kiderült, hogy Vonalvégi Kedveshölgy magától értetődőnek vélte, hogy Bukarestből hívom. Végül is, miért is lakna valaki a fővároson kívül?! Földrajzi ismereteinek térképén amúgy is lehetett fehér foltokat találni - lásd alább.
Tisztáztuk (amit egyébként az elején már mondtam neki), nem Bukarestből hívom.
Nagyváradról.
"Aaaa, Oradea!" - derül fel a hangja, és szerintem a szeme is megcsillant, hogy szilárd talajt érzett értelmének fácskája alatt.
"Ştiu, judeţul Hunedoara!" (Tudom, Hunyad megye!)
Most én jártam úgy, mint előbb ő - kezdtem dobni a láncot.
Minden jó, ha jó a vége - a gondot orvosoltuk, és ő is megtudta, mi Bihar megye székhelye.
Semmiség ez ma már, az internet mindent tudó, modern világában.