15 / 22 év szolgálat (eddig)

A Bihari Napló kiadójának (függetlenül a változásoktól) hagyománya az év végi, karácsonyhoz közeli időpontban megtartott ünnepség. Az ideit a minap tartottuk meg, ITT a beszámoló róla.

Szinte hihetetlen: eltelt 5 év azóta, hogy 2014-ben, egy Nyíregyháza melletti szabadidőparkban tartott ünnepségen megkaptam azt a plakettet (bár lehet, nem ez a jó szó rá), ami azért járt, mert akkor 10 éve voltam főállású tagja a szerkesztőségnek. Ebből következik, hogy most újabb "kerek" évfordulóhoz értem: megkaptam a 15 éves plakettet (mindkettő látható alább, a dobozkák nyitott és zárt formájával is). 

Ám ez a 15 éves évforduló - mint mondtam - a főállásra vonatkozik. Ugyanis első írásom a lapban 1998. februárjának elején jelent meg, ami bizony a 22. évfordulót jelenti rövidesen. A két szám közötti különbséget külmunkatársi státuszban töltöttem, szerződéssel, sajtóigazolvánnyal (a lentebbi képen a barna színű az, eddigi igazolványaim társaságában), nem kevesebb elszántsággal, sőt, talán többel, mint manapság, de az biztos, hogy sokkal több áldozatvállalással.  

Ha jól számolom, az eltelt több mint két évtizedben négy tulajdonosváltást/cserét élhettem át, ennél jóval több a dizájn- és szakmai szempontok váltakozásának száma. Részletekbe nem megyek bele, nehogy megsértsek valakit / kifelejtsek valamit / kihagyjak valakit, meg aztán most nem is az a téma.

Ma reggel jelent meg nyomtatásban is az a cikk, melynek online változatát fentebb ajánlottam. Annak nyomán már kaptam gratulációt az évfordulóhoz. Elmondtam, most is elmondom: jól esik, de azért tudni kell, hogy ez a "figyelmesség" valójában egy ténymegállapítás, illetve a hűségnek (de azt hiszem, mondhatom a kitartást is) szól, és nem egy szakmai díj (bár lehet, van átfedés és olyan is volt már).

A minapi ünnepségen torta is volt, annak alkalmából, hogy rövidesen, január 4-én lesz 30 éve, hogy megjelent az első Bihari Napló. Ha engem kérdeztek, az alábbi tortából - ha csak virtuálisan is - nagyon-nagyon-nagyon sokaknak jár egy szelet.

Mindenki világhíradója

Jeles születésnapok voltak az elmúlt napokban: kicsit korábban, február 4-én volt a Facebook 15, míg maga a világháló (a zinternet) tegnap, március 12-én éppen a duplája, vagyis 30 éves. Előbbi persze nem foganhatott volna meg utóbbi nélkül, így együtt meg éppen elmondható róluk, hogy megváltoztatták a világot.

Mielőtt azt hinnéd, hogy most aztán micsoda elemzések következnek a technikai vívmányok jelentőségéről, ugyanmán'. Csupán eszembe jutott egy jelenet a két szülinap kapcsán, ami nemrég történt, de ma már minden rendezvényen megtörténik hasonló, és abból se vonjál le semmilyen következtetést, hogy az alábbiban történetesen nyugdíjas korú személyekről lesz szó, mert a fiatalabbak ugyanúgy.

Szóval az internet meg a Facebook szerencsés (?) ötvöződésének eredménye, ugye, hogy ma már bárki bármit bármiről. Meg bárkiről. 

Hogy erre vannak írott és íratlan szabályok? Kit érdekel? 

Részemről éppen ez az egyik visszatartó erő a nyilvános rendezvényeken, főleg, amelyek a "felhőtlen szórakozásról" szólnának, hogy éppen ott ez a "felhő": mindig vannak valakik, akik szinte kötelességszerűen fotóznak és videóznak, vagy akár élő közvetítést is indítanak, amivel önmagában még nem lenne baj, de azokról is, akik ezt nem biztos, hogy szeretnék, és pillanatokon belül máris bárki részese, szemlélője lehet a felhőtlen bulinak.

Vissza a történethez. Egy minden korosztály számára nyitott rendezvény volt, úgy alakult, hogy nyugdíjasokra volt rálátásom. A férfiak és nők között is voltak, akik látható gyermeki örömmel vetették bele magukat a 21. század adta technikába, fotózták a körülöttük ülőket, önmagukat és párjukat, és természetesen videóztak is, lehetőség szerint jó közelről az arcába "kamerázva" a beszélőnek vagy éneklőnek. A felvétel adta örömnél csak az volt nagyobb, amikor az sikeresen megjelent a közösségi oldalon és már jöttek is a lájkok, elsőként persze éppen a baráti társaság karnyújtásnyira ülő tagjaitól. Elnéztem, ahogyan egy matróna kitartóan videózta az asztalsorok között tébláboló zenészt. Legalábbis a szándék ez lehetett, mert, miközben a hangot bizonyára kiválóan rögzítette, a képernyőn a háttérben lévő illemhely bejárata előtti firhang libegését örökítette meg az utókornak.

Újabb 30, vagy akár csak 15 év múlva vajon mit és hogyan fogunk (már vénülő kezeinkkel) megörökíteni!?

                               (Illusztráció: kutyu.hu)