Én is rajta vagyok a legnépszerűb közösségi oldalon – így szoktuk nevezni, hogy ne csináljunk neki ingyen reklámot, de azt hiszem, kicsi vagyok én ahhoz, és bátran leírhatom, hogy Facebook – szóval én is ott vagyok, ahol mindenki más is, aki számít (ezt is így mondják). Csodálattal látom, mennyien jelölnek be ismerősüknek ebben a virtuális világban, miközben hús–vér valójukban úgy mennek el mellettem az utcán, mintha nem is látnának. Régimódi vagyok: aki nem méltat köszönésre az utcán, az ne haverkodjon egyébként sem, ergó, ha nincs adjonisten a valóságban, nincs fogadjisten a „fácsén”.
Mennyivel könnyebb is az élet a világhálón.
Itt van mindjárt az a környezetvédelmi kezdeményezés, amit az önkéntességre alapozva hirdetett meg az érmihályfalvi önkormányzat.
A közterületek szemetességét joggal teszik szóvá sokan, és mivel létesült a tenniakarást összefogó forma, várható lett volna a siker. Annál is inkább, hiszen a Facebookon százával kapta a lájkokat (tetszésnyílvánításokat) az önkéntes csoport megalakításának híre, a takarítási akciók meghírdetése. Bebizonyosodott, hogy a tenniakarás is virtuális, csak a számítógép billentyűzetének kezelésére korlátozódik, illetve arra, hogy jótanácsokat, sőt, utasításokat adjanak azoknak a keveseknek, akik még akarnának tenni valamit, önkéntesen.
A virtuális világban jók, szépek, szorgosak, okosak vagyunk.
A valóság ideát van.
Mielőtt kilépsz, nyomj egy lájkot.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése