2011. július 25., hétfő

Falunap koncerttel

Kell-e falunap? Állandó kérdés. Természetesen politikai ügyet is csinálnak belőle azok, kiknek a politika a szakmájuk.
Az egyik fél - nevezzük kormánypártnak - álláspontja, hogy kell, mert a népnek szórakozni is kell, meg találkozni, meg beszélgetni a mindennapok robotja mellett.
A másik fél - nevezzük ellenzéknek - szerint az egész csak arra kell, hogy a "kormánypárt" vezetői illegethessék magukat, meg ezt-azt felavassanak, állandó választási kampányban lévén, és csak pocsékolják a pénzt.
Nem fogom én most eldönteni, kinek van igaza - tény, hogy falunapok vannak, egyiken-másikon és is ott vagyok. Azért elég sokszor. Így van szerencsém ismerni általában a programokat, egyik-másik fellépő programját már én is elő tudnám adni. "Vesszőparipám", hogy bizonyos "előadókat" a színpad közelébe nem engednék - persze ez nincs rámbízva, meg, ha én lennék a szervező, biztos máskép kellene gondolkoznom.
Tegnap például Szalárdon voltam. Hááát, nem bővelkedett izgalmakban a nap - de persze, ez lehet az én hibám, a falunap-ingerküszöböm már igencsak magas. Ha az egészből valami nekem érdekes volt, az a nagyváradi Francisc Hubic művészeti iskola énekeseinek műsora. Tavaly is ott voltak, hasonlóan jó műsorral (a repertoár mutatott némi átfedést).

Egy éve még közöttük volt Tolvai Renáta is, mint később kiderült, ebben az időszakban már várta a visszajelzést a TV 2-től a Megasztárra, amit aztán megnyert (első videója). Ennek tudatában figyelve az egykori kollégáit, hát bizony szinte bármelyik a nyomába léphetne
De vissza a tegnap estéhez, a 12 fellépő például ilyen dalokat adott elő:
- AC/DC: You shook me all night long
- Tina Turner: Simpy the best
- Shakira: Loca
- Queen: Crazy little thing called love
- Pink: Get the party started
- Guns N' Roses: Sweet child o'mine
- Bon Jovi: You give love a bad name
- Tina Turner: Proud Mary (ami rengeteg változatban létezik, pl. egy "ősi)
De nem hiányoztak a román slágerek sem:
- Laura Stoica: Focul
A magyar slágereket is nagyszerűen énekelték a magyarok mellett a román anyanyelvű énekesek is  - egy kis pikáns tájszólással, ami nekem tetszett - olyanokat, mint:
- Hungária: Isztambul
- Edda: A kör
- LGT: Ringasd el magad
És ez csak pár példa a majd' kétórás koncertből, hogy megmutassam, volt azért választék. A közönség finoman szólva nem jött tűzbe.
Nagyrészük egészen másra várt.
Ami aztán elérkezett:

Igen, jól látod: MC Hawer és a Tekknő.
A szép matyós hacukában.
És kezdődhetett a buli, hogyasszonygya "Ma este mulatunk, jaj, de berugunk..."
(...és akkor ők még csak hagyján!)
No, hát ugye ízlésről nincs mit vitatkozni. De ezt már mondtam ...

3 megjegyzés:

  1. Hogy kellenek-e ezek a falunapok, az fogas kérdés. Akik meg kell szervezzék őket, azok valószínüleg úgy érzik, hogy (rém)álmukba se jöjjön elő. Viszont azt gondolom, hogy ez a lassan hagyománnyá vált rendezvény egy kisebb település életében fontos eseménynek számít. Az emberek várják, szeretik őket. Legalább náluk is történik valami egyszer egy évben. A fellépők tekintetében meg valószínüleg az a helyzet, hogy "kis pénz, kis falunap, olcsó gázsis fellépők". Az ízlésekről meg mit is lehet mondani? Nem állunk valamennyien azonos (kultúr)szinten. Minden nézőpont kérdése. Példának okáért a kifinomult zenei ízléssel rendelkező kultúrelit biztosan rosszallóan felhúzná a szemöldökét, ha most bevallanám,hogy soha nem lazulok el Bartókot hallgatva, legfeljebb ideges leszek tőle. Pedig ez van:))) Valószínüleg lefelé is így működik a dolog. Úgyhogy bocsásd meg nekik azt a Teknőt, vagy kit...:)))))

    VálaszTörlés
  2. VÁLASZ
    Terez anyunak
    -Távol álljon tőlem, hogy valakit is megbántsak - azt hallgasson, amit akar. Van eset például, amikor én is kifejezettem szórakozni tudok mondjuk a Nóta TV-ben látható mulatósokon (igaz, rövid ideig birom)- ennyi giccses-semmi szöveg, ugyanaz a monoton gépzene, láthatóan csak tátogó "előadók", akik még a mikrofont sem tudják a szájuk elé tartani... Nem hiszem, hogy nem fizetnek azoknak a színpad előtt állóknak, hogy lelkesedjenek már egy kicsit. És amikor az ilyenek nyilatkoznak az "albumaikról", meg a "slágereikről"... Ellenben akkor most kinek van igaza: nekik, akik közben az óceán partjára járnak nyaralni a közönség szeretetéből, vagy nekem, aki itton finnyáskodok?
    Abban teljesen igazad van: vannak olyan kis falvak - de nagyobbak is - ahol egész évben nem történik semmi a falunapok kívül. Sok helyen szinte az időszámítás is falunaptól falunapig tart, amikor majd a városi gyerek hazajön a szüleihez, az unoka a nagyszüleihez, megint lesz egy focimeccs, színpadra állhat az ovis, meg a kisiskolás.

    VálaszTörlés
  3. Na, látod, ez a lényeg. Színpadra állhat az ovis, meg a kisiskolás. Akármilyen estelenek is sokszor, a nagymamáknak az a fontos:)

    VálaszTörlés