Csak bámulunk

A 2012-es év vitathatatlanul legnagyobb sporteseménye a július 27. és augusztus 12. között sorra kerülő olimpia Londonban. De számtalan sportesemény hozhat még örömöt a sportbarátoknak, hogy csak párat említsek: kézilabda európa-bajnokság (jan.15.-29.), foci európa-bajnokság (jún.8.-júl.1.), rövid pályás úszó-vb (dec.12.-16.), és akkor még nem is beszéltünk arról, hogy szeptember 7-én megkezdődnek a selejtezők a következő foci-világbajnokságon való részvételért.
De ki nem sz@.ja le ezt mind, mikor január 27-ig lehet jelentkezni a festékszáradás-néző világbajnokság mezőnyébe!

                                                                                                                              (Illusztráció: mon.hu)
A viadalt az angol LocalTrades.com nevű honlap hírdette meg, és maga is meglepődött, hogy mennyi hülyesportember jelentkezett. Végül is a világhírhez vezető út nem rögös, legalábbis az első lépés rém egyszerű: még csak a sárga téglát sem kell követni, mint Dorothynak Óz birodalma felé, csupán egy fotót kell küldeni az említett honlapnak, amit a benevező akár saját otthonában is elkészíthet, rajtra pedig ő szerepel, amint éppen a falat nézi a festék száradása közben. Az fog nyerni, aki egyhuzamban legtovább tudja bámulni a festék száradását úgy, hogy közben semmi nem vonja el a figyelmét És, ha mindez még nem elég, a benevezések alapján máris van egy magyar esélyes a vb-címre! Na, percig sem gondoltam, hogy éppen ebben ne lennénk ott az élvonalban. Bizonyos Baksa Bence "nevezési dokumentációjában" - mert így hívják a belépőt ebbe az elmebajos gárdába - azt állította, hogy nem kevesebb, mint öt órán át tudja bámulni a száradó festéket. Állítólag 100 ezer font a fődíj. Húúú, na nézz oda, ez nem is butaság. Érdemes volna utánanézni, mert ez bámulatos.
Vajon hogyan edz egy festékszáradást néző? Bemelegít, fut néhány kört a szobában, közben a csapat tagjának számító festő és mázoló új színeket visz fel a falra, majd lenyomja a stoppert, amikor a versenyző hirtelen leül, vagy odaáll a fal elé. A tréner meg közben biztatja: összpontosíts, ne kancsíts, oda figyelj, pislogj gyorsabban/lassabban. Néha a festő és mázolónak újra kell húzni a csíkot, mert az közben megszárad, és okafogyottá válik a nézés. Tényleg, mi van azzal, akinek olyan kellemes, meleg tekintete van? Hiszen attól gyorsabban szárad a festék?! Az idő előtt abbahagyhatja? Vagy kizárják?
Nekem kicsit zavarosnak tűnik. Lehet, hogy nem kellene annyit agyalni rajta. Csak bámulni. Például a festék száradását.

Festmények

Élek a gyanúperrel, hogy nem mindenki figyeli a korábbi bejegyzésekhez esetleg érkező hozzászólásokat.
Lássam csak, tegye fel a kezét, aki nem - aha. Na, ezért majd számolunk.
Szóval, az előzőhöz, amelyik rettenetes on-line tárlatomról szól, írt bizonyos Edina, elküldve egy linket, mely elvezet azokhoz a történelmi tárgyú festményekhez, melyeket Kerényi Imre miniszterelnöki megbízott rendelt több, mint 20 millió forint értékben. Akit érdekel itt megnézheti.
Úgy gondolom, Edina azzal, hogy az én képeimről a nevezettek jutottak eszébe, már véleményt alkotott - talán mindkét gyűjteményről - de ezt nem is akarom tovább gondolni... Minden esetre "odaát" eléggé cincálják, hogy kellet-e, így kellet-e, minek, stb., stb.
Azt azért megjegyezném, saját "tárlatomat" nem ez ihlette, az ötlet már hamarabb megszületett, és elhatárolódom minden esetleges párhuzamtól. (Azt hiszem, a nagyok is így csinálják.)

Művészettörténeti pillanat

Alább több fontos bejelentést is teszek.
Lehet, történelmet írok. (Na, jó, tudom, hogy betűket, de ezt így mondják, na.)
Egész pontosan művészet-történetet.
Konzervatív vagyok. Ez a képzőművészetre vonatkozik. Vagyis - legyen az festészet, szobrászat, stb. - szeretem tudni, mit látok, Hogy ne csak nézzem, de lássam is azt, amit a művész elém alkotott. Ennek egyenes következménye, hogy nem szeretem az absztrakt és nonfiguratív "alkotásokat". Azért az idézőjel, mert ezekre nem is tudom őszintén azt mondani, hogy alkotások. Mindez annak kapcsán tört elő most belőlem, hogy a napokban (is) volt szerencsém egy kiállítás olyan festményeit látni, melyekről nem tudtam (volna magamtól) eldönteni, hogy melyik a tetejük, s az aljuk, de ami még elkeserítőbb, azt, hogy mit is látok. Ugyanannyi erővel lehetett volna a forgószél utáni búzamezőn tomboló kiserejű tűzvész elfojtását követő némaság, mint a világ teremtését követő első házibuli helyszíne takarítás előtt. Színek jobbról balra, fentről le, és vissza. A hozzáértők szerint éppen abban áll a művészi szabadság, hogy a művész ilyen esetekben saját gondolatait, érzéseit viszi vászonra (papírra, üvegre, stb.). Én meg úgy érzem, engem meg a jégre, mert azt magyaráz bele, amit akar - senki nem meri cáfolni, mert rásütik a műveletlenség billogát, aztán azzal marad. Jobb tehát okosnak tűnően nézni, és hallgatni.
Ezen tűnődtem éppen, amikor magam is ecsetet ragadtam. Mielőtt művészeti szaktekintélyek elszörnyednének, mindenkit megnyugtatok: kerítés, ajtó és ablak mázolásához cihelődtem. Ahogyan az ilyen alkotáshoz illik, a festés tárgya alá/elé újságpapírt tettem, egyrészt, hogy a lecseppenő festék ne kenje össze a padlót, másrészt az ecset ne érjen a földhöz.
Úgy képzelem, az igazi művészekre úgy törhet rá az ihlet, ahogyan rámtört a felismerés: az absztrakt művészet az általam tanusított értetlenség miatt úgy állt rajtam bosszút, hogy bűvkörébe vont! Ahogyan az éj sötétjébe belehasít a pirkadat első napsugara, úgy jöttem rá - magam is művész vagyok. És ez nem is akárhogyan derült ki, hiszen még szent naivitásomban meg is alkottam első festményemet, mely ott hevert a lábaim előtt (valójában a létra lábai előtt, de ez nem olyan fennkölt). Nem volt ez más, mint a festékcseppektől, és -csíkoktól elrondított átlényegült újságpapír. Művészetem lényege, hogy a világban található rossz híreket a magam művészi eszközeivel úgy próbálom az egész emberiség érdekében jóra formálni, hogy azok újságban történő megjelenítését egyszerűen átfestem. Ha jó hírről van szó, akkor ugyanezt teszem, de egyetértésem jeléül, hangsúlyozva annak fontosságát, hogy bízzunk a jóban, legyünk optimisták (és még sorolhatnám).
Elérkezett tehát a művészettörténeti pillanat - 2011. október 4., 16.54 : megszületett az újságfestészet, mint művészeti ág! Ezt, mint alapító, szeretném, ha az utókor a nevemhez kötné. (Megnéztem a mindent tudó interneten - nehogy a plágium bűnébe essek nagy igyekezetemben - és eddig valóban nem volt ilyen. Festőknek van újságjuk, újságoknak festőjük, na, az nem.) Mivel is zárhatnám találóbban annál, mint, hogy közzéteszem az új művészeti ág első alkotását, melyet majdan az újságfestészet alfájaként fognak emlegetni:

Konzervatimizmusomat tehát immár - mint egy üres, rozsdás konzervdobozt - a művészetek iránti értetlenség dilettantizmussal övezett szemétdombjára dobhatom.