Ria, ria, avagy Mindent bele

Figyelemre méltó hangulat övezi a magyar labdarúgó válogatott Eb-teljesítményét. Egyrészt van a szurkolói rajongás, lelkesedés, másrészt van a fanyalgás, mely a jelenlegi politikai vezetés öntömjénezését látja az általa lesajnált eredményekben. 
Sosem volt ez másként, a politika mindig is belekacsintott a sportsikerekbe, hiszen hatalmas választói réteget lehet vele megszólítani. Hogy csak néhány példát említsek: az egykori Aranycsapat vitathatatlan sikereiben előszeretettel sütkéreztek a korabeli politikusok; 1982/83-as szezonban az UEFA-kupa elődöntőjéig menetelt az Universitatea Craiova csapata, 1986-ban a Steaua a mai BL elődjét, a BEK-et nyerte meg, mindkét gárda a siker után levélben ajánlotta azt a "nagy kondukátornak", megköszönve a nélkülözhetetlen útmutatásait. 
Hogy most mi történt? Még csak pár napja volt, emlékezhetünk: már az osztrákok elleni győzelmet követően minden számottevő (vagy magát annak tartó) magyarországi (és nem csak) párt, politikus gratulált, vállat veregetett. Vagyis beállt egy sportból lett nemzeti ügy mögé, egyébként mindennel így történik, ami nyilvánosságot, pláne ha kedvező nyilvánosságot jelenthet. Ez a pár nap pedig megmozgatta az országot és az egész magyarságot. 
Meg vagyok győződve arról, hogy a szurkolók túlnyomó része nem foglalkozott és nem foglalkozik a politikusi nyilatkozatokkal, mint ahogyan azokkal az "elemzőkkel" sem, akik az Eb leggyengébb csapatának titulálják az osztrákot, leamatőrözik az izlandiakat, gyenge gárdának minősítik a portugálokat és nem túl erősnek a belgákat, így fitymálva a magyar eredményeket. A szurkolók egyszerűen szurkolni akartak, örülni a góloknak, a veterán Király Gábor kapusbravúrjainak, a megszerzett pontoknak, a Himnusz közös éneklésének, egy szerethető csapatnak. 
Megfeledkezni arról egy kis időre, hogy egyébként csak adófizetőnek és szavazópolgárnak tekintik őket.
Ami kevésbé lelkesítő. 

              Ezrek fogadták a focistákat a Hősök terén - az emberek örülni akartak 
                                                                                                        (fotó: nemzetisport.hu)

A tolerancia párhuzamai

Mielőtt bárki félreértené mondanivalómat: világnézettől függően nevezhetjük parancsolatnak vagy axiómának, de embert ölni bűn/bűncselekmény, bármilyen indokkal is követik el. Szerintem fokozottan az, ha éppen vallási indíttatásra hivatkozik az elkövető. A Franciaországban történtek természetesen felbolygatták a világot és már (sajnos) talán az is természetesnek mondható, hogy ezt a felbolydulást kihasználva olyanok is "szélirányba" állnak, akiknek mindegy mi történik, csak hangoskodni lehessen. Remélem újságíróként nem kell különösebben bizonygassam, hogy számomra a sajtószabadság fogalma mit jelent, tehát az e mellett napok óta sorjázott érveket sem kell elismételnem. Azonban a joggal felháborító gyilkosságok olyan kérdést is felvetnek, melynek vállalása ezekben a napokban szinte eretnekséggel ér fel: a sajtószabadság és az erkölcs határvonalai vajon olyan párhuzamosak-e, melyek csak a végtelenben találkoznak? E helyen jelentek meg már olyan gondolataim, melyek nyomán némely olvasói reagálások túlzottan liberálisnak kárhoztattak, nemzeti érzéseimet kérve számon (mintha a kettő kizárná egymást). Most nem lennék meglepve, ha talán éppen ők liberálisabb szemléletet tanácsolnának. Vajon mennyire lennének toleránsak irányomban, ha az ő vallásukat, tisztelendőjüket/tiszteletesüket, püspöküket karikírozó, vulgáris rajzot készítenék (már ha tudnék), és előfizetnének-e lapunkra* továbbra is, ha annak megjelenését a főszerkesztő még engedné is? Nem győzöm hangsúlyozni: a gyilkosság bármilyen formája bűncselekmény. Ezért nagyon helyes a milliós tüntetés, a több tucatnyi államfő a tüntetők élén példamutató. Sőt, az összekulcsolt karjuk jelezte összefogást talán már korábban meg kellett volna ejteni, mielőtt a kultúrák keveredése és kavarodása olyan méreteket ölt, hogy a párizsihoz hasonló vérengzés bármikor, bárhol megtörténhet. És a hangsúly már sajnos a bármikoron és a bárholon van.
(*Bihari Napló) 

                           Államfők, politikusok a párizsi tüntetés első sorában (fotó: eszak.hu)

Aréna a Balkánon

Bár nem így tervezték, mégis, jobb híján frankofón összecsapás, a Románia–Franciaország EB–selejtező avatta fel a bukaresti Nemzeti Arénát.

 

                                                                               (fotók: prosport.ro)

Apropó tervezés, a szpíker a meccs alatt többször is mondta, az ország leggyönyörűbb sportlétesítményét láthatjuk.

 

 

Áldoztak is rá: az egykori Augusztus 23 Stadion helyén épült létestímény 234 millió euróba került, és el kell ismerni, valóban tetszetős.

 

                                                                             

De, hogy azért mégis érezzük, a Balkánon vagyunk, nem mehet minden flottul. Aki látta a meccset, az tanusíthatja: a pálya talaja egy falusi legelőét idézte! Minden rúgásnál kisebb porfelhő kísérte a labda útját, röpködtek a gyep-darabok...

 

...és pár perc után különösen a pálya középső része úgy nézett ki, mintha vakondok százai túrták volna össze.

 

A fővárosi elöljáróság 35 ezer euróban állapította meg a bérleti díjat egy mérkőzésre, ami azt jelenti, hogy az 55 ezer férőhelyből ehhez legalább 20 ezret el kell adni. Tekintve, hogy egy elsőosztályú román bajnoki meccs átlagos nézőszáma 5 ezer, várhatóan nem sok csapat engedheti ezt meg magának. De itt a Bajnokok Ligája. A bajnok Oţelul Galaţi edzője, Marian Stan, ki csapatával a BL–összecsapásokra készül, már a múlt héten figyelmeztetett: ellenfeleiket nem fogadhatják az Arénában, mert az nem felel meg a BL-előírásoknak! Hihetetlen! És az okok között csak az egyik a minősíthetetlen játéktér – melyről már korábban tudták, a franciák elleni meccs után ki kell cserélni – de más tévés studiót, és a lépcsők mellé korlátot kell építeni, ki kell cserélni az edzők átjáróit a konferenciaterem felé, és a díszpáholy számozásait. Vajon mennyi időbe telik megszerezni egy BL-meccsekre alkalmas stadionra érvényes elvárási listát? Vajon miért nem tették ezt meg időben? Miért bízták a munkát – ezek szerint – hozzá nem értőkre? Ki fizeti a többletköltséget? Utóbbira megmondom a választ, pontosabban megmondta a már idézett Marian Stan: ha a Manchester United, a Benfica és a Basel csapatait – akikre azért valószínűleg lenne telt ház – az Arénában akarják fogadni, akkor nekik maguknak kell a módosításokat állniuk. Azok nélkül az UEFA nem engedélyezi az Aréna használatát – bármilyen szép... és drága.