"Titkos" látnivalóink

Elég régen járom a megyét ahhoz, hogy a főleg magyar vidékeken tudjam, hogy például egy faluban melyik utcasarkon merre kell fordulni, ha keresek valamit/valakit.
Mégis megesik, hogy elámulok.
Mint például a tegnap Hegyközszentmiklóson. Ahol persze nem először voltam, meg sem tudnám, mondani hányszor. Vagy a falu volt az úticél, vagy a termálstrand, vagy átmentem rajta Szentjobbra. Nagyjából utóbbi történt tegnap is, amikor a (Bihar megyei, Hajdú-Bihar megyei, Székelyföldi) huszárok már szokásos év eleji találkozójára - ahogyan ők mondják: portyájára - mentem.

Mint kiderült, a portya a Szentjobb-Szentmiklós oda-vissza útvonalon zajlott idén, erdőn - mezőn, dombon - völgyön keresztül. Ezért döntöttem úgy, hogy miután lezajlott a leglátványosabb esemény-rész Szentjobbon, és a huszárok Szentmiklós felé indultak, én nem jöttem el egyből (a portya egész nap tartott), hanem megnéztem, hogyan és hol is várják őket. Úgy is útba esett. Na, így jutottam el Szentmiklós olyan részére, ahol eddig sosem jártam.
Nem nagy dolog, lehet mondani. Hiszen kicsi falu, mi látnivaló lehet ott? Valóban, nem lesz a világörökség része, de mégis. Szép.
A vendéglátók - a huszároké, és így már az enyémek is - a pincesoron várták a huszárokat. Tulajdonképpen nem mentünk sokat, talán ha max. 2 kilométer, de a falut átszelő országúttól távolodva, de onnan is látható dombokra. A falunak olyan pincesora van, amiből valóban olyan látnivalót lehetne rettyinteni, amire már lehetne alapozni a sokat emlegetett faluturizmust. Száznál több pince, és olyanok, amelyek 150, vagy akár 200 évesek is, nyitott gátorral, tapasztott fallal, nádas tetővel.

Gyönyőrű erdős dombok, dombhajlatok - micsoda színek lehetnek ott például ősszel!
Tavaly a huszárok Szentjobbról Nagykágyára mentek.

Mennyit ismer az ember Kágyából? Annyit, amennyit az országútról lát, Váradra menet. Pedig a java a dombon túl van, amit az kocsival kerülget. Hasonlóan dombos-völgyes táj, szép kilátással, pincékkel.

Még egy emlék: tavaly májusban fából faragott "szobrot" avattak Szt. Orbán tiszteletére a bihardiószegi Nagyhegyen.

Ezen a "hegyen" is akkor jártam először, ahonnan simán átlátni  - Diószeg "felett" - Álmosdra.

Egy rakás látnivaló, kiaknázatlan falusi érték. És a három helyszín max. 25 kilométeres körben van - és még mennyit lehetne sorolni, akár ezen a körön belül is!
Ha az arra illetékesek annyi energiát fordítanának a sokat hangoztatott faluturizmusra, vidékfejlesztésre, mint amennyit egymás faragására, nyilatkozatok megfogalmazására, pártépítésre fecsérelnek - ha nem is oldódna meg minden gond - de legalább járható úton lehetne megközelíteni egy-egy tájházat, pincesort, rendbe lehetne tenni egy-egy régi kúriát. És nem kellene szégyenkezni, amikor a bárhonnan érkezett vendégek arról érdeklődnek: milyen látnivaló van nálatok? Nem ritkaság, hogy ilyen úton várjuk a vendéget, ami önmagában is "látnivaló":

Hamis

Melyikünk nem gondolt még arra, hogy milyen jó lenne egy kis pénzt csinálni? Nem keresni, megdolgozni érte, sőt, még csak nem is nyerni - bár az sem lenne rossz - hanem a szó szoros értelmében csinálni. Ezt hívják pénzhamisításnak. Vagyis csak hívnák, mert ugye nem tesszük. Ugye?!
Láttam az este az egyik híradóban, hogy lefüleltek egy pénzhamisító bandát, akik táskaszámra csinálták a pénzt (forintot), színes fénymásolóval. Aki odafigyelt, az könnyen rájött a turpisságra, mert nem volt benne semmi biztonsági elem - na, de melyikünk az, aki zsigerből figyeli a pénzeken a biztonsági elemeket? Ebből következik, hogy egy darabig ment a bolt, de csak lebuktak. Előbb-utóbb így szoktak járni a pénzhamisítók.
De mi van akkor, ha valaki nem hamisít pénzt, mégis ráfázik?
Ugyanaz a híradó, sőt, rögtön az ez után következő hír.
Egy pasas nagyobb összeget vett fel euróban egy OTP-Bankban (azért írom ki a nevét, mert a hírből is meg lehetett tudni), amit azon melegében átvitt egy másikba, hogy ott számlát nyisson. Eddig semmi különös, ámde a meg nem nevezett második bankban ellenőrizték a lóvét, és kiderült, hogy főszereplőnk az OTP-s csomagban egy hamis bankót is kapott!
Érted!?
A banktól!

                                                                                    (Illusztráció: bigyoshop.hu)
Kinek jutna eszébe ellenőrizni a banktól kapott pénzt?!
A megszólaltatott férfi természetesen visszament a panasszal, meg a falcs ejuróval. Azt mondták, hogy visszaveszik a hamis pénzt (amivel szerintem el is ismerik vétségüket), és méltányosságból (oh, jaj!) kifizetik értékének felét jó pénzben. Igen, jól olvastad - a felét. Ez 100 euró kárt jelent az ügyfélnek, aki semmit nem tett, csak pénzt vett fel a banktól. Amelyiknek ő a legfontosabb - vagy valami hasonló reklámszöveget szoktak nyomatni a képünkbe. A károsultat (meg engem is) ez felháborította, és azt tartaná méltányosnak nevezhetőnek, ha ő szó nélkül hagyná a történteket, miközben megkapja a pénzét. Mindet.
A riportban el nem hangzott, de szerintem természetes kérdések:
-hogy jutott hamis bankjegy a (egy) bank pénztárába?
-hogyan adhat ki a (egy) bank hamis pénzt a kezéből?
-egy civil polgárt ilyen esetben azonnal vizsgálni kezdenek, hogy honnan juthatott hamis pénzhez. A (Egy) bank hogyan engedheti meg magának, hogy ahelyett, hogy a legnagyobb csendben elsimítsa az ügyet, még acsarkodjon?
Állítólag napokon belül rendezik az ügyet.
Ami szeptember óta húzódik.
Ha a kliens vitt volna hamis pénzt, nem húzódott volna eddig. És a sajtó nyílvánossága sem kellett volna a megoldásához.

Ég a művész

Előbb csak számokat mondok: 20, 43, 835, 200, 635.
Ez így semmit nem mond - hacsak nem számmisztikával foglalkozik a kedves olvasó. (Tényleg, érdekes lenne tudni, egy számmisztikus ezekből mire következtetne?!)
A történet felöltözteve:
Miskolcon egy 20 centis konyhakéssel felfegyverkezett 43 éves férfi kirabolt egy másikat. Nem cicózott, az összes nála lévő pénzt követelte az áldozattól, így a zsákmány apróval együtt összesen 835 forintra rúgott. (Zárójelben megjegyzem ez tegnap történt, amikor újabb "gyengeségi csúcsot" döntött a forint, tovább rontva a szerzemény értékét.) Rabló és áldozata nem keveredhetett nagy szóváltásba, sőt, a híradások szerint csaknem baráti viszony alakulhatott ki közöttük, hiszen a bűncselekmény után az elkövető megkérte a károsultat, ugyan kísérje már el a közeli villamosmegállóig, ugyanis tömegközlekedési eszközön szándékozott menekülni a tetthelyről. A felkérés értő fülekre talált, így együtt haladtak, miközben a károsult rábeszélte kirablóját: ugyan adjon már vissza a pénzéből - pontosabban ekkor már mindkettejük pénzéből - neki 200 forintot, hogy ő is hazajuthasson. A kialakult szívélyes viszonyban ez szinte magától értetődött, így a rabló 635 forint rablása miatt állhat majd az igazságszolgáltatás pulpitusa elé, ugyanis két villamosmegállóval odébb a rendőrök már el is csípték - vélhetően a kárvallott mégis csak neheztelt rá. Most előzetesben van, ami nem ismeretlen szitu neki, mivel tavaly márciusban szabadult, de azóta is zajlik ellene már egy vizsgálat egy másik rablás miatt. Most "felfegyverkezve elkövetett rablás" miatt tett még rá egy lapáttal.
Ez olyan teljes rablási sztori.
Van benne akció, fegyver, pénz, érzelem (már-már romantika), és igazságos végkifejlet, hiszen természetesen a bűn nem maradhat bűntetlenül.
Van stílusa... Mikor olvastam, nekem a Papírkutyák című film jutott eszembe. A profizmus okán. Különösen az a jelenet, mikor Kuplung és Csumpi alkalmai mutatványosokként egy falunapon tartanak harcművészeti bemutatót (szállóigévé vált bemondások: Cserépléctörés sípcsonttal; Ég a művész).
Nem hiába mondják, hogy nincs az az idióta forgatókönyv, amit a való élet ne tudna túlszárnyalni...

               A 2008-ban készült film két főszereplője, Mucsi Zoltán és Scherer Péter
                                                                                             (fotó: napvilag.hu)

Magyar kártya

A magyar kártyát egy 1973-ban megtalált „ős-darab” szerint bizonyos Schneider József pesti kártyafestő mester találta ki, még az 1848-as szabadságharc előtt.

                                                                                                                                    (Illusztrációk: nlcafe.hu)

A lapokra azért kerültek svájci szabadsághősök, mert az akkori cenzúra nem engedte volna használni azokat, ha rajtuk a magyar történelem nagyjai jelentek volna meg. A magyar kártya azóta nem csak unaloműzőként vált népszerűvé, de fogalomként a politikába is beette magát. Hogy nem menjünk messzire, Romániában többszörös választás lesz idén, és szinte már hiányozna, hogy ne mondjam rosszul is esne, ha nem riogatnák velünk a többségi nemzetet. A nacionalista adu állandóan pakliban van Szlovákiában is, ahol korábbi eseteket követően karácsony után egy révkomáromi tanár kapta meg a felszólítást: mivel felvette a magyar állampolgárságot, mondjon le a szlovákról. Tekintve, hogy a szlovák alkotmány szerint elvenni nem lehet az állampolgárságot, csak lemondani róla, ezért szólították fel... az önkéntes lemondásra – hát nem aranyos!? De a magyar kártya mégis csak a magyaroké, egymás között is kijátszható: az Operaházban az új Alkotmányt ünnepelték, kint megalkotói ellen tüntettek. A KFT együttes még nem is sejtette, amikor elénekelte 1984-ben, hogy évtizedek múltán is milyen találó lesz idevágó, Bál az operában című dala: „Népköztársáság (ma megint Andrássy) útján/Mennyi különös alakot elrejt/A konfekció-kabát,/És sohasem tudható,/Hogy mikor nem látja senki őket,/Mivé változnak át.” Olyan jelképes, hogy a magyar kártyát máig az idegen szabadságharcosok díszítik, de ha lecserélnénk, az is ellenszenvet váltana ki – pedig már szó sem lehet cenzúráról. Mondom, nem lehet szó sem. Már az induló esztendő első napjaiban látszik, idén sok cinkelt leosztást várhatnak a polgároknak, sokszor fogják kezükbe adni a Stüszi vadászt – amit népiesen csak tökfilkónak hívnak.

Karcsi szilvesztere

Mint már mondtam, kaptam képeket.
Karcsitól is.
Ő az érmihályfalvi kultúrházban szilveszterezett, ahol évek óta a helyi Móka színjátszó csoport mutat be december 31-én este kabarét. Idén sem volt másként:

                                                                                                 (fotó: Szabó Szilveszter)
A kabaré után pedig következik/következett a mulattság. Erről Karcsi a következő képeket osztotta meg velünk:

Láthatóan jó buli volt - ahogyan szokott az ott lenni. BUÉK.
(Aki nem látta a Móka-kabarét, de szeretné, az január közepén megnézheti az "újrajátszást".)
Továbbra is várom azokat a fotókat, amelyeket szilveszterkor, vagy például kirándulásokon, vagy nektek fontos egyéb eseményeken készítettetek, és megosztanátok itt a többi olvasóval. (rczcs@citromail.hu)

Képek Judittól

Kaptam fotókat.
Itt most a Judittól érkezetteket lehet majd látni, Izraelből.

1. A Jordán folyónál, ott, ahol a hagyomány szerint Jézus megkeresztelkedett. A háttérben láthatóak fehér lepelbe öltözött keresztények, akik a vízben állnak:

2. A következő fotó is a Jordánnál készült (azt már én teszem hozzá, hogy szerintem a kőfal alapján a 2. képen ott "állunk", ami az 1.-esen szemben van):

3. A következő fotó az előző helyszínre menet készült. Az út menti tábla azt jelzi, hogy az utazó tengerszint alatti magasságban, pontosabban "mélységben" van. Állitólag ez a második legmélyebb pont a Holt tenger után - tudjuk Judittól:

4. Az (eddig) utolsó kép a Genezáreti (Kinneret) tónál készült:

Olyan furcsa élmény ezeken a helyeken ott lenni - írta Judit.
Köszönöm a képeket!
Várom, hogy mások is küldjenek! (rczcs@citromail.hu)

BUÉK-utószó

Az előző bejegyzéshez kapcsolódva, a 2012-es év első pillanatai Érmihályfalván:
                   -égtek a máglyák

                  -volt tűzijáték

-a viszonylag kellemes, szélcsendes időnek (is) köszönhetően "nyílóakácnyi" ember volt éjfélkor a főtéren

A korábbi évek bebizonyították, hogy az újévet köszöntőket az éjfél után percekben nem hozza lázba az önkormányzat kezdeményezése, hogy egyúttal koszorúzzák meg a költő születésének napjára emlékezve a főtéri Petőfi Sándor-emléktáblát. Meg tudom érteni - nem arra való a szituáció. Pár éve ezért már csak szinte "észrevétlenül" kerül oda az emlékezés koszorúja, virága a táblára január elseje első pillanataiban. Most is így volt:

 Ez már ma délelőtti kép az emléktábláról. Amikor mentem elkészíteni, egyedül voltam az egész főtéren :)