Kiíratom az újságba

Mióta csak újságírónak mondanak, mindig kerestek meg panaszosok azzal, hogy bizonyos ügyeket "kiírassanak az újságba". Mert az szerintük úgy megy, hogy nekik igazuk van, az újságíró írja meg, de lehetőleg csak az ő verziójukat, és lehetőleg nevük említése nélkül, nehogy esetleg bajuk legyen belőle. Ennek fokozott változata, amikor jön a "fenyegetőzés", miszerint majd ők kihívják a tévét. A nagyszájúskodók aztán legtöbbször visszakoznak, amikor kiderül: magára valamit adó szerkesztőségnek még a közlés mellőzése mellett is kell a panaszos neve, akinek vállalnia kell a felelősséget önmagáért, ha úgy adódik. Újabban van egy tovább fokozott változat: már nem elég az újság, a tévé, akár az Európai Unióhoz fordulással is fenyegetőzik az, aki szerint a fülemüle füttye márpedig az övé! 
Elvégre demmokrácija van, meg ejurópajiúnijó! 
Tévedés ne essék, nem azzal van a baj, ha valakinek van véleménye, sőt, ez lenne a normális. Inkább azzal, ha nem ismer el más véleményt, párbeszédnek helye nincs, a másikat el kell taposni. Ez már nem normális. Ahogyan az sem, hogy mindig vannak, akik szítják a tüzet, kapva az alkalmon, amikor egy kis önigazoló látszat-demokráciaféltésre lehetőség adódik. 
Hogy egyszer esetleg felrebben a fülemüle, odalesz a fütty, de megmarad a rossz szomszédság? 
Sebaj, majd kiíratjuk az újságba.

"Írjon már arról is..."

Szeretem ahogyan ír... - szegezte nekem dicséretét egy idős úr a minap, mikor összetalálkoztunk az utcán. Bár nem mondta, feltételezem inkább a publicisztikai írásaimra gondolt (melyek nyomtatva egyre ritkábban kapnak helyet - de ez egy másik történet...).
Hogy valamit mondani akar, azt már sejtettem, mert láthatóan rám startolt, amint meglátott. Reflexből arra gondoltam, hogy valamit el akar panaszolni, vagy felróni, vagy valami gondja van - ez a jellemző az ilyen esetekre. Nem mondom, valójában örültem a dicséretnek, de óvatos duhaj voltam, tapasztalatból tudom, hogy a "szeretem" után általában jön a DE...
Hát jött:
...de írjon már arról is, hogy a maiakat rá kellene nevelni a munkára. A mi nagyapáink vért izzadtak, hogy legyen egy kis földjük, ma meg csak szét kell nézni, hogy mennyi a parlag. Csak a segélyt várják, dolgozni nem akarnak.
Ennyit mondott, nem határolta be pontosan, hogy kiket ért a maiakon, de szavai azért jó kiinduló pontot jelentenek.
Mit mondhattam volna erre? Igaza volt, sok a parlagon hagyott föld. Sokan kerülik a munkát. Sokan csak a segélyt várják. Vissza kellene adni a munka becsületét.
Nevelni kellene.
Munkára is.
Mit válaszolhattam volna?
Igaza van.
Ebben maradtunk.
Íme, megírtam (bár szinte biztosra mondhatom, ő nem blogfogyasztó, és nem erre a megoldásra gondolt).
Ennek ellenére azért aki hallja, adja át.

Hamis

Melyikünk nem gondolt még arra, hogy milyen jó lenne egy kis pénzt csinálni? Nem keresni, megdolgozni érte, sőt, még csak nem is nyerni - bár az sem lenne rossz - hanem a szó szoros értelmében csinálni. Ezt hívják pénzhamisításnak. Vagyis csak hívnák, mert ugye nem tesszük. Ugye?!
Láttam az este az egyik híradóban, hogy lefüleltek egy pénzhamisító bandát, akik táskaszámra csinálták a pénzt (forintot), színes fénymásolóval. Aki odafigyelt, az könnyen rájött a turpisságra, mert nem volt benne semmi biztonsági elem - na, de melyikünk az, aki zsigerből figyeli a pénzeken a biztonsági elemeket? Ebből következik, hogy egy darabig ment a bolt, de csak lebuktak. Előbb-utóbb így szoktak járni a pénzhamisítók.
De mi van akkor, ha valaki nem hamisít pénzt, mégis ráfázik?
Ugyanaz a híradó, sőt, rögtön az ez után következő hír.
Egy pasas nagyobb összeget vett fel euróban egy OTP-Bankban (azért írom ki a nevét, mert a hírből is meg lehetett tudni), amit azon melegében átvitt egy másikba, hogy ott számlát nyisson. Eddig semmi különös, ámde a meg nem nevezett második bankban ellenőrizték a lóvét, és kiderült, hogy főszereplőnk az OTP-s csomagban egy hamis bankót is kapott!
Érted!?
A banktól!

                                                                                    (Illusztráció: bigyoshop.hu)
Kinek jutna eszébe ellenőrizni a banktól kapott pénzt?!
A megszólaltatott férfi természetesen visszament a panasszal, meg a falcs ejuróval. Azt mondták, hogy visszaveszik a hamis pénzt (amivel szerintem el is ismerik vétségüket), és méltányosságból (oh, jaj!) kifizetik értékének felét jó pénzben. Igen, jól olvastad - a felét. Ez 100 euró kárt jelent az ügyfélnek, aki semmit nem tett, csak pénzt vett fel a banktól. Amelyiknek ő a legfontosabb - vagy valami hasonló reklámszöveget szoktak nyomatni a képünkbe. A károsultat (meg engem is) ez felháborította, és azt tartaná méltányosnak nevezhetőnek, ha ő szó nélkül hagyná a történteket, miközben megkapja a pénzét. Mindet.
A riportban el nem hangzott, de szerintem természetes kérdések:
-hogy jutott hamis bankjegy a (egy) bank pénztárába?
-hogyan adhat ki a (egy) bank hamis pénzt a kezéből?
-egy civil polgárt ilyen esetben azonnal vizsgálni kezdenek, hogy honnan juthatott hamis pénzhez. A (Egy) bank hogyan engedheti meg magának, hogy ahelyett, hogy a legnagyobb csendben elsimítsa az ügyet, még acsarkodjon?
Állítólag napokon belül rendezik az ügyet.
Ami szeptember óta húzódik.
Ha a kliens vitt volna hamis pénzt, nem húzódott volna eddig. És a sajtó nyílvánossága sem kellett volna a megoldásához.