Ők is "Életrevalók"

Már az első bemutató filmecske alatt éreztem: ez a nagysikerű Életrevalók című filmhez fog hasonlítani. Legalábbis én ahhoz hasonlítom, több okból. Például, hogy két egészen eltérő karakter "csapódik" egymás mellé. Például, hogy egyik a másik segítségére szorul. Például, hogy minden eltérés (társadalmi rang, bőrszín, műveltség) ellenére nem csak jól kijönnek a végére, de barátok lesznek. Például - és talán ez a legfontosabb - hogy mindkettő megtörtént eseményen alapul. Hogy miről beszélek? A Zöld könyv - Útmutató az élethez című filmről, amit már legutóbb is ajánlottam. Az 1960-as években vagyunk, az USA-ban, ahol egy néger zongoraművész turnézni megy "délre", ahol, ugye a színes bőrűeket még kevésbé tolerálták (finoman szólva). Miközben meghívták a zsenit koncertezni, a "boxos" nem akárhol étkezhetett vagy lakhatott. Nos, ehhez kellett a "zöld könyv", ami útikalauz (ha jól tudom, a '30-as évektől a '60-as évek végéig volt aktuális) a korabeli USA azon helyeiről, ahol színesek ehettek, alhattak. Ez persze nem volt elég, a zongorista Don Shirley felfogadja az olasz származású Hantás Tonyt, hogy legyen a sofőrje, egyben testőre. Az inkább az erőben és hantázásban bízó alkalmazott eljut onnan, hogy eleinte eldobja azokat a poharakat, amikből négerek ittak oda, hogy pisztolyt ránt "gazdája" védelmében... fehérekre. Közben persze ott a sok kaland és tanulság, sok elgondolkodtató és megnevettető jelenet, amit érdemes megnézni. Némely kritikák giccsesnek mondják az öt Oscar-díjra (legjobb film, férfi főszereplő, férfi mellékszereplő, eredeti forgatókönyv, vágás) jelölt, 130 perces filmet, de az élet a legjobb forgatókönyvíró, ahogyan mondják, tehát ő is képes giccsekre. A bemutató másnapján láttam, a budapesti Sugár Mozi Hitchcock stúdiója tele volt. Igaz, mindössze 4 sorban 8 szék ez a kis terem, de mégis mondható, volt érdeklődés. Valószínűleg egyedül voltam, aki, amikor hallottam Shirley kifakadását: "(...) a feketéknek túl fehér vagyok, a fehéreknek meg túl fekete", arra gondoltam, hogy mi, romániai magyarok valami hasonlóval szembesültünk régen, és ma sem ritkán: Romániában magyarok, Magyarországon románok vagyunk. Abban sem vagyok biztos, hogy a hallhatóan jól szórakozók mindegyikében tudatosult: a másságról, az elfogadásról szóló filmet néznek. Ami minden esetre nem árt a mai Magyarországon.
  U.I.: A 91. Oscar-gálán a film megkapta a legjobb filmnek járó díjat. Övék továbbá a legjobb férfi mellékszereplő (Mahershala Ali) és legjobb eredeti forgatókönyv Oscarja is.

Az űrellenség már a spájzban van?

"Az oroszok már a spájzban vannak", szól A tizedes meg a többiek című legendás film egy mára szállóigévé vált bemondása. Mármint hogy az ellenség a nyakunkon van. Valami hasonlót mondott a minap Donald Trump, az USA elnöke, amikor utasította a Pentagont, hogy dolgozza ki az űrhaderő felállításához szükséges törvényjavaslat részleteit. "Az űrhaderő felállítása nemzetbiztonsági kérdés", tette hozzá azzal, hogy "az Egyesült Államok ellenségei már a világűrben vannak, akár tetszik nekünk, akár nem". 

Sokan fanyalogtak, amikor 2018. november 1-i hatállyal a magyar külgazdasági és külügyminiszter (aki a kormány űrkutatásért is felelős tagja) űrkutatásért felelős miniszteri biztost nevezett ki. Biztos szükség volt rá, gondolhattuk, és lám: már tudhattak valamit. Az űrbiztos kinevezése legfeljebb egy évre szól. Egyelőre. Lehet, utána már űrkutatási biztos és űrhadügyér lesz, lépést tartva a világpolitikával (és persze egyre jobban teljesítve).

Nem akarom én elbagatellizálni az ügyet, hiszen a világ fejlődik, lám, már nem a hátunk mögé, a spájzba kell bekukucskálnunk, amikor veszélyt érzünk, hanem a fejünk fölé kell kémlelnünk, méghozzá sok-sok kilométerrel. A híradásokból sok minden kiderül az USA tervével kapcsolatban, arra azonban nem sikerült ráakadnom, hogy ezek a bizonyos ellenségek a bolygónkról az űrbe emelkedve leselkednek vissza a világhatalomra, tehát ők is emberek, vagy valami messzi-messzi galaxisból sompolyogtak ide, tehát ki tudja kifélék-mifélék. Esetleg a Csillagok háborúja sorozat, vagy fekete öltönyös kommandó története (Man in Black) valójában nem is egy fikciós-szórakoztató, hanem kiképzőfilm?! Mert azért közel sem mindegy, hogy merre fognak lövöldözni - le? fel? esetleg be a spájzba? - ha ne adj'isten oda kerül a sor...

                      (Illusztráció: europosters.hu)

Nézd a kombájnt... is

Volt szerencsém a minap részt venni a AGROmashEXPO és AgrárgépShown, mely Magyarország agráripari csúcsrendezvénye. Már nem mintha az agrárium szakértője lennék és különös érdeklődés vezérelt volna, de ez van, egy ilyen szakma az enyém. És mondhatom, nem bántam meg, de tényleg.

Azzal a kérdéssel nem akarom most sem magamat, sem téged bosszantani, hogy vajon miért tartja fenn a magyar kormány például ebben a témában is a feszültséget a romániai, ezen belül a Bihar megyei magyarok körében, egészen pontosan a romániai magyar gazdálkodók körében, hogy a magyar pártokhoz tartozó gazdaegyesületeket is úgy támogatja, hogy azok érezzék riválisoknak egymást. Ezért például egymásra szervezik a falugazdász programot vagy éppen az említett kiállításra történő utazást. Vagyunk elegen, lehet megosztani... Fő a nemzeti egység.

De, mint mondtam, ne bosszankodjunk most ezen. 

Szokták mondani, hogy: "Szép vagy, mint egy új traktor". No, én annyi szép új traktort láttam kb. 4 óra alatt, mint életemben eddig összesen sem. Meg még egy csomó csuda dolgot. Például olyan gépeket, melyekről máig nem tudom, mire lehetnek jók. Egyik-másik úgy tűnt, valami csillaghajó vagy űrszonda, mindenesetre az áruk is a csillagokban volt... Néhány érdekességet le is fotóztam (tízet, rákattintással nagyíthatóak), most magyarázom - persze nem szakmai szempontból, pontosabban az én szakmám szemével.

1. Laikusként is megfigyelhettük, hogy a kisebb-nagyobb cégek lehetőségeikhez mérten próbálták magukhoz csábítani a nézelődőket. Volt akinek csak a szokásos szóróanyagokra telt, míg a másik véglet a komplett színpadi show-műsor volt, szemrevaló táncoslányok produkciói között beszéltek a kombájnokról, ekékről, stb. Remélem, a mellékelt képen te is a kombájnt figyeled, mint fő látnivalót...

2. Ez a John Deer traktor az 1940-es évek elején az USA-ban szántotta a tarlót. Manapság is kitűnő állapotban van, bemutatókra járnak vele, a hangja is kellemes volt.

3. Ez nem úgy néz ki, mint egy sorozatvető? Hát mert az is, de nem ágyú, hanem egysoros vetőgép (vagy mifene), de ezt is csak onnan tudom, hogy megnéztem előtte a kiírást.

4. Esetünkben az Ursus nem üveges vagy dobozos, hanem kerekes. Az ára pedig annyi, hogy te és kedves családod a barátaitokkal és szomszédokkal együtt egy életen át sörözhetnétek belőle. Lehet, még maradna is.

5. Ha nem látnád esetleg elsőre, itt két gép van: a kicsi traktor(szerű) befért a nagy kombájn(szerű) alá.

6. A gyerekekre is gondoltak: kivetítéses játékban a szalmabálák között szaladgáló patkányokra kellett labdákat dobni, egy találat - egy pont. 

7. Valami szellőztető rendszer elemeinek tűnnek azok a darabok, melyekből ezt a robotemberpárt összerakta az ötletes kiállító.

8. Az egyik pavilon mennyezetéről csüngött ez a diszkógömb-szerűség és mi sem természetesebb, hogy nem színes fényeket lövellt, hanem egy munkavégzés közbeni traktorról készült kisfilm futott rajta.

9. Gondoltak a megéhezőkre, megszomjazókra is, minden pavilonban volt legalább egy vendéglátóhely, nem beszélve az udvaron lévőkről, ahol sonka, kolbász, tepertő, bor, pálinka éppen úgy volt, mint hotdog, hamburger. Megjegyzendő, hogy készpénzt nem lehetett a kiállítás területén használni, a bejáratnál egy helyben érvényes bankkártyára lehetett bármely összeget elhelyezni, s azzal fizetni, az automatán megjelölve a 0% és 20% közötti borravaló lehetőségét is.

10. Rövidesen újra sokak érdeklődésére számot tartó kiállítás lesz a Hungexpo Budapesti Vásárközpontban: február 7. és 10. között a 26. FeHoVa elnevezésű fegyver-, horgászati- és vadászati nemzetközi kiállítást tartják meg, mely a szervezők szerint a Kárpát-medence horgászainak, vadászainak és természetkedvelőinek legnagyobb és leghangulatosabb találkozója. Nem ígérem, hogy ott találkozunk, de ki tudja?!

Adzinci már a múlté

Még mondja valaki, hogy a kicsi falvak lakói nem értenek a világpolitikához. Mert értenek, tessék a bizonyíték: a szerbiai Adzinci falu lakói úgy döntöttek, hogy a mindössze tucatnyi család által lakott település ezentúl Putyinovo, vagyis Putyinfalva lesz. Lehet-e a világpolitika napi történéseit figyelve ennél jobb döntést hozni? Mondjuk, szóba kerülhetett volna még Trumpovo, de egyrészt az ügyintézéskor még nem tudhatták, ki lesz az USA 45. elnöke, másrészt a Balkánon mégis csak erősebb a (nagy)testvéri kötődés. A régi névvel az volt a bajuk az újdonsült putyinovóiaknak, hogy az a rossz emlékeket idéző török hódoltság idejéből való volt, míg Vlagyimir Vlagyimirovicsot a világ legnagyobb és legjobb vezetőjének tartják. Az új névtáblát már azonmód ki is tették a falu határába, ha már sikerült a népszavazás. Merthogy népszavazás volt, az eredmény pedig 100%-os összhangot mutatott. Akinek ez a kétes, kommunista-gyanús időket idézi, azt emlékeztetném, hogy annak idején "csak" 99,9 % volt a kiállás a hivatalos statisztika szerint a haza legszeretettebb fia mellett, de most Putyinovóban már érvényesült a kristálytiszta demokrácia. Mégiscsak Putyinról van szó, vagy mi a szösz. A jól végzett munka örömére pedig akár koccinthatnak is, mondjuk a faluban főzött rakijával (pálinkával), amit - ugye ki tetszenek találni, hogyan neveztek el egy füst (vagy kisüst) alatt? Igen, az nyert, aki a putyinovkára tippelt. 
Nem lennék meglepve, ha egy nem túl messzi napon, úgy pitymallatkor, a falu névadója a falu határában egyszer csak megjelenne, és miközben izmait a hűs patakban frissíti, egy gyerek segélykiáltását hallaná meg, akit természetesen kiszabadítana egy vérengző medve karmai közül (puszta kézzel, vagy egy saját maga faragta gyilokkal), majd a hálás szülőkel a róla elnevezett pálinkával koccintana. Aztán megbeszélnék, hogyan áll az ötéves terv teljesítése - ja, nem. Elnézést, az egy másik film. De addig is, egészségükre.  

              Putyinovoról nem találtam egyelőre képet, nem úgy a példakép névadóról
                                                                                                                                   (fotó: 444.hu)

Könnyített ünneprontás

Ünneprontó módon az állampolgársági eskütételről vittek el három ukrán állampolgárt a rendőrök, miután kiderült: egy szót sem tudván magyarul, nem feleltek meg a könnyített honosítás feltételeinek. Az érintett magyarországi ügyintézőknek, akik saját megtévesztésüket hozták fel mentségükre, eszerint nem tűnt fel, hogy az adjonistenre vagy nem érkezett fogadjisten, vagy esetleg az imigyen szólt: "Добрий день" (Dóbréj deny - Jó napot). Lenne még egy harmadik lehetőség, de ezt ki sem merem mondani..., inkább eszembe jutott, hogy nemrég mesélte egy ismerősöm, hogy egy ismerősének az ismerőse, aki nem ukrán, hanem román, és még legközelebbi elhunytainak sem a neki most szülőföldnek számító Érmelléken gyújthat gyertyát halottak napján, szóval az illető seperc alatt "deszkurkálta" magát (intézkedett), hogy kijusson az USA-ba. Pillanatok alatt magyar állampolgár lett, s mint ilyen, már ült is a repülőgépen. Aki nekiveselkedne, az tudna még hasonló példákat gyűjteni a nép ajkáról, mint hajdaniak a regéket, s biza nem csodálkozna, ha a Nemzeti Védelmi Szolgálat titkosszolgálati eszközeinek felhasználása nyomán nem csak a "hamis okmányokat felhasználó" állampolgár-jelölteket, de a honosítás könnyítését sajátosan értelmező, szolgálatkész ügyintézőket is elvinnének. És egy határok felett egyesített nemzethet méltóan a határon túlra is át-átnyúlhatnának, legalább egy kis ejnyebejnyézésre...

                                              (Illusztráció: karpathir.com)

Rövidnadrág, hosszú zseb, lakkcsizma

A divat olyan, mint a történelem: arról is azt mondják, ismétli önmagát. De olyan is, mint a politika, amiben F.D.Roosevelt egykori USA-elnök szerint semmi nem történik véletlenül, de ha mégis, akkor azt biztos úgy tervezték meg. Szóval a divat is ismétli önmagát, persze az előre tervezettek szerint. Amikor először láttam az 1960-as, 1970-es éveket idéző anyagból és szabással készült női ruhákat valamikor az év elején, és lekicsinylően legyintettem, kiderült: ezek most a legmenőbbek. Ugyancsak tavasszal (igen, már tavasszal, hiszen amint előbújnak az első melegebb napsugarak, azonnal megfogyatkoznak a fiatalabb hölgyeken a ruhadarabok), amikor feltűntek az olyan rövidnadrágok, melyeknek rövid szárai alól kikandikáltak a zsebek végei, arra gondoltam, ezt pár éve még nem vette volna fel senki, mert hogy hogyan néz az ki?! Aztán az új szezonra készülve valahol, egy rövidnadrág-gyárban valaki egy akkora tételt "elszabhatott", hogy selejtnek sok volt - legyen hát divat. És lett! Valami hasonló történhetett azon nadrágok esetében is, melyeket úgy módi hordani, hogy jókora hasadások vannak rajtuk, esetleg az előre gyártott foszlás a szemet vonzó testrészre enged betekintést. Legújabb élményem pedig a sokszor lenézett gumicsizma. A divatipar a szivárvány minden színében pompázó darabokat a fiatalok kedvenceivé tette. A minap egy templombeli ünnepségen egy fiatal hölgy bokán kicsivel felül érő csillogó, fekete gumicsizmában jött és ment a padsorok között, senki ügyet sem vetett rá. Hasonlót gyakorta látni falvakon, ahol az eredeti gumicsizmát szabják át "félcipőnek", sőt, papucsnak is. Lám, lám, a lábbelidivat nem marad le, eleve ilyeneket gyárt, és jó pénzért árulja. Bizonyára ti is ismeritek a régi, viccesnek szánt mondást, miszerint a gumicsizma mezőgazdasági lakkcipő. Nos, a tréfa komolyra fordult: a gumicsizma az ünneplő ruházat részeként is létjogosultságot szerzett.

                                                       Lehet válogatni         (fotó: divany.hu)

Mese gólyáról, szarkáról, verebekről

Komolyan mondom, ez a hír nem kacsa. Sőt, nem is lóról szól, hanem egy gólya viseli a Ménes nevet, amit a Pöstyénpusztán folydogáló Ménes-patakról kapott, a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület szakembereitől. 
Szóval ezt a Ménest letartóztatták Egyiptomban, kémkedés vádjával, mivel GPS-jeladót viselt a hátán. Elképzeltem, hogy sasszemű egyiptomi vadászrepülők kiszúrták az ország légterében, majd leszállásra kényszerítették a kelepelőt a legközelebbi reptéren. De aztán tisztázódott, hogy egy ugyancsak sasszemű nílusi halász vette észre a gyanús békarémet, elcsípte, átadta a rendőröknek. Azt hiszem, ilyen honpolgárokról álmodhatott egykor Sztálin, és a többi diktátor. Ménes a rács mögött nem vallott, de szerencséjére kiderült, hogy csak vándorlását regisztráló jeladóról van szó. Az eset kapcsán a hírügynökségek megemlítik, hogy korántsem példa nélküli a madarak, illetve általában az állatok hadra fogása, amikor kémkedésre, kisebb-nagyobb csempészésre tanítják be őket. Állítólag Kolumbiából kábítószert a legbiztonságosabban postagalambokra erősítve lehet az USA-ba juttatni. Ezt hallva minden világos lett! Nemrég hírelték, hogy nem találják az illetékes bukaresti minisztériumban az amerikai Bechtel céggel az észak-erdélyi autópálya megépítésére tíz éve kötött szerződés eredeti példányát. Mondjuk, azok után, hogy közben mennyi pénz is eltűnt, nem csoda. De egy minisztérium mégse egy ócska sufni, hogy egy ilyen fontos paksaméta csak úgy kámforrá váljon. A megoldás itt van az orrunk előtt: lopásra (és némi olvasásra, meg szekrényajtó kinyitásra is) kiképzett - mondjuk - szarkák egy óvatlan pillanatban berepültek a takarítónő által nyitva hagyott ablakon, fogták a cuccot, és huss! Végül muszáj szót ejteni még egy madárfajtáról, a verébről. Ezeknek néznek valójában bennünket azok, akik ilyen szerződés-eltűnési dumákat akarnak beetetni velünk.
 (Fejlemény: Azóta a szabadon engedett Ménest egy núbiai család levadászta és megette... Van, ahol ilyen drasztikus véget érnek a történetek.)

                                     Ménes az egyiptomi dutyiban    (fotó: origo.hu)

Nájlonbébi, álompár

A szilveszter elmúltával koránt sincs vége a mulatságnak – jól van ez kitalálva, hogy az év eleji, menetrendszerűen érkező csapásokat (úgy mint például az áremeléseket) vidámsággal lehet ellensúlyozni.

Itt van mindjárt egy komolyból röhejessé váló hír: egy terrorista vezér „lesakálozta” a brit haderőnél szolgáló Harry herceget a Daily Telegraphnak adott interjújában. A rejtekben élő tálib Gulbuddin Hekmatyar az USA által legkeresettebb terroristák egyike – akinek a brit napilap ezek szerint nyomára akadt, a CIA meg csak bottal üti azt. Hát így érezzük magunkat biztonságban.

Ne is foglalkozzunk hát politikával, inkább a családdal, a gyerekekkel.

Pontosabban egy gyerekkel, aki nem is igazi gyerek, hanem babaszimulátor.

                                                                                              (Illusztráció: hir24.hu)

Ez a műcsecsemő világra úgy viselkedik, mint egy igazi: sír, éhes, tisztába kell tenni, és a tesztelés alatt álló szülőjelölt minden reakcióját rögzíti (a kis alattomos), amiből kimutatható, mennyire alkalmas a szülői szerepre az átmeneti anyuka/apuka. A nájlonbébi előnye, hogy kikapcsolható, visszaadható.

Pont olyan, amilyenre az év első álompárjának szüksége lehet: a Playboy című képeslap „atyja”, Hugh Hefner egy szilveszteri partin fogadott örök hűséget szíve (nem első) választottjának, Crystal Harrisnek.

                                                                                                (Illusztráció: femcafe.hu)

A mesés pár élő bizonyítéka annak, hogy az igaz szerelmet nem lehet elfojtani: 2011-ben már nekifutottak egyszer az oltárnak, pontosabban az esküvőnek, de az ara meggondolta magát. Azóta rájött, hogy nem tud a nála 60 évvel idősebb, 86 esztendős Hugh nélkül élni, és elfogadta egyebek mellett az esküvői gyémántgyűrűt is. Azt hiszem nem kell bizonygatni, hogy a holtig tartó frigyre mondjuk van is esély... A fent említett módon pedig a praktikus gyermekáldást is meg tudnák oldani.

A foci szépségei

Japán győzelmével vasárnap késő este véget ért a hatodik női labdarúgó-világbajnokság.

                                                                                      (fotó: nemzetisport.hu)

Miközben a férfiakról szóló, akár alacsonyabb szintű focihírek uralják a sport vonatkozású híradásokat, ez a rendezvény szerintem méltatlanul kevés teret kapott, pedig mégiscsak egy világbajnokságról beszélünk.

Itt egy nagyobb zárójelet nyitva közbeiktatom egy régebbi írásomat, ami éppen erről, a "nevesincs és hol van már azóta"-tipusú focisták ajnározásáról szól:
           A nagyürögdi lelki teher

A tévés híradások „sportos” részét a labdarúgás uralja, néha érdemtelenül. Nincs ez másképp annál a nagyváradi helyi televíziónál sem, mely minden reggel megmutatja, hogyan érezték magukat előző nap a Bihar FC aranylábúi. A tegnapi reggel sem volt kivétel, és micsoda szörnyűséget láttam/hallottam?! A futballisták a nagyürögdi* pályán voltak kénytelenek edzeni, amely mellett (oh, irgalom atyja, ne hagyj el!) szekerek haladtak el, odébb libák totyogtak! És ez még semmi. A riporter megszólaltatott helyi lakosokat is a nagy eseményről, és nem akartam hinni a fülemnek: azok a hálátlan falusiak még csak nem is sejtették, hogy „pár száz méterre tőlük edz a megye legerősebb labdarúgócsapata”. Ezt a pofátlanságot! Nem lennék meglepve, ha a focisták ilyen lelki sokkot nem tudnának feldolgozni, s jönnének a vereségek...

(*Nagyürögd – románul Nojorid – falu Nagyváradtól 9 kilométerre, délre)

(Bihari Napló, 2007. február 15.)

Tehát női foci VB. A legismertebb európai tévés sportcsatorna jóvoltából azért nyomon lehetett követni a meccseket, melyek bővelkedtek izgalmakban, fordulatokban – ellenben elvétve láthattunk sportszerűtlenséget, időhúzást. A hölgyek nagyszerű megoldásokat mutattak be, és végtelenül lelkesen kergették a labdát. Az erőnléttel sem volt baj, akár a hosszabítás utolsó percében is úgy szaladtak, mint a nyúl. Méltó megkoronázása volt a tornának a döntő, melyet az USA csapata már az első félidőben megnyerhetett volna Japán ellen, de valahogy kimaradtak a helyzeteik. Aztán előbb a rendes játékidőben, majd a hosszabításban is vezetést szereztek – itt külön kiemelném Alex Morgen találatát, aki egy kiugratást úgy tett maga elé jobbal, majd úgy küldte a labdát ballal a hosszú sarokba, hogy akármelyik férfi világsztárnak becsületére válna. De a felkelő nap országának lányai kamikázékként mindig visszatértek a partiba. Érdekes volt, hogy a tizenegyes-párbaj előtt az amerikaiak feszültsége ellenében a japánok milyen lazán tereferéltek, és ez meg is látszott a teljesítményen, hiszen előbbiek négyből hárman hibáztak, az ötödiknek már rúgni sem kellett...
És, ha már nőkről van szó, természetesen megválasztották – persze nem hivatalosan – a tíz legszebb focistát. Bár a mindenféle legjobb teljesítmények mellett szépségkirálynőt nem hírdettek, a magam részéről az USA már említett csatárát:

                                                          Alex Morgan, USA        (fotó: sport365.hu)

vagy a kapus Hope Solot

                                                        Hope Solo, USA           (fotó: sport365.hu)

bármelyik szépségversenyre is nyugodtan benevezném.
Mondom én, hogy szép sport a foci.
-Közben pedig azon tűnődöm - és női olvasóim most ne vádoljanak férfi sovinizmussal, sőt, ellenkezőleg, ez elismerésem jele - hogy egy-egy ilyen válogatott milyen szintű férfi csapatot lenne képes legyőzni.
Meggyőződésem, hogy lelkesedésben, elszántságban bármilyet.