Nézd a kombájnt... is

Volt szerencsém a minap részt venni a AGROmashEXPO és AgrárgépShown, mely Magyarország agráripari csúcsrendezvénye. Már nem mintha az agrárium szakértője lennék és különös érdeklődés vezérelt volna, de ez van, egy ilyen szakma az enyém. És mondhatom, nem bántam meg, de tényleg.

Azzal a kérdéssel nem akarom most sem magamat, sem téged bosszantani, hogy vajon miért tartja fenn a magyar kormány például ebben a témában is a feszültséget a romániai, ezen belül a Bihar megyei magyarok körében, egészen pontosan a romániai magyar gazdálkodók körében, hogy a magyar pártokhoz tartozó gazdaegyesületeket is úgy támogatja, hogy azok érezzék riválisoknak egymást. Ezért például egymásra szervezik a falugazdász programot vagy éppen az említett kiállításra történő utazást. Vagyunk elegen, lehet megosztani... Fő a nemzeti egység.

De, mint mondtam, ne bosszankodjunk most ezen. 

Szokták mondani, hogy: "Szép vagy, mint egy új traktor". No, én annyi szép új traktort láttam kb. 4 óra alatt, mint életemben eddig összesen sem. Meg még egy csomó csuda dolgot. Például olyan gépeket, melyekről máig nem tudom, mire lehetnek jók. Egyik-másik úgy tűnt, valami csillaghajó vagy űrszonda, mindenesetre az áruk is a csillagokban volt... Néhány érdekességet le is fotóztam (tízet, rákattintással nagyíthatóak), most magyarázom - persze nem szakmai szempontból, pontosabban az én szakmám szemével.

1. Laikusként is megfigyelhettük, hogy a kisebb-nagyobb cégek lehetőségeikhez mérten próbálták magukhoz csábítani a nézelődőket. Volt akinek csak a szokásos szóróanyagokra telt, míg a másik véglet a komplett színpadi show-műsor volt, szemrevaló táncoslányok produkciói között beszéltek a kombájnokról, ekékről, stb. Remélem, a mellékelt képen te is a kombájnt figyeled, mint fő látnivalót...

2. Ez a John Deer traktor az 1940-es évek elején az USA-ban szántotta a tarlót. Manapság is kitűnő állapotban van, bemutatókra járnak vele, a hangja is kellemes volt.

3. Ez nem úgy néz ki, mint egy sorozatvető? Hát mert az is, de nem ágyú, hanem egysoros vetőgép (vagy mifene), de ezt is csak onnan tudom, hogy megnéztem előtte a kiírást.

4. Esetünkben az Ursus nem üveges vagy dobozos, hanem kerekes. Az ára pedig annyi, hogy te és kedves családod a barátaitokkal és szomszédokkal együtt egy életen át sörözhetnétek belőle. Lehet, még maradna is.

5. Ha nem látnád esetleg elsőre, itt két gép van: a kicsi traktor(szerű) befért a nagy kombájn(szerű) alá.

6. A gyerekekre is gondoltak: kivetítéses játékban a szalmabálák között szaladgáló patkányokra kellett labdákat dobni, egy találat - egy pont. 

7. Valami szellőztető rendszer elemeinek tűnnek azok a darabok, melyekből ezt a robotemberpárt összerakta az ötletes kiállító.

8. Az egyik pavilon mennyezetéről csüngött ez a diszkógömb-szerűség és mi sem természetesebb, hogy nem színes fényeket lövellt, hanem egy munkavégzés közbeni traktorról készült kisfilm futott rajta.

9. Gondoltak a megéhezőkre, megszomjazókra is, minden pavilonban volt legalább egy vendéglátóhely, nem beszélve az udvaron lévőkről, ahol sonka, kolbász, tepertő, bor, pálinka éppen úgy volt, mint hotdog, hamburger. Megjegyzendő, hogy készpénzt nem lehetett a kiállítás területén használni, a bejáratnál egy helyben érvényes bankkártyára lehetett bármely összeget elhelyezni, s azzal fizetni, az automatán megjelölve a 0% és 20% közötti borravaló lehetőségét is.

10. Rövidesen újra sokak érdeklődésére számot tartó kiállítás lesz a Hungexpo Budapesti Vásárközpontban: február 7. és 10. között a 26. FeHoVa elnevezésű fegyver-, horgászati- és vadászati nemzetközi kiállítást tartják meg, mely a szervezők szerint a Kárpát-medence horgászainak, vadászainak és természetkedvelőinek legnagyobb és leghangulatosabb találkozója. Nem ígérem, hogy ott találkozunk, de ki tudja?!

"Hogy vagytok, öreg?"

Rémisztő, hogy már megint...

Két hete voltam kint az Alfer (Albert Ferenc) sírjánál, így halottak napjára közeledve és most is - mint mindig, ha néha kimegyek - csak csóváltam a fejem... Már lassan nyolc éve. Sosem felejtem el azt a nyomasztó csendet, ami akkor reggel a szerkesztőségben fogadott, amikor az Alfer asztalán már csak egy gyertya égett.

Aztán Oszi bácsi (Tuduka Oszkár) jellegzetes ballonkabátos alakja szállt fel a szerkesztőség előtt az utolsó villamosára tavaly,  miután megírt még egy alapos koncert- tudósítást,  a legjobb részeket pedig el is dúdolta nekünk.

És most megint.

Budapesten ért a hír, egy nagy örömet okozó előadás után. "Remélem, az üzenetet csak az előadás után nézed meg", írta a rossz hír hozója és mennyire igaza volt, hiszen a világ megint kicsit más lett. 

Szántó Sanyi sem volt kivétel, ő is azonnal úgy kezelt a szerkesztőségbe kerülésemkor, mintha mindig is kollégák lettünk volna. "Azért kerültél ide, mert itt a helyed" - most is hallom a hangját. Aztán, mikor a Kanonok sorról a mostani székhelyre költöztünk, vagy öt-hat évig nem csak egymás mellett volt az íróasztalunk, de szemben is ültünk egymással. Ez a mindig egymás szeme előtti idő már eleve önmagában rejt egyfajta bizalmas, baráti viszonyt, de ahogy az egy igazi "Faterhez" (a minden kolléga Faterjéhez) illik, mindig érdeklődött a családról, mindig érdekelte a lányom, a fiam sorsa. Aztán ritkultak a találkozások, de az érdeklődő nem változott. "És kézcsókom a kedves feleségednek" - ezt sosem felejtette el...

Ha szolgálatos volt és valami anyagot várt tőlem, felhívott: jó lesz az, Csabikám, csak nyugodtan, ráérünk és fotót is küldj, ha van."

Már megint ez a nyomasztó csend.

Már megint kevesebben egy barát-kollégával. 

Aznap fogtunk kezet utoljára, amikor a fentebb említett látogatást megejtettem a biharpüspöki temetőben, közös barátunknál.

Ha tehette volna, meggyőződésem, hogy tőlem az úriember Szántó Sándor, a Fater így köszönt volna el az elmúlt pénteken: "Hogy vagytok, öreg? Jól? Na, az a fontos. És ne felejtsd el átadni kézcsókom a feleségednek!" 

                                            Szántó Sándor (1941 - 2016)

 

...én köszönöm

A minap volt szerencsém székelyhídi táncosokkal részt venni egy magyarországi tehetségkutató verseny tévés felvételén. Sok mindent tudunk, vagy tudni vélünk az ilyen show-műsorok kulisszatitkairól, itt a lehetőség, hogy egy kicsit jobban a színfalak mögé nézzek, gondoltam, mikor elfogadtam az utazás lehetőségét. Nem részletezem kalandjainkat (azok kiderültek a megjelent tudósításból), melyek egyrészt igazolták előzetes sejtéseinket, másrészt jó pár lapáttal rá is tettek azokra. Napközben többen megkérdezték: ha tudtam volna előre, hogy így alakul, ugye, nem vállaltam volna? Hát, lehet, pillanatnyi felindultságomban másként gondoltam, de így, napok múltán semmiként nem bántam meg. Élmény volt minden jó és rossz epizódjával együtt, melyekre évek múlva is emlékezni fogunk. Fogunk, mondom többes számban, hiszen úgy gondolom, hogy bár még lehet, keserű a szájíz, ám útitársaim is gazdagodtak sok olyan élettapasztalattal, közösségi élménnyel, melyet, lám, újra a táncnak köszönhetnek. Ami rám kiemelkedő hatással volt, hogy a megpróbáltatásokat (higgyék el, nem túlzok) a gyerekek és fiatalok kivétel nélkül egyetlen zokszó nélkül viselték és ez a fegyelmezettség számomra azt sugallja, érettek annyira, hogy felismerték és megértették a körülöttük történtek lényegét, ami hozzájárul ahhoz, hogy nem válnak könnyen megvezethető felnőttekké. 
Ha másért nem, ezért már megérte ...és én köszönöm.

Ultras Liberi, avagy aki nem ugrál...

Rencz Norbert (Budapest, 2014.10.11.)

„Ez a magyar csapat nem az a magyar csapat” – mondta Gundel Takács Gábor szombat este inkább magának, reménykedve, mint a tévénézőknek. Aztán igaza lett. De most nem róluk lesz szó.

A magyar futballdrukkereknek viszont látszólag mindegy, hogy ez a csapat az vagy sem.

A történet nem az e hétvégi Európa-bajnokság selejtező meccse előtt kezdődött, hanem tavaly a világbajnoki selejtezők egyikén, ahol Románia válogatottja fogadta a magyar futball-gárdát. Ez a meccs a vendégek számára nem kedves emlék, mivel 3 gólt kaptak, válasz nélkül (magyar gól 1972 óta nem született a bukaresti Nemzeti Arénában, korábbi Augusztus 23 Stadionban).

Ahogy tavaly, idén is indult szurkolói vonat Budapestről, ami egy mozgó kocsmaként is funkcionálhatna, mely a magyar „drukkereket” szállította a román fővárosba.

Ezen a héten, a mérkőzés hetében tucatszám jelentek meg cikkek interneten, és napilapokban is arról, hogy a magyar ultrák hogyan szervezik útjukat Bukarestbe, valamint arról is szóltak hírek, hogy mivel szerelkeznek fel. Engem ez utóbbi gondolkodtatott el. A sok raklapnyi sörön talán annyira meg sem lepődtem, hiszen a sör -ahogy mondani szokták- hozzátartozik a focihoz. A sok raklapnyi nem elírás, de hát egy vonatnyi embernek meg sem kottyan, főleg, ha a drukkerek jó hangulatban szeretnék felgyújtani a fél Nyugati pályaudvart, valamint félholtra inni magukat még a végeredmény kialakulása előtt. Ja, lesz meccs is, nem csak balhé?... Továbbá büszkélkedhettek még bicskákkal, gáz-sprayekkel, baseball-ütőkkel, azaz mindennel, ami egy ütős utazáshoz és meccshez kell. (Ezek a képek az Ultras Liberi szurkolói közösség Facebook-oldalán elérhetőek)

                A magyar szurkolótábor 11-én este a román stadionban – fotó: Facebook)

          

Az egyik nem túl bizalomgerjesztő kinézetű szurkolóval készítettek egy interjút a Nemzeti Sport munkatársai a bukaresti állomáson, aki azt mondta, hogy attól függetlenül, ki milyen színű (mármint zöld-fehér fradista, vagy lila-fehér újpest-szurkoló) most „egy csapatban játszik”, mert „ezt megköveteli a haza”. A meginterjúvolt férfi egyébként mondandója vége felé a háttérből előtörő társaival együtt ugrálásba, illetve az „aki nem ugrál, az büdös román hej! hej!” szövegű dalocska skandálásába kezdett. És aki normális keretek között szeretne szurkolni? Na, mindegy, nem hasogatom a bizonyos szőrszálakat. A vonat egyébként közel 3 ezer ultrát szállított el a rangadó helyszínére, amivel Budapest utcáin jelentősen megnőtt a közbiztonság, viszont Bukarestben nem sétálgatnék ezen a hétvégén szívesen. Szóval nem tudom, ki mit követel kitől, de ilyen nagy szavakkal talán nem kellene dobálózni. Szép dolog ez az összefogás, hiszen egy magyar válogatott szintű csapatnak aztán kell is a támogatás, még akkor is, ha meccs közben a biztatás fogatlan, részeg vandálok szájából hallatszik. Ezeket a nem éppen értelmiségi arcokat valószínűleg nem a futball szépségei vonzották az Ultras Liberi nevű keményvonalas drukkerek köreibe. Valahogy szégyelltem magam, amikor videókat láttam arról, hogy milyen állapotban érkeztek meg a már említett tagok a bukaresti pályaudvarra: a sörös doboz, a cigi, valamint a kurvaanyázás már nem is zavarna, de a román rendőrök, illetve szurkolók provokálása már kicsit sok. Biztos nem én vagyok az első, aki erről elmélkedik, sőt, lehet nem is az utolsó, de ha egy rakás kigyúrt, verekedésre és petárda dobálásra kiéhezett „drukker” kiveri a balhét ott, ahol a magyarokat még petárda-cigi-sör nélkül sem szeretik, attól még a támogatott csapat nem biztos, hogy porba alázza a házigazdákat. Arról meg nem is beszéltem, hogy a szurkolók egy jó bunyó, illetve átdorbézolt éjszaka után köszönik szépen, felülnek a vonatukra (amire egyébként 24 ezer forintba kerül a jegy), és úgy, ahogyan érkeztek, kiabálva, ittasan –félelmetesen- elhagyják az országot. Utánuk pedig marad az utálat és a megvetés, amely immár 3 ezerrel kevesebb ember között oszlik el, azok között a magyarok között, akik talán nem a meccs miatt élnek Romániában. Azok között a magyar emberek között, akiket a határ innenső oldalán lerománoznak.

Persze most is, mint mindig, tisztelet a kivételnek! Azoknak a drukkereknek, akik a foci miatt, reménytől hajtva látogattak el a szomszédba. Egyébként a magyar futball válogatott szervezetten játszott, főleg a második félidőben. Ennek az eredménye is meglett, hiszen Dzsudzsák hibátlanul elvégzett szabadrúgásának köszönhetően 42 év után ismét magyar gól született a román fővárosban, ezzel válaszolt Rusescu korábbi találatára, így a végeredmény 1-1 lett.

Végül pedig egy, a magyar himnusz (amelyet a román füttykoncerttől nem lehetett hallani) közben készült fotó, melynek tartalma, a román drukkerek viselkedése említésre sem méltó:

                                                                                          (fotó: itthon.ma)

Nyelvtanulás útlevélből

Az márpedig nem igaz, hogy aki akar, az ne tudna megtanulni románul - álltja egy ismerősöm. Lehet benne valami, ám az ő szájából érdekesen hangzik a számonkérés-szerű mondat, ugyanis román ajkúként él egy érmelléki településen, tehát tömbmagyarságba vegyülve, és az odakerülése óta eltelt több évtized alatt sem tanult meg magyarul. Hogy árnyaljam a helyzetet, az illető gyereke, aki korábban szintén nem adta tanúbizonyságát magyar nyelvismeretének - aminek azért lenni kellett, hiszen az iskolában, az utcán a gyerekek óhatatlanul is tanulnak egymástól - ma felnőttként Budapesten él, és elég életszerűtlen, hogy csupán román nyelvtudásával boldogul. Ugye, nem is kell mondanom, hogyan viszonyul utóbbi a magyar állampolgársághoz? Ugyanúgy, mint azok az ezrek, tízezrek, akik például a magyar útlevél reményében hirtelen megtalálták magyar felmenőiket, esetleg rájöttek, hogy azok magyar állampolgárok is voltak hajdan. Így talán nem túlzás a legjobb nyelvtankönyvnek az útlevelet nevezni. Ami mindjárt választ is adna egy másik, fentebb konkrétan meg nem fogalmazott kérdésre is...

Tudománytalan ötlet

A minap Budapesten járva betértem a Halászbástya közvetlen szomszédságában lévő élelmiszerüzletbe, azzal a körmönfont gondolattal, miszerint ott sokkal olcsóbban lehet harapnivalóhoz jutni, mint az utca másik oldalán, ahol az árusok a műemlék okán magasabbra srófolják áraikat. Nem is csalódtam, viszont annál jobban meglepődtem, mikor a kereskedés plafonján lévő hangszóróból egy román rádióadó szignálját hallottam, majd román nyelvű konferálás után egy román könnyűzenei sláger szólalt meg. Másként nem történhetett, mint a világháló útján jutott el ez az adó a Budai Várba. Ottlétem alatt nem tapasztaltam a boltban tartózkodók tiltakozását a román szavak ellen. 
Mint tudjuk, országúton hosszú a jegenyesor hazáig, s míg csizmánk talpa helyett az autóbusz kereke kopik, szórakozást talál magának az emberfia. Főleg a fiatal, kinek mindenféle elektronikus ketyerék is segítségére vannak. Így a ma már nem csak beszélgetésre való telefonok gombnyomásra ontják a slágereket. A fiatal pedig spontán kórust alakít társaival és a telefonjával. Nem okoz gondot sem az angol nyelv, de sem a román. Láss csodát, a magyar anyanyelvű fiatal botlás nélkül énekli a román slágert. Erről jutott eszembe: talán nagyobb foganatja lenne a mindennapokbeli boldogulást szolgáló román nyelv tanításának a magyar gyerekek irányába, ha azt nem a tekervényes nyelvtani szabályok, és bakafántos, máskor sosem használt tájszavakkal tűzdel irodalmi begyepesedések felől közelítenék meg, hanem mondjuk az általuk kedvelt műfajok felől. Urambocsá' talán még a könnyűzenét is fel lehetne használni ehhez. Belátom, ez elég "tudománytalan" ötlet, de ha valódi lenne a cél, akkor talán ezt a meglepő eszközt is szentesíteni lehetne.

Odatartják a másik orcánkat is...

Jobb egy igaz ellenség, mint egy kétszínű barát – tartja népi bölcsesség, márpedig a népi bölcsességekben általában lehet bízni. Olvasom, a Râmnicu Vâlcea-i női kézilabdacsapat edzője rettenetesen elkeseredett a Ferencvárostól saját pályájukon elszenvedett vereség miatt. Az eredmény még csak hagyján, de a vendégszurkolók örömükben – oh, irgalom atyja, ne hagyj el – elénekelték az oltyán arénában a magyar himnuszt! Ez az ember nem szeret bennünket, erről kár lenne vitát nyitni – de nem is titkolja, és valószínűleg viszont szeretetet sem vár el. „Mélyen felháborít ez a képmutatás”– mondta Szanyi Tibor a minap egy tévéinterjúban – ez az egyetlen dolog, amiben egyetértek vele. Ő annak az MSZP-nek az elnökségi tagja, amelyiknek vezetői pár napja megkövették a határon túliakat 2004. december 5.-ért. Szanyi a következőket (is) mondta rólunk, kiket egyszerűen lerománozott: "Próbáljon csak meg valaki egy ázsiainak látszó amerikai állampolgárt lekínaizni." Vagy:"Az állampolgárság egy nemzethez való tartozást fejez ki." (Értsd: aki román állampolgár = román.) És ami mindennek a teteje: "Ha valaki annyira magyarnak érzi magát, adja vissza a román állampolgárságát." Hát mit mondjak? Keblemre, kedves Szanyi Tibor, ön aztán érti a kisebbségi kérdést! Ha kétségünk lett volna, most már biztosak lehetünk a bocsánatkérés őszinteségében! Ám, mielőtt átesnénk a ló túlsó oldalára, azért a székely zászlók kiaggatása sem egy halált megvető bátorságot követelő tett a FIDESZ-esek részéről – Budapesten, miközben az ottani lobogók az itteniek arcát csapkodják. Adyt parafrazálva: rohanunk a választási kampányba. Mármint a magyarországiba. Mert bár csak jövőre lesz a voksolás, a határon túliak szavazataiért tusakodóknak már most semmi sem drága. Maguk a határon túliak sem. Nem haboznak odatartani a mi másik orcánkat, ha pofozkodásról van szó.

                               A Fradi kéziseinek öröme Râmnicu Vâlcean  (fotó: origo.hu)

Fogunkhoz verik a garast

Néztem ma délben az m1 híradóját. Volt egy riport arról, hogy milyen mértékben hanyagolják el a romániai lakosok a szájhigiéniát. Nem mondom, valóban komoly téma, de azért kicsit meglepő, hogy a közszolgálati híradó déli adásában kb. 1.5 - 2 percben foglalkozott vele - hiszen az ilyen hírműsorokban másodpercekért mennek ölre a híreket szállítók. Megtudtuk, hogy a romániai lakosság 20%-a sosem mos fogat, aki igen, az jellemzően városi lakos, és, hogy jobbára csak akkor megyünk fogorvoshoz, amikor baj van, nem járunk rendszeresen ellenőrzésre.

Valóban elkeserítő a helyzet. De vajon mégis miért foglalkoztak ilyen kiemelt időpontban ilyen - viszonylag - hosszú időtartamban a "mi" fogainkkal. Fogas kérdés! (Bocs, olcsó poén,de nem tudtam kihagyni...) Azt hiszem, a magyarázat abban van, hogy a budapesti kormány költségvetésében megjelent egy olyan tétel, ami a határon túliak egészségügyi helyzetének javítását célozza. (Témába vágó hír olvasható itt, érdemes elolvasni.) Dícséretes kezdeményezés. Pénzt akarnak költeni. Pontosítok: pénzt akarnak költeni - ránk. Biztos van ennek a költésnek megalapozott oka, amihez megalapozott indoklás is kell. Amihez nem árt egy kis média-előkészítés, mert azt hiszem, hasonló riportot akár Magyarországon is forgathattak volna, bármelyik faluban vagy városban találtak volna olyan fogatlan nőket és férfiakat, mint akiket a mai riportban a mikrofon elé állítottak. Mint mondtam, jó is kisülhet ebből. De én már csak ilyen gyanakvó vagyok.

Te kinél bankolsz?

"Magyar pénz" - legtöbben így ismerik azt a támogatást, amit évekkel ezelőtt kezdett folyósítani a magyar kormány azoknak a határon túliaknak, akik magyar tannyelvű tanintézménybe jártaják gyerekeiket. A pénz ugye sosem jön rosszul, és parktikus volt a kézbesítés is, mert lehetett bankkártyán keresztül, lehetett a postán kézhez venni, sőt, a postás akár házhoz is vitte, ha a kérelmező ezt az opciót jelölte meg a kérvényén. Egy "hibája" azért volt ennek a rendszernek, legalábbis Romániában: a támogatást nyújtók az RMDSZ által kiépített hálózatot vették igénybe a működtetéshez.
(Most úgy tűnhet, az RMDSZ mellett kardoskodom. Pedig nem ez a szándékom. Meg neki nincs is erre szüksége. Csupán egy újabb adalék arra, miként csapódik le a politikai kötélhúzás a "kisembereken".)
A tavalyi budapesti kormányváltás után gyorsan kiderült: nekik ez így nem lesz jó, a kétharmad nem szándékszik egy gyékényen árulni az RMDSZ-szel - joga van hozzá. A tanügyi támogatást kivette a szervezet hatásköréből - joga van hozzá.Változtatott a lebonyolítása módján - joga van hozzá. A pénz átutalását kizárólagosan az OTP Bank hatáskörébe utalta (valamennyi érintett országban) - bizonyára joga van hozzá. A bank közleményéből kiderül: ingyenes az ilyen ügyfeleknek a számlanyitás, a bankkártya, és annak fenntartása, illetve havonta (ha több is van) az első két pénzfelvétel. Sőt, további kedvezményeket is kapnak, bizonyos banki ügyleteknél. Ez mind nagyon jó, meg szép is.
Modernizálódunk.
Az embernek legyen bankszámlája, használjon bankautomatát.
Az OTP Bank meg szerezzen potenciális ügyfeleket.
Úgyis olyan jó a hírük manapság a bankoknak.

                                                                                              (fotó: elelmiszer.hu)
A bankkártyákat értesítés és beütemezés alapján osztják ki a népnek - hiszen bankfiók nincs minden utcasarkon, meg minden faluban. A bankkártyát a megjelölt napon veheti át a támogatás kérelmezője. Ha esetleg munkahelye van - megtörténik az ilyen - szabadnapot kér. Lehet, kap is. Így oda tud utazni - ugyanis nem lakik mindenki a megyeközpontban (bár ez sokak számára hihetetlenül hangzik). Igaz, hogy ezzel veszíti az aznapi fizetését, az aznapra szóló étkezési jegyét - ha még kap egyáltalán. Remélhetőleg egy nap alatt el tudja intézni. Ha nem kap szabadnapot, akkor is van lehetőség előtte, mivel meghatalmazhat valakit a dolog elintézésére - közjegyző előtt kell meghatalmazást adni, ami nem 2 lejbe kerül.
Mindez azonban apróság, lényeg, hogy a pénz továbbra is jár.
Csakhogy az ilyen apróságok keserítik meg a "kisemberek" mindennapjait.
Meg a politika.
A "kisemberek" minden napját.