Áramütés

Ismerősök csengettek be hozzánk ma délelőtt: a villanyszerelők!
Állandó olvasóim már tudhatják, hogy újabb fejezetet csatolhatunk a korábbiakhoz, melyek arról szóltak, hogy elismervénnyel bizonyíthatóan kifizetett számlák kifizetetlenségére hivatkozva ki akarták kötni háztartásunkból a villanyáramot. Az itt és itt olvasható előzményeket nem ismétlem el újra, csupán annyit, hogy augusztusi számláról van szó, két villanyóráról. Érdekesség, hogy a kikötési fenyegetések is már egy hónap eltéréssel érkeztek a két órára. A kifizetésről szóló banki bizonylatot (mely mindkét villanyórára szól) fénymásolatban elküldtem volt az áramszolgáltató központjába. Senki nem vitatja, hogy fizettem. Ellenben a villanyosok kötik magukat ahhoz, hogy hozzájuk nem érkezett meg a pénz - és ez a lényeg. Érdekes módon az egyik villanyóra ügye - mely előbbi a sztoriban, és nagyobb összegről is szól, úgy tűnik, némi ügyintézés után megoldódott. A második ügy is így tűnt egy darabig, miután közbenjárásomra a bank képviselője maga vette kezébe a telefont, hogy egyeztessen a sokadik telefonszámon végre utólért, illetékesnek vélt villanyossal.
Aztán csend.
Máig.

                                                                                         (Illusztráció: sulinet.hu)
Mint mondtam volt, ma már régi ismerősként üdvözölhettük egymást a villanyszerelőkkel. Mint aki bemagolta, már tudjuk a számla adatait, sőt, még mosolygunk is az egész baromságon. Ennek ellenére nincs kecmec, pénz nem érkezett hozzájuk. De akkor hová lett? Úgy tűnik, ez csak engem izgat - végül is érthető, az én pénzem.
Nem sokról van szó tulajdonképpen, 35 lejről. De talán nem is az összeg a fontos.
Újabb meglepetés: már nem 35 lejt kérnek számon rajtam, csak 29-et, mert 6 lej valami tüneményes módon "meglett"... Honnan? Miből? És hol a többi? Na, ez a kérdés függőben maradt.
A dolgot csak úgy lehet kitisztázni, ha veszem magam - meg minden vonatkozó papíromat - és szépen sk bekopogok a székelyhídi központba - mondták a villanyszerelők, akik láthatóan legalább annyira unták már ezt az egészet, mint én.
Értem. Úgy döntöttem, hogy mivel a 29 lejnél többe kerülne az út, ami még egyáltalán nem kecsegtet biztos sikerrel sem, inkább megadom magam - fizetek. Megint, hiszen elismervénnyel bizonyítottan egyszer már megtettem.
Ez a megoldás láthatóan megnyugtatta a kedves szolgáltató kiküldött embereit is, akik vállalkoztak a befizetés lebonyolítására is, és megígérték, hogy holnapi útjuk alkalmával hozzák a kezükbe leszurkolt összeg befizetéséről szóló nyugtát - ismeretségünk már került olyan stádiumban a hónapok során, hogy a bizalom kérdését úriemberekként kezeljük.
Azt azért megtudtam még, hogy az a bizonyos augusztusi hónap elég zűrös volt az áramszolgáltatónál, valami rendszer-átállás miatt, és százszámra születtek a tisztázatlan helyzetek. Nem éreztem megtiszteltetésnek, hogy bekerültem ebbe a körbe. Állítólag csak Érmihályfalván közel 70 hasonló bonyodalom várja a kibogozást.
Most él bennem a remény, hogy kikerültem ebből a körből.
De ezt csak halkan mondom mostmár. Meggyőződtem róla: a villanyszámla útjai is kifürkészhetetlenek...

Fáziseltolódás

Éppen egy hónappal ezelőtt írtam arról, hogy felszólítást kaptam az áramszolgáltatótól: fizessem ki az ilyen-és-ilyen számú számlát, mert kikötnek. Mint írtam, a félreértés (nevezzük így) - hiszen a számla fizetve volt - tisztázódott. Akkor azon is elcsodálkoztam, miként lehet az, hogy a háztartásban két villanyóra van, a számlákat egyszerre fizetjük, mégis csak az egyikkel van baj.
Nos, ami késik, nem múlik: a minap megjött a másik órára is a felszólítás, fizessek, vagy...

Újabb csodálkozás: miért késett a 2.-es számú felszólítás majdnem egy hónapot, mikor ugyanaz a házszám, és ugyanarra a dátumra vonatkozik? Mint azt egy hónapja is leírtam, a számlák természetesen ki vannak, sőt, már az első felszólítás kiküldése idején is ki voltak fizetve, így ennek a másodiknak még annyira sincs értelme, mint az előzőnek. Ráadásul ugye újabb 1 hónap telt el, ami azért elég kellene legyen egy pénzátutalásra - talán még akkor is, ha gyalog vinné a kasszás.
De mint kötelességtudó állampolgár, én ismét felhívtam - igaz, nem a papíroson megadott számot - hanem egy ismerősömet, aki - hogy úgy mondjam - a feszültség forrásának közelében dolgozik, nézne már utána ennek. Azt rögtön előre is bocsátottam, hogy a jószándék vezérelt, ugyanis úgy gondoltam, ne küldjék már ki feleslegesen hozzámig azt a két villanyszerelőt majd megint, hogy "jöttünk kikötni", ugyanis megint van elismervényem a befizetésről, ráadásul ugyanaz, mint egy hónapja, így a másolat a múltkorról már megvan a "központban", egyszerűen vegyék elő, nézzék meg, és kész. Joggal feltételeztem, hogy mivel a múltkori huzavovának nem lett folytatása, a pénz végül csak megérkezett oda, ahova kell, és mivel a két számla egyszerre volt fizetve, gondolom a két összeg kézenfogva kopogott be a pénztárba.
Újabb meglepetés: a számítógépes nyílvántartás szerint nem! A megkeresett illető már kicsit feszülten, de udvariasan hozta tudomásomra, hogy tulajdonképpen ő nem is illetékes, és az is kiderült, hogy - bizonyára jó indokkal - nem ugyanazon a helyen intézik a dolgokat, tehát van az áramot szolgáltató, van az adminisztrációt bonyolító (ez felettébb jól végezheti a dolgát, mert bonyolításból jeles), meg még mit tudom én, milyen részleg. Azt sem rejtette véka alá, nem bánná ha e tárgyban többé nem keresném, de ezt nem is veszem rossz néven tőle, tekintve, hogy sejtem ezek után, nekik sem egyszerű a dolguk a saját maguk útvesztőiben.
Pillanatnyilag tehát két dolog történhet.
Az egyik, hogy nem történik semmi.
A másik, hogy eljátszuk az egy hónappal ezelőtti vígjátékot.
Illetve három. A harmadik, hogy jönnek, és mi nem leszünk itthon, hogy beszálljunk a szereposztásba, és nem happy end lesz a vége. Na, ez kellemetlen lenne. Mindenkinek.