Füstoszlop felettünk

Magam is foglalkoztam a hírrel három hete: a Váradhoz közeli Nagyürögdön tűz ütött ki egy hulladéktelepen, éget fa- és műanyaghulladék, a fekete füstoszlopot Váradon is látni lehetett (meg minden irányból jó messziről). Most - vagyis vasárnap este - újra tűz volt ugyanott, ugyanazokkal az ismérvekkel. A katasztrófavédelmiek közleményéből kiderült, hogy vagy 2 órát locsolták a tűzoltók, mire sikerült megfékezni az 1000 négyzetméteren tomboló lángokat. A lakosság ezúttal is kapott riasztást az erre létrehozott mobiltelefonos alkalmazáson több kilométeres körzetben, hogy ne nagyon lébecoljanak a szabadban, mert akár mérgező gázok is felszabadulhattak a rohadtul csúf füst mellett. Nem volt gyerekjáték, hiszen a kémiai, biológiai, radiológiai és nukleáris balesetekkel foglalkozó csoportot is a odapattintották. A két héttel korábbi és a mostani sajtóközleményben is szerepel: a tűzoltók munkáját nehezítette, hogy a közelben nem volt vízutánpótlásra mód, tehát a tűzoltóautók jöttek-mentek munka közben valami távolabbi csaphoz (vagy mihez). 

Na, itt lesz érdekes a történet. 

Már az sem semmi, hogy ugyanott ugyanaz megtörténik két héten belül újra, adódik a kérdés: csak nem maradt még valami megsemmisíteni való a múltkorról?

De a még jobb kérdés: egy gyúlékony anyagokat tároló telepet működtető vállalkozás hogyan kaphatott működési engedélyt, ha nincs mondjuk legalább egy tűzcsapja (benne vízzel, persze)? És ezt még maguk a tűzoltóságot is felügyelő katasztrófavédelmiek erősítik meg, mármint azt, hogy nem volt vízforrás... 

Ha mondjuk te egy vállalkozó vagy, akkor tudod, hogy hányféle engedélyt kellett beszerezzél, mire kitehetted, hogy "Nyitva". Például épp a tűzoltóktól is. 

Távol álljon tőlem, hogy a tűzoltók munkáját fumigáljam, sőt, tudjuk, micsoda életveszélyes meló ez, nem is azokkal van a gond, akik szó szerint tűzbe mennek másokért, hanem azokkal, akik ilyen módon oda küldik őket. Meg akik ilyen módon felelősek a füstért, az elszabadult mérgező gázokért.

Meg azért a szennyezett környezetért, ami az egész országot mérgezi. 

És nem csak fekete füsttel.

Égett. Égünk

Amilyen gyorsan terjedt a tűz hétfőn este Párizsban, a Notre-Dame falai és tetőgerendái között, legalább olyan sebesen terjedt a híre. Ami persze nem is csoda, hiszen párját ritkító katedrálisról, egyben kulturális szimbólumról van szó, másrészt nem is igazi közösségi(háló) tag az, aki nem értesítette azon nyomban ismerőseit arról, amiről azok is értesítették őt azon nyomban. 

Nem akarom én kisebbíteni a szörnyűség súlyát - miért is tenném? - és a részletekbe sem megyek bele - mindenki olvashat annyit, amennyit csak kapacitása elbír - inkább arra gondoltam, hogy ez az eset példaként szolgálhat majd, ha megérik rá az idő, médiatanodákban. Arra, hogyan lehet egy valóban súlyos katasztrófát azon nyomban az ilyen-olyan érdekek szolgálatába állítani. Hiába jelentette ki az illetékes hatóság már igen hamar, hogy az előzetes vizsgálat alapján a tetőszerkezet javítási munkálatai közben bekövetkezett baleset okozta a vészt, ez csak (hogy úgy mondjam) olaj volt a tűzre azok számára, akik mást akarnak látni, hallani. 

Én nem jelenthetem ki, hogy valóban baleset volt-e vagy sem, de erre valók a szakértők. Akinek a végleges megállapítását illene megvárni. Legalább a hivatásos médiának. Talán akkor is ráérnének azt is egy ördögi terv részének tekinteni. Bár igaz, minek addig várni, addig kell ütni a vasat, míg meleg (nesze, megint egy tüzes példálózás...). Kétségtelen, az elmúlt órákban olvastam igen komoly elemzéseket, híreket megható jelenetekről, hősies tettekről, de olyan valóban szakszerűen megírt, többé vagy kevésbé bujtatott utalásokkal megszerkesztett, ki nem mondott, de egyértelmű sejtetésekkel teletűzdelt, "cáfolhatatlan" fotókkal alátámasztott cikkeket is, amiktől még a tűzoltók fecskendője is lángra kapna. És még egy nap sem telt el az első lángocska fellobbanásától... A Notre-Dame tetőzetének beomlásával a manipulációs lehetőségek tárházának újabb kapuja nyílt meg.

                              (fotó: europress)

Próbára teszi, akit szeret

Miközben a magyarkéci református parókián a napokban pusztított tűzvész kapcsán írtam a tudósítást, próbáltam, ahogyan illik és kell, tárgyilagos maradni. Azonban ezen a helyen már lehetek szubjektív. Valahányszor Mike Pál tiszteletessel beszélgettem már korábban is, az mindig élményszámba ment - és most sem csalódtam. Első gondolatom, ismerve a tiszteletest, az volt - bár nem vagyok mindenre csípőből, pláne nem szó szerinti bibliai idézetet vágó alkat -, hogy Isten próbára teszi azt, akit szeret. Mikor ezt kimondtam, a lelkész helyeselt: elsősorban azokat sajnálta, kiknek munkája elemésztődött, majd hozzátette, a gyülekezet, a barátok azonnal megmozdultak, az igét gyakorlattá téve: "Egymás terhét hordozzátok". Felfogásában ennek az esetnek is jó oka van, erős hittel úgy gondolja, hogy a Teremtőnek olyan nagy tervei vannak, melyeknek ez az eset egy kis része, és ahogyan már korábban is tapasztalta, egy idő után beigazolódik mindez. Pillanatnyilag lehet, úgy érezzük, hogy egy nagy ködben botorkálunk, az is meglehet, hogy a terv nem is földi életünkben teljesedik ki, de ki fog, abban biztosak lehetünk, mondta a lelkész, aki - hangsúlyozom - nem prédikált, barátian beszélgettünk. 
Ha eddig esetleg lettek volna, ezután már biztosan nem voltak kétségeim: nem az a kérdés, sikerül-e újjáépíteni a leégett tetőt, hanem hogy vajon mi annak a bizonyos nagy tervnek az újabb lépése. 
Mert akit próbára tesz, azt szereti.

                             A tető nélkül álló parókia épülete, illetve a kormos tetőtérből meredező kémények, háttérben a templom                                 (fotó: erdon.ro)

Vidám vészhelyzet-riadó

Mi sem voltunk különbek: a diák mindig örül, ha valami történik az iskolában, ami megbolygatja az órarendet, a tanítás menetét.

Az meg már csak hab a tortán, ha olyasmi zajlik, ami még bulinak sem utolsó.

Hát ilyen volt ma meg tegnap a vészhelyzetek esetére kiképző gyorstalpaló, ahol az általános, meg a középiskola diákjai, tanárai tudták meg, mi a teendő, ha tűzvész, földrengés, árvíz, meg hasonló csapások érnek.

Hát..., inkább ne tudjuk meg, ki mennyit sajátított el az amúgy is...  -mondjuk úgy- , nem a teljességre törekvő képzésből.

Már azt is lájkolták a diákok, hogy a nagyszünet után mindjárt megszólalt a "vészcsengő", tehát uzsgyi vissza az udvarra, hát még azt, mikor az általános tudnivalókkal végzett a szakértő őrmester, és a tanárokat visszatartotta, hogy gyakorolják a poroltó kezelését. Hát ez maga volt a diák-Kánaán!

Hát persze, hogy a tanárok úgy engedték be a diákokat az osztályokba, hogy ott aztán mindenki csendben üljön, ismételje a leckét.

Hát persze, hogy fittyet hánytak minderre a nebulók - inkább az ablakban nyüstöltek, vagy ki is sereglettek vissza az udvarra, lesve, mint a moziban, miként ügyeskednek (vagy idétlenkednek) a tanuló tanárok.

És még ha csak lestek volna, de nem azért diák a diák, hogy ne 'szójjon be mán'

Az általánosban, mikor még csak készültek az oltásra, egy legény nagyon segítőkészen úgy gondolta, hogy tiszta hülyeség valóságosan oltani virtuális lángokat, ezért kikiabált: "Tanárnő, ne csináljak egy kis tüzet?"

Aztán, mikor már a marokra fogott csőből dőlt a fehérség, az ablakokban megszólalt a kórus: "Hajrá, tanárnő!"

Azt hittem, hogy a középiskolában nagyobb lesz a muri, ehhez képest szinte gálánsan viselkedtek a diákok. Persze ők is maradtak az udvaron, meg figyeltek a páholyból (mármint az emeleti ablakokból), de ők megelégedtek csupán a buzdító hujjogásokkal és füttyögésekkel, majd a mutatványok végeztével a dicsérő tapssal.

Erre lehet mondani, olyan vészhelyzet(imitáció) volt, amin jól szórakoztunk!

Ránk jár a tűz

Jártamban-keltemben látom, hogy hiába minden figyelmeztetés a tűzoltóktól, a helyhatóságoktól az írott és elektronikus sajtón keresztül, úton-útfélen égetik a mezőt, a tarlót, az árokpartot. Felügyelet nélkül. Határon innen, és túl is. Tegnap láttam olyan helyet, ahol koromfekete volt az országút melletti árok, a mellette lévő, szántatlan mező - és szinte karnyújtásnyira volt az egésztől az erdő. Nem is tudom, hogyan nem kaptak bele a lángok a fákba.

           A fotót közel 3 éve készítettem Székelyhíd határában, egy áprilisi késő este. Nem messze a városszéli  házaktól égett a mező, ember sehol...

Tíz napja égett le gyerekek játékának következtében Krasznahorka várának tetőzete - igaz, ez nem tartozik a tarlóégetés kategóriába, de nem lehet kikerülni a párhuzamot: tegnap délután meg a Maros megyei Radnóton gyulladt ki a Kornis-Rákóczi kastély tetőszerkezete.

                                                                                                                               (fotó: lapszemle.ro)
Állítólag nincs olyan nagy kár, mint a Felvidéken, igaz, a radnóti vár - sajnos - nem is képviselt olyan értéket - úgy értem, nem volt rendbe téve, vita volt a visszaigénylés körül is. Mindez persze nem menti a tényt: őrizetlen tarlóégetés vezetett a zsindelytetős sarokbástyák kigyulladásához.
Mondhatnánk úgy is, felügyeletlen lángok miatt lángra kapott őrizetlen történelmünk egy darabja.

...büszke vára*

Szombat délután már megtöltötte a híradásokat: kigyulladt és ég Krasznahorka várának tetőzete.

                                                                                                                           (fotó: gyorplusz.hu)
A fentihez hasonló képeket láthattunk a híradókban, aztán már amatőr videók is előkerültek.
Aztán előbb azzal bővültek a híradások, hogy avartűz okozta a tűzvészt, ez később gyújtogatásra módosult, majd azt is megtudtuk, hogy két kiskorú játszott a tűzzel, ettől lángra kapott a száraz aljnövényzet a domboldalon, attól pedig a tetőzet.
Mielőtt tovább mennék, fontosnak tartom megjegyezni: sajnos sosem voltam a várban, a helyszínen, és tűzoltósági szakember sem vagyok.
Szóval, már az első felvételek láttán hihetetlennek tűnt nekem, hogy egy avar- vagy bozóttűz hogyan kaphatott bele a magas falak fölötti tetőbe?!
Előkerestem régebbi - úgy értem, a tűz előtti - fotókat, hogy lássam, mekkorára szokott ott nőni az aljnövényzet, a bozót, íme:

                                                                                                                         (fotó: panoramio.com)

                                                                                                                                (fotó: szekelyhon.ro)
Igaz, ezeken még zöld a növényzet, de gondolom az elszáradt sem magasabb.
Ismétlem, nem vagyok jártas a tűzoltósági rejtelmekben, például nem tudom, hogy az ilyen-olyan típusú növényzet mekkora lángokat képes produkálni.
Azért is vártam néhány napot ezzel a bejegyzéssel, hogy lássam, másban is megfogalmazódtak-e kétségek, vagy csak nekem van ez az "összeesküvés elméletem" - de ezek szerint utóbbi, mert semmilyen híradásban nem halottam egyebet, mint az avartüzet okozó két kiskorú történetét.

                                        Itt már tető nélkül, füstölgő falakkal       (fotó: kronika.ro)
A fentiek írása közben jutott eszembe - csak, hogy a paranoia teljes legyen - hogy a választásra készülő, egymásra acsarkodó romániai magyar pártok a "ki a magyarabb magyar" című tűzvészbenversenyfutásban új harcvonalat nyithatnának, ezzel a témával: ki sajnálja jobban Krasznahorkát, esetleg ki szervez megsegítésére hamarabb/nagyobb/szebb/nemzetibb/magyarabb jótékonysági koncertet/aukciót/gyűjtést.Most lehet ötletet adtam...

*Krasznahorka büszke vára