Más az élet németben

Szokták hangoztatni illetékesek, hogy a falunap például arra is jó, hogy a településről elszármazottak hazajöjjenek. Meg azok is a faluünnephez mérjék szabadságukat, akik külföldön dolgoznak. Jó ez így. "Én már három éve dolgozom németben", világosit fel egy fiatalember, söröspoharát egyensúlyozva az egyik fesztiválon. Nem is nagyon kell érdeklődnöm, árad az információ, miszerint egy építkezésen kezdte téglahordással, majd csoportvezető lett és már ő "dirigál" az utána és általa oda kiérkezett falu- és szomszéd-falubelieinek. Hogy az itthoniakhoz képest jobban megy sora, azt tanúsítja a nyakában lógó és a tetovált alkarját díszítő ékszer is (ránézésre arany). Megtudom, feleségét is "kivitte", akinek szintén jó helye van egy ottani család házvezetőjeként, óvodás korú gyerekük szépen beszéli már a nyelvet. Ott egészen más az élet, sehol nem látsz szemetet, nyugodtabbak az emberek, nem gond elmenni nyaralni, bizonygatja a nyugatra szakadt hazánkfia. Áradozását a mellettünk sertepertélő kis sráca szakítja meg, aki éppen végzett furcsa-zöld üdítőjének kiszivattyúzásával: Apa, hova dobhatom a poharat? Lökd oda a kerítés tövébe - jön a válasz, majd a jóember jó példával elöl járva söröspoharával meg is mutatja, hova. Mondanám, hogy három és fél lépésre tőlünk ott a fémkeretre húzott szemeteszsák, mint alkalmi kuka. Ám már nem érem szóval őket (újra kell vásárolni valamit a gyereknek), meg aztán lehet, nem is tudnák, mi az a furcsa alkalmatosság, olyan "németben" nincs.  

 

Az én fotógalériám

Gondoltam egyet és összegyűjtöttem az elmúlt mintegy három és fél évből a Facebook-profilomra feltöltött fotóimat - pontosabban azokat, amelyeket én vagy a lájkolók jónak tartottak. Íme a 25 darabos válogatás - az én fotógalériám. (Lehet, nem az utolsó és ezt fenyegetésnek is vehetitek.) 
A nagyításhoz kattints a képre.
A címek fentről lefelé haladva: 1. Szikrázó napsütés, 2. A lázadó, 3. Csákótermés, 4. Ne közelíts!, 5. Homoktenger, 6. Keresztutak, 7. Feszület, 8. A világ nagy dolgai, 9. Nagyhét light, 10. Üldözés, 11. Templombúcsú, 12. Szárnyra kelve, 13. Vasúti helyzetjelentés, 14. Vízenállás, 15. Lépcsőzetes barátság, 16. Virágvasárnap, 17. Nagypéntek, 18. A hálózat csapdájában, 19. Bogaras szín-játék, 20. Perspektíva, 21. Útmenti mementó, 22. A világ lilában, 23. Útközben lecserélve, 24. Falunap, 25. Tüskés-szorgos.

Szociális érzékenység, óh...

Amolyan fogadatlan prókátorként többször elmélkedtem már ezen a helyen is Berettyószéplak és lakosainak helyzetéről, az ottani kőolaj-kitermelés teremtette helyzetek, huzavonák okán (pl. itt és itt). A kitermelőt régebben szétkapták, megprivatizálták, újraindították, újra bezárták, pályázati pénzekből tettek-vettek körülötte, míg tartott a zseton, stb. Amivel azonban minden ottjártamkor szembesültem, hogy a kitermelés tönkretette a földeket, a házakat és legelsősorban is az emberek jórészét. 
A minap tétetett közzé a hír, hogy a parlamentben megszavaztak egy, a széplakiakra kedvező javaslatot, úgymond jóvátételként az elszenvedettekért. A kitételek között szerepel, hogy azok, akik  legalább 30 éve élnek, dolgoztak vagy dolgoznak a térségben, 2 évvel korábban mehetnek nyugdíjba, továbbá, hogy évente egyszeri ingyenes orvosi kivizsgálásban részesülhetnek. Ez eddig OK, kezdetnek nem rossz. De a folytatás... A politikusok hozzájárultak ahhoz, hogy az ebbe a kategóriába tartozó elhunytak után járó temetkezési segélyt 50%-kal megnövelhesse az önkormányzat, az erre a célra előirányzott keretéből. Tehát nem pénzt adnak, hanem lehetőséget a pénzben bizonyára amúgy is dúskáló helyhatóságnak. És az erre a célra előirányzott összegből. Mégis, év elején milyen elvet követve lehet haláleseteket betervezni? Jó, hogy nem kérnek előjegyzési sorrendet, azzal, hogy - már elnézést a morbiditásért - ezentúl megéri elhalálozni... Szerintem a helyiek jobban örültek volna a földek méregtelenítésére, az utak javítására vagy a megrepedt házfalak kijavítására megítélt pénzeknek (mármint konkrétan a pénznek, nem a fentihez hasonló "lehetőségnek"). Ami aztán az egészségüket is javítaná lassan-lassan és kevesebb lenne az idő előtti elhalálozás, aminek a hozzátartozók bizonyára jobban örülnének, mint a temetkezési segélynek. 

...én köszönöm

A minap volt szerencsém székelyhídi táncosokkal részt venni egy magyarországi tehetségkutató verseny tévés felvételén. Sok mindent tudunk, vagy tudni vélünk az ilyen show-műsorok kulisszatitkairól, itt a lehetőség, hogy egy kicsit jobban a színfalak mögé nézzek, gondoltam, mikor elfogadtam az utazás lehetőségét. Nem részletezem kalandjainkat (azok kiderültek a megjelent tudósításból), melyek egyrészt igazolták előzetes sejtéseinket, másrészt jó pár lapáttal rá is tettek azokra. Napközben többen megkérdezték: ha tudtam volna előre, hogy így alakul, ugye, nem vállaltam volna? Hát, lehet, pillanatnyi felindultságomban másként gondoltam, de így, napok múltán semmiként nem bántam meg. Élmény volt minden jó és rossz epizódjával együtt, melyekre évek múlva is emlékezni fogunk. Fogunk, mondom többes számban, hiszen úgy gondolom, hogy bár még lehet, keserű a szájíz, ám útitársaim is gazdagodtak sok olyan élettapasztalattal, közösségi élménnyel, melyet, lám, újra a táncnak köszönhetnek. Ami rám kiemelkedő hatással volt, hogy a megpróbáltatásokat (higgyék el, nem túlzok) a gyerekek és fiatalok kivétel nélkül egyetlen zokszó nélkül viselték és ez a fegyelmezettség számomra azt sugallja, érettek annyira, hogy felismerték és megértették a körülöttük történtek lényegét, ami hozzájárul ahhoz, hogy nem válnak könnyen megvezethető felnőttekké. 
Ha másért nem, ezért már megérte ...és én köszönöm.

Hinta rácsos ajtóval

A Jobbik egyik országos vezére a romániai korrupcióellenes ügynökséget állította példának a magyarországi politikusok elé, mondván, hogy miközben odaát  korrupció elleni "harc" mérlege a vizsgálatok, vádiratok, vádlottak és vagyonelkobzások tekintetében egyaránt nulla, addig ideát adatai szerint a DNA 9100 vizsgálatot indított, 300 vádiratot készített, 1100 vádlott került bíróság el és 1130 jogerős ítéletben 310 millió eurónyi vagyonelkobzással sújtottak politikusokat. Ennek fényében nem véletlen, hogy egy néhány hete készített felmérés szerint a romániai lakosság a kormányban bízik szinte a legkevésbé (23,8%) a szakszervezetekkel és az országgyűléssel vállvetve, a bizalmi sorrend másik végén ellenben a hadsereg (75%), az egyház (62,3%) és a csendőrség (62%) mögött ott a korrupcióellenes ügyészség (61,4%). Magam nem voltam a felmérésben megkérdezett 1081 személy között, ám ezúton mondom el véleményemet, miszerint igen örvendetesek a közélet megtisztítására tett erőfeszítések. Az ügyészek munkáját talán még hitelesebbé tenné azonban néhány dolog. Például, ha a  beidézettek némelykor nem az intézményben várakozva, a folyosói plazmatévéből harsogó bemondótól tudnák meg saját ügyük részleteit. Például, ha a nagynevű letartóztatottak megbilincselése és elszállítása nem silányulna hírtévék nézettségjavító mindennapos látványelemévé. Például, ha nem kellene attól félni, hogy bármikor bárkit elvihetnek, mert ahhoz nem nagyon kell megalapozott vád, az majd később vagy lesz vagy nem, ellenben a tisztségviselők olyannyira nem mernek felelősséget vállalni, hogy az már az ország megbénulásával fenyeget. Például - és talán ez a leginkább presztízsromboló - hogy bizonyos nyomozás alatti személyeket akár évekig is ki-be sétáltatnak a rácsos ajtón. Ha valaki bűnös, tessék megbüntetni, ha nem, békén hagyni. És nem hintáztatni, együtt a közvélemény indulataival. Persze más a helyzet, ha éppen ez a cél...

                                                                        (Illusztráció: zaol.hu)

Oszi bácsi, jó ez így?

Nem tudom pontosan mikortól ismertük egymást személyesen, de valamikor 2004-ben találkozhattunk először, amikor a Bihari Napló szerkesztőségének tagja lettem.
Azért fontos a "személyesen" megfogalmazás, mert korábban, amikor még csak a BN olvasója, később külmunkatársa voltam, már akkor is mindig élvezettel olvastam zenekritikáit, melyek annak ellenére élvezetesek voltak nekem, a komolyzenében kutyaütőnek is, mert a stílusa magával ragadó volt. Sokszor nem is értettem miről van szó, de éreztem, hogy amiről ír, az nagyon jó, szép és ő nagyon szereti.
Nem tagadom, nagyon jólesett, amikor kiderült: ő is ismer engem korábbról, pontosabban a BN-ben megjelent írásaim és fotóm alapján, amit azzal is bizonyított, hogy olyan jegyzeteimből tudott idézni gondolatokat, melyekre - őszintén - már én sem mindig emlékeztem...
Aztán, amikor kollégák lettünk - a tegeződést azonnal felajánlotta -, sokszor megesett, hogy kézzel írott cikkeit én pötyögtem számítógépbe. Nem lehetett nem szeretni - még ha néha siettünk is volna - hogy gyakran el is dúdolta nekünk a dallamot, amiről éppen irt.  Jó lesz így? - kérdezte tőlem (!), miközben én (szégyen vagy sem) sokszor azt sem tudtam kicsodának a micsodájáról írunk...
Nem lehetett megelőzni a köszönéssel, akár utcán találkoztunk, akár a szerkesztőségben, ahol, mire észrevettem, már nyújtotta is parolára jellegzetesen keskeny kezét. Mindig napra volt legutóbbi kommentárjaimmal, vagy éppen cikkeimből idézett, éreztem, tényleg érdekli amit írok. Mindig dicsért - kinek nem esik az ilyesmi jól, hát egy ilyen embertől?!
Egyszer megkérdeztem tőle, hogy a Kossuth rádió néhai "Játék és muzsika tíz percben" című műsorban hallott feladványokat felismerte-e annak idején? Tréfásan szinte kikérte magának: mindig mindet! Ne is legyen kétségünk, hogy biztos így is volt.
Kedves Tuduka Oszkár, megtiszteltetés volt kollégádnak, kicsit talán barátodnak is lenni.

                                                                                      (fotó: erdon.ro)

Kártyát, egészségünkre

"Orvosi ellátást biztosító műanyaglapos okmány" - írja a mindent tudó internetes lexikon az egészségbiztosítási kártyáról. Előnyeiről kár lenne vitát nyitni - mármint ott, ahol rendesen működik. Románia nem ilyen ország, de ebben semmi meglepő nincs, hiszen az elmúlt 26 évben már megszokhattuk, hogy még a jó ötleteket is úgy vezetik be, hogy azok tutira félresiklanak. Az egészségbiztosítási kártya kálváriája akár az "állatorvosi ló", mely négylábún, mint köztudott, minden lehető kór felismerhető. Anélkül, hogy a részletekbe mennénk, csupán emlékeztetőül annyit, hogy már a kétségkívül jószándékú ötlet elfogadtatása sem ment simán, aztán a hozza a posta - nem hozza a posta huzavona ment, majd az idegbaj szélére sodródtak orvosok és orvosi adminisztrációt végző asszisztensek, páciensek egyaránt, leginkább akkor fagyott arcukra az amúgy sem őszinte mosoly, amikor rendszeresen lefagyott az internetes rendszer. A legutóbbi hírek pedig egyenesen hihetetlenek: olvasom, hogy némelyek bankautomatákba tuszkolták kártyáikat, mert elhitték azt az interneten terjesztett "hírt", hogy az egészségbiztosító mindenkinek saját kártyáján őrzi az általa befizetett járulékot. Igaz ami igaz, sokan nem is sokat látnak viszont abból a pénzből szolgáltatás formájában sem, az a szerencsésebb, aki nem is szorul rá. De ami még jobb: volt, aki a kártyán található chipet kivágta (!), telefonjába tette, majd nem értette, miért nem működik. Na, ehhez már türelem, sőt, kézügyesség kellett. Tulajdonképpen, ha van erőnk mindezt humorosan nézni, a kártya részben elérte célját, hiszen mint tudjuk, a nevetésnek gyógyereje van...

.