A nemzetegyesítés békés módja, ha légiesítjük a határokat.
Ezt a megfogalmazást axiómaként hangoztatják a politikusok évek,
évtizedek óta. Hogy ezt mennyi sikerrel tették meg, arról bizonyára
mindenkinek van véleménye, illetve arról is, hogy miben sikerült már ez a
"nemzetegyesítés", miben nem és még talán arról is beszélhetnénk, hogy
amiben sikerült, annak maradéktalanul kell-e örülni.
A minap olvastam egy interjút Friderikusz Sándorral a Magyar
Narancsban. Lehet szeretni vagy nem szeretni a nevezett "médiafelületet"
vagy sem, mint ahogyan a médiaszemélyiséget is. Az azonban biztos, hogy
Friderikusznak olyan véleménye van, amire érdemes odafigyelni annak is,
aki nem ért vele egyet. (Elvakultak kíméljenek.)
A teljes interjú ide kattintva érhető el.
Én néhány gondolatot kimásolok ide, azért, mert úgy
gondolom, hogy olyasmiről beszél ezekben a mondatokban, melyek a határ
innenső oldalára, ránk is vonatkozhatnának (legyünk akár feketék vagy fehérek, jobbkezesek vagy balkezesek).
Például a médiával kapcsolatban.
Például a médiában dolgozókkal kapcsolatban.
Például a médiát működtetőkkel kapcsolatban.
Például csak úgy, emberségünkre vonatkozóan.
Ha valamiben, hát ebben már sikerrel járt a határok légiesítése. És nálam ez a "nem örülök neki"-kategória.
Szóval:
"- Milyen dolog az, hogy ha valaki mást gondol, mint ők, azt aljas
érvekkel lehúzzák a sárga földig és jól megtiporják? A permanens háború
logikája ez, nem másé. (...) Aki még tudja, milyen becsületesnek lenni,
ma rosszul érzi magát itt.
- (Az ország) egyik része elfáradt, másik része nem képes két
egyszerű halmaz között sem összefüggést felfedezni. Megértőbb vagyok
azokkal, akiknek napi küzdelme a létfenntartás körül forog. Kevésbé
vagyok megértő azokkal, főképp értelmiségiekkel, akiknek szellemi
muníciójából kitelne az összefüggések feltárása és az ellentmondások
felmutatása minden ügyben, ehelyett inkább otthon ülnek és fejükre
húzzák a takarót, közben rátarti kívülállást színlelnek és
emelkedettségre hivatkoznak, ha valaki megkérdezi őket, miért nem bújnak
ki az egérlyukból. Ki segítsen a tarthatatlan valóság feltárásában, ha
nem az értelmezni képes értelmiség?"
- Csodálkozom is, hogy nem egy szaktársam mennyire ragaszkodik sok
évtizedes beidegződéseihez, amikor újra és újra leülteti ezeket a
beszélő gépeket, és a kiegyensúlyozottság látszatát keltve vitatkoztatja
a politikai aréna semmitmondó szereplőit. Mit érnek el vele? Ugyanazt
reprodukálják, amit egész nap, egész héten, sőt már hosszú évek óta.
- Ez ma már meghaladott állapot. Ha egyszer háborús helyzet van – és
8-10 éve a tömegtájékoztatásban biztosan az van –, akkor az isten
szerelmére, minek békét színlelni?! Normális körülmények között az
újságírás természetesen legyen objektív, távolságtartó, és álljon
középen. De mivel itt minden emberi értéket kiforgattak, a nyelvet
aljas, öncélú eszközzé silányították, a szavak konszenzusos jelentését
épp az ellenkezőjére fordították, semmi értelme annak, hogy az ember –
akármi legyen is a foglalkozása – ne azt az értékrendet képviselje,
amelyben hisz, és amely szerint él. Itt már jó ideje nincsenek meg az
angolszász hagyományú újságírás alapfeltételei sem. Tudathasadásos
viselkedés, ha valaki úgy tesz, mintha meglennének. Mondja azt az ember
pacekba*, amit gondol, akkor legalább tudjuk egymásról, ki hol áll, ki
hová tartozik."
(*vagányan, bevállalósan - cigányul)
"Kiadtuk a jelszót..." (filmkocka "A tanú" című filmből)
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Friderikusz Sándor. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Friderikusz Sándor. Összes bejegyzés megjelenítése
2016. január 11., hétfő
2012. március 8., csütörtök
13+1
Megint foci. De annál azért megint több is.
Szinte hetente hallani, hogy újabb és újabb fejlemények kerülnek napvilágra a magyarországi labdarúgó csapatokkal kapcsolatos bundázások ügyében. A legmegrázóbb eset éppen a múlt héten történt, a mikor a REAC nevű csapat klubigazgatója, Kutasi Róbert öngyilkos lett. Mondják, egyik élharcosa volt a fociban eluralkodott tisztátalanságok tisztázásának. Aztán kiderült, éppen saját játékosai is vastagon benne vannak a bűnben - és ezt nem tudta elviselni, levetette magát egy toronyház sokadik emeletéről.
(Illusztráció: pepsifoci.hu)
Mint már említettem, mostanában olvasok egy olyan könyvet, melyben Friderikusz Sándor vetett papírra talk show-ban elhangzott interjúkat. A fenti témához kapcsolódik az a beszélgetése, amit tegnap este olvastam, és melynek alanya bizonyos Molnár Tibor. Őt az 1980-as évek elején "Totókirályként" ismerte Magyarország, saját bevallása szerint kívülről tudta a bel- és külföldi csapatok minden eredményét, ismerte a játékosokat, a focis szakembereket, szóval megszállottként otthon volt a témában. És totózott (focimeccsek eredményére fogadott). Nagyon vágta, mint elmondta, volt olyan, hogy egy hónapon belül volt kétszer 13+1 találata (ez a telitalálat), egyszer pedig 13-asa. Ez 1.200.000+900.000+600.000 forintot jelentett egy hónapon belül - ismétlem, az 1980-as évek elején. Eleinte becsületesen játszott. Nagy lábon élt, szórta a pénzt. Aztán rájött, hogy ebbe a bizniszbe érdemes "befektetni" - és ehhez társakra is talált. És itt kapcsolódik a ma, és a 30 évvel ezelőtti téma. Idézeteket írok le Molnár Tibortól:
-"Aki kicsit is ismerte és ismeri a magyar labdarúgást, az tudja, hogy itt hosszú évek óta létezik bizonyos 'alku' a meccsek végeredményét illetően."
-"...én egy bábu voltam, aki szakértelménél fogva felhasználható volt. (...) És arra is rá kellett jönnöm, hogy mennyire benne van ebben az egészben egy széles funkcionáriusi kör." (Itt a Magyar Labdarúgó Szövetség - MLSZ - tisztségviselőire utal.)
Egy alkalommal kicsit "megbillent", de nem borult ki a bili. Egy társával összeszólalkoztak egy nyeremény elosztásán, és bíróságra kerültek. Ott a tótkirály nyíltan elmesélte a bírónak, hogyan szokott lefizetni játékosokat, csapatokat. A bíró azt hitte nem jól hall, majd félbeszakította a tárgyalást, és kikérte az MLSZ és a Totóigazgatóság véleményét. Na, most kapaszkodjatok meg, jönnek a válaszok! Totóigazgatóság: nem foglalkoznak a felvetéssel, mert ez a kérdéskör nincs benne a totózás részvételi szabályzatában. Briliáns! Ennél még jobb az MLSZ válasza, idézem: "A rendelkezések nem tartalmaznak semmiféle előírást vagy utalást arra vonatkozólag, hogy egyes szurkolók egyes játékosoknak vagy csapatoknak milyen juttatást adhatnak. Erre vonatkozóan egyébként tiltó rendelkezést sem tartalmaznak az előírások." Lenyűgöző!
Mi ez, ha nem biztatás? - tette fel a kérdést Molnár Tibor.
És mégis lebukott, azért, amit a fentiek értelmében nem is volt tilos művelni. Mivel? Az ok akár klasszikusnak is nevezhető: kapzsiság. Ráadásul nem az övé. Volt egy másik bundázó banda is, amelyik egyszer 46 egymás utáni sorszámú szelvénnyel nyert majdnem 40 millió forintot (emlékszel, az 1980-as évekről beszélünk). Arra sem vették a fáradságot, hogy kicsit megszórják a szelvényeket, ezek a sorszámok megjelentek a Sportfogadás című lapban. Nagyon feltűnő volt, rengeteg volt a reklamáció, és a hatóságnak - az elvtársaknak - lépni kellett. A Totókirályt is "beáldozták" addigi "barátai". Börtönbe került.
A beszélgetés idején már évek óta szabadlábon volt. Az interjúban ez volt az utolsó mondata: "Mostanában csak a lelátók legtávolabbi részéből figyelem a meccseket és a futballpályák eseményeit. Sajnos így is többet látok, mint kellene."
Visszatérve az indító gondolathoz, így kapcsolódik egy 30 éves sztori a ma történéseihez.
Lehet, hogy nem is kapcsolódásról van szó - ez ugyanaz a sztori?
Szinte hetente hallani, hogy újabb és újabb fejlemények kerülnek napvilágra a magyarországi labdarúgó csapatokkal kapcsolatos bundázások ügyében. A legmegrázóbb eset éppen a múlt héten történt, a mikor a REAC nevű csapat klubigazgatója, Kutasi Róbert öngyilkos lett. Mondják, egyik élharcosa volt a fociban eluralkodott tisztátalanságok tisztázásának. Aztán kiderült, éppen saját játékosai is vastagon benne vannak a bűnben - és ezt nem tudta elviselni, levetette magát egy toronyház sokadik emeletéről.
(Illusztráció: pepsifoci.hu)
Mint már említettem, mostanában olvasok egy olyan könyvet, melyben Friderikusz Sándor vetett papírra talk show-ban elhangzott interjúkat. A fenti témához kapcsolódik az a beszélgetése, amit tegnap este olvastam, és melynek alanya bizonyos Molnár Tibor. Őt az 1980-as évek elején "Totókirályként" ismerte Magyarország, saját bevallása szerint kívülről tudta a bel- és külföldi csapatok minden eredményét, ismerte a játékosokat, a focis szakembereket, szóval megszállottként otthon volt a témában. És totózott (focimeccsek eredményére fogadott). Nagyon vágta, mint elmondta, volt olyan, hogy egy hónapon belül volt kétszer 13+1 találata (ez a telitalálat), egyszer pedig 13-asa. Ez 1.200.000+900.000+600.000 forintot jelentett egy hónapon belül - ismétlem, az 1980-as évek elején. Eleinte becsületesen játszott. Nagy lábon élt, szórta a pénzt. Aztán rájött, hogy ebbe a bizniszbe érdemes "befektetni" - és ehhez társakra is talált. És itt kapcsolódik a ma, és a 30 évvel ezelőtti téma. Idézeteket írok le Molnár Tibortól:
-"Aki kicsit is ismerte és ismeri a magyar labdarúgást, az tudja, hogy itt hosszú évek óta létezik bizonyos 'alku' a meccsek végeredményét illetően."
-"...én egy bábu voltam, aki szakértelménél fogva felhasználható volt. (...) És arra is rá kellett jönnöm, hogy mennyire benne van ebben az egészben egy széles funkcionáriusi kör." (Itt a Magyar Labdarúgó Szövetség - MLSZ - tisztségviselőire utal.)
Egy alkalommal kicsit "megbillent", de nem borult ki a bili. Egy társával összeszólalkoztak egy nyeremény elosztásán, és bíróságra kerültek. Ott a tótkirály nyíltan elmesélte a bírónak, hogyan szokott lefizetni játékosokat, csapatokat. A bíró azt hitte nem jól hall, majd félbeszakította a tárgyalást, és kikérte az MLSZ és a Totóigazgatóság véleményét. Na, most kapaszkodjatok meg, jönnek a válaszok! Totóigazgatóság: nem foglalkoznak a felvetéssel, mert ez a kérdéskör nincs benne a totózás részvételi szabályzatában. Briliáns! Ennél még jobb az MLSZ válasza, idézem: "A rendelkezések nem tartalmaznak semmiféle előírást vagy utalást arra vonatkozólag, hogy egyes szurkolók egyes játékosoknak vagy csapatoknak milyen juttatást adhatnak. Erre vonatkozóan egyébként tiltó rendelkezést sem tartalmaznak az előírások." Lenyűgöző!
Mi ez, ha nem biztatás? - tette fel a kérdést Molnár Tibor.
És mégis lebukott, azért, amit a fentiek értelmében nem is volt tilos művelni. Mivel? Az ok akár klasszikusnak is nevezhető: kapzsiság. Ráadásul nem az övé. Volt egy másik bundázó banda is, amelyik egyszer 46 egymás utáni sorszámú szelvénnyel nyert majdnem 40 millió forintot (emlékszel, az 1980-as évekről beszélünk). Arra sem vették a fáradságot, hogy kicsit megszórják a szelvényeket, ezek a sorszámok megjelentek a Sportfogadás című lapban. Nagyon feltűnő volt, rengeteg volt a reklamáció, és a hatóságnak - az elvtársaknak - lépni kellett. A Totókirályt is "beáldozták" addigi "barátai". Börtönbe került.
A beszélgetés idején már évek óta szabadlábon volt. Az interjúban ez volt az utolsó mondata: "Mostanában csak a lelátók legtávolabbi részéből figyelem a meccseket és a futballpályák eseményeit. Sajnos így is többet látok, mint kellene."
Visszatérve az indító gondolathoz, így kapcsolódik egy 30 éves sztori a ma történéseihez.
Lehet, hogy nem is kapcsolódásról van szó - ez ugyanaz a sztori?
2012. február 27., hétfő
Van, ami...
Ahogy ígértem tegnap, itt a 2.
Egy 25 évvel ezelőtt megjelent könyvet olvasok. Szerzője az akkor még a maihoz képest nem annyira ismert riporter, Friderikusz Sándor. A kötetben talk-show - interjúk olvashatóak, nyomtatott, szerkesztett formában. Az egyik interjúalany Kondor Katalin. Az idősebbek talán még emlékeznek rá, annak idején gyakran szerepeltetett televíziós-rádiós újságíró volt, például a korabeli A Hét című politikai-közéleti heti magazin szerkesztő-műsorvezetője. (Sok egyebet is csinált, de most sem erre, sem a korabeli politikai környezetre nem térek ki. És azt se boncolgassuk most, kinek mennyire hiteles személyiség ő.)
(fotó: julianusbarat.hu)
Szóval, ebben az interjúban Kondor Katalin sok egyéb mellett megfogalmaz néhány olyan mondatot is, ami szerintem ma is érvényes (és ami sajtóban dolgozónak különösen ismerősen csenghet).
- "...az emberek hangulata manapság nem attól rosszabb az országban - mint azt egyesek állítják -, hogy ráébreszti őket a valóságra a sajtó, hanem esetleg magától a valóságtól."
- Összetűzésbe keveredett valami elvtársakkal, olyasmit mutatott be, ami nem szolgálta a párt érdekeit: "Tehát nem az a fontos, hogy valakik bizonyítottan hibát követtek el, hanem hogy ezt miért mutatják be a televízióban."
- Egy alkalommal azért kezdték ki, mert "nem megfelelő pulóvert" viselt. "Természetesen" ez álindok volt, mégis nyilvánosan, újságcikkben mentek neki. Erre reagált: "Végül is, amikor alaposan átgondoltam a dolgot, az jutott eszembe, hogyha ez a hölgy (a cikk szerzője) mindössze ennyit tudott írni a műsoraimról - és több érdemi tényleg nem volt a cikkben -, ha benne az indulatok így működnek, ha tényleg csak ennyi jutott eszébe, nekem ez nem lehet partner, kár is fájdalmat vagy dühöt érezni miatta."
Mint mondtam, ezek 1986-1987-ben hangzottak el, kb. abban az időben, amikor a tegnap idézett film játszódott.
Tegnap azzal fejeztem be, hogy mégis változott a világ.
Ma meg azzal fejezem be, hogy azért van, ami változatlan.
Egy 25 évvel ezelőtt megjelent könyvet olvasok. Szerzője az akkor még a maihoz képest nem annyira ismert riporter, Friderikusz Sándor. A kötetben talk-show - interjúk olvashatóak, nyomtatott, szerkesztett formában. Az egyik interjúalany Kondor Katalin. Az idősebbek talán még emlékeznek rá, annak idején gyakran szerepeltetett televíziós-rádiós újságíró volt, például a korabeli A Hét című politikai-közéleti heti magazin szerkesztő-műsorvezetője. (Sok egyebet is csinált, de most sem erre, sem a korabeli politikai környezetre nem térek ki. És azt se boncolgassuk most, kinek mennyire hiteles személyiség ő.)
(fotó: julianusbarat.hu)
Szóval, ebben az interjúban Kondor Katalin sok egyéb mellett megfogalmaz néhány olyan mondatot is, ami szerintem ma is érvényes (és ami sajtóban dolgozónak különösen ismerősen csenghet).
- "...az emberek hangulata manapság nem attól rosszabb az országban - mint azt egyesek állítják -, hogy ráébreszti őket a valóságra a sajtó, hanem esetleg magától a valóságtól."
- Összetűzésbe keveredett valami elvtársakkal, olyasmit mutatott be, ami nem szolgálta a párt érdekeit: "Tehát nem az a fontos, hogy valakik bizonyítottan hibát követtek el, hanem hogy ezt miért mutatják be a televízióban."
- Egy alkalommal azért kezdték ki, mert "nem megfelelő pulóvert" viselt. "Természetesen" ez álindok volt, mégis nyilvánosan, újságcikkben mentek neki. Erre reagált: "Végül is, amikor alaposan átgondoltam a dolgot, az jutott eszembe, hogyha ez a hölgy (a cikk szerzője) mindössze ennyit tudott írni a műsoraimról - és több érdemi tényleg nem volt a cikkben -, ha benne az indulatok így működnek, ha tényleg csak ennyi jutott eszébe, nekem ez nem lehet partner, kár is fájdalmat vagy dühöt érezni miatta."
Mint mondtam, ezek 1986-1987-ben hangzottak el, kb. abban az időben, amikor a tegnap idézett film játszódott.
Tegnap azzal fejeztem be, hogy mégis változott a világ.
Ma meg azzal fejezem be, hogy azért van, ami változatlan.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)