Védekezés lopás ellen

Örökzöld őszi téma, hogy a betakarítások idején mennyivel szorgosabbak még a gazdáknál is azok, akik korántsem szakítják el a hámot szántás és vetés idején. Egyszerűbben szólva azokról van szó, akik lopják a tengerit, a krumplit, a szőlőt. Meg amit lehet. A minap egy kis faluba való idős ismerősöm nem is panaszolta már, csak mint tényt közölte lehangoltan: szégyen–nem szégyen, de idén már nem dolgozta meg szőlőjét. Egyszerűen belefáradt, hogy minden ősszel lelopják a termését. És az még nem is elég, mert a gyümölcsfákat is kopasztják, sőt, a fát is kivágják tüzelőnek. Hogy ne maradjon semmi hasznosítatlanul, a tőkék melletti fa karók is vélhetően a kéményen szállnak ki, ami pedig betonból van, azt szétverik, hogy a benne lévő vashuzalt az ócskavastelepen pár lejért elkótyavetyéljék. Az sem tökéletes megoldás, ha valaki rajtakapja a tettest, mert kockáztatja, hogy még meg is verik az általában csapatostól, szekerekkel portyázók. A hatóság úgy véli, a tulajdonosnak kötelessége megvédeni saját javait. Egy idős embernek ez nem megoldás, mondta ismerősöm, aki szerint nem kellene más, mint a mezőn randalírozókat ellenőrizni: van-e birtoka az illető parcellán? Ha nincs, mit keres ott? Ha útközben találják, honnan hozza, amivel megpakolta a szekeret? Nem olyan bonyolult ez, csak szándék kellene. Azt is felelevenítette, hogy az ő gyerekkorában két csendőr is elég volt egy falu megrendszabályozására. Igaz, ez még akkor volt, amikor a kakastollnak is volt tekintélye. Ma sokaknak a parlagon hagyott parcella jelenti a megoldást.

                                                                                    (fotó: hotdog.hu)