A következő címkéjű bejegyzések mutatása: vadászat. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: vadászat. Összes bejegyzés megjelenítése

2019. január 23., szerda

Állatbarát vadászat

Lezajlott idén is Ion Ţiriac üzletember, volt teniszező vadászbirtokán az inkább mondénnak, mint "sportnak" mondható esemény, melyre évente viszonylag nagy médiafény vetül. Én is többször írtam már róla (pl. ITT meg ITT) az ideiről meg ITT van a tudósítás. 
Volt, amikor a hírértéket növelték az állatvédők, akik teniszezéssel, máskor hőlégballonozással, megint máskor drónozással, esetleg jelmezbebújással igyekeztek felhívni a figyelmet a "vérengzésre", nem kevésbé magukra. Pár éve már fel is hagytak ezzel, lehet, változtak a nézeteik, esetleg belátták, kár a gőzért. 
A másik hírérték, hogy ki mindenki híresség vesz részt a lődözésben, akik bizonyára az üzleti élet dolgait is meghányják-vetik. 
Nem könnyű a dolga az újságíróknak ezzel a témával. Hogy mi történik a kerítésen belül, arról mindig annyit tudunk meg végül, amennyit a bentiek akarnak, hogy megtudjunk. Igen ám, de a tévénézők, újságolvasók állítólag nagyon kíváncsiak mindenre, tehát foglalkozni kell vele. A helyszínen sokszor elnéztem már a tévés kollégákat, szegények mit kínlódnak, amikor élő adásban naponta többször is be kell jelentkezniük, és beszélniük a ... semmiről, hiszen csak általánosságokat mondhatnak, a kapun kívül semmi nem történik, egy-egy terepjáró ki- vagy bemegy, de a benne ülők senkivel nem állnak szóba. Na, az ilyen eseményről az igazi kihívás tudósítást írni: amikor senki nem mond beszédet, senkit nem tüntetnek ki, semmit nem adnak át, nincs műsor. Csak kék az ég vagy felhős, sár van vagy hó, esik az eső vagy süt a nap - erre varrjál gombot!
Pontosan nem tudom, hányadszor voltam idén a Bályokhoz tartozó Nagyalmás melletti vadászbirtok bejáratánál, de biztos több mint egy évtizede vagyok ilyen "kalandvágyó". Azonban most jutott eszembe először, hogy ennyi év alatt csupán egyvalamit nem láttam soha: vaddisznót! De még egy fia kismalacot sem! Olyan vaddisznóvadászatról lévén szó, ahol rendszeresen több száz állatot puffantanak le, ez azért nem gyenge. Ezt nevezem én, legalábbis a magam részéről, állatbarát vadászatnak.
A vadászbirtok kapujánál idén sem lehetett odébb menni

2015. január 21., szerda

Vaddisznósirató

Január második fele és valami nem stimmel. 
Hiányérzetem van. 
Aztán megvilágosodok: nekem a napokban Bályokon lett volna a helyem
Bizony, bizony, 2005 óta tartja meg Ion Țiriac elhíresült év eleji vadászatát a községhez tartozó Nagyalmás  melletti birtokán, vaddisznók százainak bánatára, a média örömére a januári viszonylagos uborkaszezonban. És ki ne felejtsem az állatvédőket, akikre mindkét megállapítás vonatkozik: bánatukra, mer' mégis csak állatvédők, illetve örömükre (már elnézést), mert ritkán látható médianyilvánossághoz jutnak általa. 
Most meg alig-alig. 
Mint köztudott, idén vagyis ezen a télen rendhagyó módon december 20-21-én volt a lövöldözés. Neten keresgélve is alig találtam információt, pedig még valami vadász-szakoldalt is megnyitottam. Ismét itt voltak a bankember híres barátai, ezúttal valami 100 állatot terítettek le (ezzel messze nem lőttek túl a célon, más évekhez képest), a Négy Mancs állatvédői megint "lemészárszékezték" a bulit, a húst pedig újfent eladakozták. 
Mondhatnánk, minden a megszokott rendjén zajlott. 
Kivéve a kisebb csinnadrattát. 
Egy jó vadász ismérvei: figyelemelterelés, álcázás, pontos célzás. 
Karácsony előtt, december 21-én iktatták be az új államelnököt
Ez most bejött a volt teniszbajnoknak.
                                         Az idei "termés" egy része (fotó: evz.ro)

2013. január 14., hétfő

Állatvédők a levegőben

Azt hiszem senkinek nem okozott meglepetéseket idén sem a hét végén Bályok mellett, a Ion Ţiriac üzletember, volt teniszező birtokán lezajlott vadászat. A híres és pénzes vendégek jöttek, lődöztek, mulattak és elmentek. (Tavaly, ugyanebben a témában itt és itt.)
A média egy kicsit verte a hisztit, a riporterek álltak a lesben – na, persze nem a magaslesben, hanem a kapu előtt, riportalanyokra vadászva. De mintha az említett média már nem lett volna annyira hangos, mint pár éve, de lehet, csak a PNL-s képviselővé vedlett Gigi Becali hét végi, az igazi vaddisznókat is megszégyenítő újabb kirohanásai homályosították el a puskaropogást.
Ami azonban mégis egy kis változást hozott, hogy idén is ott voltak az állatvédők, akik érthetetlen módon csak tavaly jelentek meg először, amikor már a hetedszer gyűltek egybe a hobbivadászok.
Most megint hangoskodott a Négy Mancs, és már nem csak transzparenst bontott ki a „Ne gyilkolj, játssz teniszt!” (Stop killing, Play tennis!) felhívással, apropózva Ţiriac sportolói múltjára, de osztrák meg magyarországi kollégáikat is igénybe véve már hőlégballonon szálltak a táj fölébe, meg kívánva mutatni, hogy nekik nem csak térkép az, de látván látják, és meg akarják mutatni a világnak azt a szerintük sportszerűtlen mészárlást, ami az árammal telített kerítések mögött zajlik.
Persze, hogy nem változott semmi – a vadászok vadásztak, ügyet sem vetve rájuk. Azt hiszem, igazán nem is háborította fel ez őket – egyszerűen rájöttek, hogy a történet főszereplői lehetnek, hiszen a sajtósoknak odabentről csak szivárogtatják a híreket, ők viszont bőven nyilatkozhatnak, látványos hőlégballonozásuk pedig a fotósoknak és operatőröknek látványos felvételekre adott alkalmat.
Kell-e ennél jobb reklámozási lehetőség?
Rájuk is fér az imidzs javítása, mert a hírek szerint Belgium, Bulgária, továbbá Magyar-, Spanyol- és Franciaország közösen akar fellépni „a Négy Mancs állatvédő szervezet súlyos károkat okozó, oktalan kampányai ellen”.
                        Az állatvédők látványos PR-fogása: hőlégballonba szálltak

2012. január 23., hétfő

...s hazamentek a legények

Mindenki ellőtte a puskaporát, és lassan elül a vadászat zaja is.
Nem az én jóstehetségemet dicséri, de bejött idén is, hogy a Bályok melletti, Ion Tiriac vadászbirtokára érkező vendégek szórakozását nem zavarta semmi. Pedig most tényleg volt újdonság: több országból érkezett aktivisták gyűltek össze tiltakozni az általuk mészárlásnak nevezett vadászat ellen.

                                                                                                        (Fotó:  Szeghalmi Örs / Bihari Napló)
Azt is mondhatnánk, hogy mindenki megkapta amit akart.
1. A mindenféle úri népek lődözni jöttek (állítólag idén rekordot döntöttek, és 254 vaddisznót terítettek le), ezen felül voltak nekik koncertek, kaja-piáról nem is beszélünk, és a hivatalos megfogalmazás szerinti szocializációs (?) és üzleti találkozókra is minden bizonnyal találtak időt.
2. A romániaiak mellett Németországból, Hollandiából, Ausztriából és Angliából érkezett állatvédő aktivisták elkönyvelhették, hogy újabb akciójuk volt Romániában; a média olyan nyilvánosságot adott nekik, amelynél nagyobbat most el sem várhattak; és a külföldiek még kirándultak is egy jót, feltételezem, volt rávalójuk.
3. A helyi lakosokat hajtóknak, meg kisegítő személyzetnek szokták felfogadni, most is így volt - ők is elégedettek lehetnek, mert jól meg szokták fizetni őket, és még a lelőtt vadakból is jut nekik.
4. A környékbeli lakosok, gazdák is jól jártak azzal, hogy bár a vaddisznók egy részét erre az alkalomra nevelik, azért van elég - sőt, korábbi ottani beszélgetésekből tudom, hogy túl sok is - azon kívül is, és ezekből is fogyott most. A vaddisznók ugyanis össze-vissza túrják a vetést, a szántást, nem ritkán a kertekbe is betolják az agyarukat.
5. A levadászott állatok húsa évente gyerek- és idősek otthonaiba kerül, adományként - tehát azok is jól járnak. Igaz, erről kevesebb szó esik a médiában - ez némileg rontana a szenzációra, az olvasók/nézők felháborodására számító híren. Az állategészségügyi illetékes szerint 194 vaddisznót lőttek ki szombaton, ezeket már ellenőrizték, és nem találtak trichinella-fertőzést, a további 60-at ma, vagyis hétfőn ellenőrzik, így a húst azután szállíthatják.
Azt hiszem ennyi, legalábbis nem jut több eszembe.
"Kihörpentik boraikat,
Végét vetik a zenének
S hazamennek a legények."
Folyt. köv. jövőre.

2012. január 20., péntek

Célra tarts!

Apa, kezdődik!
Emlékeztek még erre a reklámra?
Hát, most megint mondhatnánk. Kezdődik a felhajtás: a hét végén tartják Bályokon a Ion Ţiriac-féle vadászatot. (Pontosabban a Bályok községhez tartozó Nagyalmás melletti erdőben.)

          Tavalyi fotóim. A hívatlanokat csak a vadászterület kapujáig engedik

A mindenüvé befurakodó politika, de leginkább a sajtó, a bulvár veri már a tamtamot. Uborkaszezon van - bár idén soron kívül bejött ez az országosra dagasztott tüntetés-kabaré hullám.
Erről az egész cirkuszról ezt írtam 2 évvel ezelőtt:

              Vadászok a célkeresztben
"Mi az, ami egyaránt jellemzi Charles Bronson mozihőst, John Huston rendezőt, I.Ferenc József császárt, I.Miklós cárt, János Károly spanyol királyt, vagy éppen a politikus Otto von Bismarckot, esetleg George Busht? A vadászat szeretete köti össze őket.” Így kezdődik bizonyos Bernhard Eibisberger könyvének ajánlója, melyben 25 híres személyiséget mutat be vadásztörténeteiken keresztül. Mindezt csak annak példázatatént idézem, hogy a nem olcsó vadászat mindig is az azt magának megengedhető társadalmi osztály szórakozása volt. Talán nem lövök bakot megállapítva, hogy így lesz ezután is, hiszen egyfajta státuszszimbólum. Ennek pedig egyenes következménye, hogy olyan réteg is van, amelyik számára ez a hobbi vörös posztó. Pár napja már hatodik alkalommal látta vendégül bályoki vadászbirtokán a volt teniszező, manapság az ország egyik leggazdagabb vállalkozója, Ion Ţiriac, barátait, üzlettársait. Bankárok, autógyárosok, politikusok lődöztek idén is vaddisznókra. A mondén esemény nyílván jó alkalom tárgyalni is nekik, a médiának meg az év eleji uborkaszezonban egy kis szenzációhajhász hírvadászatra. Nem nehéz felkorbácsolni az indulatokat például az „állatkínzás, mészárlás, dőzsölés” szavak bevetésével/ismételgetésével, nem utolsó sorban az irigységre is apellálva. Arról kevesebb szó esik – ha esik egyáltalán – ennek apropóján, hogy a mezőgazdaság ágazatához tartozóan milyen elhanyagolt a vadgazdálkodás, az elszaporodott állomány milyen károkat okoz a gazdálkodóknak, és, hogy mindez kinek a felelőssége. Ez a hír persze nem olyan „nagyvad”, és úgy látszik, még a vadászidénye sem jött el.
                  (Bihari Napló, 2010.janurár 18.)

Ma megkezdődött a hajtóvadászat. Egyelőre a sajtósok lesik az érkező vendégeket, minden mozdulatukat, minden szavukat. Élesítik a fényképezőgépeket, kamerákat. A készülő cikkekbe pedig előszeretettel használják most is a mészárlás, vérontás kifejezéseket, idézik a mindenféle állatvédő szervezetek felháborodását, meg állategészségügyi hivatalok ejnye-bejnyézését. El vannak - vagyunk :(  - belőle pár napig.
Már nem is tudom hány évben, legalább 4x, 5x voltam ott ebben az időszakban. Tapasztalatból mondhatom, a hívatlan vendégeket, például a sajtósokat - csak a kapuig engedik. Nem volt ez mindig így, a vadászatok kezdetén még jóban voltak az újságírókkal, de közülük valakik állítólag össze-vissza írtak valamiket (csak neeem?), és elszakadt a bábrongy. Azóta ami hír bentről kiszivárog, azt akarják is, hogy kiszivárogjon. Még a hajtónak felfogadott helyiek sem beszélnek részletekről, mert félnek, hogy a következő évben nem fogadják fel őket, miközben jól keresnek két napi munkával, és még az apróbb zsákmányokból is csurran-cseppen valami. Mindez nem töri kedvét sem a bulvárnak, sem a nem bulvárnak: tévék közvetítőkocsijai állnak naphosszat meg éjszakahosszat a kapu előtt, tetejükön a nagy antennákkal, és várják, hogy történjen valami.


Ez a valami: néha bemegy, néha kijön egy kocsi, ami meg sem áll, néha hallik esetleg egy lövés valahonnan, a dombok mögül.
Akinek esetleg eszébe jutni a kerítésen átmászni:

Az egyébként egymásnak konkurens tévécsatornák riporterei pedig közös főzőcskézéssel, zenehallgatással mulatják az időt, néha bejelentkeznek, és szajkózzák ugyanazt.
A felhajtás a közeli falvak gyerekeinek is szórakozást jelent, jönnek bámészkodni:

 A vadászat pedig éppen úgy lezajlik minden évben, a rajta résztvevő hírességek nem sokat törődnek az egész külső felhajtással. Szokva vannak ők az ilyesmihez. Vadászat mindig is volt, és lesz is. Mint elégedetlenkedő.
Szóval, ma már vadászták/vadásszák a holnapi, holnap utáni vadászokat.
Repülőgép érkezik a nagyváradi reptérre, aki jött kiszállt, majd terepjárón elhajt(at)ott Bályok felé:


                                                                                          (Fotók: bihon.ro)
Van izgalom...
Szerintem meg már unalmas. (Mármint a kerítésen kívül.)