Január
második fele és valami nem stimmel.
Hiányérzetem van.
Aztán
megvilágosodok: nekem a napokban Bályokon lett volna a helyem.
Bizony,
bizony, 2005 óta tartja meg Ion Țiriac elhíresült év eleji vadászatát a
községhez tartozó Nagyalmás melletti birtokán,
vaddisznók százainak bánatára, a média örömére a januári viszonylagos
uborkaszezonban. És ki ne felejtsem az állatvédőket, akikre mindkét
megállapítás vonatkozik: bánatukra, mer' mégis csak állatvédők, illetve
örömükre (már elnézést), mert ritkán látható médianyilvánossághoz
jutnak általa.
Most meg alig-alig.
Mint köztudott, idén vagyis ezen a
télen rendhagyó módon december 20-21-én volt a lövöldözés. Neten
keresgélve is alig találtam információt, pedig még valami
vadász-szakoldalt is megnyitottam. Ismét itt voltak a bankember
híres barátai, ezúttal valami 100 állatot terítettek le (ezzel messze
nem lőttek túl a célon, más évekhez képest), a Négy Mancs állatvédői
megint "lemészárszékezték" a bulit, a húst pedig újfent eladakozták.
Mondhatnánk, minden a megszokott rendjén zajlott.
Kivéve a kisebb csinnadrattát.
Egy jó vadász ismérvei:
figyelemelterelés, álcázás, pontos célzás.
Karácsony előtt, december
21-én iktatták be az új államelnököt.
Ez most bejött a volt
teniszbajnoknak.
Az idei "termés" egy része (fotó: evz.ro)
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: állatvédő. Összes bejegyzés megjelenítése

2015. január 21., szerda
2013. január 14., hétfő
Állatvédők a levegőben
Azt hiszem senkinek nem okozott meglepetéseket idén sem a hét végén Bályok mellett, a Ion Ţiriac üzletember, volt teniszező birtokán lezajlott vadászat. A híres és pénzes vendégek jöttek, lődöztek, mulattak és elmentek. (Tavaly, ugyanebben a témában itt és itt.)
A média egy kicsit verte a hisztit, a riporterek álltak a lesben – na, persze nem a magaslesben, hanem a kapu előtt, riportalanyokra vadászva. De mintha az említett média már nem lett volna annyira hangos, mint pár éve, de lehet, csak a PNL-s képviselővé vedlett Gigi Becali hét végi, az igazi vaddisznókat is megszégyenítő újabb kirohanásai homályosították el a puskaropogást.
Ami azonban mégis egy kis változást hozott, hogy idén is ott voltak az állatvédők, akik érthetetlen módon csak tavaly jelentek meg először, amikor már a hetedszer gyűltek egybe a hobbivadászok.
Most megint hangoskodott a Négy Mancs, és már nem csak transzparenst bontott ki a „Ne gyilkolj, játssz teniszt!” (Stop killing, Play tennis!) felhívással, apropózva Ţiriac sportolói múltjára, de osztrák meg magyarországi kollégáikat is igénybe véve már hőlégballonon szálltak a táj fölébe, meg kívánva mutatni, hogy nekik nem csak térkép az, de látván látják, és meg akarják mutatni a világnak azt a szerintük sportszerűtlen mészárlást, ami az árammal telített kerítések mögött zajlik.
Persze, hogy nem változott semmi – a vadászok vadásztak, ügyet sem vetve rájuk. Azt hiszem, igazán nem is háborította fel ez őket – egyszerűen rájöttek, hogy a történet főszereplői lehetnek, hiszen a sajtósoknak odabentről csak szivárogtatják a híreket, ők viszont bőven nyilatkozhatnak, látványos hőlégballonozásuk pedig a fotósoknak és operatőröknek látványos felvételekre adott alkalmat.
Kell-e ennél jobb reklámozási lehetőség?
Rájuk is fér az imidzs javítása, mert a hírek szerint Belgium, Bulgária, továbbá Magyar-, Spanyol- és Franciaország közösen akar fellépni „a Négy Mancs állatvédő szervezet súlyos károkat okozó, oktalan kampányai ellen”.
Az állatvédők látványos PR-fogása: hőlégballonba szálltak

2012. január 23., hétfő
...s hazamentek a legények
Mindenki ellőtte a puskaporát, és lassan elül a vadászat zaja is.
Nem az én jóstehetségemet dicséri, de bejött idén is, hogy a Bályok melletti, Ion Tiriac vadászbirtokára érkező vendégek szórakozását nem zavarta semmi. Pedig most tényleg volt újdonság: több országból érkezett aktivisták gyűltek össze tiltakozni az általuk mészárlásnak nevezett vadászat ellen.
(Fotó: Szeghalmi Örs / Bihari Napló)
Azt is mondhatnánk, hogy mindenki megkapta amit akart.
1. A mindenféle úri népek lődözni jöttek (állítólag idén rekordot döntöttek, és 254 vaddisznót terítettek le), ezen felül voltak nekik koncertek, kaja-piáról nem is beszélünk, és a hivatalos megfogalmazás szerinti szocializációs (?) és üzleti találkozókra is minden bizonnyal találtak időt.
2. A romániaiak mellett Németországból, Hollandiából, Ausztriából és Angliából érkezett állatvédő aktivisták elkönyvelhették, hogy újabb akciójuk volt Romániában; a média olyan nyilvánosságot adott nekik, amelynél nagyobbat most el sem várhattak; és a külföldiek még kirándultak is egy jót, feltételezem, volt rávalójuk.
3. A helyi lakosokat hajtóknak, meg kisegítő személyzetnek szokták felfogadni, most is így volt - ők is elégedettek lehetnek, mert jól meg szokták fizetni őket, és még a lelőtt vadakból is jut nekik.
4. A környékbeli lakosok, gazdák is jól jártak azzal, hogy bár a vaddisznók egy részét erre az alkalomra nevelik, azért van elég - sőt, korábbi ottani beszélgetésekből tudom, hogy túl sok is - azon kívül is, és ezekből is fogyott most. A vaddisznók ugyanis össze-vissza túrják a vetést, a szántást, nem ritkán a kertekbe is betolják az agyarukat.
5. A levadászott állatok húsa évente gyerek- és idősek otthonaiba kerül, adományként - tehát azok is jól járnak. Igaz, erről kevesebb szó esik a médiában - ez némileg rontana a szenzációra, az olvasók/nézők felháborodására számító híren. Az állategészségügyi illetékes szerint 194 vaddisznót lőttek ki szombaton, ezeket már ellenőrizték, és nem találtak trichinella-fertőzést, a további 60-at ma, vagyis hétfőn ellenőrzik, így a húst azután szállíthatják.
Azt hiszem ennyi, legalábbis nem jut több eszembe.
"Kihörpentik boraikat,
Végét vetik a zenének
S hazamennek a legények."
Folyt. köv. jövőre.

Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)