Anyja lánya

Aki nem tudná véletlenül, hogy milyen nap van a kisvárosban, az biztos rájönne arról, hogy nagy a sürgés-forgás azok között, kikről ránézésre megállapítani: jórészt segélyekből élnek. Ezen a napon jár ki a központból heti rendszerességgel a "segélyes", ilyenkor lehet "intézni a papírokat". Az iratokról fénymásolat is kell a "doszárba", így a "szerokszosnál" is nagy a forgalom. 
Toprongyos pár áll meg az ajtó előtt. A még gyereknyi anya elengedi a mellette karistoló, maszatos arcú kislánya kezét, batyujából előszedi viharvert személyi igazolványát, indul a másolóhoz. Megtorpan, eszébe jut, hogy nem mehet be égő cigarettával. Kikapja szájából a parázsló csikket (lehet, nem sokkal korábban lejmolta), odanyújtja a lányának, majd bemegy az ajtón. A kislány, mintha mi sem lenne természetesebb, szájához emeli, jókorát szív rajta. A füst meg sem köhögteti, kitaposott úton mérgezi már a tüdőt. Anyuka, dolga végeztével, visszaveszi az égve tartott füstölnivalót és mennek dolgukra.  

                                                                                  (Illusztráció: hirek.sk)

Olajos, dohányfüstös autonómia

Figyelem! Az alábbi műsorszámban termékmegjelenítés található!
Szinte nincs olyan nap, hogy ne olvasnánk, hallanának valamit a romániai magyarság autonómijáról. Vagy arról, hogy ki kell harcolni, és hogy hogyan kell harcolni érte (magyar oldal), vagy azt, hogy szó sem lehet róla (román oldal). Nincs ez másképp már évtizedek óta. Már lassan 13 éve annak, amikor egy írásomban megállapítottam: "a dohányipar megelőzte a politikusokat". Ezt írtam 1999 augusztusában (utalva az 1989-es események akkor közeledett 10. évfordulójára) :
                           A cigaretta, mint a  megbékélés eszköze
A következő hónapokban egyre többet fogunk hallani az ország tíz évvel ezelőtti helyzetéről. Hogy most én is felidézem, annak különös oka van: akkor nem gondoltam volna, hogy egy évtized múltán mennyien fogják emlegetni Romániában Kossuthot és Pannóniát! És íme, ami egykor utópisztikusnak tűnhetett volna, ma valóság: néhány hete feltűnt az üzletek polcain a régen csak "importból" hozzáférhető, 20 darabos, füstszűrő nélküli Kossuth, és az ugyancsak 20 darabos, füstszűrős Pannónia cigaretta. A hazai dohányipar, megelőzve a politikusokat, nagy lépést tett a nemzetek közötti megbékélés érdekében. Mert valljuk be őszintén, van abban valami bizsergetően pikáns, amikor egy román ajkú vásárló kér egy doboz Kossuthot! És bár a doboz oldalán fel van tüntetve, hogy a dohányzás káros az egészségre, az nem a név miatt van... Egy erős dohányos ismerősöm melankolikusan megjegyezte: "Nem szeretném megérni, hogy Debrecenben vehessek egy doboz sima Iancut."
         (Homokrögök c. antológia, 2002)

                                                                                                                              (Illusztráció: hotdog.hu)
A dolgok olyan nagyon sokat nem haladtak előre a retorikai fordulatok színesedését kivéve, azt hiszem. Az sem változott, hogy a kereskedelem, a biznisz jóval előbbre jár, mint a politikusok. Ez arról jutott újra eszembe, hogy az egyik bolt polcai között kurkászva kezem ügyébe került egy étolajos flakon. Úgy hívják, hogy Kunsági Éden.

                                                                         (Illusztráció: gtex.hu)

Nincs ebben semmi különös. A címkén ott vannak a magyar színek, alattuk a felirat: "1 Litru" (1 Liter). Románul. Mint ahogyan ugyancsak románul van minden felirat, a termék megnevezésétől kezdve az összetevőkön át, a szavatossági időig - utóbbi román szokás szerint nyomtatva (elől a nap, aztán a hónap, végül az év). Európai szintű eljárás, a fogyasztói célország nyelvén szólni a vásárlóhoz. Egyedül a minőségi tanúsítvány szól a standard magyar/angol megfogalmazásban: Kiváló magyar élelmiszer - Quality food from Hungary. Éppen az este láttam ennek az étolajnak a reklámját valamelyik magyar tévéadón, ahol a valami főzős celebműsorban gasztrokibickedett Sági Szilárd ajánlotta a fogyasztók figyelmébe, azzal a szlogennel, hogy "Minden cseppje magyar!" Na, lám, mégsem szakad le a román(iai) polc tőle, meg a flakon sem lyukad ki a román betűktől. Szóval, nem csak a dohányipar jár már régen a politikusok előtt, de az élelmiszeripar is. Menne ez, ha akarnák.