Az egyik ilyen "élmény" maga Izland, focicsapatával, szurkolótáborával együtt. (Persze, OK, a magyar is, de az most nem arról szól, és Wales is kit tudja mit művel még.)
Szóval már kezdték ott, hogy a selejtező csoportból úgy jutottak magabiztosan tovább másodikként a csehek mögött, hogy oda-vissza megverték a továbbjutás közelébe sem került hollandokat. Aztán Franciaországban döntetlen a sors kegyéből már az elődöntőig bukdácsolt portugálokkal, szerencsétlen (mármint az ő szempontjukból) döntetlen a magyarokkal, szerencsés győzelem az osztrákokkal. Aztán a nagy durranás a negyeddöntőben, ahol a franciáknak nagy szívességet téve kiütötték az angolokat! A meccs képe alapján nem volt meglepetés a 0-1 utáni 2-1, na, de akkor is: Anglia 53 ezer lakosával szemben Izlandnak 317 ezer van, nem is beszélve a játékosok "értékéről". Aztán a franciák ellen már sokszorosára nőtt az izlandiak szurkolótábora, ám az újabb "csoda" (ahogyan a menetelést nevezték a lapok) elmaradt.
Ami azonban a szimpátiát kiválthatta a labdarúgást nem kedvelőkben is, az a csupa -son név-végződésű focista elszántsága, ahogyan 4-0-nál vagy 5-1-nél is mentek például a franciák ellen, vagy ahogyan szurkolótáboruk sajátos viking-csatakiáltással buzdította őket, akkor is, amikor gólt kaptak Mondják, minden harmadik izlandi lakos eljutott az Eb-re. Köztük persze Guóni Jóhannesson miniszterelnök is, aki - irgalom atyja, ne hagyj el! - egyszerűen a többi szurkoló közzé vegyülve, focis mezben drukkolt, nem a VIP-páholyban:
Semmi meglepő nincs abban, hogy első Eb-részvételén a honi labdarúgás eddigi legnagyobb sikerét produkálókat hősként fogadták Reykjavikban: nyitott buszukat nagy tömeg kísérte a Keflavik reptérről az Arnarholl parkba, ahol természetesen nem maradt el a már a szurkolói táboruk védjegyévé vált "csatakiáltás" sem (videó ide kattintva):
(fotók: theguardian.com; index.hu)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése