Állunk az emlékmű előtt. A hőségben, aki tud, árnyékba menekül, de még ott is tikkasztó.
Idősebb úriember keveredik mellém. Mustrál, majd látszik, felismer.
- Azt írja meg, hogy XY (az alpolgármester) nem tisztelte meg jelenlétével a falunapunkat - adja máris a tanácsot, meg az infót.
A nevezett elöljáró egyébként valóban nincs jelen, hivatalos úton tartózkodik külföldön, de ezt informátorom valószínűleg nem tudja.
- Biztos dolga van, válaszolom.
- Igen, hajszolja a magánvagyont! - jelenti ki ellentmondást nem tűrően a hallhatóan indulatba jött informátor. Szóhasználatából azért már tudnak némi következtetést levonni a "vájt fülűek"...
Közben a világháborús emlékműnél a szokásos beszédek mennek: emlékezni kötelességünk, ők áldozatok voltak, a nemzet hívó szavára indultak, stb., stb. Senki nem beszél sokat, ennyi előnye van legalább annak, hogy nagy melegben ők állnak a napon.
Informátor úr adott pillanatban fülemhez hajol és suttogva (mégis csak ünnepségen vagyunk) okít: "Tudja meg, aki nem becsüli a múltját, annak nincs jövője."
Na, ezt jó tudnom.
Nem kéri, hogy ezt is írjam meg.
Egyébként ezek szerint nem először vesz részt ilyen ünnepségen és az elhintett mag termékeny talajra hullott.
Közben a szónokok helyét lelkész vette át, aki a Miatyánkkal lezárt áhítatot tartott. Miközben a pap ellépdelt a mikrofontól, a hallgatóság megtapsolta.
Mint már mondtam, nagy volt a hőség. Szinte az agyunkra ment.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése