Az élmények kiapadhatatlan forrásai a falunapok.
Állunk az emlékmű előtt. A hőségben, aki tud, árnyékba menekül, de még ott is tikkasztó.
Idősebb úriember keveredik mellém. Mustrál, majd látszik, felismer.
- Azt írja meg, hogy XY (az alpolgármester) nem tisztelte meg
jelenlétével a falunapunkat - adja máris a tanácsot, meg az infót.
A nevezett elöljáró egyébként valóban nincs jelen, hivatalos
úton tartózkodik külföldön, de ezt informátorom valószínűleg nem tudja.
- Biztos dolga van, válaszolom.
- Igen, hajszolja a magánvagyont! - jelenti ki ellentmondást nem
tűrően a hallhatóan indulatba jött informátor. Szóhasználatából azért
már tudnak némi következtetést levonni a "vájt fülűek"...
Közben a világháborús emlékműnél a szokásos beszédek
mennek: emlékezni kötelességünk, ők áldozatok voltak, a nemzet hívó
szavára indultak, stb., stb. Senki nem beszél sokat, ennyi előnye van
legalább annak, hogy nagy melegben ők állnak a napon.
Informátor úr adott pillanatban fülemhez hajol és suttogva (mégis
csak ünnepségen vagyunk) okít: "Tudja meg, aki nem becsüli a múltját,
annak nincs jövője."
Na, ezt jó tudnom.
Nem kéri, hogy ezt is írjam meg.
Egyébként ezek szerint nem először vesz részt ilyen ünnepségen
és az elhintett mag termékeny talajra hullott.
Közben a szónokok helyét lelkész vette át, aki a Miatyánkkal lezárt
áhítatot tartott. Miközben a pap ellépdelt a mikrofontól, a
hallgatóság megtapsolta.
Mint már mondtam, nagy volt a hőség. Szinte az agyunkra ment.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése