Kormányválság ellen sorskiigazítókat

Nemrégiben (újra) Egerben jártam, ahol, ha csak pár pillanatra is szinte kötelező megnézni a várat (ott van-e még?), a minaretet (éppen állványok támasztották körbe, renoválták), a Bazilikát, s most először sikerült bejutni az óváros alatti pincerendszerbe. Mint megtudtam, utóbbi egyike Magyarország építészeti csodáinak (részletek). Aztán alig pár lépésre a konkrétan vett belvárostól, vagy még inkább talán annak részeként, felfedeztem egy igen patinás házat. Először azt láttam, hogy az egyik ablakában órarend van, mely szerint be lehet jelentkezni jóslásra. Jobban szemügyre véve azt tapasztaltam, hogy az egész épület egyfajta Delphoi, egy jós- és ezoterikus központ, ahol - akár a hasonszőrű tévés műsorokban - tisztánlátók, tisztánhallók, jövőbelátók, jósok, miegyebek várják a klienseket. (Minek kell órarend, nem tudják előre, ki mikor érkezik?) A kínálatból az volt a legjobb, hogy lehet előjegyeztetni - fogózkodj! - sorskiigazításra! Komolyan mondom, nem volt sorállás. Ezt két dolog indokolhatja: 1. a környéken mindenki elégedett a sorsával; 2. nem veszik komolyan a jóemberek ezt a kolosszális lehetőséget. Hogy miért? Ennek talán egy tisztánlátó a megmondhatója.

Mindez akkor idéződött eszembe, amikor kirobbant a romániai kormányválság. Az újabb. A legújabb. A legeslegújabb. Egy ilyen jósdát vagy mit kellene telepíteni a bukaresti kormányépület mellé is. Egyrészt törzsvendégek lehetnének a politikusok, akiket tisztánlátók próbálhatnának kivezetni önnön sötétségükből, másrészt be-betérhetnének oda azok, akik a nevezett politikusok kegyeiért versengve lépdelnek majd befelé, kérhetnének egy kis sorsmódosítást. 

Hogy ez hülyeség, meg mit komolytalankodok én itt?

Igazad van!

De ez sem komolytalanabb, mint amit azok csinálnak, akikre egy ország sorsa van bízva.

Egy rádióműsorban hallottam az ötletet, miszerint az országba érkezett Abe Sindzó japán miniszterelnököt, ha már éppen kormányválság volt idejöttekor és nem is volt, akivel egyenrangúan tárgyaljon, szóval, ha már itt volt, itt kellett volna fogni, éppen jó lenne ő nekünk miniszterelnöknek. 

Azt már én mondom, hogy a helyére lenne, kiket elküldjünk. Vajon hány év alatt tennék tönkre Japánt? Aztán majd a felkelő nap országában is kérhetnék a sorskiigazítást.

(Fel)Zaklatási ügyek

Azt hiszem, az egykori NDK kivételével talán egyetlen volt szocialista (vagy annak nevezett) országban sem rendezték le akkurátusan (ahogyan mondani szokás) a múlttal való szembenézését. Németországban tudomásom szerint bárki rövid időn belül, úgy értem órákon belül, megkapta /-ja a róla egykor írt jelentéseket, tudhatja ki mikor figyelte, mit mondott el róla a kíváncsi hatalomnak. Máshol a múlt sara még mindig a hatalmi játszmák eszköze, konkrétan arra gondolok például, hogy nálunk leginkább választások előtt, vagy valami politikai vihar idején (figyelemelterelési szándékkal) kerülnek elő úgynevezett szekus-dossziék: ki, kivel, kiről, miről, mikor, kinek. Nagyszerű lejáratási eszköz, akkor is, ha nincs benne igazság, a rosszat még mindig hamarabb elhiszik a népek bárkiről, mert hiszen nem zörög a haraszt... 

Ez akkor jutott eszembe, amikor olvastam, hogy a magyarországi ATV nevű tévécsatorna (mely tél-túl még a fogyatkozó ellenzéki hírcsatornák egyike), vagy legalábbis ahhoz köthető szervezet(ek) véletlenül éppen akkor kapott több százmillió forintos nagyságrendű állami támogatást, amikor nem hosszabbított szerződést Havas Henrik műsorvezetővel. Aki egy most éppen "időszerű" zaklatási ügybe keveredett. Éppen akkor, amikor könyvet jelentetett meg arról a Vona Gáborról, akinek pártja a felmérések szerint a mostani kormánypárt legerősebb kihívója. Távol álljon tőlem, hogy most boncolgatni kezdjem a zaklatási ügyeket, vagy a nevezett műsorvezető stílusát, még kevésbé az őt zaklatással vádoló hölgy (khm...) hitelességét.

Szerintem a helyzet ennél sokkal szomorúbb.

Ugyanis nem arról szól, hogy valóban történt-e egyébként önmagában valóban elítélendő zaklatás, vagy nem - utóbbi is legalább annyira elítélendő, hiszen akkor meg lejáratnak valakit. És éppen ez a kulcsszó: az az érzésem, nem is az a fontos, hogy egy zaklatott személy ügye nyilvánosságot kapjon, hogy elégtételt nyerjen, a bűnös bűnhődjön, hanem magát az ügyet fel lehessen használni, ha valakit el kell lehetetleníteni. A politikum felismerte, hogy a megtörtént esetekből sarjadva újabb "fegyver" van a kezében: ahogyan az egykori dossziékkal is lehet zsonglőrködni, úgy a személyes tragédiákkal (vagy kreált esetekkel) is. 

A (fel)zaklatottak meg majd megnyugszanak.

Szilveszteri ágyúzás

"Úgy voltunk, mint a borsó meg a héja" - szól a méltán "örökzöld" Forrest Gump című film egyik szállóigévé vált mondata. Egyébként vannak azok a filmek, melyeket akárhányszor is láttál, mindig odaláncol a képernyő elé, na, ilyen ez is, most szilveszterkor is. De ez csak egy kitérő volt, az idézetet annak kapcsán vettem elő, hogy a borsó meg annak a héja nem forrt jobban össze, mint a szilveszter meg a petárdázás. Ám korántsem olyan érthető, hogy minek is? A családi méretű tűzijátékokat még megértem, színes, látványos. Még talán a kisebb, pukkanós petárdára is lehet magyarázatot találni, bulinak jó, hagy szóljon, élje ki magát a gyerek, meg a gyerekes felnőtt. Magyarázzunk bele egy kis népi jelleget is (az úgy is divatos): elűzi a rosszat a következő évtől. (Évek múlva néprajzosok meg hivatkoznak majd erre a mondatomra...)  Na, de ott vannak azok a petárdák, ha lehet még annak nevezni, melyek akkorát durrannak, mint egy ágyú. Aki még volt a seregben, az tudja, hogy nem túlzok (nagyon). Ha pedig sorozatban dobálják el ezeket, akkor akár az orosz frontvonal közeledtét is lehet vizionálni, bár erről szerencsére nincsenek saját tapasztalataim. Fel nem foghatom, mi jelent ebben élvezetet?! Nem szép, fojtó a füstje (mert ugye az is van neki), riasztó a hangja. Esetleg arról lehet szó, hogy a mások riadalma okozza az elégedettséget - ebben mondjuk hajaz is az ágyúkra. Fokozza az értetlenségemet, amikor nem csak sihedereket, de meglett, a hétköznapokon az én mércém szerint normálisnak ismert felnőtt férfiakat látok ilyen "bombákkal" dobálózni. Egy ilyen illető épp a kapum előtt (is) megállt szilveszter éjjel, rágyújtva egyre. Vártam, mit tesz? Bedobja az udvarra, esetleg az ablakpárkányra teszi? Bele a csatornakifolyóba? Utóbbiakban biztos kárt tett volna. Aztán én meg őbenne. Kedvem lett volna újra csak a Forrest Gump-ból idézni: "Te tényleg ilyen hülye vagy, vagy csak megjátszod?" De csak simán kihajította az úttestre, a jövő-menők közé, a népek ugrottak, mint a kenguruk. Nagyszerű móka volt.

    Ettől a hangtól nem csak a kutyák, de még egy birodalmi lépegető is világgá menne...
                                                                                (fotó: MKKP/facebook)

Ingerküszöb, lopáshatár

Olvasom, az EU-tagországok közül Romániában jegyezték a legnagyobb különbséget a leggazdagabb és legszegényebb néprétegek között 2015-ben: a leggazdagabbak leggazdagabb 20%-a 8,3-szor annyit keresett, mint a legszegényebbek 20 %-a. Ez a statisztika igen óvatos becslésen alapulhat inkább, mint szigorú adatokon, mert szerintem az arány még nyomasztóbb lehet, de az EU-s felmérésektől ne is várjunk túl sokat, tudjuk, hogyan őrölnek azokban a malmokban. 

Hogy jólétben élőknek ne is legyen rosszabb, arra igyekszik vigyázni a vezető kormánypárt is: 40 PSD-s politikus nyújtott be közös törvénymódosító javaslatot, mely szerint egyebek mellett 200.000 euróban szabnák meg azt az összeghatárt, mely alatt nem minősülne bűncselekménynek a hivatali visszaélés! Igen, jól látod: kétszázezerről van szó, és nem is lejről, hanem az EU-konformitás jegyében euróról. 

Meg azt is szeretnék, ha a 3 évnél rövidebb idejű szabadságvesztést az elítélt otthonában tölthetné le. Ez a 3 éves határ bármennyi lehetne, ha a bedutyizott 60 évesnél idősebb, illetve súlyos vagy gyógyíthatatlan beteg.

Még azt is szeretnék, ha enyhülnének a megvesztegetésre, a megvesztegetés elfogadására, a befolyással való üzérkedésre vonatkozó büntetési tételek. Meg szeretnének még hasonlókat, de nem sorolom, gondolom, a te ingerküszöbödet már elérte a hír.

Nem kell sokat gondolkodni azon, hogy a kedves politikusok igen előrelátók, mintha a maguk ágyát szeretnék megvetni: 200 ezer euróig szabad lopni, ám, ha egy kolléga mégis figyelmetlen és túllépi a határt, mert egy kapzsi gazember, akkor sem hagyjuk magára, azt a pár évet tölthesse le a saját lakásában. Másként hogyan is élvezhetné mondjuk annak kényelmét, ha esetleg arra költötte azt a kis pénzt?! 

Hogy aztán kétszer is meggondolja az, aki feljelentésükre vetemedik, bevezetnék, hogy a bejelentést maximum 6 hónapon belül kell megtenni, attól számítva, hogy az infó valakinek a tudomására jutott - ha kifut a határidőből, akkor egyrészt a feljelentésnek nincs jelentősége a per során (már, ha eljutnak addig valami csoda folytán), másrészt az vonható büntetőjogi felelősségre, aki feldobta (volna) az egyébként nagy valószínűséggel nem makulátlan euró-barátot.

Idézzük csak fel: alig pár napja volt I. Mihály király temetése. Igen, azé a királyé, akit a '90-es években még be sem engedtek az országba ugyanennek a pártnak a vezetői, illetve amikor mégis bejött, rövid úton kitoloncolták. Most mit láttunk? Hisztérikusan mindenki gyászolt, kegyeletet rótt le, sírt-rítt, olyan vallásos lett, hogy a fal adta a másikat. Első sorban "természetesen" a politikusok tolongtak, akik ezek szerint magukra nem tekintik kötelezőnek a ne lopj parancsolatát. Vagy valamit félre értettek, s olvasatukban úgy szól, hogy csak egy küszöb alatt lopj, de felette is csak kicsit bűnhődj.

A hírhez tartozik, hogy egyelőre csak törvény-tervezetről van szó. Érdekes lesz látni, kik szavazzák meg, kik milyen javaslatokkal módosítanának még rajta, hogy "emészthetőbbé" tegyék. 

De tegyük fel azt a korántsem elképzelhetetlen esetet, hogy így, ahogy van, elfogadják. Szerintetek, ha a szavazás napján választást tartanának, ki nyerné azt? Mi az a lopáshatár, ami elérné a szemellenzővel szavazók ingerküszöbét? A helyes választ adók között mentelmi jogot sorsolunk ki (majd, ha lesz üresedés).

Amikor a Viszkis találkozik Rózsa Sándorral

Alig egy hónap múlva már hat éve lesz, hogy Ambrus Attila, alias a Viszkis elhagyta a börtönt. Akkoriban, 2012. januárjában írtam is róla, több részlettel, amit most nem említek újra.

Bizonyára ez az évforduló is közrejátszott abban, hogy pár napja volt a premierje az Antal Nimród rendezte A Viszkis című filmnek, amit volt szerencsém máris látni. Ez egyike azon ritka mai magyar filmeknek, melyeket a nézők és az úgynevezett szakma is elismeréssel fogat - lásd a kritikákat, meg a pénztári bevételeket. Tapasztalat: bár a debreceni Cinema City vetítőterme korántsem volt dugig, az átlagosnál jóval többen voltunk, a parkoló elhagyásakor pedig sorba kellett állni a parkolójegy érvényesítéséhez (igaz, csak az egyik automata működött, de akkor is). 

Tömören szólva: jó film. A sztori már eleve csábító, és Ambrus Attila jó kezekbe adta a sztoriját. Mindvégig tudjuk persze egyrészt, hogy mi lesz a vége, másrészt, hogy mégis csak egy bűnözőről van szó, de mégis izgulunk érte (vagy ellene, gusztus dolga). 

Hitelesek a romániai jelenetek (melyeket tudomásom szerint nem Romániban vettek fel), sokakban, persze főként itt éltekben, kelthetnek déjà vu-t. Ami talán sántított szerintem, hogy az 1980-as évek végi szökéseknél egy határon átgördülő vonatot azért alaposabban átvizsgáltak, nem volt elég a sikerhez "egyszerűen" az aljára kapaszkodni.

Persze sok a poén, egyszer nevetünk, máskor sírnánk. Ott van például, hogy maga Ambrus Attila is megvillan a vásznon egy pillanatra, vagy, hogy a közvéleményben már-már Rózsa Sándor-szerű népi hőssé lett rabló egy bankban szembe találja magát az igazgatóval, akit nem más alakít, mint Oszter Sándor, az 1971-ben bemutatott televíziós sorozat Rózsa Sándora.

Csak ismételni tudom: jó film, aki teheti nézze meg, megéri.

Volt egy jelenet, amikor úgy éreztem: a főszereplő helyében ütöttem volna. (Könnyítésül elárulom, nem csak az akkori, de a mai magyarországi társadalom jórészére is jellemző gesztus van benne.) Ha megnézed a filmet, és kitalálod, melyik ez a jelenet, akkor ihatsz egy... viszkit az egészségünkre.

                                   Ambrus Attila az őt alakító Szalay Bencével

                                                                                      (Fotó: borsonline.hu)

Vajon ilyen hírnévre vágytak?

"Anyám, én nem ilyen lovat akartam" Sokat szoktuk idézni Szabédi László verséből a címként is szolgáló sort, amikor valami nem úgy sül el, ahogyan azt elképzeltük. Vajon ismerik-e és eszükbe jutott-e, egyáltalán érvényesnek érzik-e magukra ezt azok a Jász-Nagykún-Szolnok megyei jásziványiak, akik testvér-településükön, a Hargita megyei Siklódon vettek részt disznóvágáson, s a leölt, megperzselt röfi fekete bőrére ráírták, hogy "Ő VOLT A SOROS!!!" Elkövették azt a (szerintem) hibát, hogy a fotót elküldték Pócs Jánosnak, a Jászság kormánypárti országgyűlési képviselőjének. A politikus pedig, micsoda meglepetés, vette a poént, sőt, kitette saját facebook-oldalára, tovább srófolva a nem túl bonyolult élcet: "(...) Ott már egy disznóval kevesebb van..." A magyarországi választási kampányt figyelemmel kísérő világsajtónak sem kellett több, és máris a világhírre tettek szert a poénkodók, akik nem biztos, hogy ezzel a képpel vágytak az ABC News vagy a New York Times híreibe. Ráadásul még az az elégtételük sincs meg, hogy országgyűlési képviselőjük felvállalja őket, azt, hogy "értenek egymás nyelvén", hiszen sajtóérdeklődésre azt nyilatkozta, hogy a disznó oldalába írt feliratnak a világon semmi köze sincs Soros Györgyhöz, és ilyesmi sem a kép készítőinek, sem neki eszébe sem jutott. (!?) A felirat szerinte csak arra utal, hogy a disznóvágásoknál a gazda be szokott menni az ólba, kiválasztani a levágásra szánt (= soros) disznót. ”Hányszor használjuk a mindennapi életben azt a fordulatot, hogy ki a soros valamiben. Rossz, aki rosszra gondol. Ismerem azokat az embereket [akik a fotót készítették], nekik még csak eszükbe sem jutna ilyesmi, az biztos.” (!?)​

A magyarországi politikában manapság igen sokszor késztetik arra az embert, hogy rosszra gondoljon, márpedig ezekben az esetekben nem biztos, hogy megállja a helyét a népi bölcsesség, inkább azok a hunyók, akik gerjesztik, sulykolják a gondolatot. Aztán már lehet mondani, hogy ugyan, eszükbe sem jutna a huncutság, miközben esetleg össze is kacsintanak. Közben meg lehet, nem is ilyen ...lovat akartunk.

                                                                        (Fotó: maszol.ro)

(T)Rendhagyó "ráhangolódás"

Megint ráhangolódunk. Meg készülünk. Adventi koszorúk készülnek ölszámra, meg mézesfigurák, meg ki tudja, mi minden újdonság, amit a divat megkövetel. Számomra, aki egyrészt nem vagyok a toppon ezekben a trendekben, másrészt nem vagyok híve ezeknek a dömping-szerű foglalkozásoknak, újdonságnak számít a grincsfa. Persze könnyű nekem nem a toppon lenni ezekben a trendekben, hiszen nem vagyok például sem pedagógus, aki mit tehet egyebet ezekben a napokban, mint szervezi a Mikulás-ünnepségeket, "adventi ráhangolódásokat", kézműves-foglalkozásokat, hiszen ha nem, mit mondanak a kollégák, meg a szülők, meg egyházi vezetők, illetve utóbbiak közé sem tartozom, akiknek az év egyik olyan periódusa ez, amikor dandárjában van az elfoglaltság. 
Azt is trendi mondani, hogy nem az ajándék a fontos, meg nem a pénz számít, meg mennyivel értékesebb a saját készítésű meglepetés, aztán, ha benéznénk egyenként a karácsonyfák alá, na, vajon mit látnánk? Mert azért lássuk be, mégis a biznisz nyomja rá a bélyegét nagyrészt ezekre a hetekre. ​
Annyi a szeretet ilyenkor, hogy nem is fér el karácsony napjain, vagy mondjuk annak hetében, már november végén kigyúlnak az ünnepi fények, megnyílnak az ünnepi vásárok nagy- és kisvárosban, községben - nem is rendes hely az, ahol nincs valami csillogó-villogó, vagy valami pénzköltő hely. Az alábbi képen Egerben vagyok látható, mely természetesen nem kivétel, a Dobó téren villognak a fények, még a várnak az a bástyája is ki van lámpionozva, mely a főtér háttereként illeszkedik annak látványába. 
Aztán, mire eljön majd tényleg a karácsony, a már egy hónapra elnyújtott "kereskedelmi időszak" végére mindenki kifárad, megunja, némelyek rövidesen kezdhetik törleszteni a kölcsönt, amit ajándékvásárlásra felvettek.
És jöhet a boldog új év.