A fecskék alacsonyan cikáztak, a régiek erre alapozták eső-előrejelzésüket.
Az egyik tízemeletes aljában bárnak becézett kocsma, előtte két hatalmas, sört reklámozó sátor alá húzódtak páran, onnan figyelték a vasárnap délutáni gyér forgalmat. A társaságot tolószékből fixírozta egy szakadt ruházatú koldus, fiatal legény állt a hátánál, mint a jármű kezelője, mindketten némi aprót remélve pislogtak. Hirtelen harsány mű-népzene törte meg a lankadtságot: jobb napokat látott nyugati autó fékezett a sátrak mellett, vastag nyakláncos sofőrje kipattant a volán mögül, és nyitva is hagyta az ajtót, hogy áradjon a muzsika, fel, az emeletek magasságába is. Jókedvében táncra is perdült, tapsolta hozzá a ritmust. Az autó visszapillantójára akasztott Szűz Mária figyelte, ahogyan a műszerfal tetején lévő kínai műanyagvirág levelei is taktusra hajladoztak. A sátor alattiak mérsékelt lelkesedéssel fogadták a haverjük prezentálta bulit. A szemtanúk véleménye utólag megoszlott arról, hogy a vedernyi víz melyik emeltről zúdult alá. Bárhonnan is jött, csak részben ért célt, mert kétségtelenül a hang forrása, és annak diszkdzsokéja volt a kiszemelt. Ellenben bőséggel kapott az égi áldásból a koldus, aki valószínűleg a meglepetés és a hideg víz együttes hatására kipattant a tolószékből, és nyomát sem mutatva testi fogyatékosságnak kezdett vitustáncba, prüszkölve szórva az átkot mindenkire, aki eszébe jutott. A sátor alattiak előbb meglepődve figyelték, majd hirtelen egymás hátát csapkodva röhögésben törtek ki: csoda történt! Bárhonnan is jött a víz, csak szenteltvíz lehetett, az is a jobbik fajtából, hiszen meggyógyította a nyomorékot. A meggyógyult nem osztotta lelkesedésüket, hirtelen ötlettől vezérelve jókora nyaklevest osztott ki a bambuló kölyöknek (utólag biztos rászolgál), majd megragadva a már feleslegessé vált járművét, további káromkodások közepette eltűnt egy átjáróban, nyomában a bömbölő purdéval.
A sátor alatt még tartott egy ideig a jókedv, miközben a fecskék továbbra is alacsonyan repdesve vadászták a szúnyogokat.
