Amikor már mindenki hallatja a hangját

Az utóbbi két hétben egyetlen sertéspestis-megbetegedést sem igazoltak a megyében. A prefektus minapi bejelentése természetesen örömmel töltheti el nem csak a gazdálkodókat, de mindenkit, hiszen a sertésállomány irtása közvetlenül vagy közvetetten mindannyiunkra kihat. (Nem akarok ünneprontó lenni és felemlegetni, hogy annak idején, amikor utoljára azt mondták, hogy Bihar megyében nincs megbetegedés, némely faluban már napok óta ásták elfele a disznókat, de mondom, ezt most ne vegyük figyelembe, még azt hinné valaki, kétségbe vonom a hatóság szavahihetőségét.) További örömre ad okot, hogy megyénkbe is megérkezett a kárvallottak kárpótlására megígért összeg első részlete. (Ugye, hogy a hatóság szavatartó, mondtam én az imént, hogy nem kell minden apróságot felhánytorgatni.) Ráadásul a megye vezetése is pénzt szavazott meg az érintett helyhatóságok anyagi támogatására. A megelégedettséget csak fokozza, hogy immár minden szinten hallatják hangjukat a minden rendű és rangú politikusok, azoktól kezdve, akikre csak az üres kamra kulcsa van bízva, fel az államelnökig. Nagy az egyetértés egyrészt abban, hogy mindent meg kell tenni a gazdák és az ország gazdaságának védelmében (az idősebb nemzedék fülében talán még ott cseng a jellegzetes hang: "Să facem totu'!", nekem a néhai diktátor emblematikus mondata szokott ilyenkor eszembe jutni), másrészt abban is, hogy... a másik a hibás a kialakult helyzetért. Amikor ezen a helyen pár hete ugyanebben a témában írtam, még igencsak csend volt, igaz, akkor még nem lehetett mondani sem azt, hogy nem találnak újabb megbetegedést, sem azt, hogy megvan a kárpótlás. Akkor még az emberekkel közvetlenül kellett volna szóba állni, ott, az ólak mellett. Azokkal az emberekkel, akik feje fölül még nem múlt el a vész, ezt ők is jól tudják. Hiszen például miközben Székelyföldön még azért küzdenek, hogy megyéikbe ne jelenjen meg a betegség, dél-keleten tízezrével ölik az állatokat. Visszatérve az elejére, kézzelfogható tehát, hogy van kárpótlás, ami nem teljesen azonos azzal, hogy nincs veszteség. Én ide sorolnám az anyagiak mellett a presztízsveszteséget is, amit a korábban sem a legnépszerűbb kategóriába sorolt politikusok könyvelhetnek el. Egy tavaszi felmérés szerint akkor mélyponton volt a romániai politikusok (kormányon és ellenzékben lévők egyaránt) népszerűsége, ami már eleve nem a zenitről zuhant oda és vélhetően azóta sem növekedett. Mondjuk, tettek is érte - lásd a fentieket. A hangulat javításhoz bizonyára sok leaszfaltozott útra, remek koncertre és sikeres falunapra lesz szükség.
        (Bihari Napló)
Aktuális európai sertéspestis-térkép, a pirossal a házi, a kékkel jelölt megyékben a vadállományt fertőzte meg a sertéspestis
     (fotó: maszol.ro)

Amikor a baj már nem kicsi

Mi a helyzet a sertéspestissel? Az utóbbi hetekben nincs olyan vidéki rendezvény, ahol bármi legyen a téma, ezt a kérdést ne tennék fel nekem. Nem is csodálkozom, a gazdák minden infóra kíváncsiak lennének, hiszen fáradságos munkájuk eredménye forog kockán, és mert úgy érzik, gúnyt űznek belőlük. Igen messziről indítok, de van annak már jó évtizede, amikor a Bályok melletti Ion Tiriac-birtokon tartott vadászatok kapcsán egy általam megszólaltatott erdész azt mondta: a mondén esemény jó alkalom lenne nem csak az állatvédők sikoltozásaira figyelni, de a vadgazdálkodásra is, mert az elszaporodott vaddisznókkal gond van (nem a kilövésre tenyésztettekről beszéltünk). Mondom, legalább évtizede ennek, és most hol tartunk? A vaddisznók a megye sok részén "bejáratosak" a háztájikba, és mondják, ők a legfőbb terjesztői az afrikai sertéspestisnek. Annak, melynek romániai jelenléte nem újkeletű, csak az utóbbi hónapokban - ahogyan az Állategészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Országos Hatóság igazgatója fogalmazott - robbanásszerűen kezdett terjedni. És bár nem győzik hangsúlyozni, hogy ez a kór emberre nem veszélyes, én mégis állítom: de! Igaz, nem okoz közvetlen betegséget, de idegileg tönkreteszi a gazdákat. Sőt, a vírus mintha a szólásszabadságra, illetve az elvárható információáramoltatásra is bénítólag hatna. Nyílt titok, hogy "felsőbb helyről" megtiltották például, hogy helyi elöljárók szóba álljanak újságírókkal e témában. Azt persze nem lehet megtiltani, hogy a sok év alatt megszerzett bizalmi viszony ne eredményezzen mégis infókat, továbbá, amikor már szinte az ovisoknál is okostelefon van, ne készüljenek fotók, videók minden tiltás ellenére. Logikus lenne, hogy a megelőzés fontosságának emlegetésekor a hiteles és időben érkező információ lenne a legkelendőbb. Persze, a megfelelő intézkedések mellett, mert az már késő bánatnak tűnik, hogy egész falvak sertésállományát irtják ki most már naponta és ki tudja, hol a vége?! Miért a házisertéseket mészárolják százszámra, a vaddisznókat meg alig? Ez csak egy kérdés a sok közül, melyet megfogalmaznak a "józan paraszti ésszel" gondolkodó falusiak, s mely(ek)re nem nekem kellene válaszolnom, hanem azoknak, akik hónapok óta késlekednek mindenfajta válasszal. És bár az afrikai sertéspestis igazán nem csinál nemzetiségi kérdést abból, hol okozzon bajt, azt mégiscsak el kell ismerni, hogy megyénkben (egyelőre) azon a részen pusztít, ahol a magyarság van többségben. Adódik a kérdés: a magyar emberek érdekeit védő magyar szervezetek (legyen az párt vagy szövetség) vajon miért nem hallatták hangjukat az elmúlt hetekben, hónapokban? Hiszen azzal nem lehet vádolni őket, hogy ne szólalnának meg minden lehető és lehetetlen alkalommal, a szóban forgónál messze semmitmondóbb ügyekben is. Vannak gazdaegyesületeik, kapcsolataik, továbbá olyan hivatalnokaik és politikusaik, akik nyomatékosan kérhettek volna felvilágosítást. Hiszen a baj nagy, és a bizonytalanság is. Az emberek pedig, akiket akár választópolgároknak is nevezhetünk, rettenetesen idegesek. Aki nem hiszi, menjen el közéjük és győződjön meg róla.
  (Bihari Napló)

                                (Fotó: facebook)