Nincs baj, míg nincs baj

A címben foglalt népi mondás olyan, mint a népi bölcsességek általában: rövidek és lényegre törőek. Az idézett a közlekedésre is érvényes, és annak kapcsán jutott eszembe, hogy már a tanév első napján - éppen ma egy hete - baleset történt Érmihályfalván ott, ahol az utóbbi esztendőket figyelve minden tanévben van legalább egy (sőt, halálos is volt már): a középiskola közelében lévő zebránál, a Szatmár-Nagyvárad nemzetközi országúton. A konkrét esettől vonatkoztassunk el, bár annak nyomán is ment a komment adok-kapok internetes felületeken, hogy a sofőr kellett volna jobban odafigyeljen, vagy a diák. A veszélyes gócpont kezelésére is vannak javaslatok, például a gyalogos gombnyomására zöldre váltó villanyrendőrt kellene felszerelni, mások szerint az a diákok játékszerévé válna. Miközben a zebrán a gyalogosnak elsőbbsége van, felvetődik, hogy mégis csak körbe kellene azért néznie, ez különösen fontos lenne a fiatalok esetében, hiszen nagy divat okostelefonba mélyülve és/vagy fülhallgatóval közlekedni, amikor a zene elnyomja a külvilág, így a közlekedés sokszor akár életmentő zajait, jelzéseit is. Ha megtörténik a baj, a rendőrségi helyszínelés megállapítja a felelősséget, de azt mi is megállapíthatjuk, hogy a balesetek túlnyomó többségében mindkét fél szenvedő alannyá válik. A bajt akkor is jobb elkerülni, ha valaki elsőbbségi helyzetben van, annak feladása árán is. 
Mert amíg nincs baj, addig nincs baj. 

                                                                               (Illusztráció)

Csak óvatosan olvass, ha... vezetsz

Állítólag van eredménye a baleseti statisztikák szerint azoknak az országutak menti tábláknak, melyek a sebességkorlátok és az egyéb közlekedési szabályok betartására intik felirataikon az autósokat. Más kérdés, hogy míg a betűket silabizálják a sofőrök, nem az utat, a szembejövőt, az úton átkelni szándékozót figyelik, vagyis akár baleset okozói is lehetnek ezek a kétség kívül jószándékkal telepített feliratok. 
Vannak aztán a reklámoknak fenntartott útmenti táblák, az alábbi fotón ilyenek láthatóak, melyeken közlekedési baleseteket megelőző elektronikus ketyeréket kínálnak megvételre. Rövid távon 4 ilyen is van egymás után, s ha az érdeklődő sofőr engedve a csábításnak a szemét kapkodva próbál eligazodni rajtuk, könnyen az árokban találhatja magát, esetleg a szembejövőket illető sávban. Aztán már rontja is a baleseti statisztikát...

Lassít-e a lassító? - 3.

Újabb fejezetet csatolok ahhoz a folytatásos "regényhez", mely a Nagyvárad-Szatmár országút korszerüsítése során minden település ki- és bejáratánál kiépített, úgynevezett forgalomlassítókról szól. A szakemberek rájöttek, hogy keskenyre készítették a kitérők sávjait, így hát uccu neki vesd el magad, szélesítésbe kezdtek. Jobb később, mint soha, mondhatnánk, de ezt ugyanakkor is meglehetett volna csinálni - vagyis eleve szélesebbre építeni a sávokat már az elején, és nem is kellett volna hozzá más, mint kipróbálni: milyen szélesség szükséges. Sőt, mondok mást: meg lehetett volna kérdezni gyakorló sofőröket, mondjuk kamionon dolgozókat, hiszen ők tudják a legjobban. Az már csak hab a tortán, hogy a szélesítés is úgy történt, hogy amikor lejárt a munkaidő (vagy elfogyott az anyag?), akkor hazamentek a legények, pár figyelmeztető táblát hagyva a tetthelyen. Ott, ahol a régi - pontosabban dehogy régi, inkább korábbi útfelület, meg az új között jó arasznyi, vagy még nagyobb különbség volt, aztán meg következett az árok. Aki leszaladt a padkán - na, az megnézhette magát, ha még meg tudta... Persze, mikor kész, már jó, mert szélesebb.

Aztán, avval is megvilágosodtak a kivitelezők, hogy egy-egy ilyen lassító bizony meglepetésként érheti azokat, akiknek nincs helyismeretük és éjszaka érnek oda, mivel a falvak közvilágítása - ha van - nem foglalja magába az utolsó házaktól már odébb lévő kitérő megvilágítását. Megy az autós, oszt egyszer csak ott van előtte valami... Hát rájöttek, hogy kellene egy kis világosság oda. Ezt is talán lehetett volna egyszerre a többi ásással-árkolással-betonozással - de jobb később, mint soha.

Valami oka mégis csak lehet annak, hogy nem csinálták eleve szélesebbre, meg nem tettek mellé rögtön világítást. Úgy értem, a hülyeségen túl, valami valódi ok.
Talán várták, hogyan működik a gyakorlatban? Tapasztalatot gyűjtöttek? Lesték, kell-e javítani valamit?
Hát, ez esetben sikerrel jártak, mert voltak balesetek, halálos is - van tehát mire építeni a módosítás tervét.
Csak a válasz nincs még mindig meg - különös tekintettel  már a szélesebb sávokra is: van-e értelme, lassít-e a lassító?

Lassít-e a lassító? - 2.

Január közepén történt az a halálos baleset Értarcsánál, melyről itt írtam akkor, és melynek kapcsán arról esett szó - terjedelmes hozzászólásokban is, melyek arra ösztönöztek, hogy összeállítást készítsek belőlük a Bihari Naplóba is - hogy valóban lassítják-e a forgalmat, biztonságosabbá teszik-e a közlekedést azok a "lassító szigetek", melyeket állítólag ilyen céllal építettek ki minden település végeire a Nagyvárad-Szatmár országút korszerüsítésekor.
Ma újabb baleset történt (meg azóta ki tudja hány, amit nem jegyez a krónika), de szerencsére személyi sérülés nélkül, és az anyagi kár sem túl nagy, Érmihályfalva értarcsai kijárójánál.
A városba befelé tartott (volna) egy utánfutós kamion, valószínüleg - ahogyan mondani szokás - nem az útviszonyoknak megfelelő sebességgel, ráfuthatott a lassító megmagassított patkájára, megbillent, a rakomány még dobott is rajta, és az eleje az árokban kötött ki.

Hogy egészen pontosan mi történt, azt nem tudtam meg sem a helyszínen odaérkeztemkor tartózkodó rendőrtől, pláne nem a sofőrtől. A jármű ugyanis fehérorosz (belorusz) rendszámot viselt, sofőrje pedig szerb volt.

Hogyan komunikálnak? - kérdeztem a rendőrtől. Hát, mutogatunk - jött a válasz.
Valóban, akár pár kézjel, és a helyszín szemrevételezése után már nem kellett nagy képzelőerő a történtek kikövetkeztetéséhez. Meg ahhoz sem, hogy a sofőrnek valószínűleg nem volt helyismerete.
Rosszabbul is végződhetett volna, szoktuk ilyenkor mondogatni. Még a közlekedést sem kellett leállítani...

...csak arra az időre, amíg kivonszolták a kamiont a sáncból.
Lassít-e a lassító? Azt hiszem, a kérdést egyértelműen továbbra sem lehet eldönteni.

A nagy ho-ho-ho-hó

A meteorológusok legalább 2 hete már megmondták: jön a hideg, meg a hó.
Szóltak: pénteken kezd majd havazni, éppen csak a percet nem mondták meg, amikor az első hópehelyre számítani lehet.
Péntek délután mentem Nyírábrányba. Már hullott annyi hó, hogy fehér legyen a táj. Országút, főút, nemzetközi út - mármint ugyanarról az útról beszélek. Takarításnak nyoma sem volt. Kb. 30-40-nel repesztettem, de az is soknak tűnt. Úttorlasz nem volt, de ezt nem mint valaki érdemét mondom. Letaposott, csúszós hó. Ez volt. Akinek takarítani kellett volna, annak biztos nem volt ideje felkészülni.
Szombat délután. Indulnék egy eseményre, másik irányba, Székelyhíd felé.
Előzőleg telefonálgattam: járhatóak az utak.
Oké, hát csak takarítják.
Most már jó az út, nemzetközi út, sima aszfalt, nincs gödör, lenyomja a hóeke.
Indulok.
Már gyanús, hogy a városban is macerás. Itt kellene áthaladjon a hóeke a határ irányába, meg vissza. Lehet, hogy haladt is, de nem látom a nyomát.

A városon kívül hamar belátom, egy út áll előttem: a visszaút. Nincs az az esemény, amelyikért kockáztatom az árokban landolást. Hátraarc. De az sem egyszerű, meg kellene fordulni. Hol is vannak a mezei betérők?! Elmentem Tarcsáig, nem mertem megkockáztatni, már mindegy annak a 2-3 kilométernek. Araszolok. Most is van, aki "nem az útviszonyoknak megfelelő sebességgel" seper el mellettem. Ő bátrabb. Kamion jön szembe. Nyomában hóvihar. Megingatja az autót, pár másodpercig semmit sem látni a felkavarodó hótól. Az aszfalt csak ott látszik, ahol a szél lefújta róla a fehér takarót.

Forgalom lassító Tarcsa előtt. Tudom, hogy ott van. Ott, a hó alatt. Csak a közepén álló tábla áll ki belőle. Nem csodálkoznék, ha ... Ezt nem is mondom tovább.

Találkoztam egy hóekével is, jött szembe. Nem igaz, hogy nem járnak. És a pengéje sem volt felemelve. Tolta a havat. Gyorsan ment, gyorsan tolt. Szinte félelmetes volt, ahogy eliramodott mellettem. De mögötte menni sem lett volna biztonságosabb, mert inkább simította a havat, mint tisztította az utat.
Érmihályfalva bejárata, forgalomlassító. Tudom, hogy ott van. A hó alatt. Még jó, hogy nappal van, látom a keréknyomokat. meg tudom, hogy kb. hol az árok. Ami most egybefüggőnek tűnik az úttal. Aki nem tudja, meg éjszaka jár...
Vasárnap. Telefonálgatok. Hójelentést írok. Ugyanaz a helyzet mindenhol. Takarítják az utakat, de sehol sem tisztítják meg. Csak "lesimítják". Amitől még síkosabb.

A városokban alig lehet parkolni - jár a hókotró, és az út szélére nyomja a havat, a kocsik elé/mögé. Ő csinál úttorlaszt. Az emberek idegesek.
Ócska poén, tudom, de mindig ez van, a meglepetés-szerű tél, meg hóesés. Miközben előzőleg mindenki fel van készülve, van homok, meg só, meg hókotró, meg terv a beavatkozásra.
Aztán egyszer csak mégis jön a meglepetés.
Valójában én nem lepődtem meg.
         U.I.:
Pár perce megint voltam Nyírábrányban. A semjéni letérőtől (de csak onnan) a határig le van "hótolózva" az országút, teljes szélességében. Ez azonban nem sokat segít a helyzeten, mert az útra ugyanúgy rá van fagyva a hó, még, ha vékonyabb rétegben is, és alatta jégbordás, vagyis úgy zötykölődik a kocsi, mintha folyamatosan fekvőrendőrön haladna. Érmihályfalva meg Érsemjén közt itt-ott úgy lefújta a szél, hogy aszfalton lehet menni. (A fotó a határátkelő közelében készült.)

Gödröktől palotáig

Amint a legutóbbi bejegyzésből kitűnik, a napokban a Belényesi medencében jártam. Láthattam, hogy az elmúlt hónapokban szinte semmi nem történt, ami az utak javítását illeti. Ezt a képet még tavaly tavasszal készítettem, ugyanott ugyanez látható most is:

Belényes felé közeledve, ha jól emlékszem Biharpoklos (Pocola) előtt, az egyik kanyarba a közlekedésrendészet kitett egy táblát már évekkel ezelőtt, ráírva, hogy azon a veszélyes szakaszon hány baleset történt már, az hány halottat, és hány súlyos sebesültet követelt. Bizonyára annak az akciónak a keretében tették ezt, melynek hangzatos címe: Állj a baleseteknek, az életnek van elsőbbsége! Sok helyen lehet erről hallani, egy időben olyan táblák is voltak az útszéleken, melyekre ez a jelmondat volt pingálva. Visszatérve Belényes felé, mondom, a szóbanforgó táblát egy több kanyarból álló útaszakasz elé tették ki, melyek között beláthatatlan is van, így tényleg nem árt az óvatosság. De mit tesz a sofőt? Ha már ott a neki szánt tábla, nagy betűkkel, esetleg olvasásához kezd, ahelyett, hogy a kanyargós útra figyelne - és kész a baj. Lehet átírni a számokat. A minap láttam, mert ugye én is vetettem egy pillantást rá, hogy valaki(k) nagyon poénosan kiegészítették a tábla szövegét, üzenettel ellátva:

Nem csak a sebesség öl ("Viteza ucide"), de a gödrök, a gödrös út is (şi gropile). És nem ám csak egy egyszerű filctollas, krétás firkálmány egészíti ki a hivatalos szöveget, de látszik, hogy az "elkövető" készült rá nyomtatott levonóval, komolyan. Mert komoly az üzenet: a gödrös út öli a járművet, meg gyilkolja a balesetet szenvedő utazókat. Vajon az illetékesek szoktak-e rápillantani a táblára?
De, hogy ne ilyen gyászos hangulatban fejezzem be, itt egy másik kép, ami akár tavaly előtt, akár tavaly, akár idén is készülhetett volna (egyébként tavaly készült) Robogány (Răbăgani) szélén:

Az arrafelé nem ritka "stílusú" palota évek óta változatlan állapotban (akár az országút) várja a jobb időket. Bizonyára elfogyott a pénz, a buksza nem bírta tartani a lépést a tervekkel, meg az ízléssel. Mert, hogy utóbbi kettő van, azt láthatjuk.